Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi tévő legyek? Jelöljem be fészen, vagy várjak a legközelebbi alkalomra?
Reggelente mindig ugyanazzal a busszal járok suliba, és van egy lány (egy megállóval utánam), aki néha szintén ugyanazzal megy, és poén a dologban, hogy ráadásul egy gimibe járunk. Párszor már láttuk egymást, de eddig még nem nagyon éreztem azt, hogy az esetem lenne. Ráadásul nem is vártam meg leszállás után se, mert hamarabb elmentem, és így azt hiszi, hogy nem jön be nekem.
Ugye mindig oda ülök, ahol van hely (2 ülés közt variálok, tehát sok lehetőség nincs). És az utóbbi időben feltűnt, hogy (ha egy busszal megyünk), mindig ahol én ülök, a folyosó másik oldalára, a hozzám legközelebbi helyre ül. Gondoltam rá, hogy ez véltetlen lehet, de szerintem nem az. Ez utalhat arra, hogy próbált a közelemben lenni, csak nem jött oda hozzám, mert fülessel zenét hallgattam.
Az elmúlt héten viszont valahogy az az érzés fogott el, hogy mégiscsak adnék neki egy esélyt, ki tudja. Csak ugye Muprhy törvénye, ezen a héten pont nem tudtunk egy busszal menni, bent meg nem találkoztam vele. Elhatároztam tehát hogy ha legözelebb találkozok vele, mindenképp beszélek vele.
Facebookon ismerősöm ismerősei közt már láttam, tehát már a nevét tudom, viszont erről ő nem tud. Érdemes lenne bejelölni, vagy várjak hátha hétfőn megint összefutunk?
Oké, ha nem kell én nem erőltetem, csak egy opció volt ;-)
Folytatás nem tudom lesz-e mostanság. Illetve hát nyilván megint megvan a kövi kuncsaft, kérdés lesz-e belőle bármi. Róla biztosan tudom, hogy évfolyamtárs, tehát ideális állapot. De nem tudom, majd szólok ha lesz valami :D
Igaz, a szoksástól elétőren, de most végre vannak új hírek!
Kíváncsiságképpen megnéztem mennyi ideje is olvasgatom már én ezt az oldalt, elsősorban ezt a kategóriát. Kicsit sokkoló a tény, 2021 júliusa óta. Ez azt jelenti, hogy már közel 2 éve. Őszintén nem hittem volna.
Nos, ez idő alatt azért gyűjtöttem már némi tapasztalatot (igen, tudom, vannak trollok, de azért nagyjából ki tudom szűrni minek van értelme és mi lehet a valós), szóval az elmélet már egészen meg is volt, a gyakorlat meg az utóbbi kb fél évnek köszönhetően gyarapodott, még ha nem is a legáltalánosabb módon. Ja, és ezen kérdés kiírása után megfogadtam, hogy nem írok ki többet, mert mostmár magamtól is reagálni tudok az esetek döntő többségére.
Most viszont egy olyan szituval találtam magam szemben, amivel megint nem tudtam mit kezdeni. Ismét a #64-es pontban említett nőszemélyé lesz a főszerep. Nemrég megtudtam, hogy évfolyamtársak vagyunk, ami az én nézőpontom szerint nagyjából az ideált jelenti. Eddig talán egyszer kerültünk köszönő viszonyba (félig), mikor jöttem ki a suli menzáról és láttam, hogy mögöttem jön. Megfogtam neki az ajtót, megköszönte, és hát nagyjából ennyi volt eddig a kontakt. Most viszont felkeltette az érdeklődésem.
A probléma ott kezdődik, hogy nincsen semmilyen közös esemény (óra, szakkör stb) ahol látjuk egymást, folyosón meg ritkán futunk össze. Ezért gondoltam, (még ha egyébként én a személyes kezdeményezés híve vagyok is, ) hogy most kivételesen mégiscsak írni kéne neki, hisz ez esetben ez a legegyszerűbb, viszont pont a legutóbbi "nagy" lehetőséget bénáztam el azzal, hogy írásban kezdtem az ismerkedést.
(Persze most abba is bele lehetne menni, hogy ha akarta volna akkor belement volna, szóval nem feltétlen csak velem volt a baj, de ez részletkérdés.)
Tanácsot kéne kérnem, de kitől? A szüleimet nem akarom beavatni. Nekik csak akkor akarok szólni, ha már itt áll a lány az ajtóban, hogy bemutassam őt. Jó viszonyom van velük, de pont a legutóbbi eset volt az, hogy túl korán harangoztam be a sikert, és így kétszeresen volt rossz a vége (egyrészt nekem is fel kellett dolgoznom, másrészt nekik is el kellett magyaráznom, hogy egyik nap még nagy vidámság, másnap meg már mintha soha nem is lett volna). Lényeg, hogy nekik nem akarok szólni erről. Legyen csak meglepetés :D
Suliban amúgy van két haverom/barátom/jó ismerősöm (meg talán egy csaj?), akitől esetleg tudnék kérdezni, de az egyiktől már nem akarok tanácsot kérni, a másikat már nem akarom fárasztani, a lánnyal meg talán vagyok olyan viszonyban, de inkább nem akarom beavatni. Ezen az oldalon meg már ugye elvből nem kérdezek.
Ma este viszont pont néztem egy, a mesterésges intelligenciát tanulányozó videót, ami meghozta az ihletet! Végülis miért ne kérnék segítséget a jelen legnépszerűbb chatprogramjától? Az egyelőre mindenki számára ingyenes elérhető ChatGPT-t hívtam segítségül.
Őszintén, soha nem hittem volna, hogy egyszer párkapcsolati tanácsot fogok kérni egy számítógépes algoritmustól, de eljött ez az idő is. Amúgy azt se hittem volna, hogy egy (kis túlzással) 0-kból és 1-esekből álló programsor képes lesz emberi érzelmeket és feelingeket tanulmányozni, és ez alapján nekem tényleg használható tanácsot adni, de képzeljétek, sikerült neki!
Ide bemásolom az egyébként nem túl hosszú beszélgetést, olvassátok el, szerintem érdekes.
A kérdésem, amit feltettem neki:
"Párkapcsolati tanácsot szeretnék kérni. Egy gimnázium tanulója vagyok. Van egy lány, akiről nemrég derült ki, hogy évfolyamtársam. Eddig nagyjából semennyit nem beszéltem vele. Egyetlen köszönésünk volt, amikor a suli melletti étteremből sétáltam ki, és az ajtóban észrevettem, hogy ő jön mögöttem. Megfogtam neki az ajtót, megköszönte. Ezen kívül semmilyen más szituáció nem volt, ahol találkoztam volna vele. A Facebook elérhetősége megvan, de még nem jelöltem ismerősnek. Mit javasolsz? Várjak addig, hogy hátha megint találkozunk és tudok vele beszélni, vagy inkább írjak neki valami frappáns üzenetet?"
A ChatGPT válasza, amit kaptam:
"Ha úgy érzed, hogy szeretnéd jobban megismerni ezt a lányt, akkor érdemes lenne írni neki egy barátságos üzenetet. Ha vársz arra, hogy találkozzatok véletlenül, akkor lehet, hogy sokáig nem lesz alkalmatok arra, hogy beszélgessetek.
Az üzenetben lehetőséged van megemlíteni, hogy korábban már találkoztatok, és hogy szeretnél jobban megismerni. Az is jó ötlet lehet, ha említést teszel közös érdeklődési körökről, vagy olyan dolgokról, amelyekről úgy gondolod, hogy közös lehetőségetek lehetnek az ismerkedésre.
Fontos azonban, hogy az üzeneted barátságos és természetes legyen, és ne legyen nyomásgyakorló vagy túl tolakodó. Ha pozitív reakciót kapsz az üzenetre, akkor lehetőségetek nyílik arra, hogy jobban megismerkedjetek, és talán egy találkozót is szervezhettek egymással."
Még alszok rá egyet, de holnap szerintem bejelölöm ismerősnek, aztán majd lesz valami.
Amúgy szerintetek tényleg ez a jövő, hogy egy mesterségesen létrehozott, emberek által betáplált adatokkal működő, az öntadatra ébredés küszöbén álló, saját magát folyamatosan fejlesztő virtuális programsortól fogunk kémiailag lejátszódó folyamatok által érzett emberi érzésekről kérdezni?
Mit gondoltok erről?
Véletlen keveredtem ide elolvastam az összes kommentet esküszöm jóvolt olvasni, eléggé sok segítőkész emberke kommentelt és mintha ismernének úgy érdeklődtek a fejlemények után.Mi lett tegnap óta? Végül bejelölted facebookon?Ráirtál?
Leírok neked egy szitut.
A 3.emeleten volt az osztályom és általában mindig lementünk az udvarra szünetekben. A 2.emeleten voltak a tizeneggyedikesek( én akkor 9.es voltam) és észrevettem egy srácot, mindig az osztálya elötti padon ült, a mosolya egyből megfogott, állandóan rámmosolygott de semmilyen kontaktus nem volt.Ráakartam irni egye fene egyébként is ha visszautasít se lett volna semmi gond, nem zavart volna, de éreztem hogy ez úgyse fog bekövetkezni hisz állandóan rámmosolyog.Végül ő írt rám
L27.
Tedd meg ha nem tetted és írj rá úgy egyszerübb.
67es vagyok.
Összejöttünk és nagyon örültem hogy rámírt.
Egyrészt örülök az új "követőnek" másrészt a sikerednek 😉
Bejelöltem, visszaigazolt, írtam neki, megkapta de nem nézte meg. Már tegnap fél 6 óta. Kezdek beletörődni, hogyha akarta volna már megnézte volna. Úgyhogy szerintem ezt buktam.
Pl annak a kapcsolatnak vége lett, de na a siker meg lett, mivel összejöttünk és működött is.
Oh ne már.Fentvolt messengeren még az este? Mert ha fent volt és ha akart volna írni, írt volna.Vagy lehet elfoglalt volt az este , nemvolt otthon stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!