A férjem nagyon akar gyereket, de egyértelművé teszi, hogy ő nem akar majd vele sokat foglalkozni. Ti szülnétek így gyereket?

"Az állatvilágban is, kevés kivételtől tekintve, a nőstény felel a háztartásért."

Most azért elképzeltem a nyulat, ahogy mosogat meg porszívózik.

Nem kizárt amúgy, hogy apuka változni fog, ahogy felhozta valaki oldalakkal ezelőtt. Csak éppenséggel a ritka kivételt képezné, amennyiben ez pozitív irányban történne meg. Nagyon sok olyan gyereket látok, illetve jómagam is az a tipikus “karácsonyra kapott kiskutya” esete voltam, aki nagyon kell a szüleinek, életük legszebb napja, mikor kacagásra húzódik az arca, aztán a rózsaszín köd 2-3 év alatt elmúlik, mindenkit lever a víz, hogy minimum 18 évig lennének kötelesek foglalkozni vele és jön a nagyszülőkhöz, nagynénikhez/bácsikhoz, tágabb rokonsághoz dobálás, aztán a fenéken rúgás páros lábbal. Mint egy kutyának az intézet és az elaltatás, miután az óvodás megunja... És akkor ez olyan helyeken fordul elő, ahol elvileg mindenkinek az élete álma a kisbaba lenne, a Kérdező Párja pedig már ebben is alulmúlja az egyszeri, ágyból nevelő szülőket a kijelentéseivel, hogy pontosan tudja, mit nem tenne.

Arra nem tért ki felnőtt emberként (hacsak nem 3x bukott nyolcadikos romák vagytok), hogy mi is lenne az, amit VÁLLALNA?

Szerintem mérlegelj, hogy szeretnél-e egy hétvégi apukád a gyerekednek, illetve a kapcsolatotok megromlásáig, ami borítékolható, addig is két gyereket szeretnél-e nevelni? Annyi különbséggel persze, hogy az egyik szombatonként meglocsolja a szobafikuszokat a teraszon. Nahát...