Miért nem lehet elfogadni azt, hogy válogatós vagyok és amit nem szeretek, azt nem is fogom megenni?

Ha étterembe megyünk, ott ez nem téma, mert ugye mindenki azt rendel, amit szeret/kíván. Ott max. annyi van, hogy miért nem eszem meg az egészet.

De ha a nagyszüleimnél van ebéd, vacsora, ez fixen téma.

Hogy miért válogatok, ne válogassak már, kóstoljam már meg. Nem várom el senkitől, hogy külön főzzön, konyhát tartson fel nekem. Kibírom, ha egy étkezés kimarad, vagy direkt úgy megyek, hogy előtte eszek.

Húsokból a csirkemellet és a halat eszem (lazac, vajhal). Zöldségekből sem mindent. Ennek ellenére volt, hogy a mamám állította, hogy a rántott hús csirkemellből van, egyem nyugodtan. A színéről, állagáról levágtam már 12 évesen is, hogy az nem csirkemell. Meg több ilyen próbálkozása volt még. Melegszendvics ugyanez. Én úgy eszem meg csak, hogy kenyér, vaj, csirkemell sonka, sajt. Egész gyerekkorom arról szólt, hogy szerinte az úgy nem finom és direkt majonézt tett még a sonka alá, rápakolta az apróra vágott paprikát, paradicsomot is. Ha meg úgy nem ettem meg, akkor ki volt borulva, hogy nem eszek...

Majdnem 18 éves vagyok, elbírom dönteni, hogy mit szeretnék enni és szeretnék-e megkóstolni olyat, ami állagra, szagra sem túl bizalomgerjesztő számomra.

Mégis mindig minimum 5-10 percig ez megy, minden összeülésnél.

Most is beszéltük, hogy hétvégén lenne náluk sütögetés, ha jó lesz az idő és hogy homemade hamburger lenne. Mondtam, hogy jó, de én csirkével kérem, erre hogy "hát majd csak megkóstolom azért a marhahúst is, nem?". És előre látom, hogy megint az lesz, hogy mindenki ott kínálgatja, hogy csak egy harapást, kóstoljam meg, finom lesz.