Mennyi munkanélküliként töltött idő után vállaltál volna el bármilyen munkát? A család noszogatott, ha nem láttak eléggé aktivnak a munkakeresésben?

Én első pillanattól azt mondtam, hogy bárhová megyek, mert közben is tudok keresgélni, de addig is van bevételem, és jó esetben be is vagyok jelentve,és a munka szerintem sosem ciki.

Így is lett,az első helyre ahova behívtak, elmentem, felvettek, később még tanfolyamra is beírattak, itt vagyok 6éve.

A párom azt mondta, van egy kis tartalékunk, válogathatok,a szüleim is azt mondták, keresgéljek,de én tőlük is azt láttam, hogy mindig is dolgoztak, bármi is legyen az.

A környezetemben viszont sokszor azt látom fiatalnál és idősek egyaránt, hogy válogatnak, magasak az elvárásaik,és sokszor otthon várják, hogy legyen valami.

Több, mint egy éve itthon vagyok. Eleinte nagyon nehéz volt, de én pont az első időszakban voltam úgy, hogy szinte bármit elvállaltam volna. De nem vettek fel sehova. Az utolsó szarpucoló céghez is beadtam a jelentkezésem, de semmi.

Hozzáteszem, hogy vidéken lakom, és a párom is idevalósi volt. Megbeszéltük, hogy itt keresek valamit, mert én sem, és ő sem szerette volna, ha emiatt esetleg el kellene költöznöm másik városba.

Szóval minden ismerősömet riasztottam, hogy ha bármit tudnak, akkor szóljanak. Párocskám 5 hónapig bírta nézni a helyzetemet, majd szépen megcsalt, és elhagyott. Az indok: ő nem tud olyan nőt elvenni, akinek nem biztos az anyagi háttere...(nem éltünk együtt, szüleimnél lakom)

Ezután még nagyobb intenzitással belevágtam a munkakeresésbe, de semmi. Időközben elkezdtem egy 1 éves tanfolyamot(saját, ösztöndíjból összespórolt pénzből), mert nem bírtam a seggemen ülni. Az angol középfokút is megcsináltam.

Jövő hónapban lesznek a vizsgáim, utána költözöm bárhová, ahol munka van.

De most már jobban megválogatom. Ha már ennyi nyomorult évet beleöltem a tanulásba, akkor nem akarom, hogy ez kárba vesszen.

Szüleim noszogatnak, biztatnak folyamatosan. Ők is szóltak sz ismerőseiknek, hogy ha tudnak valami melót, akkor szóljanak. De soha nem mondták rám, hogy lusta disznó vagyok, mert ők maguk is látták, hogy mennyi utat végigjártam, és hogy mennyit talpaltam a közeli helyeken, hogy fölvegyenek valahova.

Ha sikerülne állást találnom, ezt nagyon meghálálnám nekik.

Egy ismerősöm egyébként 4 évig volt itthon. Előtte sosem dolgozott. Nem járt soha főiskolára, sima érettségije van. Aztán az anyja 4 év után kirakta a házból. A testvéréhez költözött, aztán egy idő után láttam, hogy egy helyi gyáros buszra várakozik melós ruhában.

Hogy most nem akart menni, vagy tényleg nem vették föl, azt nem tudom.

Én semennyi idő alatt nem adnám sokkal lejjebb a munka szintjét, erre ezer indokom van:

1. TUDOM, hogy mire születtem, mit tudok jól csinálni, amiben én vagyok a legjobb, és ezt bármi áron elérem.

2. Eléggé polihisztor vagyok, szóval nálam a "lejjebb adás" abban merült ki, hogy a teljes skálán keresek, amihez értek, és így is elég széles skálán keresek már.

3. Ha elmegyek "mekibe", avval parkolópályára kerülök a saját szakmát tekintve.

4. "mekiben" alulképzettenek/túlképzettenek, tehát mindenképpen hátrányos pályázónak számítok, hiába szoktam próbálkozni, elutasítanak.

"Én első pillanattól azt mondtam, hogy bárhová megyek, mert közben is tudok keresgélni, de addig is van bevételem"

Ezt én is így gondoltam huszonévesen, de most, harmincon felül már nem így látom.

Gyakorlatilag onnantól, hogy elköteleztem magam egy munka mellett, erősebb volt ez az elköteleződés lelkiismereti okokból és a kötelességtudat miatt - és jogilag is persze fogva voltam!! -, hogy nem tudtam bármikor rugalmasan átváltani egy akár 1000x annyit igérő munkára.

Az elkoteleződés FOGVA TART, ha máshogy nem hát jogilag nem teheted meg, hogy egyik nap felállsz, és másnap máshova mész már be, mert az jobban Neked való munka.

Ezért inkább bármi áron kiböjtölöm most, hogy eljöjjön az én időm.:)