Miért vádolják az ateisták (főleg ateista természettudósok és azok laikus követői) nyílvánvaló képtelenségekkel a vallást és vallásosokat?

Azzal teljesen egyetértek, hogy vannak defektes vallásosok, sőt, sajnos egyre többen... De vannak igaz vallásosok is azért néhányan. Az előbbi katonaként tekint magára, az utóbbi inkább szelíd orvosként. És hát a kettő közötti hozzáálást gondolom nem kell magyarázni... :)

És abban is nagyon igazad van, hogy csak az küzd ádázan, aki érzi, hogy van veszítenivalója, aki fenyegetve érzi magát, mert még nem elég erős, az lesz aggresszív. Aki elég erős, az nem aggódik és nem is válik agresszívvá, az egyszerűen csak puszta "lelki tömegével" oltja ki a támadást, mert felette áll annak.

Egyébként ha már az igaz hitről beszélünk, nálunk (keleti) ortodox keresztényeknél nem annyira 2, mint inkább 3 fokozat van, de mindhárom az igaz hívőre vonatkozik, tehát az álhívő az első szinten sem nagyon van, vagy legfeljebb annak a legalján.

1. Praxis: ez a legklasszikusabb, polulárisnak is mondható keresztény-felfogás. Az ember alapvetően tanulja a hitet, olvassa a Bibliát és könyveket, hallgatja a prédikációkat, gyakorolja az erényes tetteket, jócselekedeteket, próbál megszabadulni káros szenvedélyeitől, tévedéseitől, hibáitól, bűneitől. Sokan azt hiszik, a keresztény élet ennyi, holott ez csupán az első szint!

2. Megvilágosodás. Ez már az a szint, amikor a jócselekedetek gyakorlása és a helyes tanítás megértése folyamán az akaratod, értelemed, szíved kezd egyre jobban Isten felé fordulni, Hozzá hasonulni. Már nem feltétlenül hallásból/olvasásból szerzed a tudásod, hanem az Istennel való személyes kapcsolatod révén is, az ima nem betanult szöveg elmondása, hanem egy jóval tartalmasabb különleges személyes együttlét lesz Istennel, még jobban megérted az alapvető összefüggéseket, jobban belehatolsz az Igazságba, az értelmed egyre jobban tisztul. Az értelem (nous) tulajdonképpen a lélek szeme (ennek a ráció csak egy része, szolgája, de az sincs nélkülözve). Ha a lelki szemed/értelmed helyesen lát, akkor megszabadulsz saját tévedéseidtől, fantáziáidtól, homályos világképedtől és rájössz kb. arra, amit fent írtam a központi tengelyről: hogy Isten irányítja az életedet és hogy hogyan irányítja a világot (persze nem azt jelenti ez, hoyg Isten midnenegyes konkrét tervét tudod Te is, hanem azt érted meg, ahoyg alapvetően viszonyul a világhoz és milyen távlati tervei vannak vele). A legtöbb elmezavar, lelki/pszichés betegség a helyztelen látásmódból ered: fantáziákban él az emebr, irreálsi képe van, aggódik, görcsöl, stb. Gyakorlatilag mindegyik pszichés zavar a valóság nem megfelelő érzékelésén alapszik. Az értelem gyógyulásának jelen pl. az, hogy az életedben semmi miatt nem kell aggódnod, semmi miatt nem háborodsz fel, mert tudod, hogy Isten - szeretettel és nálad jóval bölcsebben - gondot visel rád. Ilyet egy ateista nem igazán tapasztal, az Ő élete nem áll ennyire megingathatatlan alapon, ő még izgul, háborog, de ez még sajnos egy kezdő hívőnek is legfeljebb valami halványabb tudás, de még sokszor aggodalomba esik, háborog, mert még nem ébredt rá a teljes Örömhírre, hogy a legnagyobb és leghűségesebb mindenható Úr közvetlen irányítása alatt tökéletes biztonságban van az élete, és előbb múlik el a kozmosz, mint ő maga!

A teremtett világot, Istent, a helyedet a maga kozmikus telejsségében, tisztán látod ezen a szinten. És ez a látásmód egyúttal egy tiszta egészséges alázattal és önzetlen szeretettel is párosul, hiszel helyes relációba teszed magad a mindenség legfelsőbb Urával, és megérted azt is, Isten mennyire szeret, mennyire önzetlen, mennyire alázatos és Hozzá akarsz hasonlítani, tehát már a parancsolatokat sem valami kötelességből telejsíted, hanem azért, mert beláttad: másképp nem is viselkedhetsz, minden más csak defekt. Aki a világ felett áll, az így viselkedik. Tulajdonképpen a keresztény tanítások beérése, megkoronázása, kitelejsedett valósággá válása ez a 2. szint.

3. Istenlátás (teória). Na, ez az a szint, amitől fényévre van egy ateista, de mégis létezik, és ez az igaz vallásosság csúcsa, teljessége, és erre a szintre nem mindenki jut el még a hívők közül sem. Ezen a szinten gyakorlatilag meglátod Magát Istent, közvetlenül szemléled, egyesülsz Vele, amikor magadba nézel vagy más néz rád, az Ő képét látja benned. Az ortodox hészükhaszta szerzetesség egy konkrét jelenséggel is leírja ezt: az ember meglátja Istennek a teremtetlen fényét, olyan ragyogás veszi körül, amelyhez foghatót sosem tapasztalt az egész teremtett világban. Gyakorlatilag lehullik az a végső fátyol, amelyet Isten húzott Önmaga és a földi világ közé, de aztán Ő Maga bontja is ezt le a velünk való tökéletes egyesülésben. Ez a valódi hit végső célja, és ezt nem csupán a feltámadás után érték el egyesek, hanem már itt ebben az életükben, hiszen Isten már a földre szállt és közöttünk van az Ő Lelke, csak a mi szemünk homálya miatt nem látjuk Őt...

No, nem tudom, ez most mennyire hangzott fantasztikusan, de talán nem gond, ha előre vetítettem ezt a távlatot, mert ez sokmindent megmagyaráz, még ha fényévekre vannak ettől többnyire maguk a hívők is. De én is inkább szintetizáló módon gondolkodom, így szeretem a nagy képet látni és láttatni az apró pepecselések helyett, mert az előbbi helyre teszi az utóbbit is, míg fordítva ez nem nagyon működik, csak húzzuk az időt és egy helyben toporgunk...

A kereszténység tehát nem valami statikus állapot, és végképp nem betegség, haneme egy út a tökéletes megtisztulásba, ahol elképesztő távlatok nyílnak. De azt már láthattuk a fentiekből is, hogy saját fantáziáinkat, téves elképzeléseinket már az első szinten el kell hagynunk és a szemünket tágra kell nyitni egy tágabb valóság befogadására, különben nem lépünk feljebb és nem sokat fogunk megérteni...

Üdv Heni!

Én nem írtam olyat, hogy a racionális zsámok halmaza része az irracionális számok halmazának. Annyit írtam, hogy ez is csupán részhalmaz. Transzcendens számok pedig tényleg vannak:

[link]

Bár kérdés, hogy elnevezésüket mennyire befolyásolta a filozófia/teológia által használt "transzcendens" fogalom, de a matematika amúgy is egy absztrakt tudomány (sőt: gyakorlatilag maga az absztrakt tudomány).

Azt se mondtam, hogy hülyeség a tudomány, én valójában nem vagyok tudományellenes, csak próbálok reálisan közelíteni a dolgokhoz. A tudomány egyszerűen változik, ezért neház bármire azt mondani, hogy ez 100%-ig tutti biztos annyira, hogy tízezer év múlva sem fog változni. Elég egy újabb tény felfedezése, vagy egy másik szemszög, amely már őjradefiniálja a frankónak vélt fogalmakat vagy a kirakót más modellben rakja össze. A korábbi sem volt hazugság a maga nemében, legfeljebb egy részigazság.

A vallás ennél többrétegű dolog. Valóban az emberi oldala fejlődik, sőt az egyén szintjén is vannak változatok, ki mit fog fel és valósít meg az tanításból, mivel a vallási tanok nem elvont tételek, hanem élő gyakorlatban működő és működtetendő dolgok. De van isteni dimenziója is a vallásnak, Isten pedig nem változik az emberrel ellentétben. Persze Ő Maga is alkalmazkodik az emebrhez, annak változásához, felfogóképességéhez, de itt nem arról van szó, hoyg az emebr fog fel csupán egyre többet a nagy valamiből, hanem egy örök és változatlan tényező, az Igazság, Isten tárja fel magát és nyialtkoztatja ki magát az embernek. Ilyen szempontból Krisztust, az emberré vált Igazságot nem lehet überelni semmivel, se előtte, se utána. Tehát van egy olyan középpont, ami mindent tartalmaz, és az ember Vele személyes kapcsolat révén jut közelebb a telejsséghez. A tudományokban maga a tudomány által vizsgált terület is hasonló központi tényező, amit az emberi elme hódít meg, viszont Krisztusnak, mint a vallás Igazságának, többek között 2 előnye van: ő Maga egyszerre Isten és emebr, vagyis benne egyesül a viszgálat végső tárgya (Isten) és az, ahogy az az emebr számára a legfelefoghatóbb formában jelenik meg (ember). Bármi mást vizsgál az ember, ami nem ember, az idegenebb lesz tőle, ott távolság lesz (erről írtam Tzolkonak is). A másik előny ugyanez: Vele lehet kommunikálni emebrileg, megismehető személyesen, lehet vele egyesülni, stb. Ha ebből a szempontból nézzük, ezerszer könynebb dolga van a vallásosnak az Igazság megsimerésében, mint a tudósoknak, ilyen előnnyel nem rendelkeznek a tudományterületek vizsgálataik során. Krisztusban annyira benne lakozik a mindenség teljessége, hogy gyakorlatilag Ő tényleg minden! Könnyebb felsorolni azt, hogy Ő mi nem, mint azt, hogy Ő mi. A mindenséget szemlélheted egyetlen emberben.

Tehát a vallásban van egy központi örök megtestesült Igazság, amely nem változik soha. A Hozzá legszorosabban kötődő elemek pedig szintén nem nagyon változtathatóak. Ilyenek a Biblia és az Egyetemes Zsinatok dogmái (hangsúlyozom: dogmái, amikből igen kevés van, és a zsinatok hoztak egyéb szabéályokat, kánonkat is, amelyek viszont megint alakíthatók a változó emberi szükségletekenek megfelelően). Az egy kézen megszámlálható számú alapvető egyetemes (nem római katolikus, hanem egyetemes) keresztény dogmák mind Istenről szólnak, az Örök Igazság legjobb emberi megközelítései. Ezek nem változnak és nem is szabad változniuk. Fontos tehát a vallásban különbséget tenni a nagy Szent Hagyomány isteni, örök és emberi, változtatható elemei között, még ha ezek pont az Egyház természete miatt szorosan össze is fonódnak. De olyan ez, mint pl. a Naprendszer. A központi csillag változatlanul áll (oké, most ne vegyük figyelembe, hoyg az univerzumban maga a csillag is mozog, illetve a gravitációs középpont nem maga a Nap, hiszen a bolygók is vonzzák a Napot, csak szemléljük a maga egyszerűbb képében a dolgot), míg a bolygók keringenek körülötte. Így működik frankón a rendszer. Addig nincs gond, amíg a bolygó a Nap kerül kering és nem távolodik el tőle a búsba, egyáltalán nem baj, ha ő mozog, a nagy Nap meg áll. A vallás felépítése ehhez hasonló.

Ha pedig az összes vallást nézzük, ott egy kicsit azért árnyaltabb a kép, mert nem ilyen tisztán keringenek a bolygók a csillag körül. A pogány vallások sokkal emberibbek, egyénibbek, míg a kereszténység nem kifejlődött valamiből, hanem Isten fentről nyilatkoztatta ki magát. Korábban emberi próbálkozások voltak (amik főleg az emberben és a természetben felfedezett isteni "nyomokra" épültek) vagy Istennek a végső kinyilatkoztatás befogadására felkészítő tettei (legkonkrétabban a zsidóknak, akiktől test szerint született az Igazság, de máshol is voltak szerintem ilyen felkészítő lépések, akár Platónt is ide lehet sorolni vagy valamilyen szinten Sziddhárta Buddhát, Zoroasztert, stb. is). De ez egy nagy téma és más topikba való.

Sörpocak!

Avass be: tényleg egy ateista is azt érzi, hogy az élete egy olyan szilárd tengelyen nyugszik, amely nem inog még akkor sem, ha esetleg az univerzum megsemmisül?

***

Tzolko! Na látod: pont erről beszéltem. Azt mondod, hogy a kocsi márpedig nem megy, csak ha húzza azt egy ló, ha valaki lát magűtól menő autót, az csak képzelődik! Oké, gondold ezt, én meg beülök, gyújtást adok és elhajtok a kocsimmal, amit nem húz ló. :)

***

Heni!

Még valami. Ezekkel a fokozatokkal azért csínján kell bánni. Amíg az emebrben van olyan szenvedély, káros szokás, hiba, amivel még küzd, és ami sikeres kísértésbe tudja vinni, addig (főleg) az 1. szinten van. A 2. szint már egyfajta tökéletesség. :) A 3. szint pedig nem csupán az, hogy érzed Isten szeretetét, jóságát, tetteit, beszélsz Hozzá és meghallgatod, ez ennél is több: amikor valóban meglátod Istent úgy, mint az angyalok, vagy mint a Tábor hegyén a 3 kiválasztott Apostol meglátta Krisztus teremetlen fényét. Ez nem éppen egy tömegjelenség, kevesen jutnak el ide e földön (de reményeink szerint azért a mennyben eljutunk oda). Persze a szintek között nincs éles határ, átfedések lehetnek és időben is változhat, ki melyikben van, kicsit a generációk váltásához hasonlít ez. A generációk sokáig egymás mellett élnek, de mindig van egy domináns generáció is. Persze én nem tudom megítélni, Te milyen szinten vagy, csak láttam már problémát abból, hogy valaki kapásból magasabb szintre sorolta magát a valóságnál. Az ilyen ember még saját elképzelésieben él és nem a valóságban. Én egyébként önmagamt is reálisan nézve leginkább az 1. szintre sorolom (leginkább a hallott/olvasott dolgokon gondolkodom el és még bizony küzdök a bűneimmel), bár időnként talán beköszönt átutazóban a 2. szint is az életembe, de a 3. szintben még egész biztosan nem voltam.

Ja, és az "idegrendszer játéka": na igen, ezért kell reálsian látni a dolgokat, de amint ezt a kérdést felteszed már esélyed van erre. :) A vallásban sokmindent produkálhat valóban a mi fantáziánk is, sőt az egyik leggyakoribb tévút a buzgóbb hívőknek az, hogy egyből rendkívüli dolgokat akarnak tapasztalni, csodatevő erőt, titkos tudást, stb. Na ez az a vágy, amit tuttira az ellenfél elégít ki és ad nekünk látomást, csodákat, amit csak akarunk: mert ez a legbiuztosabb módja, hogy a gőg útjára lépünk, aminek vége a teljes lelki halál, ahelyett hogy szépen reálisan előbb a bűnbánat, alázat, negtisztulás útján mennénk végig: azon az úton, ahol az alázatos Krisztust és nem a gőgös Sátánt követjük. Sok embert simertem, akik ebbe buktak bele, pedig jó keresztényként indultak. POntosan ezért fontos, hogy megszabaduljunk sjaát fantáziáinktól és kifejlődjön bennünk a megkülönböztetés képessége, amivel a valóságra ébredünk fel. A valóság pedig az, hogy semmik vagyunk, semmink sincs csak óriási adósságunk Isten felé. Aki erre rájön, az csak azt fogja kérni, hogy ezt az adósságot törlessze Isten felé valahogyan. És erre kaphat Istentől egy nagyobb vagyont, mert ezt már valódi vagyon, amit nem herdál el az illető.

No, de ezt jelen topik szempontjából csak azért mondtam, hogy hangsúlyozzam: a kereszténységben való fejlődés csakis akkor valósul meg, ha a legkövetkezetesebben felhagyunk saját fantáziáinkkal és szembesülünk a kőkemény valósággal. Ez többet jelent, mint aminek elsőre gondoljuk. Sokkoló lehet. Olyannyira, hogy összeomlunk és segítségért kiáltunk. És amikor erre a sokkra egy elképesztő segítséget kapunk, amely minden fantáziánkat meghaladja gyönyörűségével, akkor kezdjük érteni, hogy miről is szól a kereszténység valójában.

:)

A vallásos ember világképét nagyon jól leírja a következő tanulmány:

[link]

Ateistáknak kötelező olvasmányként írnám elő mielőtt totál hólyeségekkel kezdik el kritizálni a vallásosokat. De egyszerű szavakkal megfogalmazva: én belekapaszkodhatok az univerzum alapjába és csúcsába, rendületlen hűségű apámmá válik Az, aki korlátlan ura az univerzumnak. És aki kinyilvánította: képes a saját életét is feláldozni, hogy én éljek. Szerintem ennél nagyobb protekció, ennél szilárdabb bázis nincs az egész világon. De egyébként ha emlékszel, Te is igazoltad, amit mondtam az ateistákról: hogy az ateisták egy nagy tömeg részeként egyedül állva próbálják megvetni a lábukat és megtalálni helyüket. Te nem ezt csinálod a bebiztosítással? :) Önmagadon kívül miben bízhatsz? Vagy esetleg más, nem teljesen megbízható emberekben?

De valóban engem is kíváncsivá tettél. Szerinted mikor vagy mi alapján dől el a Te életedben, hogy létezik-e Isten és ha igen, Ő milyen? És ha bebizonyosodik, hogy a keresztény Isten az igaz, akkor mi erre a forgatókönyved? :)