Mit csináljak a mostoha anyámmal? Elviselhetetlen és ki akar minket semmizni az öcsémmel!

Nagyon köszönöm a válaszod, és őszinte szivvel kivanok Neked és Öcsédnek is sok sikert. Nekem is hasonló élményem volt gyerekkoromban. Sajnos a láthatás nálunk is kötelező volt, igy még távol maradásommal sem tudtam titakozni a rossz dolgok ellen, egyetlen lehetséges eszközömtől lettem igy megfosztva.

Sajnos kissé ki vagyok érzelmileg égve,ezért nehezen tudok ,,ráérezni'' mások helyzetére, kérlek nézd el nekem, ha emiatt téves dolgokat kérdezek Tőled vagy ajánlok Neked.

Sok új dolgot irtál. Irtad, hogy nehéz közvetlenül rászólni a nőre, mert mi van, ha Édesapád rossz néven veszi ... pofon vagy ilyesmi. Szerintem nagyon rossz érzés lehet, ha ilyesmi egyáltalén szóba jön, egyáltalán bármiféle ütés, mert igy már nem lehet meg az a bizalmas, meghitt hangulat, végleg meghal valami ezzel a családban.

Nem irtad részletesen, mit tervezel, de nem is kell róla beszélned, ha most nem akarsz. Mindenesetre ha lelki terrorral vagy zsarolással kell szembenézned, akkor irj ide nyugodtan, hátha ki lehet találni akkor is valamit. A lelki zsarolás, pláne terror, az ütésről nem is beszélve, mind nagyon rossz, nehéz és veszélyes dolog, de szerintem ki lehet találni ekkor is valamit, szerencsére elég idős vagy, a törvény súlya egyre jobban véd Téged.

Pontosan nem emlitetted, hogy milyen megoldásra gondoltál. Ha arra gondoltál, hogy a gyámhatóságon kéred a láthatás korlátozását, vagy azt, hogy ,,a láthatás a különélő szülő házastársa távollétében történjék'', akkor szerintem menni fog a dolog: a gyámhatóságot törvény kötelezi, hogy elsősorban a Te érdekeidet tartsa szem előtt, és mivel már elég nagy vagy, ezért meg kell hallgatniuk a Te saját akaratodat. Sőt, Öcséd akarata is számit, ha már kamasz, szóval akár ketten is nyugodtan előadhatjátok a kéréseteket. Mindaz, amit ide leirtál (pl. a nő tulajdon Nagymamádat a Te jelenlétedben lekicsinyli) nagyon fontos, mindez bizonyitja, hogy a nő a Te és Öcséd lelki fejlődését veszélyezteti, saját vérrrokonaitok ellen nevel stb. Minden, amit ide leirtál, fontos, bőven elég ahhoz, hogy nagyon komolyan vegye a gyámhatóság. Nem kell hivatalos nyelven megfogalmaznotok a kérést, sőt, kifejezetten az a jobb, ha inkább saját szavaitokkal fogalmazzátok meg, mert akkor látja a gyámhatóság, hogy ,,nem diktálásra irtad'', hanem tényleg igy élted meg a dolgokat, igaz érzésből fakad. Őket elsősorban ez érdekli.

A lelki terrort, érzelmi zsarolást, félelmet viszont nagyon nehéz elviselni, felőrli, megtöri az embert, legalábbis engem igen, szóval ha ha ilyesmi van vagy lesz, akkor ird meg nyugodtan, nagyon remélem, lehet találni akkor is valami megoldást. Mivel mindjárt nagykorú leszel, megszűnik Édesapád láthatási joga, és ezt Édesapád is tudja, szóval remélem, hajlandó lesz leülni Veled és megegyezni. Persze ha pánikba esik és elveszti a fejét, akkor sok minden lehetséges, szóval akkor is irj ide nyugodtan, remélem lehet megoldást találni akkor is.

Nagyon sok sikert és erőt kivánok Neked és Öcsédnek is.

Lehet, hogy népszerűtlen leszek ezzel a válasszal, de az ajándék/ajándékozás dolgán egy kicsit fennakadtam.

Én kvázi mostohája vagyok a férjem gyermekeinek (bár - minthogy ők nem velünk élnek - igazából nem tekintem magam nevelőszülőnek), s van egy közös gyermekünk is, aki velünk él.

A gyermekek megajándékozásánál, azt gondolom, elsősorban a gyermekek szülei kell legyenek az ajándékozók, úgyhogy a "mostohagyermekeim" megajándékozását akkor érezném igazságosnak, ha az ajándékok a saját anyjuktól és saját apjuktól származnának. Meglehet, így a férjem gyermekei számára úgy tűnhet, mintha a közös gyermek többet kapna tőlünk, de ennek a gyermeknek a férjem az apja és én vagyok az anyja. Azaz, ha valóban össze akarnák hasonlítani az ajándékokat, akkor a férjemtől és a saját anyjuktól való ajándékot kellene összevetniük a közös gyermekünk férjemtől és saját anyjától (tőlem) kapott ajándékokkal. Szóval, no, mindenki csak a saját szülőjétől várhatja el, hogy ajándékot kapjon tőle, a mostohának pedig nem kötelessége beszállni plusz ajándékkal - csak akkor, ha a közös gyermeket is megajándékozza a nem közös gyermekek anyja.

Elméletileg, számtanilag. Hogy a gyakorlatban azért mégsem így van nálunk, annak az az oka, hogy (1) ciki lenne rászólnom a férjemre, hogy ne költsön a mi közös kasszánkból ugyanannyit az előző gyermekeire, mint amennyit a sajátunkra, valamint hogy (2) a másik oldalon (ti. a férjem gyermekeinek anyjánál) biztos vádpontot jelentene ellenünk, ha egy "ajándék-kikérdezésnél" kiderülne, hogy a közös gyermek többet kapott, mint ők. Szóval nálunk ez így működik, s a béke kedvéért hagyom is, de ha jól belegondolok, így a közös gyermek mindig egy kicsit kevesebbet kap (hiszen ő csak egy helyről számíthat ajándékra), mint a többiek. Nem tudom, hogy jól teszem-e egyébként, mindenesetre a mostoha (aki ettől függetlenül még lehet gonosz) megítéléséhez ez a vetület is hozzá tartozik.

Kedves válaszolók, azt hiszem, a kérdező jobban járna a békéltetést elősegítő válaszokkal, mint a most fennálló ellentétet konzerváló, vagy éppen súlyosbító tanácsokkal (itt a rögtöni jogi útra terelésre gondolok).

Hogy ez a család "normálisan" tudjon tovább élni, ahhoz arra lenne szükség, hogy a most nem éppen ideális helyzetben lévő kérdező végiggondolja, melyik szereplő hogyan is jutott el a saját kényszerpályájához, ui. még a mostoha viselkedése sem egy önmagában álló, ok-nélküli hozzáállás, s pl. az ő szempontjainak megismerése magyarázatot adhat arra, mit miért tesz, s így könnyebben meglátható az is, mit lehet változtatni a helyzet javítása érdekében.

Kedves kérdező! Most te érezhetően szenvedsz az édesapád új párjától, aki valószínűleg azért nem csak úgy egyszerűen belecsöppent a ti családotokba, ahogy azt te - édesanyád (akivel nem mellesleg együtt élsz) verziójából kiindulva - leírod, hiszen egy jó házasságba nem lép be olyan könnyen egy harmadik (aki valószínűleg maga sem úgy tervezte az életét, hogy egy kétgyermekes családapába lesz szerelmes). Meglehet, az új és érzelmeket tekintve igen bonyolult és megterhelő helyzetben sem édesanyád, sem édesapád nem tett különösebben sokat azért, hogy a mostoha és ti, gyerekek megszerethessétek egymást, s hogy ezt jól kommunikáljátok (naivitás ui. azt gondolni, hogy ez minden esetben magától megtörténik). Ha ehhez még hozzájön, hogy a mostoha valamivel jobban van eleresztve anyagilag, mint a többiek, akkor nyilván nem veszi jó néven, hogy neki csak a pénze (pl. ajándék formájában) kell, egyébként pedig ő a család bűnbakja, aki tkp. fél attól, hogy a pillanatnyi, nehezen szerzett családi stabilitás felborulhat. Így szinte meg van gátolva, hogy a piszkálódáson kívül másféleképp is viszonyulhasson hozzátok, ill. édesapátokhoz.

Ti pl. tudjátok, hogy mikor van az ő születésnapja?

Szóval jobb lenne inkább összehozni a feleket és kicsit nyitottabbnak lenni, mint kigolyózni azt, akivel elégedetlenek vagytok, mert ha neadjisten felbomlik édesapátok második családja is vagy "csak" örök időkre szóló konflikusokkal (a láthatás valamilyen korlátozása) terhelődik meg, akkor úgy szúrtatok ki további családtagokkal, pl. a féltestvéreitekkel, hogy bár nincs mostoha, de a meggyökeresedni hajlamos bűnbak-képzés úgyis újabb szerelőt tesz majd kigolyózandóvá.

Persze, nem kell nyelni, de érdemes megkeresni azt az optimális megoldást, amely minél több családtagnak jó, vagy legalábbis minél kevesebbnek árt. Ilyen pl. a figyelem és az együttérzés, tolerancia. Nem könnyű.

Irtad, hogy sok mindenen keresztülmentél... Az irásaid alapján valóban eléggé érettnek tűnsz, főleg korodhoz képest.

Ezért megkérdeznék valamit, aminek látszólag nincs köze az eredeti kérdéshez, mégis valamiért úgy érzem, hogy fontos lehet, akár a megoldás szempontjából is. De nyugodtan hagyd válasz nélkül, ha fölöslegesnek érzed. Meg aztán túl személyes is, szóval márcsak ezért is nyugodtan válasz nélkül hagyhatod.

Szóval, mi az, amivel foglakozol? Persze, irtad, hogy tanulsz, de most nem erre gondoltam, mert az kötelező is, hanem... Szóval mi az, ami igazán kitölti a vágyaidat, vagy a jövődet, szóval amire gondolsz szabad idődben, meg a könyvtárban válogatás közben, meg ami leginkább érdekel? Tudsz-e valamilyen tehetségedről? Van-e amihez úgy érzed, különösen érzéked van? Emberekkel fogsz foglakozni? Vagy a reál dolgok érdekelnek, természet, kozmosz, formák? Vannak-e már terveid? A család tud-e valamilyen tehetségedről, érzékedről, esetleg téma is ez?

Azért merült fel bennem az a kérdés, mert az irásaid alapján elég sokat gondolkodol emberek belső inditékairól, és próbálsz ráérezni a belső világukra. Szükségből teszed-e ezt (irtad, hogy sok mindenen keresztülmentetek már, rúgások...), vagy egyébként is valahogy ténylegesen jól ráérzel, szóval hajlamod, érzéked is van rá?

Meg talán azért mertem még erre rákérdezni, mert ha lehet tudni, mi fogja kitölteni a világodat pár éven belül, akkor talán azt is meg lehet sejteni, hogy mennyire marad befolyása Édesapád házastársának a Te életedre pár év múlva, milyen irányba mehet el ez a viszony, mennyire lesz eszközöd, erőd arra, hogy érzéseidet felvállalhasd és kinyilvánithasd, és a Számodra fontos értékeket sikeresen megvédd (esetleg akár Öcséd számára és nevében is).

Nagyon köszönöm bizalmadat. Én is szívesen viszonzom, és szívesen írok is magamról, ha kívánod. Én is sok hasonló dologgal foglakoztam.

A matematika nekem is nehezen ment, nagyon későn tanultam számolni (sőt olvasni is), és később is sokáig nagyon gyenge voltam belőle. Viszont a természet, sőt a természetudományok mindig is érdekeltek. Később a matemtikában megtetszett a természeti rend. Meg aztán a matematika bonyolult szimbólumrendszere engem valahogy a mesék, mítoszok szintén bonyolult szimbólumrendszerére emlékeztetett, és így aztán megszerettem. Végül az egyetemen éppen matematika szakot választottam végül, el is végeztem, szeretnék majd alkotó matematikus lenni, olyan, aki új területeket tud felfedezni a matematikában (ettől még messze vagyok). Szerencsére a modern, "igazi" matematikában kevesebb szerepe van a számoknak, mint azt a tananyag sejteti, helyettük sokkal inkább a szimbólumoknak, szerkezeteknek van szerepe, akárcsak a műalkotásokban és a mesékben. A diszkalkulia esetleg csak a számolási készségeket érinti (ezt nem tudom pontosan), szóval ha érdekelnek Téged a matematika nem-számolásos-alapú részei, szívesen mesélek róluk. Szóval ha voltak valaha ilyen vágyaid, nem kell feltétlen feladnod őket.

Ha már szóba hoztam a mesék szimbólumrendszerét --- szereted a verseket vagy a meséket? Sokat olvastam régen, később érdekeltek azok a népek, idők is, amikor a népmesék keletkeztek: természeti népek, ,,vadnépek'' világa, akiknél a népmesék keletkezése még nemrég is élő dolog volt.

Írtál A Titok könyvről. Nem olvastam, de most, hogy írtál róla, megpróbáltam utánanézni.

[link]

Szóval, amit írnak róla, az arra emlékeztetett engem, amit az antropológusok, néprajzosok "mágikus" gondolkodásnak neveznek. Sokat foglalkozom azzal, milyen is lehetett a mágikus gondolkodás még a maga idejében. Nagyon szeretném megérteni a természeti népek világát, úgy, ahogy azt ők ténylegesen átálték. eszkimók, dél-amerikai indiánok, szibériai népek (csukcsok, szamojédok), busmanok, ausztrál bennszülöttek. Főleg olyan népek, akik a mezőgazdaságot eredetileg nem ismerték, csak gyűjtögetésből éltek a temészetből, és talán épen ezért is megszemélyesítik az állatvilágot meg a természetet: mítoszaikban az állatok / természeti jelenségek és az ember világa közt nincs éles határ, az állatok is beszélnek stb. Éppen ezért szeretem néprajztudósok munkáit olvasni, olyanokét, akik esetleg évekig vagy akár évtizedekig tényleg gyűjtögető népek, hordák, törzsek között éltek. Nemcsak e népek meséi, hiedelmei, társadalma érdekel, megpróbáltam néhány csoport nyelvét is megtanulni: szibériai eszkimók, kelet-afrikai hadzák. Az eszkimó nyelv szerkezete egyébként eléggé hasonlít a magyaréhoz, bár ez szerintem csak véletlen.

Visszatérve A Titok című könyre, én mostanában visszariadok attól, hogy közvetlenül próbálkozzam a mágikus gondolkodás alkalmazásával, ugyan valaha próbálkoztam ilyesmivel akkori életem feloldhatatlan problémáinak megoldására, de nagyon kimerítő volt, és abbahagytam. Később meg remélnykedni kezdtem valami másban: hogy valamiféle természetes okot tudok találni minden egyes gondomra, és meg tudom ragadni őket, mindegyiket a saját gyökerénél fogva, természetes okuk alapján megoldva őket.

Még sok mindent írhatnék magamról, de mivel írtad azt is, hogy menyire sürgős és fontos az eredeti kérdésed megoldása, ezért aztán előbb arra szeretnék válaszolni. Már most bevallom, nem tudok még igazi választ adni, bár sok új és fontos dolgot írtál, aminek fényében sok minden már világosabbnak tűnik. Mégis jobb lenne még beszélgetni mindenféléről, mielőtt bármi javaslatot tehetnék, mert nem akarok téves dolgokat mondani Neked. Mindenesere eddig mindig tudtál ,,újat írni'', vagyis olyat, aminek nyomán mindig egészen másképp láttam a dolgokat, mint azelőtt. Tehát ezért is lehet, hogy jobb lenne, ha még beszélgetnénk, mielőtt előhozakodnám bármi javaslattal. De csak ha van kedved.

De azért nem akarok visszaélni bizalmaddal, és ezért mégiscsak előrebocsátom, meddig jutottam eddig.

Amit írtál érzéseidről, meg ahogy megéled mindezt, úgy sejtem, olyan dolgok kulcsát is Magadban keresed, amelyek valójában Rajtad kívüli eredetűek. Ez nagyon megerőltető lehet. Talán azért alakult ez a hajlam Benned, mert már régóta Terád zúdulnak olyan külső (pl. családi) gondok is, amiket semmiképpen nem Neked kell megoldanod: más családtagok lelki, érzelmi labilitásai is, amelyek nem Belőled erednek, csak hát persze mindig a gyerekekre a legkönnyebb az ilyesmit hárítani a családban. Szerintem "belülről kifelé" (csak Magadból kiindulva) nagyon megerőltető lehet megoldani próbálni olyan gondokat, amelyeket valójában nem is Te teremtettél, és talán így nem is lehetséges.

A család bonyolult kapcsolatrendszerében melyik az a családtag, akiből ki kell indulnunk? Durvasága ellenére, a mostoha talán csak afféle mellékszereplő, esetleg valójában nem is ő a kulcsfigura. Nem lehetne hatalma, ha nem kapná meg a lehetőséget rá a családtól, elsősorban Édesapádtól. Nem furakodhatott volna be a család békés életébe, ha nem lett volna magában a családban már eleve valami komolyabb "rés".

A diszkalkuliád idején Édesapád nem tudott eléggé segíteni Neked, ugyanakkor annál inkább nyomasztott Téged elvárásaival, szavával, tetteivel. Sőt még az új nő mellett is boldogtalan, és csalja is. És még amiket Édesapádról írtál, azok alapján az a sejtés fogott el engem, hogy Ő eléggé labilis lehet érzelmileg, vagy pedig nagyon képtelen helyzetben van. Mindenesetre valószínű, hogy valami szakszerű segítségre van szüksége (és nem is feltétlen a Tiédre, mert Te érzelmileg túl bele vgy bonyolódva, hanem éppen az a lényeg, hogy külső ember segítségére, aki "kívülről" tud rálátni a dolgokra).

Ha szakemberhez fordul, valószínűleg sok dologra fény derül, és a mostoha-probléma is mintegy mellesleg megoldódik: egyszerűen átcsapnak az események a mostoha fölött. A mostoha mellékszereplőek tűnik, inkább Édesapád lehet a kulcsember. Érzelmileg stabil ember mellett eleve ki sem alakulhatott volna olyan helyzet, hogy egy kívülről-jött-ember piszkálhasson Téged. Már a mostoha első néhány rossz szavára ösztönösen is titakoznia kellett volna Édesapádnak --- márpedig ha ez nem jött így össze, akkor mégiscsak lehet valami érzelmi labilitás Benne. Persze tévedhetek is. De ha mégiscsak így van, és fény derül a pontos okra is, akkor új helyzet adódik elő, a mostohát pedig elsodorják az új események: háttérbe szorul, és rákényszerül alkalmazkodni az új helyzethez (pl. megegyezik, megállapodik Veled), vagy pedig végleg magára marad, szóval sokféleképp megoldódhat ez a része a dolognak.

Persze ezzel nem sokat segítettem, egyrészt mert nem is biztos, hogy így van, másrészt mert még ha esetleg mégis így lenne, akkor sem biztos, hogy Édesapád mindezt elismerné és hajlandó lenne segítséget kérni, pláne nem külső szakembertől. Rábeszélni meg nehéz lehet, nem biztos, hogy hallgat egy gyerekre, pláne akit le is ócsárolt már néhányszor.

Erre talán megoldás lehetne az, hogy egyelőre, ideiglenesen Rajtad keresztül kezdődne el a dolog. Te járnál el először családterpeutához, gyerekpszichológushoz. Ez nagyon igazságtalannak tűnik, hiszen valószínűleg egyáltalán nem is Veled van a baj. De máshogyan nehéz lenne elkezdeni a dolgot: a Szüleid aligha hinnék el puszta kijelentésedre, hogy másutt van a baj, nem Benned, azt meg pláne nem hinnék el puszta szavadra, hogy esetleg éppen Édesapádnál van a gond. Szóval ezért aztán Te kezdenél járni, mert ennyit még biztos elfogadnának már az elején is. Aztán az események úgyis kicsúsznak a kezükből: a szakember hamar rájön, hogy valójában nem is Veled van a gond, és ezt meg is fogja mondani a Szüleidnek. Neki már talán el fogják hinni azt, amit Neked most még nem hinnének el. Talán arról is meg tudja győzni Édesapádat, hogy Ővele lehet valami, valami nagyobb érzelmi labilitás vagy más gond. Ha ezt aztán elismeri Édesapád, és fény derül az igazi dolgokra (amit nem tudunk, talán még Ő Maga sem tud), és hajlandó együttműködni a megoldásban, akkor talán meglesz az egész gond kulcsa. A mostoha fölött pedig egyszerűen átlépne az idő: vagy alkalmazkodik az új helyzethez és megegyezik Veled, vagy pedig elsodorják az új események (háttérbe szorul, eltiltják, magára marad stb.).

No, hát eddig jutottam eddig. Persze, mindez csak ingatag, megkérdőjelezhető sejtés, ha többet beszélünk, talán egész másra is juthatunk, kiderühet, hogy tévesen éreztem rá. Talán annyi előnye van mégis ennek a javaslatnak, hogy könnyű megvalósítani. Ha Édesanyád annyire odafigyelt annak idején a matektanulásodra, a diszkalkuliád megállapítására, akkor talán erre is oda fog most figyelni, ha külon kéred. Modd el neki, hogy szeretnél csaldterapeutához, gyerekszichológushoz kerülni. Ebbe még valószínűleg belegyezik, támogatni fogja, hiszen ez önmagában elég "ártatlan" ötletnek hangzik. Aztán a többi szót már úgyis maguk az események mondják ki: a szakember hamar rájön, hogy valójában nem is Veled van a baj, rájön a beszélgetések alapján, hol lapul a valódi gond a családban, meghívja az érintetteket beszélgetni, meggyőzi, együttműködésre bírja őket, elmondja, mit tettek rosszul, és azt is, hogy nem szabad Rád hárítaniuk a saját tévedésüket.

Úgy sejtem, hogy Terád zúdul a család egész gondja, olyan lelki bajok, érzelmi labilitások is, amelyek nem Belőled erednek, csak hát persze mindig a gyerekekre a legkönnyebi az ilyesmit hárítani a családban. Ezt a jelenséget hívják úgy a pszichológusok, hogy Te vagy a "delegált családtag". A szakember dolga éppen az lesz, hogy ezt felismerje és ennek véget vessen. Az írásodból úgy éreztem, Te sok mindent megprpóbáltál már, de minden próbálkozás beleragadt a hazugságok és elhallgatások ragacsos, kusza hálójába. Önállóan, ,,belülről'' nagyon nehéz széttépni ezt a hálót, talán szinte lehetetlen is. Ezért kell ehhez külső ember, (főleg olyan, akinek tekintélye, szakmája miatt hinni is hajlandóak).

Ha nem bízol abban, hogy a szakember lesz annyira becsületes és bátor, hogy a szüleidnek majd nyíltan megmondja: nem Veled van a gond, hanem itt és itt magában a családban, akkor esetleg próbáld meg jó előre kinézni, melyik szakemberben lehet megbízni. Talán segíthetek ebben. Gondolom, Édesapád és felesége most pesti, így pesti szakembert érdemes keresni. A fővárosban biztos lehet találni megfelelőt, aki ért is hozzá és megbízható is, és nem lesz gyáva ahhoz, hogy a szüleidnek olyasmit is megmondjon, ami először nem szívesen fognak elismerni.

Írtad, hogy jól rajzolsz, kreatív vagy. Talán verseket is írsz? A szakemberrel jól meg fogod érteni Magadat: rajzaidból, írásaidból majd sok mindenre rájön, olyasmire is, amire most senki nem gondolna, talán még Magad sem. Remélem könnyen megragadja a sok félelem és rossz érzés közös kulcsát. Mert kell, hogy legyen valami kulcsa, közös oka a félelmeknek és rossz dolgoknak, valószínűleg olyan mély, természetes ok, ami nem is Benned van, hanem Rajtad kívül, és csak Rádzúdítják kívülről. Remélem, éppen ebben is számíthatsz a szakember segítségére: lesz tekintélye bárotsága ahhoz, hogy ezt leállítsa, a dolog kulcsát megtalálja és megoldja.

Ha midehhez nincs kedved, vagy jobb ötleted van, írd meg nyugodtan. Egyrészt tévedhettem is, másrészt talán van több más megoldás is.