19 éves lányom meg akarja tartani a babáját, mit csináljak?
A kérdésből világos, hogy a kérdező nem fog tudni/akarni segíteni, tehát hiába írják itt sokan, hogy max majd hárman meghúzzák magukat a szülőknél a kisszobában, itt már a kérdésben le van írva, hogy ez nem opció, innentől tök mindegy mások mit tennének.
Adott 2 fiatal, akiknek se munkája, se végzettsége, ha vállalják a gyereket, akkor lakhatásuk sem. A diplomás gyed 140 havonta. Plusz ugye csp. Abból valami nyomi kis albérletet már ki tudnak venni. A srácnak muszáj lesz elmennie dolgozni (nem egyetem mellett bohóckodni, hanem egyetem helyett főállásban pénzt keresni). Ha talál valami normálisabb állást, akkor akár sikerülhet is annyit keresnie, hogy fussa rezsire meg kajára. De nagyon necces, és nagyon puritán élet lenne ez így. Igenis le kell ülni, el kell mondani nekik hogy ez várható. És ez még a jobbik eset. A rosszabbik valóban az, hogy lelép a csávó, és anyuka ott marad a csecsemővel, kevesebb mint 200 bevétellel havonta. Úgy konkrétan vagy megy a híd alá, vagy mégis kénytelen lesz szülői segítségre szorulni. Csak ugye ha a szülők már előre megmondták, hogy ők ebben NEM tudnak segíteni, akkor elég szemét dolog rákényszeríteni őket hogy mégis éljenek együtt a babával.
Ha megtartja, halasszon az egyetemen. A pasija is halasszon, illetve menjen át levelezőre és kezdjen sürgősen dolgozni.
Vagy jelentkezzen katonának és kap szolgálati lakást.
A döntés joga nem a tiéd.
35. Kommentig olvastam. Most jöttem haza nem olyan rég.
Több beszéogetés volt, ma délután egyszer még megpróbálok rájuk hatni. Igazából még nemhogy az anyagi kérdések, még az alap egyszerű kérdésekre sincs mindenkire nézve jó válasz. Például hogyha 50 nm-es házban lakunk, akkor hol fog elférni egy gyerek és az apja, és mivel nem több generáció számára tervezték a panelokat, így ha a gyerek sír, akkor mindenki sírni fog, legyen az akár nappal (gyerekeknek tanulás, takarítás, vagy csak szimpla pihenés), akár éjszaka (alvás) fog nekiállni ordítani. Plusz sehova nem tudnak elvonulni, bezárkózhat a spájzba vagy a wc-be is, úgyis fogjuk hallani a gyereksírást.
Nem beszélve arról, hogy mi el vagyunk a gyerekektől szokva, már a legkisebbem is 12 éves.
127. Esküszöm nem normálisak. Ezek szerint arra mennének rá, hogy majd veled éljenek. Eszem megáll....
Hol borult meg a nevelésed, milyen értékrend szerint nevelted, hogy idáig jutott a lányod?
Nem olvastam a kommenteket
Én támogatanám a gyerekemet ahogyan tudom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!