A férjem nagyon akar gyereket, de egyértelművé teszi, hogy ő nem akar majd vele sokat foglalkozni. Ti szülnétek így gyereket?

Én a helyedben elgondolkodnék, hogy vajon a gyereknek is jó lesz-e így? Konkrétan annyiban fog eltérni a közös életetek más diszfunkcionális családétól, hogy papíron nem lesz válás. Ettől még borzasztó pszichés károkat fog szenvedni a pici, mert “apunak csak simogatásra jó”, egyébként záros határidőn belül részedről is le lesz passzolva.

A szobanövény hasonlat pedig... ezt viccnek szántad? Nem való nemcsak a párodnak, de neked sem gyerek, ha szerinted a felnevelése ilyen szobafikusz szinten mozog.

Nincs itt értelme második gyerekről sem beszélni, ha az elsőt sem tudnátok normálisan felnevelni. Vagy mi lenne a koncepció? Mindketten dolgoztok és a nagyobb nyakába varrjátok a kicsit 18 éves koráig “közös játszás” címén?

Ilyen jövőképre kár szaporodni.

Kérdező, nálad teljesen elmentek otthonról!

Aki azt mondja, hogy időnként játszana a gyerekkel és tanítgatná, de nem akarja etetni, pelenkázni, háztartást vezetni, az a valóságban ennyit sem tenne. A valóság mindig ridegebb az elképzelésnél, és ha ez a hozzáállása, akkor nem hogy hozzáedződne, de elriadna a terhek mellől. Ezt a felállást akkor szabad(na) vállalni, ha te háztartásbeli leszel. Vagy teljesen feláldozod a magánéletedet, mert az állásod mellett minden időd elmegy majd a háztartásra, kivéve, ha ezeket a dolgokat bejárónő intézi. Ha minden időd elmegy a háztartásra és az állásodra, akkor alig marad majd energiád a gyerekekkel, az érzelmi ügyes-bajos dolguk támogatásával foglalkozni (ilyen volt anyám akkoriban). Nem lesz energiád és kedved a szexre, ami miatt a férjeddel elhidegültök és csak a ridegséget látják majd a gyerekek. Vagy a férjed félrekúr, aztán esetleg le is lép.

Az a humán hím (nem férfi!), aki erőlteti a gyereket, de segíteni nem akar, annak a gyerek csak egy pipa, kell a reprezentációhoz, ugyanúgy mint te.

Ha ez nem változik, akkor nagyon komolyan meg kell fontolni a kapcsolat felszámolását, mielőtt a saját nyomorodat átörökíted a gyerekekre, ami szerintem az egyik legundorítóbb dolog.

Nagyon sok nő ezzel a hozzáállással később szembesül, amikor már megvan a helyzet. Hidd el, nagyon nehéz, a házasság rovására megy nagyon, hacsak- te nem dolgozol és nincs is igényed saját időre, vagy fizetett segítségetek lesz, vagy, ha a nagycsalád mögöttetek áll és segítenek majd.

Azt mondom, hogy általában elképzelik azt, hogy részt vesznek majd, segítenek, majd jön a hétköznapi valóság, a fáradtság és mégsem.

A te férjed eleve elmondja, hogy úgy képzeli, hogy nem segít. Legalább tisztán látod.. jó ha tudod, hogy nehéz lesz.

Biztos nem vállalnék így gyereket, a nevelése még két ember számára is kimerítő feladat, nemhogy egynek.

Plusz biztos emlékeztek a napokban történt tragédiára, amiben az anyukára esett rá az öngyilkos és mindketten meghaltak. Igazán nem akarom falra festeni az ördögöt, de bármikor bármi történhet, mint ahogy ez az eset is mutatja.

Ha ne adj isten veled történne valami, a férjed mit kezdene a gyerekkel? Örökbe adná?

#79-esnek:

Kitenné a teraszra a szobafikuszok mellé és hetente 1x meglocsolná, ha nem felejti el, tudod. :DD