Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tennél, ha szembe jönne...

Mit tennél, ha szembe jönne veled Ő, és egyértelműen a tudtodra adná, hogy többet akar, mint barátság?

Figyelt kérdés

Esküszöm, nem tudom, mit tegyek. A nyáron, egy szakítás előtt/után ismertem meg (nem volt hosszú kapcsolat, szerelem még kevésbé, inkább egy elnyúlt kaland, mégis a hűség nálam minden kapcsolatban a legfőbb szempont). Nem akartam megcsalni az akkori párom, ezért megpróbáltam lekoptatni, mert már akkor tudtam, hogy veszélyben vagyok - szinte azonnal elvesztem a szemeiben.


Egész nyáron minden, vagy minden másnap éjszakába nyúlóan beszélgettünk egy sörrel, vagy anélkül. Belegondolva furcsának tartottam, hogy folyton elvonult velem a társaságtól. Holnaputánra elhívott a városba (már régebben megbeszéltük), ma este pedig elég egyértelműen a tudtomra adta, hogy többet akar, mint barátság.


Előny: konkrétan olyan, akit mindig is kerestem, jól megértjük egymást, tudja, honnan jöttem és min mentem keresztül, és én is róla. Nem iszik, nem dohányzik, tisztességes munkája van egyetem mellett, sőt, engem is le akar szoktatni a cigiről monván, hogy ne károsítsam a tüdőmet, ráadásul zongorázik, ami a szememben igencsak vonzó tulajdonság.


A probléma: házi nyúlra nem lövünk. Szaktársak ugyan nem vagyunk, de egy hasonló szakma különböző ágait tauljuk, amiből az követkzik, hogy rengeteg közös óránk van, és nem akarok elrontani egy jó barátságot - ami talán sosem az volt? Eddig szinte sújkoltam magamba a tudatot, hogy ő barát, semmi más, de a ma este után már nem tudom, és nem is próbálom elhitetni magammal.

Az egyetlen, amit nem értek: hogy keresheti valaki egy olyan ember társaságát, mint én? Sosem titkoltam előtte, hogy szar ember vagyok, mégis a pajzs mögé engedtem...

Ti mit tennétek? Megpróbálnátok?


Ha nem bírtad végigszengedni a vívódásom, a lényeg a végére: házi nyúlra nem lövünk, de mit kellene csinálni, ha az lő rám???


2012. szept. 1. 00:46
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%

Előbb szeresed meg Magad! Az az alapja a szerelemnek. Látod, még el sem kezdődött, de már megbukott ott az ügy, hogy nem vagy képes elhinni, hogy valaki téged szerethet.

ezzel a rettegéssel a mélyben állandóan azon mesterkedik az elméd, hogy mivel szabotálhatnád ezt a kapcsolatot, mivel beszélhetnéd le magad róla, mert mekkora lebőgés lenne, ha megtudná, milyen szar alak vagy, és ha mégis így kellesz neki, tojásokon lépked a kapcsolat, mert félsz, egyszer csak leesik majd neki, hogy tényleg szar alak vagy.

Ilyen hiedelemmel nem lehet semmilyen emberi kapcsolatot élni.

Egészséges lelkű ember meg alig várja, hogy ilyenbe fejest ugorhasson - csak az összehasonlítás miatt mondom, lásd, mekkora zavar van Benned.


Olvasnivaló: Osho: Intimitás

"Bizalmas viszonyra vágyunk, de nem mutatjuk meg magunkat. Ez az egyik legfontosabb konfliktusforrás a barátok és a szerelmesek között: egyikük sem akar felhagyni a védekezéssel, egyikük sem mer teljesen pőrén, őszintén és nyitottan fordulni a másik felé, pedig mindketten vágynak rá. Ezért mindennapossá váltak a "cserbenhagyásos" kapcsolatok az olyan társadalmakban, mint a miénk, amely egyre inkább elfogadja az alkalmi szexet. Ebben a gyengéd és szeretetteljes útmutatóban Osho lépésről lépésre bemutatja, mit tehetünk annak érdekében, hogy ezt megváltoztassuk. Kiderül, mi teszi félelmetessé az intimitást, és hogyan győzhetjük le ezeket a félelmeket, miként erősíthetjük meg önmagunkat és kapcsolatainkat annyira, hogy bátran adjunk, és örömmel fogadjunk őszinteséget és bizalmat. Aki bízik és hisz önmagában, csak az tud megbízni másokban. Ez az intimitás alapja. Arra vágyunk, hogy a másik valóban intim viszonyba kerüljön velünk, lemondjon a védekezésről, feltárja előttünk sebeit, levesse minden álarcát, és anyaszült meztelenül forduljon felénk? Nekünk kell megtennünk a kezdő lépést. Légy önmagad, nem törődve a következményekkel! A színlelés vagy a mások tanácsai szerint élt élet elvesztegetett idő. "

2012. szept. 1. 00:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
100%
Ne légy hülye, ne dobd el a lehetőséget, lehet egy életre megbánnád. Más a két kezét összetenné egy ilyen lehetőségért, ÉLJ VELE!!!!
2012. szept. 1. 00:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:
Éppen ez az, hogy tudja, milyen szar alak vagyok, hiszen az egész nyarat végigbeszélgettük, én us épp úgy tudok az ő szarságairól, egyszerűen nem tudok neki hazudni, mégsem dob ki a kukába!
2012. szept. 1. 00:58
 4/13 anonim ***** válasza:
100%
Mégis hezitálsz. Ez baj. Ami a mostani hezitálásodat okozza, az könnyen betehet a kapcsolat menetébe is. Elkezdhetnél járni valamilyen terápiára, Hellinger, kineziologia, pszichologia, SVT... ami tetszik. Nem egészséges dolog ilyen helyzetben hezitálni. Valami olyan blokkjaid vannak, amik NEM illenek ebbe a helyzetbe, a nyakába kéne ugranod és örömodben fél lábon ugrálni egész életedben..
2012. szept. 1. 01:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:

Persze, hogy hezitálok, hiszen csoporttársak vagyunk, még évekig azok leszünk, és nem szeretem keverni a hivatalos dolgokat érzelmekkel. Sok-sok hímnemű csoporttársam van, akikkel jó viszonyban vagyok - már csak azért is, mert informatikusék felé minden nőre jut 50 belőlük. Persze nem mi lennénk az elsők és nem is az utolsók, hiszen a legjobb barátnőm a volt gyakorlatvezetőnkkel (egyidős velünk) jött össze, miután a srác lediplomázott, azóta tart náluk a rózsaszín köd :)

Egyelőre viszont nem tudom, létezik-e olyan, hogy mi. Még mindig nem, pedig egyre egyértelműbb lépéseket tesz felém. Talán tényleg nem akarok látni a szememtől...

2012. szept. 1. 01:05
 6/13 A kérdező kommentje:

Egyébként igen, másik barátnőmmel tartunk afféle csoportterápiákat kibeszélve a másik sz@rságait, mindkettőnk célja az egyensúly megtalálása.

Azok a bizonyos blokkok, amiket említettél, azt hiszem, tudom, honnan erednek, és ő is. De ez a válasz nagyon tetszett, és igen, rohadtul igazad van :D

Azt hiszem, egyikünk sem akar semmit elkapkodni, elvégre évekig csoporttársak leszünk :D

2012. szept. 1. 01:07
 7/13 anonim ***** válasza:
100%

"Persze, hogy hezitálok, hiszen csoporttársak vagyunk,"

Ez egy baromság, mert:

1. ez egyértelműen előnyére válik a kapcsolatnak, amíg tart.

De Te attól félszl mi lesz, ha szétmentek és csoporttársak vagytok?

HHEEE?!

2. Előre a szakítást tervezed és arra játszol???!

3. És még csak abban se bízol, hogy vagytok annyire érettek emberileg, hogy ez nem lesz gond köztetek?

4. És ha a fentiek mind rosszul sülnek el, akkor nem lesztek képesek elintézni, hogy másik csoportba kerüljetek?


Ez egyik sem egészséges gondolat....

2012. szept. 1. 01:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:
Igen, valóban igazad van, ettől félek. Nem akarom bántani, mert eddig nem voltak erősségeim a tartós kapcsolatok. Előkerült már köztünk az exek téma, és ott döntöttem el, hogy nem én leszek a következő, aki bántani fogja. Annyira képes szeretni az embert, hogy csak a másik boldogságát nézi...
2012. szept. 1. 01:15
 9/13 anonim ***** válasza:

Kérdező, miért fosol ennyire egy esetleges szakítás következményeitől a csoporttársi kapcsolatotok rovására?

Utána már nem tudtok beülni ugyanarra az órára, vagy mi?


Talán vagytok elég intelligensek ahhoz, hogy meg tudtok oldani elegánsan egy esetleges a szakítást, és félre tudjátok tenni, pláne ha a továbbtanulásotokról van szó. Maximum kicsit kínos lesz beülni az órákra együtt, na bumm, és akkor mi van?

2012. szept. 1. 01:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:

Attól mert szakítasz valakivel, nem kell hogy a barátság is tönkre menjen. Vagy ha nem is maradtok nagyon barátok, de normális ismerősök, azok lehettek. Nekem is volt sok kapcsolatom, a legtöbbel egész jó beszélő viszonyban vagyok. Van aki jó barátom maradt. Függetlenül attól hogy én szakítottam vagy a másik.

Tudod a buta embereknél nem marad meg a normális emberi viszony. Ha őszintén elfogadod a másikat, akkor nem fogod feltételezni, hogy rosszat akart neked, és akkor haragudni se fogsz rá. Függetlenül attól, hogy esetleg mégsem vagytok a nagy Ők egymás számára.


33/N

2012. szept. 1. 08:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!