A szüleimnek én vagyok az egyetlen gyerekük. 6 éve meghalt az apám, ezért hazaköltöztem a szülői házba. Anyám hajlamos a depresszióra, és nem akartam, hogy egyedül legyen. Nyugdíjas klubba nem fog járni soha, mert azt mondja, hogy nem kíváncsi a másik bajaira, és ő sem fogja velük megosztani a betegségeit. Én is ilyen vagyok, szóval megértem. De ezt úgy látom, senki sem tudja elviselni. Most szakított velem a harmadik férfi, miután nem akartam hozzá költözni, 45 km-re. Azt még hozzátenném, hogy az ő anyja is egyedül van, kórházról kórházra viszi mert depressziós, szintén az egyedülléttől, de neki ez nem számít. Tőlem is azt várja el, hogy hagyjam egyedül. Az ennyire elviselhetetlen, hogy törődöm az anyámmal? Most akkor, míg él az anyám, addig nem fogok találni senkit? Mert az biztos, hogy nem fogom egyedül hagyni senki kedvéért.
Én megértelek, kérdező. Párom és anyukája is nagyon ragaszkodnak egymáshoz, mivel az apukája 6 éves korában meghalt. Attól kezdve csak egymásra számíthattak. Mivel pedig viszonylag nagy családi házban élnek, miért is költözne el, és hagyná magára az anyukáját? Hozzátenném, ő nem telepszik rá a fiára, és ha nagyon ragaszkodnánk hozzá, külön költözhetnénk. Csak épp nem akarja egyikünk sem, jó így együtt szeretetben élni, tudjuk egymást mindenben támogatni, senki sincs egyedül. Nálunk annyiban más a helyzet, hogy az én anyukám él tőlünk külön, de ő még fiatal, dolgozik, tesóm vigyáz rá otthon. Az viszont már tervezés tárgya, hogy idősebb korában hogy tudjuk majd ide költöztetni magunkhoz.
23/N
2012. jan. 26. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
32/160 anonim válasza:
Anyukád mondja neked, hogy depis lesz meg egyedül marad, vagy csak te gondolod így? Mert te írod, hogy neked rossz lenne egyedül, de lehet, hogy anyukád nem esne kétségbe.
2012. jan. 26. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
33/160 A kérdező kommentje:
Hát igen, az emberek 99%-a. Legalább lesz bevétele az öregek otthonának. Én maradok az egy százalékban. És nem irányítja az életemet anyám. Csak én nem tudnám elviselni, hogy azt lássam, hogy rosszul érzi magát. De hát én már csak ilyen különc vagyok.
2012. jan. 26. 12:11
34/160 anonim válasza:
ma 12:06 vagyok és nő :D
És nem, az életben nem laknék együtt anyámmal. Imádom, szeretem, a legfőbb bizalmason, de akkor se élnék vele egy fedél alatt, ha van már családom. Miért? az ő szavaival élve: "ide egyetlen gyerekem se fogja a családját költöztetni. ha meztelenül van kedvem járkálni reggel, akkor meztelenül fogok" Khm... és anyutól ki is telik az ilyen :D
Amúgy azért, hogy meglegyen mindenkinek a KÜLÖN élete. Nem úgy, hogy "anyámmal és a férjemmel töltöttem a karácsonyt", hanem "a férjemmel töltöttem a karácsonyt és utána mentünk át anyámhoz".
2012. jan. 26. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
35/160 anonim válasza:
Nézd, lehet, hogy találsz valami csodalényt aki hozzátok költözik, csak nehogy később kiderüljön, hogy csak azért, mert különben nem lenne hol laknia. A te párod még csak nem is az anyjához akart költöztetni, mégsem mentél, akkor?
2012. jan. 26. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
36/160 anonim válasza:
Tudod az hogy valaki nem lakik az anyjával még nem azt jelenti hogy nem foglalkozik vele...
2012. jan. 26. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
37/160 A kérdező kommentje:
29, 30 köszönöm.
29. én is ezt szeretném. De látod az emberek 99 százaléka nem ezt várja tőlem. :)
2012. jan. 26. 12:13
38/160 anonim válasza:
Válassz olyan férfit, aki ott lakik ahol az anyukád. Akkor nem gond, hogy ott aludjatok egymásnál, esetenként egyedül legyen.
Vagy válassz olyat, aki hajléktalan, esetleg még munkanélküli is, és szórakoztatná nap közben.
2012. jan. 26. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
39/160 anonim válasza:
Tudod mit? maradj édesanyáddal,savanyodj meg és soha ne tudd meg milyen egy férfit felhőtlenül szeretni,gyereket szülni(és közösen nevelni egy gyereket) ,kínlódni a mindennapi gondokkal ami egy kis családban előfordul stb..sorolhatnám mit hagysz ki ha nem lépsz előre.Azzal hogy anyukádat csucsujgatod őneki is ártasz nem csak magadnak!Sok szerencsét és ne savanyodj meg teljesen mert azt veszed majd észre hogy a melled a térdedig ér és ponyvát olvasol,miközben egy nagy kandúr az öledben dorombol!
2012. jan. 26. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
40/160 A kérdező kommentje:
31-nek is köszönöm.
Erről van szó, minek költözzünk külön, ha van bőven elég hely mindenkinek. De hát ezt nem értik az itt válaszolók. Tisztelet a nagyon kevés kivételnek.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!