Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Mikor lesz végre béke?

Mikor lesz végre béke?

Figyelt kérdés

Én nem értem ezt. Miért csináljuk ezt? Kifejtem, hogy mire gondolok:

Az emberi elme egy csodálatos dolog. Képesek vagyunk olyan dolgokat alkotni, amivel gyorsabban mehetünk a hangnál, magasabban mint bármilyen madár, sőt még a bolygónkról is képesek vagyunk elmenni.

Képesek vagyunk különböző országokban lévő embereket összekötni egy pár centis kis géppel, úgy, hogy azok tudnak beszélni egymással, sőt még láthatják is a másikat ezen folyamat során. Készítettünk magunknak egy virtuális világot, amiben a lehetőségek sora végtelen.

Megoldást találtunk az élet rejtélyeinek egy részére, láttunk a világegyetem építőköveit és a hatalmas építményeit is.

Képesek voltunk lemásolni pontosan állatokat, képesek vagyunk olyan betegségeket gyógyítani, amiben 100 éve meghaltak. Lassan eljutunk oda, hogy saját magunkat úgy formáljuk, ahogyan akarjuk.

A csillagok energiáját, a fúziót is kezdjük megszelidíteni.

Felszereléseinkkel képesek vagyunk megélni hihetetlen hidegben, és nagyon melegben is.

Gépeket építünk, amik azokat a feladatokat végzik el, amit mi nem tudnánk.

Mi istenek vagyunk.

Nem veszitek ezt észre? Tényleg nem?

Ezek után pedig mit csinálunk? Elpusztítjuk saját magunkat, de még ez sem elég, mert minden mást is elpusztítunk, amit csak tudunk.

Miért? Mert a nézeteink meggátolnak a szabad gondolkozásban. Fogja már fel az emberiség, hogy mi mindenre lennénk képesek, ha mindenki a saját agyára és nem máséra hagyatkozna!


Elutazhatnánk más csillagokhoz, más galaxisokba, más univerzumokba! Láthatnánk nagyon kicsi és nagyon nagy dolgokat, de úgy, hogy fejlesztjük a világot és nem elpusztítjuk!


Azért írtam ezt ide, mivel főleg a vallások azok, amik agyatlan zombikat csinálnak az emberekből. A vallásokból származnak az olyan dolgok mint a rasszizmus, gyűlölet (valami olyan dolog iránt, amiről nem az ember tehet, vagy tényleg nem rossz), stb.

De ha ezeket a nézeteket eldobnánk és összefogna az emberiség, akkor hatalmas dolgokra lennénk képesek.



2013. máj. 4. 14:19
❮❮ ... 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ... ❯❯
 51/111 anonim ***** válasza:
54%

Már megbocsáss, De Isten messiási királyságában már nem lesz ott Sátán, és azok sem akik elvetették Őt mint jogos uralkodót.

Ez csak most van. armageddon után már más kép lesz, ott nem engedi, hogy elörről kezdődjenek ezek, mert lezárul Isten egyetemes szuverenitásának a vita kérdése amit Sátán felvetett az Édenben.

Ezért a lázadást azonnal kiiktatja nem vár úgy mint most, ott gonoszság mentesség lesz.

Katy Weaver

2013. máj. 6. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/111 anonim ***** válasza:
60%

Más részt azt elfelejtettem, hogy ha egy mód van rá, Jehova Tanúi igyekeznek a szaporodásban reálisan gondolkodni, ugyan is a bibliában leírt nagy nyomorúság még előttünk áll.


Ezért aki csak teheti, nem vállal gyermeket, mert azt jól tudjuk, hogy Jézus mit mondott ezzel kapcsolatban.

(Máté 24:21, 22) 21 mert akkor nagy nyomorúság lesz, olyan, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig; nem, és nem is lesz többé. 22 Bizony, ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, nem részesülne megmentésben egyetlen test sem; de a választottak miatt megrövidíttetnek azok a napok.

Ennek első beteljesedése, Jeruzsálem 70-ben való pusztulása volt, ott olyan éhezést éltek át azok akik nem figyeltek Jézus figyelmeztetésére, és nem mentek a hegyekbe, hogy a saját gyermekeiket is megették.


S Jézus azt mondta, hogy olyan lesz ez a mostani, amilyen nem volt...

A Többi gúnyolódásodra, pedig nem szeretnék válaszolni...


Tisztelettel Katy Weaver

2013. máj. 6. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/111 anonim ***** válasza:
100%

Kedves Katy!

Belátom, a gonoszsággal valószínűleg túllőttem a célon, hiszen aligha tudom elképzelni, hogy tapsikolnál örömödben, ha vízbe fulladtat látnál, vagy lávától megégett személyt.

Talán a lobogó máglyán sikoltozó boszorkánynak kikiáltott szerencsétlen is szánalmat keltene benned, csak amikor a már bemagolt szólamokat hangoztatod, annak képe, hogy az mit jelent, nem tudatosul benned.

Igen laza az a kijelentés, hogy az emberiség túlnyomó része el lesz törölve. A radírozás után a Földön maradóknak elég sok gondja lenne, a több milliárd hullával.

Amiket hangoztatsz, a tervezésről, azt kétségtelenül az ember teszi, de Ő sem így kezdte, eredetileg a szabadban lakott, később barlangban, majd egyszerű tákolt viskókban, igaz, azt már meg kellett tervezni.

Innentől kezdve van bizonyíték a tervezésre, de a korábbiakra semmi, még Isten létére sincs semmiféle bizonyíték, nem hogy a tevékenységére.

Agyunk működésére a 10%-os verziót hallottam. Ennek sok minden ellentmond. Az érzékszerveink működnek, de ha nem látsz semmi különöset, vagy nincs feldolgozható zaj, csend van, akkor nem indulnak be folyamatok, másfajta agytevékenység kerül a középpontba. Ha egy teniszlabda van a markomban, az első érzékelés után könnyen elfelejtkezek a tapintás által szerzett benyomásokról és akár matekpéldán is törhetem a fejem, de ha a markomban a szomszédasszony nagyon is feszesnek tűnő hercig kebleit gyúrogatnám (sajnos még nem volt rá precedens), akkor teljesen másfajta agyi tevékenységek sorozata indulna be.

Mint köztudott, agyunk a testünknek csak kicsiny része talán 2%, de mégis az oxigénfelhasználás 20%-a esik rá, ha ez még növekedne, a többi sejt megsínylené. Gondolkodás közben ugyanúgy lihegni kellene, mint futás után.

Arra, hogy az agy nem használja ki a teljes kapacitását, csak egy elképzelés utal, hogy nem telik be, mint egy Winchester. Ennek az az oka, hogy az információk tárolása több lépcsőben történik. Valahogyan fontosnak kell venni valamit, hogy jobban megjegyezzük, egy fájdalmas sérülés, vagy valami olyan dolog, amivel többször találkozunk, már megjegyzendőnek tűnik, de a felejtés, ami a számunkra nem túl fontosnak tűnő információktól való megszabadulás folyamata, is segít ebben.

Az meglehet, hogy az agy kérdésében van valami vélemény, amire támaszkodsz, de ez az elképzelés nem szakszerű, Száz évvel ezelőtt született mendemonda, azóta rengeteg dolgot megtudtunk az agyról, bár én kevesebbet, csak gimiben tanultam róla ezt, azt, a központokról, fő részeiről, de felsőbb szinten már akkor sokkal többet tudtak róla.

Azóta is felületes az érdeklődésem ezzel kapcsolatban, de bizonyos számomra, hogy hatalmas a fejlődés, annak ellenére, hogy az agyat nehéz tanulmányozni. Az EEG, a PET, az ultrahangos műszerek, vagy a funkcionális mágneses rezonancia-vizsgálat (fMRI) következtében akár az élő agyat is megfigyelhetik és a rokontudományok fejlődése pl.: a mesterséges intelligencia kutatás, vagy a pszichológia is segít ebben. Nagyon hangzatosak a kijelentéseid, ahhoz képest, hogy szinte semmit sem tudsz az agyról, ami sajnos rögtön kitűnik véleményedet olvasva.

Mindenesetre itt mégis van valami, amire támaszkodsz, 100 éves vélemény is valami, de a többi magabiztos és abszolutnak tűnő elképzelésednek semmi alapja nincs.

Számomra úgy tűnik, ezzel az erővel sokkal barátságosabb dolgokban is hihetnél, mondjuk abban, hogy az emberiség megjavul és így tűnik el az általad hangoztatott gonoszság a világból. Te gondolhatnád azt, hogy Isten hatására történne ez, így valóban egy jószívű, megbocsájtó, szerető lény lenne belőle és igen közeli lenne az én álláspontomhoz, bár természetesen én az erkölcsi fejlődést az embernek tulajdonítom.

Szerintem csakis így lehet béke a világban és nagyon örülnék annak, ha ehhez hasonló dolgokban hinnél, az már lenne valami.

2013. máj. 6. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/111 fairi1 ***** válasza:
100%

Katy Weaver

"Semmi nem jön magától létre.

Ha a számítógépet kell, hogy megtervezze , és össze is rakja valaki, hogy helyesen működjön, kellett egy ahhoz értő szakember"

ezzel most megcáfoltad isten létét is.

Miért is? maga isten is egy magas szintű komplexitás, és ha már olyan alacsony szintű is tervezést igényel mint Földi élet,akkor isten is igényli ezt. ha meg nem igényli az élet se igényli.

Nyugodtan lehet tenni olyan állítás, az élet létrejöttének törvényszerűsége van(pont). persze most még nem lehet cáfolni vagy igazolni, de jövőben biztos lesz rá lehetőség hogy megvizsgáljuk.


Ki tervezte istent?

2013. máj. 6. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/111 fairi1 ***** válasza:

"Gratulálok, de most komolyan. A házas hasonlat jó Isten létének bizonyítására és az evolúció elvetésére. Ezzel én személy szerint teljesen egyet is tudok érteni. Remélem látod, hogy ha olyas valamivel állsz elő amiben igazad, van azt elismerem, nem támadó szándékkal vesézem ki a soraidat."


Továbbra is rossz példa, már 100+ éve hibás érv.

Élő rendszernek vannak speciális tulajdonságai ami nem birtokol a ház és óra vagy bármelyik tárgy.

Képes szaporodni, képes örökölni tulajdonságait,és képes mutációkat elszenvedni,ezek miatt hat rá szelekció is, vagyis képes az evolúcióra.


Így minden példa amit élettelen természetből felhozol teljesen hibás. Én még nem láttam hogy az órám egy másik órával szexelt volna és kisórákat hozott volna a világra. Ám ha van vkinek ilyen tapasztalata,nyugodtan linkelje:P


Az ÉLET egyik attribútuma az evolúcióra való képesség.

2013. máj. 6. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/111 anonim ***** válasza:

Most mi van? Ez az utolsó hozzászólás olyan kesze-kusza. Hogyan is van megcáfolva Isten léte?


Katy-nek pedig pedig 2 dolgot üzennék:


Az első az, hogy Sátán több ezer éve jelen van és akár mit is olvasol ki a bibliátokból, nem igazán tűnik úgy hogy ez változni fog a közel jövőben. Először is ti 1914 re vártátok a világ végét, most odébb toltátok mindaddig, míg be nem következik valami nagy katasztrófa amire azt mondhatjátok, na tessék megmondtuk, itt az előszele. Ez kész vicc amit csináltok, semmi konkrétumot nem állítotok. Ennyi erővel én is mondhatnám:


Figyeljetek a szavaimra földi halandók! Én egy messiás vagyok aki megjövendöli, hamarosan földrengések és tornádók pusztítanak majd európában, majd ez kiterjed az egész világra!


Hopsz, olaszországban már volt is tornádó, most nemrég, kezd beteljesülni a jóslatom... :)

Ennyit a jövendöléseitekről.


A második dolog amit megjegyeznék, nem csak gúnyolódtam a hozzászólásomban. Ha kellő figyelmet fordítottál volna az olvasására, láthattad volna, hogy a végén igazat adok neked. Sajnálom, hogy átsiklottál felette és benned csak a gúnyos részek maradtak meg. De hát ki mire fogékony, nem igaz? Remélhetőleg a jövőben nem csak kritikát látsz az emberek hozzászólásaiban, hanem logikát és talán némi igazságot is sikerül felfedezned.


Sok sikert ehhez, de őszintén.

2013. máj. 6. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/111 fairi1 ***** válasza:

Egyszerűen

ha élet olyan bonyolult hogy teremtő kell neki,mondják ezt jó páran

ám a teremtő még bonyolultabb,vagyis neki is teremtő kell, magától nem jöhetett létre, folytatva a korábbi logikát

Ellenérv erre:

teremtő mindig létezett. Ekkor fel lehet hozni: az élet mindig létezett vmi formában, csak vándorol bolygók közt


teremtő egyszerűen kihúzható az egyenletből, mert felesleges, ő is teljes mértékbe magyarázatra szorul és nem tesz semmit a válaszhoz.


Ezzel bonyolultság istenérvvel ez a probléma, egyszerűen fel van tételezve kimondáskor hogy isten nem bonyolult, ő csak létezik vagy létrejön a semmiből és hipphopp elkezd munkát végezni és teremteni.

2013. máj. 6. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/111 Pendulum92 ***** válasza:

fairi1:


Ha Istent úgy értelmezzük, mint a világegyetem törvényeit: fizikát,kémiát, biológiát, tehát a mindenhol ott levő természeti törvényeket értjük alatta, amik vannak és kész, mondhatjuk, hogy ezek(Isten) hozták létre a világot, Földet, életet. Akkor már azt is mondhatjuk, hogy minden egyes mozdulatunkban, gondolatunkban ott van isten(biokémia,fizika) ;)

Ezzel a dologgal közelebb kerülhet egymáshoz a vallásos és nem vallásos :)


Minél jobban belegondolok ebbe, így egyre több dolog nyer értelmet a "vallásos hablatyból", persze szigorúan tudományos szemszögből :)

2013. máj. 6. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/111 anonim ***** válasza:
54%

Kedves Tzolko

Először Neked szeretnék válaszolni.


A földön maradóknak nem kell a "hullákkal" foglalkozni, mert azok elfognak tűnni, mert akkor iszonyatos munka lenne vele ez tény, Ez a Teremtő hatáskörébe tartozik.


A másik mondatban, az összetákolt viskó, ez csak az evolúciós elmélet egy szövevénye, amivel azt magyarázzák, hogy az ember csak idővel tudott gondolkodni, amikor a majomból át alakult emberré

De a Majom az majom, Az ember pedig ember, és sokkal többet is tud tenni az életéért, mint egy össze tákolt viskóban lakni.

Az agy tudományos fejlődéskörébe most nem mennék bele, csak annyit, hogy a Teremtő nem akarta, és soha nem is korlátozta azt, hogy felfedezéseket tegyünk, hiszen azért adta az agyat meg az eszet.

Viszont a mondani valód végére, mely szerint hihetnék abban, hogy az emberiség megváltozik, arra írnék.


Sajnos az elmúlt több mint 6000 év alatt az ember bebizonyította, hogy Isten irányítása nélkül mire képes.

Kipróbáltak rengeteg emberi uralkodás módot, a feudalizmustól-a demokráciáig, és Te is láthatod, hogy képtelenek vagyunk arra, amit valójában nagyon sokan szeretnének.

Miért?

Erre is a Bibliában van a válasz:


(Jeremiás 10:23) 23 Jól tudom, ó, Jehova, hogy a földi embernek nincs hatalmában az ő útja. Még csak lépteit sem irányíthatja a járókelő ember.


Az ember nem úgy lett megalkotva, hogy repülni tudjon, ugyanígy az a képesség sem adatott meg neki, hogy sikeresen kormányozza önmagát. David Fromkin történész ezt írta a kormányzatok korlátairól: „Mivel a kormányzatokat emberek alkotják, sikertelenek, és a jövőjük bizonytalan. Van ugyan hatalmuk, de csak korlátozott mértékben” (The Question of Government). Érthető, miért figyelmeztet a Biblia arra, hogy ne vessük a bizalmunkat az emberekbe (Zsoltárok 146:3).

10 Néhányan talán megkérdőjelezik Jeremiás szavait, azt gondolva, hogy mivel Jehova szabad akaratot adott nekünk, nem bírálhat minket azért, hogy miként élünk vele. Ellenben ne felejtsük, hogy a szabad akarat felelősség és ajándék is egyben. Felelősséggel tartozunk a szavainkért és a tetteinkért (Róma 14:10). „A szív bőségéből szól a száj” – mondta Jézus. És ezt is kijelentette: „A szívből jönnek elő . . . a gonosz okoskodások, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, tolvajlások, hamis tanúskodások, káromlások” (Máté 12:34; 15:19). Szavaink és tetteink tehát feltárják, hogy milyen a szívállapotunk, megmutatják, hogy milyenek vagyunk valójában.


Ha csak Izrael történelmére gondolunk.

Akkor amikor elfogadták Jehova vezetését, és úgy éltek ahogy meghagyta, jól ment soruk.

De ahogy eltértek attól, bizony sok szenvedésen mentek keresztül.

Az erkölcsi fejlődés sem az emberektől van.


Vegyük Kedve Barátom ismét Izrael népét, a valamikori választott népet.

Jehova adott nekik erkölcsi útmutatót, mind a tisztasággal kapcsolatban, a Betegség esetén is mit kell csinálni, Hogyan kell a házasság elrendezésében élni, mit kell tenni az ürülékkel ami eltávozik az embertől...Az állatokkal kapcsolatban is előírta, hogy szeretettel kellett az állatokkal törődni Stb


Az Izraeliták ezért jó egészségben éltek amíg ezeket betartották, a körülöttük élő népekhez viszonyítva, akik iszonyú fertőzéseket éltek át, mert nem volt ezen a téren jó vezetőjük, akinek követhették volna az irányítását, volt hogy az egyik uralkodónak a sebeit állati ürülékkel kenték be azzal a hiedelemmel, hogy attól meggyógyul.

aztán iszonyú fertőzés révén szépen meghalt az illető.

Meg vizeletet itattak néhányan a betegekkel, stb, olvastam róla.


Az erkölcsi fejlődésről pedig annyit, hogy Én inkább a hanyatlását látom ennek, nem a fejlődését.

Ha betartanánk Isten erkölcsi utasítását akkor nem itt tartanánk, De az emberek nem tartják be, ugyan miért is, amikor nem is hisznek abban, hogy Létezik tehát nem kell félni, ha rosszalkodunk, paráználkodunk, egy kicsit lopunk csalunk, Stb.


Nincs visszatartó ereje Isten irányítása nélkül az erkölcstelenség elburjánzásának.


Katy Weaver

2013. máj. 6. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/111 anonim ***** válasza:
54%

Kedves fairil.


Istent nem tervezte senki, ugyan is Ő nem ember, hanem egy kifogyhatatlan energia forrás. Az élet ettől a forrástól származik, Ő mindig is volt, és soha nem is lesz neki vége, mert elpusztíthatatlan.

Katy Weaver

2013. máj. 6. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!