Mit tennétek a ilyen helyzetben? Mi van a feleségemmel? Mi lesz ennek a vége?
7 éve az édesanyja lebetegedett, lebénult és egyből azt mondta hogy beadja öregotthonba. Nagyon tisztelem anyósomat és kiváló viszonyom van vele. Mondtam hogy szó sincs róla és én fizetem az ellátását. Úgy is volt.
Hála Istennek anyósom él és a körülményekhez képest fizikailag jól van, megtanult járni valamennyire, csak sajnos demens. De 90-hez közeledve nem csoda. Mindegy is, gondoskodik róla 2 nő felváltva a nap minden órájában.
Most a szüleim betegedtek le. Sajnos édesapámnak légzőszervi és keringési betegségei vannak, édesanyámnak ízületi és csont problémái. Mondtam hogy kell keressek egy személyt aki napi egyszer rájuk néz és esetleg elmegy bevásárolni, vagy megnézni hogy bevették-e a gyógyszereket stb. Hála Istennek amúgy még tudnak magukról gondolkodni annyira, hogy ne kelljen teljes ellátás. Amikor mondtam hogy keresek egy embert, látszott rajta, hogy nem tetszik neki az ötlet.
Tegnap nemes egyszerűséggel azt mondta, hogy be kell őket adni egy otthonba.
Rettentő ideges lettem, nagyon összevesztünk, mondtam neki hogy mikor lett ennyire önző és rosszindulatú... Ő meg folyton azt hajtogatta, hogy nem érti miért nem "nyomjuk az öregeket" (az anyjára is értette) egy otthonba, mert nekünk az jobb...Lényeg a lényeg, hogy annyira eldurvult a vita, hogy féltem hogy elvesztem az önuralmam, ezért elmentem otthonról.
Soha nem káromkodtam neki, nem is emeltem rá soha kezet, ezért most hogy elkerüljem hogy tettlegességé vagy trágársággá fajuljon a dolog, inkább elmentem.
Nagyon feldúlt voltam ma egész nap, nem is tudtam dolgozni. Megint vitáztunk egy kört, de ma leléptem még azelőtt hogy átment volna a dolog üvöltözésbe.
Nem tudom mit tegyek... 19 éve vagyunk házasok, komolyabb gondok soha nem voltak köztünk. Az biztos, hogy mindig anyagias volt, de nem viselkedett önzően.
Mi lehet ilyenkor? Különköltözés? Válás? Beszédszünet? Felejtsük el? Tényleg tanácstalan vagyok, ilyen nem történt soha a családunkban...
209
Elég ha annyit tud hogy elviszed otthonról. Mint egy kórházba, menhelyre. Hogy hiába állsz a kapuja előtt, ő nem fog ajtót nyitni neked és nem vár haza.
212
Én sosem emeltem és nem is fogok emelni kezét egy nőre, és nem is káromkodom hölgyek előtt. Ezért mentem el. Mert éreztem hogy felrobbanok. Elvonultam, lenyugodtam, valamennyire kialudtam magam és kész.
"Hogy hiába állsz a kapuja előtt, ő nem fog ajtót nyitni neked és nem vár haza."
Kérdező, mindenféle bántás nélkül - és ezt most a legőszintébben írom -, neked nagyon komoly problémáid lesznek, ha egyszer eljön a búcsú ideje. Végleg.
213
Hát engem nem fognak pedig :)
Ki tojik a feleségére? Csak mert ő úgy óhajtja, be kéne adjam a szüleimet egy otthonba vagy mi?
A gyerekeimre tojok? Ez neked honnan jött le?
Beteges és tág fantáziád van, írhatnál könyvet is...
Ha elválnánk, az ők dolguk hogy ápolnak-e vagy nem. A fiammal nekem van jobb viszonyom, és lehet hogy a lányommal is, bár ő kicsi és tőle nem is várható el hogy válasszon kettőnk közt (az lenne a legjobb ha egy gyermek se kéne válasszon a szülők közt).
215
Halálra gondolsz? Igen, megvisel. Nagyon megvisel ha elvesztem valakimet. És szerintem ezzel minden normális ember így van. Amikor a nagyszüleim meghaltak, nem találtam a helyem a világban hetekig. Nagyon nehezen törődtem bele, hogy ők már nincsenek...
Az van, hogy én ezt az egészet az elejétől kicsit fenntartással kezeltem, már biztos, hogy kamu az egész.
Annyira jó ember vagy, hogy anyós nem mehet otthonba, közben a közvetlen családod kb terrorban él, szavuk nem lehet, meg arról is te döntesz, amihez semmi közöd, nem nyaralhatnak, ha te nem akarsz, stb. Úgyhogy kilóg a lóláb, trollocska.
Hát nem tudom, hogy melyikünk házassága a jobb vagy rosszabb, nem is kell megbélyegezni egyiket sem, de elmondom, hogy nálunk hogy ment ez.
A párom szülei elváltak, az apukájával nem nagyon foglalkozik, az édesanyja viszont már eléggé le van épülve, úgy döntöttek a testvéreivel, hogy otthonba adják. Ezt nekem is elmondta, én pedig elmondtam azt, hogy nem javaslom az otthont, sok rosszat hallottam már róluk (mármint a városunkban lévő otthonokról). Azt mondta nem baj, ők ezt már eldöntötték.
Most viszont már az én szüleim vannak nehézkes állapotban. Férjem javasolta, hogy tegyük őket mi is otthonba, de én ezt nem akartam. Ő próbált meggyőzni, de nekem sincs szívem otthonba tenni őket. Pár napig vitáztunk ezen, majd leültünk és megbeszéltük. Ők az én szüleim, így én és a testvérem hozunk döntéseket felettük és velük. Én nem szólok bele az ő szülei életébe, ő se szóljon az enyémbe. Ennyi. Ti ezt miért nem tudjátok így megbeszélni?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!