Csak nekem van kedvem megverni azt, aki állandóan kiírja, hogy "A Jézusba vetett hit reményt ad, hinni lehet az evolúcióban is, de az nem ad semmit. "?
És Istent ki teremtette? Megmondom. Az ember. Ez olyan, mint az uroboros, a farkába harapó kígyó.
Én amúgy nem vernélek meg, mert egyrészt nem verekszem, másrészt meg tisztellek az ellentétes véleményed miatt is. akkor is, ha nem ugyanaz, mint az enyém, és akkor is, ha tele van logikai buktatókkal.
Különben, nekem Jézussal semmi bajom, csak ezzel az "evolúció nem ad semmit" dologgal.
Nekem az a bajom, hogy Jézusra nem mint emberre tekintenek a hívők, hanem mint jelképre, egy támaszra. Hogy ki volt valójában ez az ember, mit csinált, mit mondott, létezett-e egyáltalán, azt már a sok mendemonda, kanonizálás, zsinat, vallásháború, politikai érdekekből elkövetett történelemhamisítás totálisan elhomályosítja.
Ez a szimbólum továbbra is csak egy a képzeletbeli mankók közül, akárcsak Allah, Zeusz, Visnu vagy akárki más. Nem újdonságok ezek, mióta létezik a gondolkodó ember, azóta talál ki magának isteneket, hogy megmagyarázza a villámlást, Napot, természeti jelenségeket, halált. Azért vannak, hogy a gyerekek, középkorú nők, megtért bűnösök, jó útra tért drogosok és kevésbé művelt , tudományt nem ismerő emberek számára megadja azt az érzést, hogy létezik valaki "ott fenn", aki vigyáz rá. Csak azért hisz benne, aki hisz, mert a katolikus Európa közepére született. És csak azért hiszünk mindezekben a mankókban, mert nem tudjuk, mi van a halál után, és az agyunk így válaszol erre a feldolgozhatatlanra.
Nem értem, hogy az evolúciónak miért is kellene bármit is adnia.
Ennyi erővel azt is lehetne írni, hogy hinni lehet a gravitációban is de az nem ad semmit.
Nem kell megverni, a büntetése már megvan.
Valószínűleg olyan szar élete van amilyet megérdemel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!