Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Bibliában a fiú, Atya, Isten...

Bibliában a fiú, Atya, Isten fia, kifejezéseket szó szerint kell érteni vagy szimbolikusak?

Figyelt kérdés

Bibliában többször is szerepel a fiú, Isten fia kifejezés néha Jézusa esetében és más emberek, próféták esetében is. Legtöbb keresztény irányzat ez alapján Istennek gondolja Jézust, pedig nincsen egyetlenegy vers sem az egész Bibliában, amelyben Jézus azt mondaná: Én Isten vagyok, imádjatok engem. A többi esetben mikor nem Jézusról van szó szimbolikusnak veszik ugyanezeket.



Erre a versre például azt mondják bizonyítja Jézus Istenégét, tehát hogy Jézus fiú Isten és biológiai értelemben Isten fia:


Zsidók 1:5 Mert az angyalok közül kinek mondta valaha: "Fiam vagy te, ma nemzettelek téged!" majd: "Atyjává leszek, és ő Fiammá lesz."



Ebben a versben Dávidról van szó és nagyon hasonlít az előzőhöz de a legtöbb keresztény szerint itt csak szimbolikusan értendő a fiú:


Zsoltárok 2:7 Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged.



További hasonló versek amiket csak szimbolikusan értelmeznek:


Kivonulás 4:22 Ez az amit az Úr mond: Izrael az én legidősebb fiam.


Róma 8:14 Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.



Ugyanez az helyzet az Atya szónál is, mikor Istenre utalnak. Jézus Atyának szólítja Istent, ezt úgy értelmezik hogy Isten Jézus tényleges apja, más esetben pedig szimbolikus, de Jézus azt mondja Isten mindenkinek Atyja:


Efézus 4:6 Egy az Isten és mindeneknek Atyja,


János 20:17 Monda néki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.



Ha ezeket figyelembe vesszük miért nem Isten Dávid? Vagy miért nem Isten minden izraeli? Mert Jézus istenségét vallók logikája alapján ez következik. Vagy miért nem szimbolikus minden esetben? Tehát Jézus sem Isten? Más vallásúak is válaszolhatnak, nem csak keresztények, és az ateistákat is meghallgatjuk.



2017. jan. 5. 21:32
 251/309 A kérdező kommentje:

Istvan35


"Mi ebben a horrorba illő? Hogy Isten megszületik emberként? Hogy Isten emberként, emberi testben jön el közénk? Ettől miért lenne logikusabb a korános verzió? Egyáltalán nem is értem, mit akarsz te itt logikázni... Ez hit kérdés. Ha Isten el akar jönni közénk emberként, akkor megcsinálja, legyen az neked bármennyire hihetetlen."


Ez nem hit kérdése hanem józan ész kérdése. Istennek nincs szüksége ilyen morbid megszállásra ahhoz hogy elérje amit akar. Annyit mond hogy legyél, és az lesz. De nem, a keresztény változat szerint meg kell szállnia egy embert, aki amugy a teremtménye, ettől teherbe esik, és megszüli a teremtőjét emberként. Ha Isten el akar jönni közénk emberként, megteheti de nem egy ilyen hátborzongató megszállással. Egyébként a Biblia tele van ilyen morbid eseményekkel.


Áruld már el hogy mi a problémád azzal ha összehasonlítjuk a Koránban és a Bibliában is szereplő eseményeket? Ugyanazt mondják el csak másképp.



"Mi van garantálva? Hogy lett garantálva?"


Ha egy próféta érkezik hozzád aki személyesen figyelmeztet és továbbítja Isten üzenetét akkor garantálva van vagy nincs?



"Már a zsidók is mást hittek, mint a muszlimok, a keresztények pedig főleg, akkor mi lett garantálva?"


Tévedés. Zsidók és muszlimok egyetértenek abban hogy egyetlen Mindenható Isten van, és abban is hogy a szentháromság, Jézus istensége egyenlő a bálványimádással.



"Isten elküldi Jézust, majd hagyja, hogy széjjel hamítsák az üzenetét. Vár 500 évet, hagy tévelyegjen mindenki,"


Nem tévelygett mindenki mert Jézust biztosan követték. Persze nem ezek a bálványimádók akik meghamisították a Bibliát, és nem 500 évet várt mert lehettek valódi követői is többszáz évvel utána is, ha nem is sokan.



"Kérdés: Miért nem garantálta már Jézus idejében? Vagy miért nem garantálta már Mózes idejében, hogy már a zsidók se tévelyegjenek?"


Hogyne garantálta volna? Azért jött Mózes, Jézus és a többi próféta. Valamit nagyon félreértesz.



"Ha ezt tette volna, akkor nem is kellett volna Mohamed. Ez lett volna a következetes eljárás. Amiről viszont te beszélsz, az véleményem szerint iszonyat nagy marhaság."


Ez nem úgy történt hogy jött a próféta, elmondta hogy miben tértek el, aztán ment is. Ennél jóval több feladatuk volt de ezt kifejtettem Gabrielnek. Egyébként mi a marhaság? Hogy Isten minden néphez küldőt prófétákat hogy az emberekhez eljusson az üzenete vagy az hogy 2000 éve hirtelen megjelenik emberként, talán beszél néhányezer emberrel akik nagyrészt nem is hiszik el hogy ő Isten. A legszebb pedig az egészben hogy milliárdnyi ember meg mégcsak nem is hallhatott róla mert előtte élt, utána születettek meg csak egy könyv alapján dönthetnek amiről még a keresztények is azt mondják hogy akad benne tévedés és azon vitáznak hány könyvből is áll :)

2017. febr. 27. 22:27
 252/309 A kérdező kommentje:

Gabriel


"Megmutattam, hogy a Biblia konkrétan beszél is róla, hogy a fogalmai szerint aki prófétál, aki Isten szavát tanítja, az próféta."


Nem emberek döntik el hogy ki lesz próféta hanem csak is Isten. A Bibliában szereplő próféták esetében is így van. Csak azért mert az egyházad a kezébe nyom egy papírt az illetőnek nem lesz próféta. Amugy miért nem hívják prófétának a papokat meg a többi egyházi tanítót? Én nem hallottam egy paptól sem hogy prófétának mondta volna magát.



"Emberként megkülönbözteti. És ez teljesen logikus is. Mivel emberként ember volt, a megtestesült Isten."


Ez minden csak nem logikus. Most akkor emberként ember volt vagy emberként is isten volt? Csak mert mindig azzal a változattal jöttök ami éppen jobban jön ki hogy igazoljátok ezt a pogány hazugságot.



"Mellesleg ezt is többen is mondtuk már neked, hogy három személy nem egyenlő egy személlyel, három Isten nem egyenlő egy Istennel, de egyetlen Istennek bármikor lehet három személye, vagy akár milliónyi is, ha úgy szeretné."


Ha három Isten nem egyenlő egy Istennel, akkor olyan vallást követsz amiben három Isten van, tehát politeista.



"A Biblia ezt konkrétan kijelenti. Szóval ismétlem magam, kapálózhatsz ez ellen ahogy csak akarsz, csak magadat járatod le vele."


Ha te ezt olvasod ki a Bibliából akkor ezzel isteni erővel ruházol fel egy teremtményt. Tehát eddig volt három isten, plusz egy, az már négy isten.



"Hogyhogy mi a probléma? Az egész ostobasága, amit eddig magyaráztam. Hogy Allah össze-vissza gyalázta a prófétáit azzal, hogy hagyta mindegyiküknek a szavát meghamisítani, egyedül Mohamedét volt hajlandó úgy garantálni, hogy nem újabb prófétákkal erősítgette meg, hanem egyszerűen garantálta és kész, csak mert ő volt az utolsó."


Látom elfogytak az érvek, így most megint ezt ismételgeted? :) Ha egyszer kell lennie egy utolsó prófétának akkor hogy garantálja egy újabbal? :) De megkérdezem újra. Egy újabb prófétával Isten garantálta az üzenete sértetlenségét vagy sem?



"Ez a problémám, hogy ez az egész szégyen lenne egy Istentől, nyilvánvalóan csak ostoba emberi kitaláció."


Ostobaság hogy Isten minden néphez prófétát küld akik továbbítják üzenetét és ha eltérnek a parancsától akkor újabbat hogy figyelmeztesse őket és biztosítsa hogy mindenkinek legyen esélye megismerni? Ez ostoba emberi kitaláció, de az logikus hogy 2000 éve hirtelen megjelenik emberként Isten, talán beszél néhányezer emberrel akik nagyrészt nem is hiszik el hogy ő Isten. Milliárdnyi ember meg mégcsak nem is hallhatott róla mert előtte élt. Velük nem tudni mi lesz. Utána születettek meg csak egy könyv alapján dönthetnek amiről még a keresztények is azt mondják hogy akad benne tévedés és azon vitáznak hány könyvből is áll. Ja és a legszebb. Nem tudni miért is jött valójában mert a megváltás totál értelmetlen. Az eredendő bűnt nem én követtem el, így nem is vagyok felelő érte, ha meg a rossz cselekedeteimet váltja meg, akkor össze-vissza bűnözhetek, mondván úgyis megváltja.

2017. febr. 27. 23:06
 253/309 anonim ***** válasza:
100%

"Ostobaság hogy Isten minden néphez prófétát küld akik továbbítják üzenetét és ha eltérnek a parancsától akkor újabbat hogy figyelmeztesse őket és biztosítsa hogy mindenkinek legyen esélye megismerni? "

Igen, amennyiben az említett Istenről kiderül, hogy újabb próféták nélkül is képes garantálni a szava sértetlenségét, és mégsem tett így már rögtön a legelsővel.


"Nem emberek döntik el hogy ki lesz próféta hanem csak is Isten."

A Biblia Isteni ihletésű. Bukta.


"Ez minden csak nem logikus. Most akkor emberként ember volt vagy emberként is isten volt?"

Akkor újra: emberként ember volt, a megtestesült Isten.


"Ha három Isten nem egyenlő egy Istennel, akkor olyan vallást követsz amiben három Isten van, tehát politeista"

Akkor újra. Egy Isten nem egyenlő három Istennel, egy személy három személlyel, de egy Isten három személlyel gond nélkül.


"Ha te ezt olvasod ki a Bibliából akkor ezzel isteni erővel ruházol fel egy teremtményt. Tehát eddig volt három isten, plusz egy, az már négy isten"

Leírtam, miként ura a világnak, elég béna istenképed lehet ha szerinted ennyitől valaki isten lesz... Ennyi erővel a történelem nagyobb uralkodóit is istennek kéne tartanod. Bukta...

2017. febr. 28. 05:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 254/309 anonim ***** válasza:
100%

"Te vagy az akinek nem megy a magyar nyelv értő olvasása úgy látom. Csillagok felől érkezik valami ami megállítja a dzsinneket. Ezt sokan úgy értelmezik hogy meteor de nem tudjuk pontosan mi is ez. Valamilyen tűz."


Akkor még egyszer:

„S bizony feldíszítettük a legalsó eget lámpásokkal, és ezeket lövedékké tettük a sátánok ellen, és előkészítettük számukra a Szeír kínzását.” 67:5


A lámpásokkal feldíszített ég csak a csilagokat jelentheti. Ha én felnézek az égre, a csillagokat fogom látni, hogy világítanak. Az író pedig azt hiszi, hogy a hullócsillag, a meteorit azonos a csillaggal, azért írt ekkora marhaságot. Egyértelmű tévedés. Ebből is látszik, hogy Korán emberi hamisítás, hogy a stílusoddal éljek :)

2017. febr. 28. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 255/309 A kérdező kommentje:

Gabriel


"Igen, amennyiben az említett Istenről kiderül, hogy újabb próféták nélkül is képes garantálni a szava sértetlenségét, és mégsem tett így már rögtön a legelsővel."


Az tény hogy tudná de akkor nem beszélhetnénk egészen szabad akaratról, de ami még fontosabb miért gondolod hogy újabb próféták küldése felesleges vagy ostobaság? Tegyük fel eljött az első próféta 200 ezer éve vagy ki tudja mikor, aztán nem jön több. Mondjuk néhány ezer év múlva élt emberek számára mi a jobb? Nem az ha személyesen jön egy újabb próféta? Nyilván meggyőző ha személyes magyarázza el neked egy próféta nem?



"A Biblia Isteni ihletésű."


Jó akkor kifejtenéd hogy történt ez az ihletés?



"Akkor újra: emberként ember volt, a megtestesült Isten."


Mondtam már hogy nem vagyok kíváncsi az egyházad betanított sablon szövegeire. Saját szavaiddal válaszolj. Emberként ember volt vagy Isten? Kérte hogy imádják vagy sem?


"Egy Isten nem egyenlő három Istennel, egy személy három személlyel, de egy Isten három személlyel gond nélkül."


Ez egyenlő a politeizmussal.



"Leírtam, miként ura a világnak, elég béna istenképed lehet ha szerinted ennyitől valaki isten lesz.. "


Szerintem inkább nem menjünk abba bele hogy kinek milyen istenképe van mert abból biztos nem jössz ki jól. Három istent imádtok, amiből az egyik született mint a pogány istenek, ide-oda lehet küldözgetni, eljön az emberkehez de szinte senki sem követi, és persze nem lehet tudni miért is jött el.



"Az emberek többsége miért nem hisz?"


Az emberek többsége nem látta hogy Jézus Isten. Ha látják követik és hisznek neki. Nem gondolod komolyan hogy az illető látja hogy Jézus egyértelműen Isten, de mégsem követi,k nem hallgat rá, sőt meg akarja ölni? Ez képtelenség.



"Majd ha mutatsz egy olyan ősi szöveget a Biblia bármelyik könyvéből, amely nem azt vagy nem úgy tartalmazza, mint ma, akkor lesz miről beszélnünk. Addig te vagy az, aki nem tudja bizonyítani a Biblia hamisítottságát."


Most nem a hamisításról van szó. Be tudod bizonyítani hogy a Biblia hiteles? Még arra sem tudsz válaszolni hogy katolikus Biblia vagy a protestáns a hitles.

2017. febr. 28. 21:35
 256/309 anonim ***** válasza:

"Az tény hogy tudná de akkor nem beszélhetnénk egészen szabad akaratról, de ami még fontosabb miért gondolod hogy újabb próféták küldése felesleges vagy ostobaság? Tegyük fel eljött az első próféta 200 ezer éve vagy ki tudja mikor, aztán nem jön több. Mondjuk néhány ezer év múlva élt emberek számára mi a jobb? Nem az ha személyesen jön egy újabb próféta? Nyilván meggyőző ha személyes magyarázza el neked egy próféta nem? "

Két oldalról nézhetjük a dolgot. Ha a Mohamednél látott garantálást vesszük alapul, akkor értelmetlen ahogy a korábbi próféták esetében csak azzal volt képes garantálni a szava hitelét, hogy mindig egy újabb prófétát pazarolt el az alapüzenet megerősítgetésére.

Ha pedig abból indulunk ki, hogy egy személyesen jött próféta jobb, akkor értelmetlen hogy Allah korábban mindig figyelt rá hogy mindenhová jöjjön próféta, 1400 éve viszont ezek szerint tojik az emberekre, már nem érdekli hogy az újabb próféták személyesen magyarázzák el az embereknek az üzenetét.


"Jó akkor kifejtenéd hogy történt ez az ihletés? "

Fejtegettük jó ideig a Szent Lélek tanításait, nem fogom újra elkezdeni. Ha tényleg érdekel, keresd vissza, ha meg csak kötözködni akarsz, akkor maradj magadnak!


"Mondtam már hogy nem vagyok kíváncsi az egyházad betanított sablon szövegeire. Saját szavaiddal válaszolj. Emberként ember volt vagy Isten? Kérte hogy imádják vagy sem? "

Emberként ember volt, de ettől még a megtestesült Isten volt.


"Ez egyenlő a politeizmussal. "

Egy Isten az monoteizmus. Ha három személye van, attól még ugyanúgy egy Isten.


"Szerintem inkább nem menjünk abba bele hogy kinek milyen istenképe van mert abból biztos nem jössz ki jól. Három istent imádtok, amiből az egyik született mint a pogány istenek, ide-oda lehet küldözgetni, eljön az emberkehez de szinte senki sem követi, és persze nem lehet tudni miért is jött el."

Még mindig egy Istenünk van.


"Az emberek többsége nem látta hogy Jézus Isten. Ha látják követik és hisznek neki. Nem gondolod komolyan hogy az illető látja hogy Jézus egyértelműen Isten, de mégsem követi,k nem hallgat rá, sőt meg akarja ölni? Ez képtelenség."

Miért lenne képtelenség? Nem így várta, nem ilyennek várta, nem ilyenkor várta, és kimagyarázza, hogy ne kelljen hinnie benne. Te is pontosan ezt csinálod.


"Most nem a hamisításról van szó. Be tudod bizonyítani hogy a Biblia hiteles? Még arra sem tudsz válaszolni hogy katolikus Biblia vagy a protestáns a hitles."

A bizonyítás még mindig a vádló terhe. Szóval újra: Majd ha mutatsz egy olyan ősi szöveget a Biblia bármelyik könyvéből, amely nem azt vagy nem úgy tartalmazza, mint ma, akkor lesz miről beszélnünk. Addig te vagy az, aki nem tudja bizonyítani a Biblia hamisítottságát.

2017. febr. 28. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 257/309 A kérdező kommentje:

Istvan35


"A lámpásokkal feldíszített ég csak a csilagokat jelentheti. Ha én felnézek az égre, a csillagokat fogom látni, hogy világítanak. Az író pedig azt hiszi, hogy a hullócsillag, a meteorit azonos a csillaggal, azért írt ekkora marhaságot. Egyértelmű tévedés. Ebből is látszik, hogy Korán emberi hamisítás, hogy a stílusoddal éljek :)"



Ezt csak te állítod. A versben csillagok szerepelnek amik felől érkezik valami ami megállítja a dzsinneket. Ha megnézed a kapcsolódó verseket valamilyen égő lángról van szó. Van aki szerint meteorit, de lehet hogy nem. Elhiszem neked hogy tévedés ha leírod nekem részéletesen hogy ezek a teremtmények hogyan reagálnak a különböző erőhatásokra, különösen a tűzre, a napból érkező sugárzásra, stb. Ha ezt nem tudod megtenni akkor továbbra is azt kell hogy gondoljam olyasmiről beszélsz amiről fogalmad sincs és csak azért teszed mert nem tudsz válaszolni az általam feltett kérdésékre, ugyanis azokra megint elfelejtettél válaszolni.

2017. febr. 28. 21:48
 258/309 A kérdező kommentje:

Gabriel


"Két oldalról nézhetjük a dolgot. Ha a Mohamednél látott garantálást vesszük alapul, akkor értelmetlen ahogy a korábbi próféták esetében csak azzal volt képes garantálni a szava hitelét, hogy mindig egy újabb prófétát pazarolt el az alapüzenet megerősítgetésére."


Ezt az oldalt már többször kifejtettem. Kell lennie egy utolsónak, a próféták feladata pedig nem abból ált hogy eljöttek, elmondták mit változtattak meg az emberek, aztán menetek. Ennél jóval több.



"Ha pedig abból indulunk ki, hogy egy személyesen jött próféta jobb, akkor értelmetlen hogy Allah korábban mindig figyelt rá hogy mindenhová jöjjön próféta, 1400 éve viszont ezek szerint tojik az emberekre, már nem érdekli hogy az újabb próféták személyesen magyarázzák el az embereknek az üzenetét."


A mai emberek sokkal nagyobb tudássál rendelkeznek mint korábban. Minden szükséges információ rendelkezésre áll. Ha visszaemlékszel Jézus még azt mondta sokmindent nem mondott, de Mohamed prófétával teljessé vált. Például egy Mózes idejében élt ember alig tudhatott valamit a világról, nem láthatta teljes egészében az összképet, de mi már láthatjuk.


De még mindig nem mondtad el összehasnolítva a keresztény változattal ez miért nem logikus? Kapásból a Jézus előtt embereket leírjátok ami csak néhány milliárd ember. Jézus talán eljutott pár tízezer emberhez, nekünk pedig egy tévedésekkel teli könyv maradt. Még az sem világos Jézus miért is jött el. Ez mitől hihetőbb neked? Tele van ismeretlenekkel,amíg az iszlám szerinti teljesen érthető és igazságos.



"Fejtegettük jó ideig a Szent Lélek tanításait, nem fogom újra elkezdeni. Ha tényleg érdekel, keresd vissza, ha meg csak kötözködni akarsz, akkor maradj magadnak!"


Nem kötözködök, veled ellentétben, és tényleg érdekel de eddig nem kaptam választ. Mohamed próféta esetében pontosan tudjuk hogy történt a Korán kinyilatkoztatása. Nos akkor a Biblia esetében hogy is volt?



"Emberként ember volt, de ettől még a megtestesült Isten volt."


Nem tudod leírni saját szavaiddal vagy ez valami utasítás az egyházad részéről, hogy a kínos kérdésekre semmitmondó sablonválaszt kell adnotok?



"Egy Isten az monoteizmus. Ha három személye van, attól még ugyanúgy egy Isten."


Egy Isten az monoteizmus, de amit te követsz az nem egy Isten hanem sok ami politeizmus.



"Miért lenne képtelenség? Nem így várta, nem ilyennek várta, nem ilyenkor várta, és kimagyarázza, hogy ne kelljen hinnie benne. Te is pontosan ezt csinálod."


Mi az hogy nem így várta? Látta hogy Isten vagy sem? Ha látja akkor követi, ha nem akkor nem. Jézusban nem látták így nem lehetett az. Igen én is ezt csinálom, de tudod miért? Nem csak azért mert a Korán leírja hogy Jézus nem Isten. Én nem voltam ott, nem láttam személyesen tehát csak a tényekből tudok kiindulni, de azok akik látták kicsit sem tekintették Istennek, akkor én miért tegyem?



"A bizonyítás még mindig a vádló terhe. Szóval újra: Majd ha mutatsz egy olyan ősi szöveget a Biblia bármelyik könyvéből, amely nem azt vagy nem úgy tartalmazza, mint ma, akkor lesz miről beszélnünk. Addig te vagy az, aki nem tudja bizonyítani a Biblia hamisítottságát."


Nem érted. Most nem a hamisításról van szó. Ha jön valaki és azt kérdezi tőled miért tekinted hitelesnek a Bibliát, mivel tudod bizonyítani a hitelességet, mit válaszolsz?

2017. febr. 28. 22:20
 259/309 anonim ***** válasza:

"Ezt az oldalt már többször kifejtettem. Kell lennie egy utolsónak, a próféták feladata pedig nem abból ált hogy eljöttek, elmondták mit változtattak meg az emberek, aztán menetek. Ennél jóval több. "

Persze hogy kell lennie egy utolsónak, de éppen ez az, hogy az utolsó próféta kinyilatkoztatása újabb próféták nélkül is fennmaradt, míg a korábbiakat folyton meg kellett erősíteni az újabb prófétáknak. Ebben mégis mi a logika?


"De még mindig nem mondtad el összehasnolítva a keresztény változattal ez miért nem logikus? Kapásból a Jézus előtt embereket leírjátok ami csak néhány milliárd ember. Jézus talán eljutott pár tízezer emberhez, nekünk pedig egy tévedésekkel teli könyv maradt. Még az sem világos Jézus miért is jött el. Ez mitől hihetőbb neked? Tele van ismeretlenekkel,amíg az iszlám szerinti teljesen érthető és igazságos."

A kereszténység nem Jézussal kezdődött.


"Nem kötözködök, veled ellentétben, és tényleg érdekel de eddig nem kaptam választ. Mohamed próféta esetében pontosan tudjuk hogy történt a Korán kinyilatkoztatása. Nos akkor a Biblia esetében hogy is volt?"

Szent Lélek általi ihletés


"Nem tudod leírni saját szavaiddal vagy ez valami utasítás az egyházad részéről, hogy a kínos kérdésekre semmitmondó sablonválaszt kell adnotok? "

Ezek a saját szavaim voltak, egyszerűen így van. Nincs ebben semmi kínos, Jézus eljött közénk emberként, azaz Ő a testté lett Isten.


"Egy Isten az monoteizmus, de amit te követsz az nem egy Isten hanem sok ami politeizmus. "

Hiába hazudozol már megint, konkrétan le is írtam neked már nem is tudom hányszor, hogy egyetlen Istene van a kereszténységnek, és ez az egyetlen Isten jelent meg a Bibliában többféle formában, többféle személyben.

Egy Isten pedig még mindig monoteizmus.


"Mi az hogy nem így várta? Látta hogy Isten vagy sem? Ha látja akkor követi, ha nem akkor nem. Jézusban nem látták így nem lehetett az. Igen én is ezt csinálom, de tudod miért? Nem csak azért mert a Korán leírja hogy Jézus nem Isten. Én nem voltam ott, nem láttam személyesen tehát csak a tényekből tudok kiindulni, de azok akik látták kicsit sem tekintették Istennek, akkor én miért tegyem?"

Az előbb érvként felhoztad hogy a mai emberek sokkal nagyobb tudással rendelkeznek, mint korábban. Számodra is ott a nagyobb tudás lehetősége, nem csak a négy evangélium, hanem a többi Bibliai könyv is, amelyek elég sokat írnak Jézusról, mint Istenről, még megtestesülése előtt illetve után.


"Nem érted. Most nem a hamisításról van szó. Ha jön valaki és azt kérdezi tőled miért tekinted hitelesnek a Bibliát, mivel tudod bizonyítani a hitelességet, mit válaszolsz?"

Pedig a hitelesség kérdésében pont a hamisításról van szó. És az épp eléggé hitelesíti, hogy több ezer szövegtöredéket találtak már, rövideket, hosszabbakat, és mindegyik tartalma megegyezett a mai Bibliával. Azaz nincs miért feltételezni hogy Isten ne biztosította volna, hogy amit Ő kinyilatkoztatott, az fennmaradjon az idők végezetéig, még ha mindig is lesznek egyesek, akik megpróbálják meghamisítani azt (apokrifek, Korán, Jehova Tanúi).

2017. febr. 28. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 260/309 anonim ***** válasza:

"Ezt csak te állítod. A versben csillagok szerepelnek amik felől érkezik valami ami megállítja a dzsinneket."


Nem azt mondja, hogy a csillagok felől érkezik valami, hanem hogy az eget díszítő lámpásokat (ami csak a csillagokat jelentheti) tették meg a Sátánok hajítóköveinek. Hát innen látszik, hogy Korán írójánal kb. semmi fogalma nem volt a csillagok és a meteoritok közti különbségről. Simán azt hitte, hogy ha egy hullócsillagot lát, az egy csillag, amit elhajítanak.

2017. márc. 1. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!