Ha családtaghoz megyünk vendégségbe, elvárható hogy jóllakasson bennünket?
Sajnos, vannak ilyenek.
Én múlt karácsonykor, vagyis két ünnep között töltöttem pár napot a tesóméknál. Már rég voltam olyan éhes, mint akkor. 3 napig alig ettem. Tény, hogy nagyobb darab vagyok náluk, ők kevéssel is beérik, de gondolhattak volna rám is, láthatták volna milyen gyorsan betermeltem a kaját.
Egy barátnőmnél is így jártam. Elhívott magukhoz egész napra, mert csak ritkán találkozunk, és két szendviccsel kínlódtam végig a napot, mert csak azt kaptam. Már hangosan korgott a gyomrom.
Pedig én vittem nekik ajándékba desszertet, nagy üveg kólát (mert ők szeretik, szinte csak azt isznak), egy felsőt ajándékba kisbabájuknak, és még a barátnőmnek is valamit, és 4 vékony szelet (előre szeletelt) kenyeret kaptam összesen, egy pindurka felvágottal.
Eszem megáll! Pedig jó anyagi helyzetben vannak.
Lehet, hogy csak erre telik nekik, de azt is szívből adták!
Ha neked nem elég a kaja, akkor ne hangot adjál,
hanem vedd elő a mobilodat és rendeljél néhány pizzát például!!
Végezetül: NEM ILLIK ÉHESEN VENDÉGSÉGBE MENNI !!
Ne haragudjatok, de akármennyire is felháborító az, hogy ilyen kevés kaját adtak, nekem 17 évesen nem lenne bőr a képemen lehurrogni senkit csak azért, mert kevesellem az ételt. Mindenképp vittem volna én is valami sütit, rágcsálni valót, amit egy beszélgetés közepette el lehet rágcsálni, és mivel ezek a kaják kalóriabombák, így hamar laktatnak is. Vagy tényleg, telefon, és rendelj pizzát.
Szóval ne haragudj, de szerintem nem csak ők voltak bunkók.
1.NEM MENTÜNK ÉHESEN!!!
2.Ha nincs pénzem kajára nem hívok senkit,inkább jóllakatom a gyerekeimet!
3.Nekem meg nincs pénzem arra hogy pizzát rendeljek!
Hát így érthető a kiakadás. Én se díjaznám, ha valaki egész napra meghív 4-6 embert és elenyésző mennyiségű kaját rak az asztalra. Akkor csinált volna már valami laktató egytálételt vagy 2 tálca szendvicset, mellé rágcsának sütni valami aprósüteményt.
Mondjuk nem kell rárivallni az emberre, biztos sokkoló lehetett a vendéglátódnak és talán ha a sértettségen képes túllépni, beláthatja, hogy igazad volt.
Én ilyen hirtelen ember vagyok,ami a szívemen az a számon! De lehet hogy nem kellett volna,bár lelkiismeret furdalásom nincs!
Nem mi akartunk menni,a sógor telefonálgatott naponta hogy megyünk e,ő hívott csak azt nem tudom minek?! Több mint másfél órát buszoztunk oda,másfelet vissza.
4felnőttnek,3gyereknek,megy 1kamasznak ennyi kaja? Ha nem vagyunk ott akkor sem elég.
Semmi különös nem történt,hebegés-habogás,mellébeszélés. Fogtuk magunkat és eljöttünk!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!