Miért hiszik nagyon sokan azt hogy a lélek halhatatlan?
Lukács 23:39-43
"A felfüggesztett gonosztevők közül pedig az egyik szidalmazá őt, mondván: Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd meg magadat, minket is!
Felelvén pedig a másik, megdorgálá őt, mondván: Az Istent sem féled-e te? Hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy!
És mi ugyan méltán; mert a mi cselekedetünknek méltó büntetését vesszük: ez pedig semmi méltatlan dolgot nem cselekedett.
És monda Jézusnak: Uram, emlékezzél meg én rólam, mikor eljősz a te országodban!
És monda neki Jézus: Bizony mondom neked: Ma velem leszel a paradicsomban."
A kereszten meghalt lator még aznap Jézussal volt a Paradicsomban (a Mennyben). A lelke nem halt meg, tehát a lélek halhatatlan.
Némelyek ezt úgy magyarázzák, hogy Jézust ezt mondta:
"Bizony mondom neked ma, velem leszel a paradicsomban."
Így próbálják megmagyarázni azt, hogy a lélek megsemmisül a fizikai halállal, és majd csak a feltámadáskor alkotja meg újra Isten.
Jézus sokszor mondta azt, hogy "Bizony mondom néktek", de soha, hogy "Bizony mondom néktek ma".
Miért is mondaná valaki annak, akivel éppen beszél, hogy "ma mondom neked"? Ez életszerűtlen!
Tudod kérdező az emberek csak hinni szeretnének benne, mert irtóznak még gondolni is arra, hogy az életük a semmivé válik egyszer és csak HA emlék marad létezésük.
A halhatatlanság a lélek által-- Na de eddig nem igen határozta meg egyetlen vallás se hogy MI A LÉLEK?
Mert nem mindegy ám, hogy milyen szubsztancia-- hisz az is egy feltétele a halhatatlanság elérésének.
S ha már tudjuk mi is a lélek akkor MI ÁLTAL válhat halhatatlanná? Önmaga által vagy más valami által?
Vagy ha halhatatlan mivé lesz akkor hogy örökké lesz képes létezni na és Hol?
Mert az hogy mennyek országa vagy szellemi dimenziók vagy épp az alvilág ez mind csak sóder a köbön, mert hogy hol van hogy jut oda a lélek miképp merre azt még egyetlen pap se mondta el útmutatóként egy haldoklónak nem igazam van?
Szóval mi a LÉLEK? ezzel kezdjétek-- van,- nincs? ha van akkor eszik vagy isszák vagy épp gyékénybe csomagolják?
Mi a focimeccs? Valami szubsztancia, valami természetfeletti, megfoghatatlan? Hisz' nem lehet anyagi, nem tudod megfogni, nem a játékosok maguk, nem a pálya, nem a labda, nem is a pontozási rendszer, bár mindegyik hat rá és viszont. Ráadásul még a gravitáció, a mozgás, az idő, a tér, minddel kapcsolatban áll, de mégsem vezethető le belőlük. Tehát valami plusz van benne, ami az anyagi dolgokban nem fellelhető.
Ugye?
Hoffman József!
Még talán el is hinném amit írsz. De az a gond hogy ez nincs összhangban a dolgokkal.
A Bibliában nem egy történet szerepel arról hogy halottat támasztanak fel vagy Jézus vagy az apostolai/tanítványai.
"A kereszten meghalt lator még aznap Jézussal volt a Paradicsomban (a Mennyben). A lelke nem halt meg, tehát a lélek halhatatlan."
Tehát akkor ide a Földre "vissza lett hozva" a menyből? A szenvedésbe s persze később újra meghaltak ezek az emberek. De a paradicsomból vissza lett hozva ide a bűnvilágába. Uram bocsásd meg szavaimat ,de ez így nem kicseszés? S a feltámasztottak ezt miért nem tették szóvá? Na meg aztán én biztos hogy reklamálnák. Hogy a tutiból miért hoztál vissza minket ide a Földre szenvedni? Ez az én dilemmám.
"Némelyek ezt úgy magyarázzák, hogy Jézust ezt mondta:
"Bizony mondom neked ma, velem leszel a paradicsomban."
Erre van egy saját elképzelésem. Szerintem azért beszélt így Jézus mert nem mindennap végzik ki az embert. Ja igen s a válogatott megalázásokat és kínzásokat még nem is említettem. Jézus tudta hogy megfog halni. A két lator is tudta. Szóval nem egy sima nap volt az életükben.
S van még valami ez az ige a Bibliából. Amikor olvastam ledöbbentem rajta.
Időközben egy másik kérdés is megfogalmazódott bennem. Ádám és Éva örök életre lett teremtve akkor vajon az ő lelkükkel mi a helyzet? Hiszen úgy lettek megteremtve hogy soha nem halnak meg.
1Tesszalonika 4:15 Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. 16 Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, 17 azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. 18 Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel.
Mami!
Nekem a lélek azt jelenti hogy: - Élet!
Egyébként mi az hogy szubsztancia?
(már hogy neked)
A szubsztancia olyan elemi részecske amelyből felépülhet valami.
ugye azt mondjuk van a test, na de ez a test, mozogni képes aztán ez a testlény gondolkodni képes, még hozzá úgy hogy képtelen nem gondolkodni, mert a gondolat megállás nélkül száguldozik.
Ha valaki komába kerül akkor ennek egy része megszűnik él mert csöveken keresztül bele öntjük azt az ételt, de nem mozog és nem gondolkodik mindegyik komás.
Amikor még dolgoztam intenzív ápoló voltam neurológián. Van egy képességem, hogy érzékelni vagyok képes a testeb folyó energia rendszereket, de még a gondolatot, fájdalmat is. Így jöttem rá munkám közben hogy három típusú koma állapot van. A háromból kettő soha nem tér vissza. Miért? Mert az egyikből eltávozott a lélek-energia rendszer-- újra élesztették de csak a szive indult be, s bár gyengén aránylag elfogadhatóan működött az agyi energia, de nem volt már meg a lélekenergia-- vagy is a gondolat és érzelem energia rendszer-- sehol nem találtam se a testén se a testbe beleérezve, azt a mágneses szálakat.
A másik aki szintén nem térhet vissza az az agyhalott. Agyhalott és még is él, vegetál a teste miért? Azért mert a mérges gázoktól elpusztult az agy de a lélek még nem távozott el, tehát életben tartja a testet, még ha nincs is agyi központi vezérlés-- Na és ami ennél még fantasztikusabb, hogy visszatudtam hozni a tudatát a figyelmét-- kinyitotta a szemét értelmesen figyelt és hallotta amit elmondtam neki ami után két oldalt legördültek a könnyei-- elmondtam, hogy a felesége és a gyerekei jól vannak, csak ő szenvedett gázmérgezést a nyaralóban, mert közelebb volt a melegítőhöz. Még egy ideig velem volt, majd lecsukta a szemét egy hét után elment örökre. Nála minden lélekszál meg volt, érzékeltem és amikor egyszer bementem dolgozni már be volt kötve a transzfúzió amig igazítottam fájdalmat érzékeltem a karomon majd a helyét keresve a megtaláltam nála az okot.
Szóltam az orvosnak, hogy a vér amit bekötött az nem jó a betegnek, mert fájdalmai vannak--- az orvos ledöbbent- de mivel máskor is mondtam megdöbbentőt és igaz volt így leállította a vért-- megvizsgálta és kiderült igazam volt -- vagy is egy agyhalott is érez fájdalmat.
Csak az olyan komás hozható vissza akinek elfogadhatóan működik az agy és ott van még a testben a lélek energia szálrendszer.
ez a szálrendszer képes halhatatlanná válni, mert a fotonok azok nem semmisülnek meg esetleg valaminek a részévé válnak.
Az ember de az orvostudomány is valójában nagyon régóta ismeri i.e. óta amikor egy kínai orvos és segítői felfedezték na és azóta is szurkálgatják. Ez a Fény- energia szál-rendszer biztosítja az életünket.
Amikor a test meghal akkor eltávozik belőle, de mivel nem marad meg önmagában, mindig keresi a hozzáhasonlót lehetőleg erősebbet-- így indul el a lélek az első percekben, vissza oda ahonnan minden életnek ősei eredtek valamikor, amikor élet keletkezett a földön-- az isteni nagy Energiához. Ha életét tisztességben élte és a lelke nem vált szennyezetté, akkor fénysebességgel halad az úton és nem fog mást látni, mintha egy alagútban repülne.
Ha viszont a sebessége lelassul akkor, akkor a láva iszonyú hatalmas tömegével nagy erejű morajlásával örvénylésével szembesül-- ha ennél is lassabban haladna akkor bizony ott fog megsemmisülni részecskéire szakadni és ismét primitív anyag részévé válni.
minden léleknek, mivel energiájának feszültsége leheletnyi gyengébb, mint egy ceruza elem, sietni kell a Föld szívéhez a Magmához és abba belépve isteni energiával válik azonossá, de tudatos lélekként.
ez nem misztika hanem a természet törvénye élünk részünk elpusztul a másik részünk újra teremteni képes lesz valahol az univerzumban, egy másik élhető bolygón.
Ha valaki és biztos volt előttem is olyan ember, képes még élő emberként elhagyni a testét röpke 10 percre akkor hosszabb idő után már megismerni is képes -- mi is az ami távozik a testből, és gondolkodik, lát, hall, érzelmei vannak és energiákat érzékel, mint a Fény átzúgni képes az egész világot oda-vissza.
Hát ez a lélek, és ezért képes halhatatlanná és bizony Ő is, Istenné válni a halál után.
Mindig születtek olyan emberek akik ha másképp nem de gondolkodásuk transzcendens volt-- vagy is a mindennapos gondolkodáson voltak képes felül emelkedni és "beleérezni "ráérezni dolgokra-- ilyen volt a lélek az isten fogalom egy teremtőnek valamiféle megérzés- hogy érzi magában a lelkében mélyen annak létezését
-- a baj ott van hogy aki hallotta és leírta, már hozzátett ezt azt kiszínezve szinte babonaságot kanyarítva belőle ezt használták fel a vallások is és beültették mindjárt az élet a társadalom törvényeibe-- NE lopj tőlem a gazdagtól, mert pokolra kerülsz! Inkább feküdj az utca kövezetére és halj éhen!!
A legnagyobb baj az volt a történelemben, hogy akik különlegesnek születtek és megtapasztaltak dolgokat utána szembeszálltak a vallásokkal azokat megégették agyon kövezték, börtönben haltak.Mint ahogy a tudósokkal is ezt tették sokáig.
A XX. szd azért volt veszélyes mert a politika használta volna fel a különleges képességű embereket-- harcászati célból világ-hatalom vágyuk miatt-- ruszkik és jenkik
Nos volt már itt rezgős ember.
Mami!
Te elhagyod a testedet vagy mit csinálsz 10 percig. Meg a lelkedből Isten lesz vagy micsoda.
Szerintem benned nagyobb káosz van mint bennem. Ekkora összevisszaságot már rég láttam.
Szóval Repkedj innen de nem csak a testedet hanem a lelkedet is reptesd el innét 10 perc nem lesz elég legyen végleges. Szóval hanyagold a kérdésemet.
Azt írtad pimaszul hanyagoljam a kérdésedet? Akkor mi a csudának érdekel maga a halhatatlanság akár fogalma is?
Nem mindegy neked? Ha nem hiszel a lélek létezésével akkor mi a frászkarikának kutatsz annak halhatatlansága után?
Az hogy sok ember hisz vagy reménykedik benne az érthető, hisz fél a megsemmisüléstől, és valamiképp ráéreztek egyes emberek a lélek létezésére, csaK A SOK VALLÁSI MESE KISSÉ ELTÚLOZTA. Agyon misztifikálta a halál utáni létet.
Az hogy én most válaszolni akartam az csupán jóindulat volt részemről egyrészt nem kell félni, másrészt szükségtelen misztifikálni a lélek létezését de a halál utáni létezést is.
Amikor lélekkel elhagytam a testemet annak idején-- nem váltam kérdező istenné csak energia szálaknak rajzolata volt a lélek és bizony egy ceruza elemnél is gyengébb feszültségű.
Viszont fénysebességgel bejárhattam a világunkat de még a Földünk belsejét is. ezért tudom hogy se mennyek országa se alvilág, se személyes istenség se ördög se angyalok nincsenek de még holt lelkek se korzóznak körülöttünk nem akar az életnek ártani senki se, csak is az élő ember.
A lélek energia részecskék alkotta fazon Isten amit agyon misztifikáltak pedig a Földünk mágneses energiája ami a bolygó szívébe a Magmában van-- oda tér vissza minden lélek egyszer és csak az után válik magas feszültségűvé és isteni energiává!
Kedves Kérdező!
Nem volt szép tőled, hogy ilyen durván reagáltál mami bejegyzésére!
Te feltettél egy kérdést, amiben nem határoztad meg, hogy milyen válaszokat vársz, és főleg kiktől, így a legtermészetesebb, hogy minden fajta válasz érkezhet. Olyanoktól is, akik rezgéssel meg bármivel foglalkoznak. Mami leírta azt, amit ő tudott ezzel kapcsolatban. Ha neked nem tetszik, akkor annyit tehetsz, hogy nem olvasod el, és nem válaszolsz. Próbálj meg légyszíves intelligens, közösségi ember módjára viselkedni és ne sértegesd a válaszolókat, főleg nem akkor, ha ők vették a fáradtságot, és tisztességes hangnemben válaszoltak! A stílusod után ítélve pedig nem kellene egyelőre kutatnod a lélek hallhatatlanságát, majd ráérsz akkor, ha már illemtanból kellőképpen kiművelted magad!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!