Most fogunk összeházasodni a vőlegényemmel, utána pedig lakást venni. Nektek is rosszul esne ez a dolog?
Az én családom nem tud segíteni a lakásvásárlásba anyagilag, maximum egy csekély összeggel. A párom szülei adnak 10 milliót, de bele akarják írni a házassági szerződésbe, hogy a lakás tulajdona nem 50-50, hanem ennek megfelelően arányos.
Nekem nagyon rosszul esik ez, és emiatt nem akarom elfogadni a pénzt ha nem szívesen adják. Nem értem miért feltételezik hogy le akarom nyúlni a pénzt.
A párom azt mondja ő megérti az álláspontjukat, mert ez a pénz nagyrészt az ő megtakarításuk, meg örökségből van, és nem értem miért nem áll mellettem.
Nem nettó ötszázról beszélünk, hanem hetszamjegyu összegről, de ez mindegy, az arányokról van szó, ha 100 vs 200 forintról van szó, akkor is így gondolnám. És igen, közöm van ahhoz, hogy rögzítünk e valamit szerződésben, amit én hosszabb távon busásan és többszörösen megfizetek, csak ugye arról már nem szól a fáma, hogyan kompenzálódik egy ilyen szituban, mert ugye addig érdekes a dolog, amíg az egyik fél családja pakol bele egyszer egy nagyobbat. Az senkit nem érdekel hogy a hitelt így milyen arányban fizetjük, hogy a közös befektetések milyen arányban származnak kitől, stb. Az mind közös, mert az én döntésem. Az meg anyóséké, ha nem tetszik, akkor lehet eltolni a szekeret a házasságból.
Én baromira vinném a lakás felét most lelkiismeret furdalás nélkül (mert azt a ötmillió többletet az elmúlt években már bőven behoztam), és biztos hogy nem mentem volna bele egy ilyennel évekkel ezelőtt.
De persze leírom újra, meg újra, hogy nagyon szívesen b...sztam volna a fillért igény szerint évekig ha így indultunk volna, csak nem biztos hogy anyós meg a fia járt volna jól. Ok nem csináltak belőle ügyet, mert a közös életünk indult. Ahogy én sem csinálok belőle most ügyet, hogy most milyen arányban járulunk hozzá bármihez, mert ez oda vissza megy.
Akkor gondolkodjunk már el. Adott egy mondjuk 40 milliós lakás.
Anyós ad 10 milliót, ami az ár negyede.
A férjnek így van kb 60% tulajdonrésze, a feleségnek 40%. Mert feltételezzük, hogy a maradék 30 milliót fele-fele arányban fizetik. Hát ez miért evidens?
És ha a férj munkanélküli lesz évekig? Vagy úgy dönt, hogy kitanult egy másik szakmát és addig a feleség fizeti a hitelt. Vagy apuka marad gyesen, mert neki is joga van. Aztán váláskor a lakás mondjuk ér majd 60 milliót, amiből apuka kap 36-ot a beletett 10 millióért cserébe. A nő meg mehet a maradék 24 millióval, holott beletett 30 milliót. Teljesen igazságos!
Nem igaz, hogy nem fogod fel, hogy A HITEL KÖZÖS.
AZ ÉLET IS KÖZÖS. Eldöntöd, hogy te szarozol-e a gyedpenzen meg a több fizun vagy sem. Ez egy dolog.
A kapott pénz meg TÖKMÁS dolog. Eleve nem is az övéké, hogy döntsenek róla, hanem AJÁNDÉK. Az anyósék ajándéka.
Vagy ha te kapsz egy ajándékot anyádtól, akkor a férjed elkezd sírni, hogy neki hol a fele ajándék? Vagy a fele ára, mert az JÁR? Vagy ez csak 10milliós aranyásásnál játszik, hogy jogot formálunk más AJÁNDÉKÁRA?
Aha. A lakás ára akkor nő az inflációval ha karban van tartva.
Vegyél már egy lakást 10 millióért és ne nyúlj hozzá 20 évig csak lakj benne. Szerinted milyen állapotban lesz az a lakás 20 év után és mennyit fog érni? Vagy anyósék az álagmegóvásba is arányosan beszállnak?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!