Szerintetek én tehetek erről?

Kérdező, én ugyan nő vagyok tényleg, de szingli. Nincs férj és senki sem, aki segítene.

34/N

Munka az mindenhol van.Nem fogsz tudni mád holnap elköltözni,de ha rászánod magad,menni fog.Beszelj össze ismerőssel,haverral,rokonnal.Gyűjtsetek pénzt,aztán kerestek valami olcsó albit.Itt csak azt mondtad,hogy Pest.Az országban ott a legdrágább minden.Ha ajánlanom kene valamit,valami kisebb megyeszékhelyre menj.Nem egy szegény falu,de nem is egy főváros.Ne a legnagyobb falattal kezdd.Itt is van munkaerőhiány.Elmész dolgozni tudom is én,mondjuk árufeltöltőként,vagy amit még régebben dolgoztál.Emelett még van 2 lehetőséged.Az egyik,hogy ráfekszel a tanulásra,úgy,hogy érettsegid alapján később felvegyenek egyetemre állami finanszírozásúra.A másik,amivel lehet,hogy jobban is jársz,szakmát tanulsz.Tudod mennyit kaszálhatnál,ha egy jó szakember lennél?!Baromi nagy hiány van.Van egy ismerősöm,aki villanyszerelő és nem túlzok,havonta 500.000 Ft-ot megkeres!!!Miért?Merr jó szakember,alig van már villanszerelő,és baromi nagy szükség van rájuk.Mert villany meg sokáig lesz,és amíg lesz,addig szerelő is kell,aki elkérhet szép összegeket.

Én azt tanácsolom,hogy kapd össze magad,és ne foglalkozz azzal,hogy mid nincs,hogy mi volt régen.27 éves vagy,alakítsd ki a saját eleted,tanulj dolgozz,és ne keresd a kifogásokat.Neem véletlen,hogy minden kezdet nehéz,de ha már megvannak a céljaid,akkoor a motiváció is!ezt neked kell megcsinálnod!

Fiú, 27...

Na, ez a gond. Majd gyere vissza, ha férfi leszel.

Én csupán 1 évvel vagyok idősebb nálad és nő vagyok. Elmondom akkor, mennyivel volt “könnyebb” nekem.

Anyám egyedül nevelt, három műszakban dolgozott a gyárban, szóval gondolom, el tudod képzelni, hogy mennyi pénzünk volt. 19 évesen elköltöztem Budapestre egy lepukkant kollégiumba, idegenekkel, harmadmagammal egy plcsányi kis szobába, hogy legyen hol laknom, amíg tanulok. Albérlet szóba sem jöhetett, mert nem volt pénzem ennél többre. Elmentem dolgozni egy boltba egyetem mellett. Később már fordítottam is otthonról, tehát 2 állásom volt egyetem mellett. Nem volt semmi félretett pénzem, mert annyira volt elég, amit kerestem, hogy kifizettem a szobát, a bérletemet, a kajámat, meg ami kellett. És befejeztem egy egyetemet 23 éves koromra.

Utána elkezdtem teljes állásban dolgozni egy cégnél, a ranglétra alján kezdtem, és nagyon keményen kellett dolgoznom, hogy bizonyítsak. Mivel nő voltam, egy tipikusan férfias világban, szakmában, mellesleg nagyon fiatal, ezért olyan beszólásokat kaptam, hogy biztos térdeltem, ezért vagyok csak itt, senki nem vett komolyan. Nagyjából mindenért pontosan kétszer annyi kellett bizonyítanom, mint egy férfi kollégának.

Most 28 évesen már másik cégnél vagyok, elég jelentős munkatapasztalattal, nyelvtudással, így jól keresek. A párom meg képzeld, kevesebbet keres nálam. Nem kapok tőle semmilyen támogatást, ahogy soha nem is kaptam.

Tudod, nekem még az sem volt, hogy otthon lakhattam volna a saját szobámban. Amióta nem koleszt, azóta albérletet fizetek. És nincs más lehetőség, mert egy utolsó zsákfaluból jöttem, ahol nincs semmi. Te meg közel 30 évesen otthon laksz, nem kell lakhatási költséggel számolnod, meg attól félned, na vajon mikor emelik meg ismét a lakbért vagy mikor adják el a fejed felől a lakást. Na, akkor kérdem, kinek könnyebb?

Én sokkal hátrébb kezdtem, mint te, mégis jóval előrébb tartok. És nem azért, mert nő vagyok, hanem mert nem voltam rest beletenni egy csomó kemény melót, meg nem voltam rest feladni a gyerekszoba kényelmét.

Te csak lusta vagy és nagyon kényelmes, semmi felelősségérzet nincs benned. Nem a szüleid hibája, hogy otthon laksz, hanem az ő jóindulatuk inkább. Köszönd meg nekik, hogy ennyit támogatnak inkább.