Vallásos emberek, hogy vagytok képesek hinni, ha csak az érem egyik oldalát ismeritek?

Pál II. levele Timóteushoz:

16 A szentségtörő, üres fecsegők elől pedig térj ki, mert egyre messzebb mennek az istentelenségben, és szavuk úgy terjed, mint a rákos fekély.

23 Az ostoba és éretlen vitatkozások elől térj ki, tudva, hogy ezek viszálykodást szülnek. De az Úr szolgája ne viszálykodjék, hanem legyen barátságos mindenkihez, tanításra alkalmas és türelmes, aki szelídséggel neveli az ellenszegülőket, hátha az Isten megadja nekik egyszer, hogy megtérve megismerjék az igazságot, és felocsúdjanak az ördög csapdájából, aki foglyul ejtette őket, hogy akaratát teljesítsék.

Hát igen, már megint a szabad akarat kérdése.

Szabad akarattal teremtett Isten hogy tudjunk szeretni, de így vétkezni is tudunk. Ha mindig meggátolna a vétkezésben az börtön volna, az irritálna csak a legjobban.

"Vallásos emberek, hogy vagytok képesek hinni, ha csak az érem egyik oldalát ismeritek?"

Ez egy tipikus érvelési hiba: csak azért, mert nem tapasztalom, még lehet annyi tudásom a világról, hogy meg tudjam ítélni, hogy igaz-e az adott állítás. Pl.: ugorj le a tizedik emeltről, mert attól meggyógyul a köhögésed. Miért nem ugrasz le? Ismersz olyan embert, aki leugrott és még mindig köhög? Nem kell leugrani ahhoz, hogy az ember tudja, hogy az nem gyógyít.

De ha nem is foglalkozunk a kérdésben lévő szemantikai hibával, akkor sem jelent "önzőséget" valamiben hinni, mert az önzőség egészegyszerűen mást jelent. Meg mi értelme lenne "utánajárni" a többi vallásnak? Miképpen változna meg attól az, hogy _ÉN_ miképpen hiszek abban a vallásban, amit választottam?

"Nem biztos, hogy sokra megyünk a kulccsal, hiszen nem a kulcs meglelése a lényeg, hanem, hogy melyik zárat nyitja, a sok közül.:D"

Ezzel teljes mértékben egyetértek. De életünkben nem remélhetünk mást, mint a kulcs meglelését. A kulcs próbájára leginkább halálunk után kerül sor.