Mikor lesz végre béke?
Én nem értem ezt. Miért csináljuk ezt? Kifejtem, hogy mire gondolok:
Az emberi elme egy csodálatos dolog. Képesek vagyunk olyan dolgokat alkotni, amivel gyorsabban mehetünk a hangnál, magasabban mint bármilyen madár, sőt még a bolygónkról is képesek vagyunk elmenni.
Képesek vagyunk különböző országokban lévő embereket összekötni egy pár centis kis géppel, úgy, hogy azok tudnak beszélni egymással, sőt még láthatják is a másikat ezen folyamat során. Készítettünk magunknak egy virtuális világot, amiben a lehetőségek sora végtelen.
Megoldást találtunk az élet rejtélyeinek egy részére, láttunk a világegyetem építőköveit és a hatalmas építményeit is.
Képesek voltunk lemásolni pontosan állatokat, képesek vagyunk olyan betegségeket gyógyítani, amiben 100 éve meghaltak. Lassan eljutunk oda, hogy saját magunkat úgy formáljuk, ahogyan akarjuk.
A csillagok energiáját, a fúziót is kezdjük megszelidíteni.
Felszereléseinkkel képesek vagyunk megélni hihetetlen hidegben, és nagyon melegben is.
Gépeket építünk, amik azokat a feladatokat végzik el, amit mi nem tudnánk.
Mi istenek vagyunk.
Nem veszitek ezt észre? Tényleg nem?
Ezek után pedig mit csinálunk? Elpusztítjuk saját magunkat, de még ez sem elég, mert minden mást is elpusztítunk, amit csak tudunk.
Miért? Mert a nézeteink meggátolnak a szabad gondolkozásban. Fogja már fel az emberiség, hogy mi mindenre lennénk képesek, ha mindenki a saját agyára és nem máséra hagyatkozna!
Elutazhatnánk más csillagokhoz, más galaxisokba, más univerzumokba! Láthatnánk nagyon kicsi és nagyon nagy dolgokat, de úgy, hogy fejlesztjük a világot és nem elpusztítjuk!
Azért írtam ezt ide, mivel főleg a vallások azok, amik agyatlan zombikat csinálnak az emberekből. A vallásokból származnak az olyan dolgok mint a rasszizmus, gyűlölet (valami olyan dolog iránt, amiről nem az ember tehet, vagy tényleg nem rossz), stb.
De ha ezeket a nézeteket eldobnánk és összefogna az emberiség, akkor hatalmas dolgokra lennénk képesek.
Katy Weaver
"Istent nem tervezte senki, ugyan is Ő nem ember, hanem egy kifogyhatatlan energia forrás."
ám ezzel nem leszünk közelebb miért van világ és az élet.
Ha csak egy energiaforrás, akkor kell egy másvalaki aki ezt kinyeri és hasznosítja,és végtelen energiát anyaggá formálja.
ha mint vmi energiaforrás értelmezed akkor elég nagy aknamezőre fogsz tévedni és Pendulum92-féle világegyetem egyetemes törvényei egyenlő "istennel"-féle értelmezéshez közelítesz. Pl sok kutató így értelmezi Istent, és ez elég távol van a Bibliától.
Általam felvetett probléma így marad, vagyis akkor volt egy másik Isten(a tervező) aki megcsapolta az energiaforrás istent,és létrehozta a világegyetemet. No akkor a tervezőt ki hozta létre, ki vagy mi adta képességet, ami segítségével meg tudta csapolni istent:P
haladunk, nemsoká létrehozunk egy új teremtéstörténetet, ez lesz a "Genezis GYK módra" .
Kedves 56-os válaszoló
Jehova Tanúi soha sem várták 1914-re a világ végét.
Russel Testvér azt írta, hogy egy forduló pont lesz ez az év, de nem azt mondta, hogy a világnak lesz a vége.
Már csak ezért sem lehetett mivel még sok prófécia be sem teljesedett, sőt még most 2013-ban is elmondhatom, hogy Kb 4 prófécia várat magára, mielőtt Armageddon eljön.
Az 1914-es év abban forduló pont, hogy a Dániel próféciája szerint akkor járt le a Nemzetek(pogányok) ideje, és Jézus eljött és elfoglalta a trónját, ami Sátán kivettetésével járt, így az eget megtisztította, oda nem járhat be többé.
Ez a föld lakosaira hozott a jelenések könyve szerint jaj kiáltások kezdetét.
(Jelenések 12:12) . . .Jaj a földnek és a tengernek, mert lejött hozzátok az Ördög nagy haraggal, mivel tudja, hogy rövid ideje van.”
Más részt láttam olvastam, azt, hogy egyetértesz dolgokban, és nem kerülte el a figyelmemet.
De ezt nem magamnak tulajdonítom, hanem tulajdon képen a Teremtővel értesz egyet, mert Én azt mondom amit Ő.
Így nem magasztalom fel magam, hogy Én milyen okos vagyok.
De köszönöm, hogy ebben egyetértettünk.
Aztán vegyük Jézus kijelentéseit.
Jézus világméretekben beszélt ezekről nem helyi jelenségekről,
S az tény hogy régen is voltak helyi háborúk, betegségek, de nem így.
Más részt Jézus a Máté 24,25. fejezetében egy összetett jel sorozatot írt le, ami folyamatosan teljesedik, és avval még a tanult emberek is egyetértenek, hogy 1914-óta, sűrűsödtek a földrengések katasztrófák, betegségek, stb
S a jel sorozatnak van még egy jellegzetessége ami az előtt nem volt ezek mellett:
(Máté 24:13, 14) . . .. 14 És a királyságnak ezt a jó hírét prédikálni fogják az egész lakott földön tanúságul minden nemzetnek, és akkor jön el a vég.
Maguk a történészek is elismerik:
kiadott World Almanac szerint az 1990-es években robbanásszerű növekedés történt a földrengések gyakoriságában.
1970 és 2001 között évente átlagosan 19 katasztrófának minősülő földrengést regisztráltak, a halálos áldozatok száma pedig átlagban 19 547 volt. A 2012-t megelőző tíz évben az éves átlag 28-ra, illetve 67 954-re emelkedett.
„Egyik hely után a másikon járványos betegségek” (Lukács 21:11).
A himlő 300-500 millió emberéletet követelt a XX. század folyamán.
A Világfigyelő Intézet arról számol be, hogy az elmúlt három évtizedben „több mint harminc, korábban ismeretlen betegség ütötte fel a fejét, köztük az Ebola, a HIV, a hantavírus és a SARS (atípusos tüdőgyulladás)”.
Az Egészségügyi Világszervezet arra figyelmeztet, hogy egyre több az olyan kórokozó, amely ellenáll a gyógyszereknek: „A világ egy antibiotikumok utáni korszakba fog lépni, melyben számos gyakori fertőzésre nem lesz gyógymód, így azok újra tarolhatnak.”
„Az első világháború 1914-es kitörése egy korszak végét, s egyben egy új korszak kezdetét jelezte” (The Origins of the First World War [1992]).
A XX. század elején sokan tartós békére számítottak. Az I. világháború kitörése megdöbbentette a világot, és példátlan háborús korszak kezdetét jelezte. Ahogyan a bibliai Jelenések könyve megjövendölte, a béke elvétetett „a földről, hogy egymást legyilkolják” (Jelenések 6:4).
Bár nincsenek pontos adatok arról, hogy hány emberéletet követelt az I. világháború, egy enciklopédia szerint összesen 8,5 millió katona halt meg, a polgári áldozatokon kívül.
A II. világháború sokkal több áldozatot szedett: a becslések szerint 35-60 millió katona és civil vesztette életét.
A II. világháború vége és 2010 között 246 fegyveres konfliktus volt a világ 151 pontján.
Lesznek élelmiszerhiányok” (Máté 24:7).
Beteljesedés: A XX. században 70 millió ember halt éhen, és az éhínség még mindig világméretű probléma.
Az ENSZ szerint az éhezés fenyegeti a világon a legtöbb ember egészségét, és az emberek hetedének nincs elég ennivalója.
„Napjaink élelmiszerhiányát nem az okozza, hogy egyszer az időjárás miatt rossz lett a termés, hanem négy, régóta zajló folyamat, mégpedig a gyors népességnövekedés, a termőtalaj pusztulása, a növekvő vízhiány és a hőmérséklet emelkedése” (Scientific American).
„Elárulják egymást, és gyűlölni fogják egymást.” „A törvénytelenség növekedése miatt a legtöbb emberből kihűl majd a szeretet” (Máté 24:10, 12).
Milliók haltak már meg gyűlölettől fűtött népirtásban. A fegyveres konfliktusok és a bűnözés miatt számos országban fokozódik a félelem és az erőszak.
A náci rezsim hatmillió zsidó és több millió más származású ember életét oltotta ki. Az átlagpolgárok magatartásáról Zygmunt Bauman író megjegyzi: „A tömegpusztítást nem kísérte hangos felháborodás, inkább közönyös hallgatás.”
A BBC News szerint 1994-ben mintegy 800 000 tuszit és hutut mészároltak le Ruandában mindössze néhány hónap leforgása alatt. Egy kutató úgy becsüli, hogy nagyjából 200 000-en vettek részt az öldöklésben.
Évente több mint 740 000-en veszítik életüket valamilyen bűncselekmény vagy fegyveres konfliktus következtében.
Nos elmondható, hogy bizony a Jézus által mondottak a szemünk előtt teljesednek.
Katy Weaver
Kedves Katy!
Az eszembe sem jutott, hogy még a hullákat is Istennel takaríttatod el, lehet, hogy én még akkor is jobban tisztelek egy ilyen lényt, ha nem hiszek benne.
Na ezt alaposan kifundáltátok, nincs is vele semmi baj, csak annyi, hogy borzasztóan önző és normális ember számára taszító vágyakról írsz.
Kedves fairil
Nagyon aranyos vagy...:)
:)
Mint írtam Őt nem hozta létre senki, mert Ő egy kifogyhatatlan energia forrás, akinek személyisége is van, és vannak érzései, gondolatai tervei, Tehát inteligenciával is rendelkezik.
Neki nem volt kezdete, és soha nem is lesz vége.
Persze ez nekünk felfoghatatlan a végtelen fogalma, mivel van kezdetünk, és Jelenleg "végünk" is.
:)
Katy Weaver
Kedves Tzolko
Én nem takaríttatok el hullákat a Teremtővel.
Hát ki vagyok Én hogy ilyet merészelnék...?
Maga a Biblia ír erről, nem Én találtam ki.De nem is a Tanúk fundálták ki.
(Sofóniás 1:16-18) . . .. 17 Nyomorúságot hozok az emberre, és botorkálnak majd, mint a vakok, mert Jehova ellen vétkeztek. Vérük kiontatik, mint a por, és beleik, mint a ganéj. 18 Sem ezüstjük, sem aranyuk nem tudja majd megszabadítani őket Jehova bősz haragjának napján, hanem buzgalmának tüze megemészti az egész földet, mert pusztítást hoz, rettenetest, a föld minden lakójára.”
(Jeremiás 9:22) 22 Szólj: »Ez Jehova kijelentése: ,Az emberek hullái is úgy fognak elterülni, mint a trágya a föld színén, mint a frissen levágott gabonarend az arató mögött, és nem lesz, aki összehordja őket.’«”
(Jeremiás 25:33) 33 És azon a napon a Jehova által megöltek bizony ott lesznek a föld egyik végétől a föld másik végéig. Nem siratják meg, nem hordják össze és el sem temetik őket. Olyanok lesznek, mint a trágya a föld színén.«
Igazán borzalmas jelenet, de ennek megtétele szükséges abból a célból, hogy megtisztítsa a földet minden gonoszságtól, mielőtt eljönne Isten megígért Paradicsoma.
(Jelenések 19:17-21) 17 A napban is láttam egy angyalt állni, aki harsány hangon így kiáltott az ég közepén repülő minden madárnak: „Jöjjetek, gyűljetek egybe az Isten nagy vacsorájára, 18 hogy egyétek a királyok húsát és a katonai parancsnokok húsát, az erősek húsát meg a lovak húsát és a rajtuk ülőkét, és mindenkinek húsát, szabadokét, és rabszolgákét is, kicsikét és nagyokét.” 19 És láttam, hogy a vadállat, a föld királyai és a seregeik egybegyűltek, hogy háborút viseljenek a lovon ülő ellen és az ő serege ellen. 20 És a vadállatot megfogták, s vele együtt a hamis prófétát is, aki a jeleket tette előtte, amelyekkel félrevezette azokat, akik elfogadták a vadállat jelét, és azokat, akik imádattal adóznak a képmásának. Mindkettőt a kénnel égő tüzes tóba vetették elevenen. 21 A többieket pedig a lovon ülő hosszú kardjával ölték meg, mely a szájából jött ki. És minden madár jóllakott a húsukból.
Talán ezeket a verseket nem olvastátok a bibliában?
Ugyan is van olyan madár ami a csontokat is megeszi.
Sajnálom.. Nem akarok senkit bántani, De hát benne van a bibliában.
Vagy a Tietekben nincs ez benne?
Katy Weaver
fairi1-nak:
Ja így már vágom, jó gondolat, de ez így paradoxon, nincs sok értelme ezzel magyarázni valamit is.
Szerintem meg abba belemenni, hogy Isten hogyan keletkezett enyhén szólva is bohém gondolat. Még arról sincs fogalmunk, hogy mi honnan jöttünk, miért, és merre tartunk. És most senki ne kezdjen el bibliai példamondatokat bemásolni, mert azt sem tekinthetjük 100%-ig valós forrásnak. Bizonyos dolgok benne vannak, de ha én írhattam volna Isten pedig válaszolt volna, kicsit konkrétabban megfogalmaztam volna az életünk célját. Mégpedig így. Isten megteremtette a földet stb aztán az embert mert...itt jönne az élet értelem rész, stb, stb.
Gondoljatok csak bele egy árva gyermek miket el nem képzel a volt szüleiről anélkül, hogy halvány fogalma is lenne kik azok, vagy miért kellett elszakadniuk egymástól. Egy gyermek meg sem értheti ezt. Akkor mi miért próbálunk különböző dolgokat belemagyarázni a teremtő Isten születésébe? Senki nem beszélt még vele személyesen, senkinek sem mondta el hogy nézd ez van tesó.
Erről kár vitatkozni.
Kedves Katy!
Annál, amit erőltetsz minden jobb.
Még az is, hogy emberek mindig voltak, sőt, volt a világ is.
Semminek nem kellett megteremtődnie, mert minden volt örökkön örökké.
Csillagok, Föld és minden amit láthatunk, érzékelhetünk.
Így nem kell semmi hihetetlen, elképzelhetetlen, ellentmondásos és ellenőrizhetetlen teóriával fárasztani az agyat, de belátom, teljesen felesleges bármit is mondani, mert Te hinni akarod, hogy a felfoghatatlan felfogható, az értelmetlen pedig értelmes gondolat.
Semmit nem kell bizonyítani szerinted, elég az, ha valamit elképzelsz, attól máris létezik, valósággá válik. Különben sem kell rajta törni a fejet, mert megérteni úgysem lehet, a fő, hogy van, akkor is, ha lehetetlen. Teremt a semmiből, teljesen mindegy, hogyan, miért, mikor.
Egyetlen a fontos, hogy legyen valaki, aki örök életet biztosít Neked, megbocsájtja a legszörnyűbb bűneidet is, ha hiszel benne és sürgősen megbánod azokat, aki Téged megoltalmaz, aki végez mindenkivel, aki másképpen látja a világot, mint Te, akiben Te támaszt lelhetsz, aki számodra boldogságot ad mégpedig úgy, hogy uralkodhatsz egy kifejezetten számodra teremtett világban. Még magaddal is elhiteted, hogy ez szép és felséges gondolat, ennek így kell lenni, sőt a többi embernek, zsidónak, muzulmánnak, buddhistának, ateistának is az a legjobb, ha eltakarodnak a Földről, így számodra és a társaidra elegendő hely jut majd, még a hulláikkal sem kell majd bajlódnod, Isten mindent elintéz Neked, de még majd a sült galambot is a szádba adja, hogy még csak az orcádat se fürdesd verítékben...
Itt nincs mit tenni.
Kedves Tzolko
Ha a Bibliát nézzük, akkor ez nem új keletű,De hát Te is ismered az írásokat.
Én nem állítottam azt, mielőtt valaki elkezdené híresztelni, hogy Jehova eltakarít mindenkit, a Tanúiért, hogy elférjenek.Ez hazugság, ezt Te gondolod, nem tudom milyen apropóból
Még egy Tanú is eleshet az utolsó napon.
Viszont egy biztos, hogy a biblia szerint nagyon sokan fognak meghalni, és ezt a biblia írja, nem a Jehova Tanúi találták ki.
Fel hívom a figyelmedet, hogy a számítások szerint 50x ennyien elférünk a földön mint amennyien vagyunk úgy, hogy mindenki kap 4.hektár földet művelésre.
s nem kell egymás hegyén hátán panel házakba össze zsúfoltan élni.
Azt pedig, hogy a teremtő kit tart életben azt nem vagyok hívatott, de egyetlen Tanú sem hívatott ilyet kijelenteni
A Biblia vers szerint:
(Máté 24:13) 13 De aki mindvégig kitart, az részesül megmentésben. . .
Talán tudsz olvasni.
A Vers nem így szól: de az a Jehova tanúja aki mind végig kitart...
Hanem: AKI mindvégig kitart.....
Hogy ki az aki kitart azt pedig nem tudhatjuk majd ott kiderül.
Katy Weaver
Katy Weaver
"Mint írtam Őt nem hozta létre senki, mert Ő egy kifogyhatatlan energia forrás, akinek személyisége is van, és vannak érzései, gondolatai tervei, Tehát inteligenciával is rendelkezik."
Ám, eddig azt mondtad hogy érzelmekhez,személyiséghez egy TEREMTŐ KELL, vagyis akkor a kifogyhatatlan energiaforráshoz alias "isten"-hez kellett mégis egy tervező aki megadta neki ezeket a képességeket, csak úgy spontán információ nem jöhet létre. te mondtad!
Akkor módosítva Genezis GYK módra. Volt egy végtelen energiaforrás,akinek a tervező adott érzéseket és gondolatokat, hogy végül munkához lásson, vagyis "isten" a valójában a kivitelező.
persze a tervezőt ki tanította dolgokra, ez is felvet párgondolatokat, a megoldás: hát ezt a mérnöki szakon sajátította el:P
Vigyázz aknamezőn sétálsz! Ha azt állítod gondolkodás képessége,és erkölcs csak isteni lénytől származhat, akkor ebből következik, hogy istennek ezeket a képességeket még egy nála is hatalmasabb isteni lénytől (a Tervezőtől) szerezte és így tovább.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!