Mi a legkézenfekvőbb bizonyítéka annak, hogy az evolúciós elmélet IGAZSÁG?
Figyelt kérdés
2013. jan. 17. 10:19
21/89 anonim válasza:
Amúgy azt nem értem ezekben az evolúciós vitákban, hogy a vallásosok miért verik magukat annyira az evolúció ellen, mikor még a katolikus egyház is elismeri az evolúciót. Persze, ahogy ezt többen leírták, még nem zárja ki a teremtést, bár én nem hiszek benne, de akkor sem egy téma a kettő.
22/89 A kérdező kommentje:
...azt hiszem az evolúciót a tudomány eredményének, és ezért anyagi szemléletnek tartják, no meg ragaszkodnak az általuk elképzelt teremtéshez (még az is lehet, hogy elképzelik,amint Isten és Jézus agyagozik, vagyis gyurmázza az embert :), pedig a teremtés a tervezéssel kezdődik ("mielőtt bármi lett ÉN VAGYOK"-mondja az ÚR a KRISZTUS, és ez azt jelenti hogy a termtést TERV előzte meg, amelyben tökélesen kidolgozottan minden megvan (ez a FIÚ a KRISZTUS, aki által minden terv formálódik, alakul a tökéletesen , csak az ember volt, aki szabadon dönthetett, és eszerint ellent is mondott :(...de erre is megvolt a TERV, mert az esélyét a TERVEZŐ TUDTA, számított rá, bár nem volt szükségszerű, és nem is minden világ bukott el, ám a földünk azon kevés bolygók egyike lett...:)
2013. jan. 18. 12:28
23/89 anonim válasza:
http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__3..
77. hozzászólás egy elég hosszú felsorolást tartalmaz.
24/89 A kérdező kommentje:
...köszi a linkeket, és ha örökéletű leszek, ígérem átnyálazom...én az egyszerű megoldások, a könnyű átláthatóságnak a híve VAGYOPK...és ez nekem sok, én inkább "vízenjárok":) :)
2013. jan. 18. 13:24
25/89 anonim válasza:
Magyarul te bizonyítékokat kértél, amikor megkaptad, azonnal közlöd, hogy nem olvasod el őket. Akkor minek kértél bizonyítékot, ha nem vagy rá kíváncsi?
26/89 anonim válasza:
Felénk az ilyet úgy hívják: ostoba idióta.
27/89 anonim válasza:
Akkor minek tetted fel ezt a kérdést?
28/89 anonim válasza:
A legnagyobb bizonyítékok szerintem a csont leletek melyek részletesen mutatják az egyedfejlődéseket. Megfogható, látható bizonyítékok.
29/89 anonim válasza:
Mindjárt olyan vízenjárást kapsz te, hogy nyulat fogsz.
30/89 A kérdező kommentje:
..ha azt mondom, ez nekem sok, akkor azon miért kell felháborodni?...egyébként is leírtam, az egyszerűség, az átláthatóság, a VILÁGOSSÁG híve vagyok...itt( a linkek alatt)pedig olyan bonyolult rendszerek, és lexikális dolgokj vannak, amelyekre egyszerű halandónak nincsen szüksége...gondolom, hogy sokkal egyszerűbb formában is megérthető (paraszti egyszerűséggel), és nem kell hozzá szakirányúdoktorátus...ha ez valakit sért, vagy lenézi, a lelke rajta, engem nem zavar...szóval inkább vízen járok...:)
2013. jan. 19. 05:35
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!