Férfiak! Ez tényleg ennyire elviselhetetlen?

Ugye, az eredeti kérdésed az az, hogy ennyire elviselhetetlen egy férfi számára a helyzet, nem pedig tanácsot kérsz, hogy mit tegyél - ha jól olvasom.

Mint férfi, nekem elviselhetetlen lenne, ha a jövendőbeli párom anyját is el kellene viselnem egy lakásban, házban. - Az nem elviselhetetlen, hogy ennyire törődnél az anyáddal - csak ehhez nem asszisztálnék én sem, és jó barátsággal otthagynálak.

Kedves kérdező! (37)

Abból a maradék 1 %-ból azért még válogatni is lehet. :)

"maradj édesanyáddal,savanyodj meg és soha ne tudd meg milyen egy férfit felhőtlenül szeretni,gyereket szülni(és közösen nevelni egy gyereket"

Már bocs, de az, ha az anyukájával lakik, miért jelentené ezt? Legalább 2 válaszadó írta, hogy milyen szépen élnek otthon anyukával/anyóssal. A többi meg intelligencia kérdése, de ahhoz szükség van intelligens felekre is.

Attól, hogy valamelyik szülővel él, ugyanolyan életet él, mint aki nem, nem kell jönni ezzel az önállósodj, stb. dumával.

Úgy érzem, én ki fogok lógni a sorból a válaszommal.

De el sem tudom mondani, mennyire megdöbbentő számomra a mai fiatalok, sőt, a 30-x-esek hozzáállása!!!

Az önzőség, szívtelenség, ami uralkodik!

Miért irtóznak annyira az emberek attól, hogy a szüleiket támogassák? Akik felneveltek minket? Ennyit nem érdemelnek?

Én is hasonló helyzetben vagyok, mint Te. A szüleim háza teljes mértékben ketté van osztva, külön kert, stb. Ha úgy akarom, napokig, hetekig "nem kell" velük találkozni. Ráadásul nagy, szép lakásom van ott, nem kell albérletet/törlesztőt fizetni, és bármikor tudnánk egymásnak segíteni. Soha nem szóltak bele a dolgaimba. A párom számára mégis elviselhetetlen volt a tudat, hogy az én szüleim is ott vannak egy szinttel lejjebb. Pedig sokszor volt, hogy ő tényleg nem találkozott velük hetekig. Csak én mentem le egy héten egyszer-kétszer, pár percre.

Addig szívta ezzel a véremet, hogy őt mennyire zavarja ez a tudat, míg végül inkább elköltöztünk. Most albérletben lakunk, havi 75 ezret dobunk ki az ablakon egy rohadt lakásért, ahol kert sincs, és egyszerre 3 !!! idegen szomszédot kell elviselni! Hát igen!! Gratulálok!!! Így most tényleg sokkal jobb az életünk!!! De legalább a szüleimet nem kell látni 3 hetente egyszer (sem).

Egy szó mint száz: Csatlakozom hozzád, nem értem a mai világot, az emberek felfogását, a totális alkalmatlanságot az alkalmazkodásra, ill. a hajlandóság hiányát!

Régen miért tudott több generáció együtt élni??? Tudom, majd jön a válasz, "mert rá voltak kényszerülve, egyébként eszük ágában sem lett volna". Elárulom, ma azok sem hajlandók erre, akik szintén rá lennének kényszerülve. Inkább beledöglenek a nélkülözésbe, lapátolják ki a pénzt az ablakon, csak ne kelljen senkit elviselni! Ez számomra nonszensz!

"A kérdező kommentje:

Ajánlom figyelmébe mindenkinek a 29 hozzászólást, én is így akarok élni."

Akkor most tulajdonképpen nem is szeretnél kérdezni semmit, csak tájékoztatod a GYK közönségét az életedre vonatkozó terveidről?

Ez esetben köszönjük, hogy megosztottad velünk, de engedd meg, hogy én megkérdezzem: nincs senki a környezetedben, akivel beszélgethetnél? Ez esetben nagyon sajnállak...

Igen, tényleg ilyen elviselhetetlen. Miért akarna egy felnőtt férfi olyan nővel kezdeni, aki még külön költözni sem képes otthonról? Tudod, ez az ÉLET RENDJE. Felnövünk és családot alapítunk.

Az anyukád meg önző. Egy anya, aki nem magát szereti hanem a gyerekét, őszintén örül, hogy a lánya boldog, hogy családja van, hogy boldogul az életben. Nem pedig depresszióba zuhan, hogy ő egyedül maradt. Azért szült meg, hogy élete végéig ápold, vagy mi?

Ha az én anyukám lenne ilyen helyzetben, akkor én sem tudnám otthagyni. A különbség az, hogy az én anyukám azt szeretné, hogy boldog, egészséges felnőtt legyek, ezért soha de soha nem zsarolna azzal, hogy "egyedül maradok ha elmész". Biztos vagyok benne, hogy örülni fog a sikeremnek, ha egyszer olyan kapcsolatom/anyagi helyzetem lesz, hogy el fogok tudni költözni. Pedig nincsenek barátnői, nem társasági ember. Csak őszintén szeret ENGEM. Nem MAGÁT.

És ha már rátértünk az idősek otthona témára, akkor elmondanám, hogy én tiszta szívemből önként és dalolva fogok majd oda bevonulni (ahogy a nagyim és anyuék is ha eljön az ideje), mert tisztában vagyok vele, hogy a gyerek nem azért van, hogy életem utolsó 20 évében engem pesztráljon, rosszabb esetben végignézze a haldoklásomat és pelenkázzon napi 3x. Mivel szeretni fogom a gyerekeimet, ezért nem fogok a nyakukba ülni soha de soha.

23/L