Miért lett divat utálni a kisgyerekes anyákat?

Régen, még akár pár évtizede is dicsőség volt anyának lenni. Senki nem vonta kétségbe, hogy aki gyereket nevel, az értéket teremt. Ma, egyre inkább úgy látom, ez mintha szégyen lenne. "Miért hiszed azt, hogy több vagy attól, hogy szültél egy gyereket?" Egyrészt nem tartom magam többnek másoknál tőle, de a régi önmagamnál igen. Megtanultam lemondani, feltétel nélkül szeretni, megtanultam azt - amit senkinél, még a férjemnél sem éreztem korábban -, hogy van, akiért azonnal, gondolkodás nélkül meghalnék.

Mégis, úgy érzem, sokaknak (jellemzően, akiknek nincs gyerekük) semmi sem jó. Ha itthon vagyok vele 3 éves koráig, megkap mindent, akkor begyepesedett hülye liba vagyok. Ha eljárok szórakozni a párommal vagy barátnőkkel, hamar visszamegyek dolgozni, akkor az ilyen minek szül a nagyszülők nyakára. Ha mindent megadok neki, elkényeztetem. Ha nem tudok neki anyagilag mindent megadni, szintén minek szültem. Ha sokat foglalkozom vele, az a baj, ha keveset az.

Most mennem kell, de még kifejtem bővebben, addig várom a véleményeket.