Válni azért, mert a férjem totál cserbenhagyott? Szinte már undorodom tőle
Két lányunk van, a nagy most tavasszal lesz 3 éves, a kicsi 5 hónapos. Őszinte leszek, a másodikat én már nem akartam volna... Mindig is egy kislányt képzeltem el magamnak, én is egykeként nőttem fel és nagyon élveztem, hogy a szüleimmel is hárman voltunk egy kis csapat. A férjemmel is beszéltünk erről még a házasság előtt, ő is mondta, hogy egy gyerek tökéletesen elég. Mégis terhes lettem, és egyszerűen nem akartam újra az egész terhességet, csecsemőkort, stb. A nagylányunk annyira mintababa volt, olyan könnyű volt vele minden, hogy rettegtem, a második egy ördögfióka lesz. Ráadásul akkor kezdtem újra dolgozni, imádtam az életünket. Nem voltam kész, hogy ismét feladjam. Elmondtam a férjemnek, hogy abortuszt szeretnék, ő erre őrjöngeni kezdett, utána sírva könyörgött... Ez ment 2 hétig felváltva, képtelenség volt vele nyugodtan beszélni. Megígért mindent, hogy majd többet lesz itthon, dolgozik akár home office-ban, vigyáz majd a gyerekekre és ha akarom, a pici 6hónapos korától újra dolgozhatok, és ő lesz vele. Én hülye, belementem ebbe. Ne értsetek félre, imádom a kicsit is, nem vele van itt a probléma...
Hanem hogy megbeszéltük, hogy tavasztól dolgozom, most meg megy a szöveg, hogy mit gondolok én, ő nem lesz itthonülő, a barátai szanaszét fogják cikizni. És hogy én vagyok az anyja, ez az én dolgom. De közben meg beszólogat, ha veszek 1-1 drágább holmit magamnak, vagy elmegyek fodrászhoz, masszíroztatni. Vagy ami nagyon rosszul esett, hogy van segítségem, hetente kétszer jön egy hölgy, olyankor főz, kitakarít, vasal, stb. Úgy gondolom, az ilyen dolgaink nem tartoznak másra, ő mégis karácsonykor a családi ebéd közepén meséli a szüleinek, rokonainak, akik aztán sorra beszólogattak, hogy én minek vagyok akkor otthon, meg minek szültem (?!). Ráadásul most kitalálta, hogyha én ennyire dolgoznék, akkor ő ideköltözteti hozzánk az anyját, majd ő lesz a lányokkal. Tudja, hogy nem kedvelem az anyósomat, nagyon csúnyán viselkedett velem a kapcsolatunk elején, még az esküvőnkön is. Kerülöm, ahogy tudom, és nem bírnék úgy élni, hogy ő 0-24 velünk van (az én szüleim még aktívan dolgoznak, segítenek ahogy tudnak, de minden nap nem tudnak félnapokat a gyerekekkel lenni).
Őszinte leszek, komolyan a válást fontolgatom. Megbeszéltünk anno valamit, megígért mindent és mégis én kapom a szemrehányást, a megjegyzéseket és a beszólogatást. Mikor már hallom, hogy hazajött, forog a gyomrom, hogy vajon most mibe köt bele, mi lesz a baja. Már mondtam neki a múlt héten egy nagyobb vitánk után, hogyha sokáig folytatja ezt, fogom mind a két gyereket és költözünk. Erre hogy azt nem merném megtenni, meg az ő gyerekeit nem vihetem sehová... Szerintetek mi a jó megoldás? Már ha van ebben a helyzetben ilyen... Viszonylag fiatal vagyok (28), úgy érzem, hogy nem kell leélnem az életem egy olyan férfi mellett, aki iránt így érzek. Mert ez nem az, hogy elmúlt az az őrült szerelem, hanem tényleg örülök, ha éppen nincs itthon. Az is nagyon fáj, hogy ő akarta a picit, minden meg volt ígérve, most pedig ha ezekre emlékeztetem, akkor "nekem elment az eszem".
válasza:Nem hiszem, hogy szingli kamaszok lennének. Nekem a te látásmódod tűnik érdekesnek, hogy biztosan velem van a baj, én menjek szakemberhez (miért is?!), és hogy a válás csak katasztrófához vezetne... Mégis miért? Mert esetleg boldog lehetnék én is teljesen, egy olyan férfi mellett, aki szeret, tisztel és megbecsül?
Nem érzem, hogy nekem súlyos problémáim lennének. Imádom a gyerekeimet, vannak terveim a jövőre nézve is (amiket akár férj, társ nélkül is megvalósíthatok). Optimista vagyok, próbálom a lányokkal is minél kevésbé éreztetni, hogy az apjukkal nem jövünk ki jól. Mindig velük vagyok, körülöttük forog az életem. Viszont! Nem tartom azt követendő példának, amit sok anyuka tesz. Hogy ahogy megszületik a gyerek, ő, mint nő, önálló személy megszűnik létezni, és nem lehetnek igényei, szükségletei. Hogy onnantól fogva csak a gyereknek él, nem nézheti, hogy ő mire vágyik, mit szeretne. Ez szerintem nem jó. Ne érts félre, nekem is a gyerekek az elsők, az ő kényelmük, jólétük a legfontosabb. De közben gondolok magamra is, és figyelek arra, hogy én is kikapcsolhassak néha, vagy olyat tegyek, amit szeretek. Abban pedig biztos vagyok, hogy a válás után könnyebb lenne az életem... Nehéz meghozni egy ilyen volumenű döntést, ez igaz. Nem is azt várom, hogy megoldódna minden bajom tőle, és azonnal könnyű lesz. Szerintem már eléggé "felnőttem" a gyereknevelésben, ugyanis MINDEN rám szakadt, a férjem kb semmiben nem segít. Ha mégis, akkor azt utána hetekig hallgatom, hogy bezzeg legutóbbis mit csinált. Köszi, de így nem kell. Mert a gyerekek a kettőnk felelőssége, és nem hiszem, hogy szemrehányást kell azért tennie, mert mondjuk kéthétben egyszer elmegy velük sétálni, vagy kimegy játszani a naggyal.
Gondolom szerinted a válás az a hatalmas "meggondolatlanság". :)
Én ezt egyáltalán nem fogom fel ennyire szörnyen, az egyetlen, amiért (eddig) aggódtam, az a lányok lelkivilága. De ahogy itt olvasgattam, egyre inkább arra jövök rá, hogy igenis a válás a jó döntés, merjem meglépni. Mert ők is megérdemelnek egy olyan szép gyerekkort, mint amilyen az enyém volt. Ha pedig már most így viszonyulok a férjemhez, akkor ez később csak rosszabb lesz... És mivel a férjem szerint itthon minden jó, nincs probléma és én fogjam be a számat, majd szerinted ő eljár velem terápiára, amikor az ilyenekben amúgy sem hisz fikarcnyit sem? :) Időpazarlás és pénzkidobás lenne az egész.
Ha te mondod, biztosan így is lesz!
Az pedig, hogy miért lennénk boldogtalanok, kész rejtély. Mert lesz esélyem egy normális életre? Az aztán nagy boldogtalanság.
válasza: válasza:Kérdező, a #31-essel ne foglalkozz, nyilvánvalóan nem neked akar jót.
A helyzeted viszont tényleg nem irigylésre méltó, nem véletlenül vagyok azon az állásponton, hogy gyereket akkor szabad vállalni, amikor mindkét fél gyereket akar, és ha az egyik nem, a másik eg erre elkezd fűt-fát igérgetni az embrió megtartása érdekében, nos AKKOR KELL lapátra tenni, és megszakíttatni a terhességet. Mert különben pont ilyen helyzetbe kerül a terhességet nem akaró fél, mint amibe te vagy.
Szerintem egyértelmű, hogy nem szabad vele maradnod, és minél hosszabb ideig engedsz neki, annál többet fogsz veszteni rajta. Úgyhogy én azt tudom javasolni, hogy nyugodtan kezd el élni a saját életedet a saját elgondolásod szerint, menj vissza dolgozni, akár keresse egy normális párt magad mellé, aztán lépj, és hagyd ott a fenébe. (férfiként egyébként soha se tanácsolnék ilyet, de pont ez a szoros kivétel... az az ember már akkor megszűnt a te párod lenni, amikor egy embriót eléd, a te érdekeid elé pakolt...)
Persze hogy nem, ez rögtön lejött. Hogy ő csak a család szentségében hisz, és hogy a válással a pokolra jutok rögtön. :)
Tudom, hogy már régen lépnem kellett volna, de akkor egyszerűen nem mertem. Ott voltam terhesen, egy kicsivel, és akkor még bőven szerelmes voltam... Bíztam benne vakon, hogy majd biztos az lesz, amit megígér. Nem jött be, én pedig tovább nem szeretnék tűrni. Ez így nem élet szerintem, és bármennyire szeretem a gyerekeimet, nem szeretnék tönkremenni, mire a pici is kezdi a sulit.
Ki bánkódik ezen?!
Leírtam, hogy nem a lányokkal van a probléma, mindketten a szemem fényei. Hanem a férjemmel, és azzal, hogy megígért valamit, most pedig nem tartja magát ehhez. Ennyire nem megy a szövegértés?
válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!