Szerintetek a család segíthetett volna többet vagy jogtalanul lettem mérges?

Sem ilyen pongyola, egyszerűséget sugalló fogalmazást, sem ilyen egysíkú gondolkodást nem várnék egy egyetemistától, aki ráadásul nem is komolytalan szakon tanul. Továbbá az is nehezen hihető nekem, hogy nem lehet félévet passziváltatni, illetve semmilyen könnyebbséget nem biztosít az egyetemista kismamáknak a hűdecsaládbarát jogrendszer, ami manapság mindenféle juttatásokat vagdos a szülőkhöz a gyerekcsinálásért cserébe. A fentiek miatt szöget ütött a fejembe, hogy talán kamu a kérdés, de azért válaszolok.

A többség pártján vagyok, magatoknak csináltátok a babát. Nem válaszoltál arra sem, dolgoznak-e még a szülők, de nyilván igen, hiszen ti is nagyon fiatalok vagytok. Arról sem írtál, milyen messziről kellett volna odamenniük segíteni.

Namost ha dolgoznak, a segíteni rohangálás elég sok szabadságukat elvinné, amit valószínűleg inkább pihenésre kívántak felhasználni, nem egy másik fajta robotolásra. Nekik is van életük, igényeik, szükségleteik.

Arra is utalsz, hogy ők eleve amellett voltak, hogy ne vállaljátok a gyereket, mert nem igazán adottak számotokra a feltételek a felneveléséhez. Ezek szerint már az elején tisztázták, hogy ők nem kívánnak vénségükre ismét belekóstolni a gyereknevelésbe, csak mert nektek lesz, és nem tudtok róla gondoskodni. Tehát tudhattátok volna, mire számíthattok, csak figyelmen kívül hagytátok, és "a felelősséget vállalva" (te írtad, nem én) így is vállaltátok a gyereket.

Tudom, teljesen nem lehet rá felkészülni, hogy mennyi nehézséggel jár, de azért ennyire nem kéne meglepődni rajta. Tele leszel még a gyerek miatt ilyen helyzetekkel, amik a megoldhatatlanság szélén vannak, mert csak két kezed és 24 órád van, és egyszerre nem tudsz több helyen lenni. És vagy már-már emberfeletti erőfeszítéssel, a saját igényeidet teljesen félredobva, a lógó beleidet magad után húzva megoldod valahogy, vagy nem oldod meg sehogy sem, és elbuksz/kihagysz valamit. Üdv a szülőségben.

Őszintén szólva én sem akarnám 50 éves korom körül az évi szabadságomat mások igényei szerint beosztani, meg gyerekpesztrálásra, takarításra, bevásárlásra áldozni. Szerintem az unoka szeretése mást jelent, és ezt nem foglalja magában. Ez a nevelés, ez a "vállalás". Nevelni, vállalni a gyereket pedig nem a nagyszülőnek kell.

Igen, főleg csak a könnyebb, kellemesebb részét kérném az unokának. Szívesen vigyáznék is rá néha, ha nagyon fontos, mert anyuka pl. orvoshoz megy, vagy félnapos várakozással megfejelt ügyintézésre az illetékes NAV irodában. Azért viszont nem, hogy anyuka kozmetikushoz menjen, vagy nyugodtan takaríthasson ki, vagy kényelmesen tudja abszolválni a vizsgaidőszakot. Ez nem olyan, amit gyerekkel együtt ne lehetne megcsinálni, hiszen látod, sikerült. Meg lehet, csak k.... nehéz, kényelmetlen, fárasztó. (Többek közt) ez a szülőség. Pont ezért nem szeretném majd 50 évesen megint elkezdeni. Örülni fogok, hogy én már az életemnek ezen a részén túl vagyok, és nekem már könnyebb. Vesződjön vele az, aki éppen azt a szakaszt éli.

Szóval igen, túl sokat vártok el, és túlreagáljátok, hogy nem kapjátok meg. Nem vállaljátok rendesen az említett felelősséget azért a gyerekét.

#42: Nem várhatja el a kérdező, hogy az éves szabadságát emiatt kivegye bárki is. Két vizsgaidőszak van egy évben, el is ment az éves szabadság.

Teljesen más, ha nyugdíjasok lennének a nagyszülők és nem dolgozó emberek.

Bár még egy nyugdíjas nagyszülőt sem illik zsínoron rángatni.

#42

Én nem pontoztam le senkit. De a lepontozás nem annak szól, hogy az adott válaszolók családjában segítenek egymásnak. Szép dolog, ha mindenki azt szeretné, arra vágyik, és van rá ideje, energiája.

A lepontozás annak szól, hogy ezt alapelvárássá emelik egy teljesen más, eltérő lehetőségekkel és igényekkel rendelkező családra nézve is. Nem mindenki repes pl. attól, hogy idősebb korában sem jut el egy utazásra vagy strandra, mert fél nyáron rá van akasztva az unoka, hogy "örüljön neki", míg a szülők "végre kipihenik kicsit a gyerekezést".

Mindenkinek máshol vannak a határai, és mikor segítséget kérünk, akkor a másikra nézve nem a legtágabb határokat kéne kiindulási alapnak tekinteni ("úgyis ráér", "úgyis az unoka a legnagyobb öröme, és biztos sosem elég neki belőle", "biztos bármikor szívesen segít"), hanem a legszűkebb határokból kéne kiindulni ("a szabadidejéből veszek el", "neki is kell a pihenés", "lehet, hogy más programja van"). És ha ennél többet kapunk, akkor lehet örülni, és hálásak lenni.

"De egyszerűen ebben az országban olyan rossz törvények vannak" <-- Áruld már el, hogy melyik törvény tiltja a passziválást!

Szültél egy gyereket a te döntésed volt. Erre önzetlen segítséget vársz a párod családjától. Kicsit ez olyan, mint ha más farkával vernéd a csalánt. Tartsd tiszteletben a párod családjának a döntését! Ha akarnak segítenek, ha akarnak nem.

Mérnöki szakon...

ezt sosem fogja leírni senki, aki bármilyen mérnöknek tanul. MErt nincs mérnöki szak. Nem mindegy, építész, szőlész-borász vagy biztonságtechnikai. Ég és föld a nehézség és a követelményrendszer.

A bevásárlás és a takarítás nem is tudom hogy jött elő mint elvárás.. a gyerekre valóban figyelhettek volna időnként, egy családban segítenek egymásnak az emberek, de ha ők egyszer nem akartak segíteni, akkor azt is el kell fogadni. Nyilván nem esik jól az adott helyzetben, de emiatt örök haragot tartani is oltári nagy fszsag.

Azt amúgy szintén baromságnak tartom, hogy ők nem akarnak menni az esküvőre emiatt.

Igazából mindenkinek ki kéne húznia a fejét a sggéből és tovább lépni.

Végső soron ti vállaltátok a gyereket, nektek kell megoldani és örülni ha épp valaki segíteni tud. Pont.

Ja és még valami... Ez egy hihetetlenül unszimpatikus megnyilvánulás: "csak anyagilag voltak képesen segíteni nekünk"