Adventisták, valóban abban hisztek, hogy Mihály arkangyal és Jézus Krisztus azonosak?
"Szóval az első példában szereplő szemellenzős vallásos törvénykező emberek hitét követed? Azokét akik halálra itélték Krisztust, mert Isten Fiának nevezte magát."
Nagyon tévedsz! Azok azt állították, hogy "Istennel egyenlővé tette magát", pedig erről szó se volt. Jézus SOHASEM MONDTA MAGÁT ISTENNEL EGYENLŐNEK. Ezt már csak a háromság miatt elfogult, későbbi másolók vagy fordítók tekerték ki és írták róla néhány versben és némely fordításban. Ezzel persze a logikus és tiszta szövegértést alaposan ellehetetlenítve.
Figyelj meg egy jellemző példát:
(János 5:18-19) "Emiatt aztán a zsidók még inkább azon igyekeztek, hogy megöljék őt, mert nemcsak hogy megszegte a sabbatot, hanem Atyjának is nevezte az Istent, egyenlővé téve magát az Istennel.
Jézus azért még ezt mondta nekik válaszul: 'Bizony, bizony mondom nektek, a Fiú semmit sem tehet a maga kezdeményezéséből, hanem csak amit lát, hogy az Atya tesz. Mert amiket Az tesz, azokat teszi hasonlóképpen a Fiú is.'"
Vajon miért válaszolt erre a súlyos vádra Jézus így?
Vajon azért, mert ezzel elismerte a vádolók állítását? Csak az állíthat ilyent, aki szándékosan meg akarja hazudtolni Jézust! A válaszából kiderül, hogy Jézus éppen amellett érvel, hogy Ő NEM EGYENRANGÚ az Atyjával.
Tehát ez a sokadik hamis háromságos "bizonyíték".
"Valójában mégis azt kívánom inkább, hogy az a Jézus Krisztus, akit ezerrel tagadsz, mégis segíteni tudjon rajtad (tényleg csak Ő segíthet)..."
Miért állítasz rólunk hazugságot Jézussal kapcsolatban?! Nem tisztességes ám ez, még akkor sem, ha a szellemi képességed nem engedi meg, hogy elismerd az igazunkat! Túl büszke a szíved és szó szerint NEM LÁTOD A FÁTÓL AZ ERDŐT.
Az előző példák is jól mutatták, hogy valójában az van, hogy nincs az, amit ti mindenféle hamis érveléssel "bele akartok hallani" a Bibliába.
Ugyan válaszoljatok már, igaz lehet-e az előző hozzászólásomban lévő érvelés? Nem kéne a kényes kérdéseket átlépni és ugrani egy újabb hamis érvre, hanem őszintén elismerni, hogy tévedtél, amennyiben ez igazolódik!
"A kérdező írta: "Joel próféciája szerint JHWH nevét kell segítségül hívni az üdvösséghez, Jézus tanítványai mégis Jézus nevét hívták segítségül. Ebből pedig az következik, hogy JHWH nevét segítségül hívni ugyanaz, mint Jézus nevét segítségül hívni."
Szép és világos logika, én értem, de náluk ez már nem megy át. Egyszerűen azért, mert itt belép a gondolkodás, te gondolkodsz, egy összefüggésre mutatsz rá."
A 7:51-ben írtam a választ.
Szerintem csak te magyarázod bele Jézus válaszába a János 5,19-ben, hogy Ő nem egyenrangú az Atyával. Az Atyának MELYIK TEREMTMÉNYE KÉPES UGYANÚGY MEGTENNI AZOKAT, AMIKET AZ ATYA IS MEGTESZ???
Ebben a fejezetben a 26. versben olvashatod, hogy Jézus Isten, mivel az Atya megadta neki, HOGY ÖNMAGÁBAN BIRTOKOLJA AZ ÉLETET. Az Atya a csodákkal tanúskodott Jézus Krisztus mellett. De te nem akarsz Jézushoz menni. Meghalsz a bűneidben.
" Ezt már csak a háromság miatt elfogult, későbbi másolók vagy fordítók tekerték ki és írták róla néhány versben és némely fordításban."
Nocsak-nocsak, ezek szerint egyedül a J.T-i ismerik az eredeti hamisítatlan még Isten nevét mindenhol Jehovaként kijelentő újszövetséget. Én meg csak azért is megfordítom a fenti állítást. Nem lehet hogy hitetlen háromságtagadók írták át a verseket a maguk szájíze szerint? Csak a ti fordításotok ebben a témában a legnagyobb hazugság. Hitler teológusai meg úgy írták át a Bibliát hogy zsidótlanították. Ne garagudj, de a ti fordításotoknak semmi tekintélye nincs elöttem. Eddig sem miattad válaszolgattam, hanem ha olvassák netán hozzád hasonlóan megvakított emberek, lássák az ellenérveket a hazugságaitokra.
"Szerintem csak te magyarázod bele Jézus válaszába a János 5,19-ben, hogy Ő nem egyenrangú az Atyával."
Hát akkor ugyan forgasd már ki Jézus szavait! Világos beszéd volt, egyértelműen érvelt és nem amellett, amit a vádolói állítottak.
Vagyis nyugodtan mondhatjuk, hogy ti vagytok a vádolók szerepében.
"Az Atyának MELYIK TEREMTMÉNYE KÉPES UGYANÚGY MEGTENNI AZOKAT, AMIKET AZ ATYA IS MEGTESZ???"
Miért nem olvasol figyelmesebben és előítéletmentesen? Már volt róla szó, hogy Jehova bármely teremtményét fel tudja ruházni csodálatos képességekkel. Jézusnak az emberekétől sokkal magasabb állása és feladata, beosztása, hatalmas különbség bármely más teremtményhez képest, de mégis képes volt az első században néhány hűséges ember is olyan tettekre, melyeket Jézus véghezvitt. (Pl. halottak feltámasztása és bűnök bocsánata)
(János 5:26) "Mert ahogy az Atyának élete van önmagában, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában."
Folyt.
Mit jelent az a kifejezés, hogy valakinek „élete van önmagában”?
A Biblia azt írja Jézus Krisztusról, hogy „élete [van] önmagában”, és a követőiről is úgy beszél, mint akiknek ’életük van önmagukban’ (János 5:26; 6:53). Ez a két írásszöveg azonban nem ugyanazt jelenti.
„Ahogy az Atyának élete van önmagában, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában” — mondta Jézus. Mielőtt ezt a figyelemre méltó kijelentést tette, így szólt: „Bizony, bizony mondom nektek, aki hallja a szavamat, és hisz annak, aki küldött engem, örök élete van . . . , eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallani fogják az Isten Fiának hangját, és akik hallgatnak rá, élni fognak.” Jézus itt arra a kivételes hatalomra utalt, amelyet az Atyától kapott, és amely által megadhatta az embereknek, hogy Isten előtt elfogadható állapotban legyenek. Sőt, ő képes feltámasztani azokat, akik halálalvásba merültek, és életet tud adni nekik. Jézus esetében ezeket a képességeket jelenti az, hogy „élete [van] önmagában”. Ezeket a szavakat úgy is visszaadhatnánk, hogy az Atyához hasonlóan a Fiúban is megvan az élet ajándéka (János 5:24–26). És mit mondhatunk a követőiről?
Körülbelül egy évvel később Jézus így szólt a hallgatóihoz: „Bizony, bizony mondom nektek, ha nem eszitek az Emberfiának testét, és nem isszátok a vérét, nincsen életetek önmagatokban. Aki a testemmel táplálkozik, és a véremet issza, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon” (János 6:53, 54). Tehát párhuzamba állítja azt, hogy ’életük van önmagukban’, azzal, hogy ’örök életet’ nyernek. Ugyanez a nyelvtani szerkezet más kifejezésekben is megtalálható a Görög Iratokban. Például ezekben: „Legyen bennetek só”, és a „teljes fizetséget megkapták önmagukban” (Márk 9:50; Róma 1:27). Ezeken a helyeken nem arról van szó, hogy valakinek hatalma van sót vagy fizetséget adni másoknak. Inkább belső teljességről van szó. Ezért a János 6:53-ban előforduló „életetek önmagatokban” kifejezés egyszerűen azt jelenti, hogy megkapják az élet teljességét.
Amikor Jézus azt mondta a követőiről, hogy életük van önmagukban, a testét és a vérét említette. Később, az Úr Vacsorájának bevezetésekor ismét beszélt a testéről és a véréről, arra utasítva a követőit, akik felvétetnek az új szövetségbe, hogy vegyenek az emlékjegyekből: a kovásztalan kenyérből és a borból. Azt jelentené ez, hogy csak a felkent keresztények kapják meg az élet teljességét, akik a Jehova Istennel kötött új szövetséghez tartoznak? Nem. A két kijelentés között egy év telt el. Azok, akik hallották Jézusnak a János 6:53, 54-ben feljegyzett szavait, nem tudtak az évenkénti megemlékezésről és az emlékjegyekről, melyek Krisztus testét és vérét jelképezik.
A János evangélium 6. fejezete szerint Jézus először a mannához hasonlítja a testét, ezekkel a szavakkal: „Ősatyáitok a mannát ették a pusztában, és mégis meghaltak. Ez az a kenyér, mely az égből száll alá, hogy bárki ehessen belőle, és ne haljon meg. Én vagyok az az élő kenyér, mely az égből szállt alá; ha valaki eszik ebből a kenyérből, örökké élni fog.” Jézus teste — a vérével együtt — felülmúlta a mannát. Milyen értelemben? Teste „a világ életéért” adatott, hogy lehetővé tegye az örök életet. Ennélfogva a János 6:53-ban olvasható kijelentés arról, hogy Jézus követőinek ’életük van önmagukban’, mindazokra vonatkozik, akik örök életet kapnak, akár az égben, akár a földön (János 6:48–51).
"Nocsak-nocsak, ezek szerint egyedül a J.T-i ismerik az eredeti hamisítatlan még Isten nevét mindenhol Jehovaként kijelentő újszövetséget."
Jehova Tanúi alaposan és logikusan érvelnek az ellenkezők szájalása helyett, ezt vissza lehet ellenőrizni! Bizonyítani lehet minden egyes betoldás, elfordítás helytelenségét, csak össze kell vetni a fordításokat egymással, a kritikus pontokban ritkán egyezik meg. Az egyik ezen, a másik amazon a versen lovagolt és változtatott, ki-ki a maga szájíze szerint. Gyakran remekül leleplezik egymás. És persze a szövegösszefüggés és közvetlen szövegkörnyezet is gyakran segít.
Ez van!
" Jézusnak az emberekétől sokkal magasabb állása és feladata, beosztása, hatalmas különbség bármely más teremtményhez képest, de mégis képes volt az első században néhány hűséges ember is olyan tettekre, melyeket Jézus véghezvitt. (Pl. halottak feltámasztása és bűnök bocsánata)"
Tisztázzunk már valamit. Szerinted Jézus teremtmény, vagy született???
Jézusnak melyik tanítványa csendesített le vihart parancsszóra?
Jézusról először nem emberek ismerték fel és jelentették ki hogy Isten Fia, hanem démonok. Lásd Márk evangélium.
A másik!
Honnan vetted te ezt, hogy Jézus megadta a tanítványainak, hogy önmagukban birtokolják az életet??? Ekkora hazugságot?
A mi örök életünk A FIÚBAN VAN!
Olvasd csak tovább amit Jézus mondott:
"AZ IS ÉLNI FOG ÁLTALAM"
János 6,57.
Az Atya a Fiúnak adta meg csak hogy önmagában birtokolja az életet. A benne hívők is élnek örökké. DE!
" Aki nem marad meg bennem, azt félredobják, mint a venyigét, és elszárad - aztán összegyűjtik, majd tűzre rakják, és elég."
János 15,6.
Egyedül Isten képes önmagában birtokolni az életet. Azaz önmagát a létezésben tartani. De az összes teremtménye Istennek csak a vele való közösségben részesülhet Életből.
Kedves JT!
Ajánlom figyelmedbe a mai 10:44-es hozzászólásomat, kapcsolódik ide is:
http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallaskri..
Mi a különbség a teremtmény és a születés között Bibliai értelemben?
A teremtmény már meg van teremtve a születés pedig folyamatban levő teremtés - mind a kettőnek van kezdete.
A Biblia a születést a teremtéssel hozta összefüggésbe!
Zsoltárok 90:2 „Mielőtt a hegyek megszülettek, S mintegy vajúdva világra hoztad a földkerekséget és a termékeny földet, Időtlen időktől fogva időtlen időkig te vagy Isten.”
Amikor a zsoltáríró úgy fogalmaz, hogy a hegyek „megszülettek”, a földet pedig mintegy „vajúdva” hozta világra Isten, ezzel nagy tiszteletét fejezi ki az iránt a roppant munka iránt, amelyet Jehova ezek teremtésekor elvégzett.
Tehát akkor a hegyek sem bírnak kezdettel a ti következetlen érvelésetek szerint?
"Jézusnak melyik tanítványa csendesített le vihart parancsszóra?"
Azért azt látod ugye, hogy ez az ellenvetés nagyon gyerekes? Vajon ha egy apostol képes volt feltámasztani egy halottat, az mennyiben kisebb tett, mint ez? Hogy éppen erről nincs bibliai beszámoló? Hihetetlen, hogy miket ki tudsz találni.
"Jézusról először nem emberek ismerték fel és jelentették ki hogy Isten Fia, hanem démonok. Lásd Márk evangélium."
És?
"Honnan vetted te ezt, hogy Jézus megadta a tanítványainak, hogy önmagukban birtokolják az életet???"
Ugyan az a nyelvtani szerkezet, csak más a szövegkörnyezet így módosul a jelentése is.
Figyelmesség és értelmezés kérdése!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!