Vendégségben ez bunkóság volt? Mit tegyek?
Anyósom, illetve az apósom mindketten tudják, hogy már több mint féléve (7 hónapja) vegán étrenden vagyok. Ez nem csak egy “hóbort” számomra; egészségügyi problémáim voltak, amik az étrendváltás óta teljesen megoldódtak. Azelőtt fogyasztottam húst, habár túlzásba nem vittem sose, nem az volt a prioritás.
Azt kell tudni a kérdéssel kapcsolatban, hogy nagyjából 2 havonta szoktunk anyósomékhoz vendégségbe menni ebédre, tehát múlthéten volt a 3. alkalom arra, hogy nem készültek számomra vegán étellel. Lényegében csak köreteket tudtam enni, a levesben pedig igaz, hogy nem volt hús, viszont tejszínnel készült, amit én sajnos nem ehetek súlyos laktózintolerancia miatt. Rosszul esett, hogy megint nem készültek, pedig tudták jól, hogy milyen étrendet követek, és hogy állati eredetű termékeket nem fogyasztok már egy jó ideje. Én ezt az egész szituációt elég rosszul éltem meg, ráadásul bunkóságnak is gondolom, hogy semennyire se vették figyelembe a vendégségbe érkező személy igényét. Fordított esetben, 100% hogy készültem volna nekik. Egyrészt azért esik rosszul, mert jó a viszonyom velük - legalábbis eddig azt gondoltam, hogy szeretnek -, másrészt pedig úgy tűnt, hogy az ezelőtti alkalomkor vették a lapot azzal kapcsolatban, hogy mit ehetek és mit nem.
Nem tudom, hogy hogy kéne nekik emiatt szólni, ráadásul én elég kellemetlenek érezném, ha nekem kéne őket megkérni, hogy legközelebb ne csak körettel készüljenek nekem. Férjemmel már beszéltünk erről, és megígérte, hogyha most sem készülnek vegán fogással, akkor szól az anyukájának emiatt. Azt viszont nem szeretném, ha rossz néven venné. Egyáltalán más is bunkóságnak gondolja a történteket, vagy én látom rosszul és el kéne engednem az egészet?
Oké, legközelebb egyél köretet salátával. Az vegán.
Ja, ezt anyós is felajánlotta. Hát biztos nem öreg korára fog miattad meigsmerkedni a mindenféle extra vegán konyhával.
Köszönöm a normális válaszokat.
#43 nem tudom mirefel engeded meg magadnak ezt a stílus, szerintem én mindenkinek normális hangnemben tudtam válaszolni. Veled nem állok le vitatkozni, mert borzalmasan frusztrált vagy, ráadásul az alapvető tiszteletet sem tudod megadni, amivel csakis magadat minősíted. Veled nincs miről beszélgetnem.
#45 igaz, viszont nem szeretném megsérteni, azzal hogy viszek. Az biztos, hogy sokkal rosszabbul esne neki, mintha megkérnénk, hogy főzzön mást is.
Egyébként már megvan a megoldás, még egyszer köszönöm azoknak, akik tudtak normális stílusban kommunikálni.
"Konkrétan azt várod el, hogy egy személyre külön főzzön. Valószínűleg se pénze, se kedve, se energiája nincs hozzá."
Semmiféle különb fözésre nem lett volna szükség, ha a levesböl egy adagnyit félretesz a kérdezönek, MIELÖTT beleteszi a tejszínt!
Másrészt ha valaki vendégeket hív, akkor nem hinném, hogy probléma kb 10-15 percet ráfordítani valakire, akinek bizonyos ételekkel problémája van. Ha meg igen, akkor ne hívjon meg senkit.
Én tök őszintén mondanám neki, hogy "kedves mama, jól esik, hogy készül, amikor megyunk, de én nem eszem semmilyen állati eredetűt. Ha szeretne nekem is főzni egy kis fűszeres párolt brokkolinak tofuval nagyon örülnék, ha nem, semmi gond, de viszek magammal külön, hogy együtt ehessünk." Ezt nettó 15 perc elkészíteni, nem is drága, tofu pedig már szinte mindenhol van, ha nyitott rá, elmondanám, hogy hol keresse.
Nem várnám el tőle, hogy növényi tejszínt meg tojás mentes tésztát keresgéljen.
#46 miben vagyok álszent? Várom a felsorolt érveket alátámasztva. Nem tudom miért kell az ember torkán csak azért is lenyomni a húsfogyasztást. Értsd már meg légyszíves, hogy nem mindenki úgy gondolkodik, mint te. Hogy lehetsz ennyire szűklátókörű? Már ne is haragudj, de nem csak a te perspektívád létezik, ami neked divathsztéria, az elég sok embernek életstílus. Élni és élni hagyni.
#49 pl zöldség egyben kisütve, karfiol “steak”-ként mondjuk. Ez csak egy példa, mielőtt belekötnének egyesek.
Egyeseket instant triggel a “vegán” szó, csak tudnám miért :D
Azt se értem miért gondolnak itt egyesek méregdrága alapanyagokra. Én kevesebbet költök ételre mióta nem eszek húst, persze nem is veszek ilyen helyettesítő dolgokat.
Szerintem anyósod csak nem tudja mihez kezdjen, próbáltál neki recepteket adni vagy bármi?
"pl zöldség egyben kisütve, karfiol “steak”-ként mondjuk"
Ezek jók és egyszerűek. Amikor leegyeztetitek, hogy mikor mentek, akkor érdemes megemlíteni anyósodnak, hogy ilyesmit készítsen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!