A darwini evolúciónak mi a tudományos alapja. (mert a kutyából nem lesz szalonna, ugye? ). (Mivel szerintem csak egy vallás, amiben lehet hinni. )
Mivel egy fajon belül lehetnek variációk. (Pl.: van több fajta kutya, van emberből is negrid, mongolid, europid.)
PL. az "abc"-ből nem lehet "abd" kirakni mert nincsen "d". De lehet "cba", vagy "cab".
"Ez bizony nem bibliai. A biblia szerint nem lapos föld" - Attól, hogy konkrétan nem úgy írja le, a körülményes megfogalmazások (boltozat, ilyesmik) pediglen leginkább így értelmezhetőek.
"Nincs kettős teremtéstörténet, csak az egyik részhalmaza a másiknak." - Ezt állítják róla. De ha közelebbről megnézed, ha szószerint próbálod értelmezni, bezony ellentmond!
#40:
"növények Nap nélkül,"
Isten megteremtette a növényeket, aztán annyira elcsodálkozott, hogy ez milyen szép, hogy el is aludt közben. Másnap felébredve meg látta, hogy mind hervadozik meg kornyadozik, így aztán észbe kapva gyorsan teremtett egy Napot is :D
Mellesleg hogyan telhetett el az első három nap, ha még Nap sem volt addig?
"Tehát Isten megteremtette a világot (6nap, ami jelképes is lehet"
Persze, lehet jelképes is. Mint minden más is a Bibliában. És ezzel a "talán jelképes, talán nem" dologgal akarod szembeállítani az evolúciót, amiről még annyit sem tudsz, hogy köze nincs se a Nagy Bummhoz, se az abiogenezishez? :D
Mekkora egy vicces csávó vagy te :D Szerintem jelentkezned kéne a stand up comedybe, biztos sikered lenne :D
Kedves Mojjo (s még mindenki más)!
Itt a Ross-Hovind vita: https://www.youtube.com/watch?v=2_Z_br-4RCo - ez 2 és fél órás
Mindenkinek, aki érdeklődik ezen téma iránt, kötelező darab!
Egy rövid kivonat, ahol ripityára szedi Hovindot: https://www.youtube.com/watch?v=9HrWJKWCeTE - ez meg csak egy 10 perces kivonat
"Attól, hogy konkrétan nem úgy írja le, a körülményes megfogalmazások (boltozat, ilyesmik) pediglen leginkább így értelmezhetőek. "- Az csak egy kifejezés amit az emberek rosszul értelmeztek, de egyébként van a bibliában (nem tudom már hogy pontosan hol) olyan szókifejezés is hogy "föld-kerekség" (bár nem tudom hogy eredeti héberben hogy van ez kifejezve, de magyarul utalhat arra hogy nem lapos), azért égboltozat mert az égen több mindent ért. (Mivel Szent Pál 3 égszintről beszél. 1.Égben vagyunk mi. 2.Égben vannak az angyalok és a bukott angyalok (jelképesen csillagok) és 3. Égben van Isten és nagyon magasrendű Angyalok.)
"Ezt állítják róla. De ha közelebbről megnézed, ha szószerint próbálod értelmezni, bezony ellentmond!"- Nem mond ellent csak visszautal a másik szemszögre. Mivel az egyik Isten szemszöge, a másik inkább az ember szemszöge. Mivel az elsőnél asszonnyá és férfiúvá teremté őket van és ezt megmagyarázza hogy pontosan hogyan zajlott le. Ádám lett előbb és aztán belőle (altatásos műtét) Éva. Egy teremtéstörténet van csak más irányból van megközelítve. A második leírja hogy miután az állatokat Isten megteremtette (ami az 5.nap volt) utánna az emberhez vitte hogy az ember elnevezze. (Most itt hogy milyen nyelvet beszélt nem lehet tudni) Tehát nem 2, hanem 1 teremtéstörténet van a Bibliában. Amit 1Mózes 2,5-ben ír az a mezei fűvek(gabonafélék)-ről van szó.
"Az csak egy kifejezés amit az emberek rosszul értelmeztek,"
Ja értem, ebből is látszik, hogy mennyire egyértelmű is a Biblia.
Te bezzeg tudod a tutit (persze mint minden más hívő is, értelmezéstől függetlenül).
"azért égboltozat mert az égen több mindent ért."
Aha, megint csak a Biblia egyértelműsége...
"(Mivel Szent Pál 3 égszintről beszél. 1.Égben vagyunk mi. 2.Égben vannak az angyalok és a bukott angyalok (jelképesen csillagok) és 3. Égben van Isten és nagyon magasrendű Angyalok.)"
Ha mindenki és minden az égben van, akkor ki van a Földön?
Ha meg ennyi minden van az égben, akkor az a kis nyomorult evolúció is elférne már ott, nem?
"Mivel az elsőnél asszonnyá és férfiúvá teremté őket van és ezt megmagyarázza hogy pontosan hogyan zajlott le."
"Pontosan hogyan zajlott le"? Agyagból gyúrta és lelket lehellt az orrába. Kábé ennyi, és ez neked pontos magyarázat? :D
"Ádám lett előbb és aztán belőle (altatásos műtét) Éva."
Altatásos műtét LOL :DD Ez eddig a legjobb, esküszöm :D
"A második leírja hogy miután az állatokat Isten megteremtette (ami az 5.nap volt) utánna az emberhez vitte hogy az ember elnevezze. (Most itt hogy milyen nyelvet beszélt nem lehet tudni)"
Hűű de pontos. Meg egyértelmű. Meg ilyesmi.
"Amit 1Mózes 2,5-ben ír az a mezei fűvek(gabonafélék)-ről van szó."
Mezei füvekről nekem rohadtul nem a gabonafélék jutnak az eszembe. Megint csak milyen pontos meg egyértelmű...
Minél jobban erőlködsz itt, annál jobban lejáratod magad, tényleg nem veszed észre? :)
"Agyagból gyúrta és lelket lehellt az orrába."- Nem lelket szellemet. Saját szellemét. Saját magából lehelt, mivel Isten szellem és nem húsvér test. Ezért van az embernek öntudat, fejlett akarat, célja..stb.
Én Isten bolondja vagyok.
"Altatásos műtét LOL :DD Ez eddig a legjobb, esküszöm :D"
Hát az nem?
"Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és az elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái közül, és hússal tölté be annak helyét. És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberből, asszonnyá, és vivé az emberhez."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!