Miért mondják, hogy a nem igazságos választási rendszer miatt maradhat a Fidesz?
Mondjuk sok országban van kritizálható választási rendszer nem csak itthon pl. USA, Egyesült Királyság.
Itthoni pozitívum, hogy nem pusztán többségi szavazás vagy arányos szavazás van, hanem vegyes, így biztosítva van, hogy az ellenzéki pártok is szélesebb skalán képviseljék magukat, de mégse legyen tele a parlament a kormányzást nehezítő törpepártokkal.
Itthoni inkább az a probléma, hogy nagyon megosztott az ellenzék, míg a Fidesznek van egy masszív keménymagja akik szinte bármit elnéznek nekik. Az ellenzék felé viszont magasabbak az elvárások, sokan is vannak és összefogni sem akarnak. Plusz sok a szavazni nem akaró is. Így nehéz a váltás.
2010-ben a Fidesz az 53 százalékos listás eredménye után szinte az összes egyéni körzetet megnyerte, pedig a jelöltre adott szavazatok aránya a második fordulóban is csak 53 százalék volt. 2014-ben még aránytalanabb választási rendszert raktak össze. Megnövelték az egyéni körzetek jelentőségét, ráadásul a második forduló megszüntetésével kiiktatták az alkalmi szövetségkötések lehetőségét. Az eredmény: 43 százalékkal kétharmados többség.
De tegyük hozzá, hogy egy normális ellenzék ezt ugyan úgy kihasználhatná, és a FIDESZ-t kiszoríthatná hasonló eredményekkel.
Nem a Fidesz a fő gond! Hanem az ellenzék! Illetve a hiánya!
Nem a fideszre szavaztak sokan! Az ellenzékre kevesen! Erről csak az ellenzék tehet!
meszike91, szerencsére arra való ez az oldal, hogy a hozzád hasonlók, akik nyilván értik, kifejtsék annak, aki kérdez.
_____________
"Az ellenzék felé viszont magasabbak az elvárások, sokan is vannak és összefogni sem akarnak."
- Ez is fals magyarázat. 2014-ben együtt indult az MSZP, a DK, az Együtt, a PM, az MLP, a teljes baloldal, és _így_ lett az eredmény 1.290.806 fő. Ha ehhez LMP-t is hozzávennénk, akkor is messze kevés egy kormányváltáshoz.
A radikális jobbot ne számoljuk egybe a baloldali politikával, mert ilyenalapon a Jobbikot is számolhatnánk a kormányhoz, pont annyira releváns. Ez nem megosztottság, hanem van három politikai irányvonal, elgondolás. És ebben az egyik olyan támogatottságú, mint a másik kettő együttvéve.
Nem kormány vs. kormányt ellenzők kérdésköre ez. Az összbaloldal a Jobbiknak is ellenzéke lenne egy másik esetben.
A párt, B párt (és ebben az esetben vehetjük egybe az ilyen-olyan baloldali neveket), és C párt van, nem kormány és ellenzék.
____________
Andizsuzsi
Tudom, hogy a legtöbb embernek nagyon nehéz értelmeznie ezt az összetettséget, és egyszerűsít, hogy emészthetőbbek legyenek a számok, de Magyarországon listás ÉS egyéni mandátumok vannak. Vagyis nézhetjük úgy is, hogy mégis milyen igazságtalan az a választási rendszer, ahol a 106 egyéni mandátumból 96-ot(!) a Fidesz-KDNP koalíciója nyerte el, és a választási térkép így ezt adta ki:
...az országgyűlésben mégis messze nincs ekkora monopol jelenléte, ami nem felszik ehhez.
Mivelhogy az egyéni és a listás százalékok együtt adnak ki egy végleges eredményt.
40% a listás mandátumokban, 90% az egyéniben. Ez matematikailag 65%-ot hoz ki. Komplikált picit. Lehetne úgy is, mint Nagy-Britanniában, ahol csak enyéni van, így ott éppen ezért nagyon sok az elveszett szavazat.
Vagy az USA-ban, ahol ugye az lett elnök, aki abszolút számban egyénként alul maradt.
Minden választási rendszerben vannak ilyen-olyan pozitív és negatív tartalmi jegyek.
Az ATV egyik műsorában László Róbert politikai elemző fogalmazott úgy (és ezt nehéz lenne jobboldali kormánypropaganada kategóriába sorolni), hogy az ellenzéknek ma éppen akkor nem lenne _semmilyen_ esélye a választások megnyerésére, ha a régi választási rendszer működne.
Az új arányosítás szerint ugyanis elég, ha valaki csak kevéssel megelőzi a Fideszt (is), ahhoz, hogy ezzel egyben parlamenti többséget is szerezzen. Persze, nem számukra lett írva, de ez attól még valós marad.
Jelenleg - a szavazóbázisok mérete alapján - ez az egyetlen, ami elvi lehetőséget ad az ellenzéknek kormányváltásra.
A régi felállásban ez nem csak, mint most, de facto, de gondolati szinten sem adna ilyen támogatottságban az ellenzék számára terepet.
Amikor az ellenzék az aránytalanná tett választási rendszerre hivatkozik, mint részükről a kormányváltás ellehetetlenítő tényező, valójában ők is tudják e fentit. Csak a támogatók felé valahogy kommunikálni kell a sikertelenséget.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!