Adventisták, milyen 'bibliai' ünnepeket tartotok meg a szombaton kívül, és hogyan?
Nagyon szimpatizálok az adventista egyház tanításaival. Eddig az ő tanításaikat tartom a legközelebb a bibliához.
Erre vonatkozóan nem találtam semmilyen információt (eddig).
Szia!
Nekem így hirtelen most az Úrvacsora és az azután következő lábmosás jut eszembe.^^
Mivel én még most készülök ott a keresztségre, ezért még nem tapasztaltam meg ezeket a dolgokat testközelből csak láttam. Az Úrvacsora két részből áll, ahol kovásztalan kenyeret és ha jól emlékszem Mustot szoktak fogasztani. (Sajnos az italról többet nem tudok mondani, nem kérdeztem még, hogy pontosan mi az, de megkérdezem majd) Mind a kenyér, és mind az ital elfogyasztása előtt hálát szoktak adni, azután következik a lábmosás.
Külön a férfiak, és külön a nők megmossák egymás lábát, és imádkoznak egymásért ^^
Köszönöm válaszodat!
Igen! Az Úrvacsorát nem említettem. Valahogy olyan természetesnek vettem a szombattal együtt. Ezeken kívül?
Kedves válaszoló! Mióta és hogyan jutottál erre a döntésre, hogy az egyházukhoz keresztelkedsz?
Mesélnél az élményeidről, ha nem túl indiszkrét? Hogyan kerültél kapcsolatba az adventista egyházzal?
Szia!
Természetesen mesélek. Az egész történetet úgy sem tudom leírni, mert vannak benne bizonyos részek amiket inkább privátban mesélnék el, de dióhéjban elmondtatom.
Tehát eredetileg Római Katolikus nevelést kaptam, még ministráltam is a templomban. Az Egyháztól sajnos azonban nem azt kaptam Istenről, amit egy Egyháznak nyújtani kéne, talán ennek is köszönhető az, hogy eltávolodtam Istentől kamaszkoromban, és kialakult bennem egy olyan vallásosság, hogy tiszteltem a szokásokat, hagyományokat, de magát az Istent nem ismertem. Mivel nem szeretnék senkit sem megbántani, így erről a részről csak annyit írnék, mélyebben nem mennék bele.
Persze megismertem a Katolikusok közt nagyon kedves embereket, tehát igazából a tanítással volt így gondom, nem az emberekkel. Emlékszem hogy egy pár éve, beszélgettem MSN-en, és felvetődött egy kérdés Istennel kapcsolatban. Ez volt addigi kb 20 évem alatt az első olyan eset, amikor valóban keresni kezdtem az Urat. Isten pedig válaszolt nekem :-) Emlékszem, a keresés közben valahogy odatévedtem a www.10parancsolat.hu című weboldalra, ahol Reisinger Jánostól fel voltak töltve hanganyagok. Letöltöttem őket és meghallgattam, és csak csodálkoztam...Azelőtt soha nem hallottam még ilyen tisztán prédikálni az evangéliumot.
Így visszagondolva azért is tetszett, mert előítéletek nélkül hallottam az Isten Igéjének a magyarázatát. Tudod Kedves Kérdező, nem tudom hogy mennyire vagy vele tisztában, de manapság már bizonyos emberek, akik magukat vallásosnak mondják, nem tekintik Szentírásnak a Bibliát...Szóval nekem nagyon nagyon tetszett, és amikor meghallgattam az hanganyagokat, akkor elkezdtem még keresni tőle előadásokat, és mivel Reisinger János adventista (Amit később tudtam meg) így adventista oldalakon találtam magam, amikor rákerestem a nevére. Meghallgattam más előadókat is, és azok előadásai is nagyon tetszettek.^^
Végülis így alakulgatott a dolog, aminek a részleteibe nem mennék itt bele, talán majd privát levélváltásban ha szeretnéd. Az Adventisták közt pedig a Gyülekezetben jól érzem magam. Vannak ott nagyon kedves, és tisztességes emberek, szeretettel láttak engem ott mindig. Segítőkészek, és ez elmondható az igehirdetőkre is. Mióta pedig ismerem az Adventistákat, Istenről is jóval bővebb ismeretem van mint korábban, és a személyes kapcsolatom is jobb Vele ^^
Röviden ennyi lenne :-)
Sziasztok!
Gyakorló adventistaként néhány dolgot pontosítanék. Az úrvacsorában a lábmosás megelőzi a szent jegyek kiosztását.
Az adventisták csak a szombatot tartják meg semmilyen más "bibliai" ünnepet nem. A karácsony és húsvét természetesen nálunk is a család "ünnepe", ekkor együtt van a család a gyermekek akár ajándékot is kaphatnak, de nem vallási ünnepként tartjuk ezeket, hanem olyan családi alkalmakként melyek a család egységét a családtagok egymás iránti szeretét hivatottak erősíteni. Mondjuk úgy a szeretet ünnepei...
Üdv. Péter
Köszönöm a válaszokat!
Lenne egy észrevételem, ha megengednétek!
Én magam is sok előadást meghallgattam a Keresztény Advent Közösség prédikálásában.
Csodálatosan levezették miképpen kapcsolódnak a zsidó ünnepek (IIIMóz23) Krisztus első illetve második eljöveteléhez. Az első ünnepcsoport (zsenge kéve megáldoztatása, páska, kovásztalan kenyerek), az első eljövetelének tükrét részben megtartjátok. Lábmosás, úrvacsora. A másodikat (kürtzengés, engesztelési nap, sátoros ünnep) viszont nem.
Az engesztelési napnál például ezt olvashatjuk:
"...örök rendtartás legyen ez nemzetségről nemzetségre minden lakhelyeteken.
Ünnepek ünnepe ez néktek, sanyargassátok meg azért magatokat..."
Mellékesen viszont érdekes, hogy pont abból a "rendeletből" idézitek a sabbat (szombat) megtartásának rendjét, amely ünnepet nem tartjátok meg (estétől estig).
"A hónap kilenczedikének estvéjén, egyik estvétől a másik estvéig ünnepeljétek a ti ünnepeteket."
Félreértés ne essék, egyáltalán nem gondolom üdvösségkérdésnek Krisztus első illetve második eljövetelének kivetített ünneprendszerének megünneplését.
Nem is az én dolgom megítélni embereket akik megtartják, vagy nem tartják meg.
Úgy gondolom Pál levelének idézete magáért beszél:
"Emez az egyik napot különbnek tartja a másiknál: amaz pedig minden napot egyformának tart. Ki-ki a maga értelme felől legyen meggyőződve.
A ki ügyel a napra, az Úrért ügyel: és a ki nem ügyel a napra, az Úrért nem ügyel. A ki eszik, az Úrért eszik, mert hálákat ád az Istennek: és a ki nem eszik, az Úrért nem eszik, és hálákat ád az Istennek." Róm 14:5,6
Pusztán érdekelne, hogy miért nem ünneplitek? Meg tudjátok indokolni?
Köszönöm!
Szia!
Erre válaszoljon maga Pál apostol:
"csak árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé."
Amikor a templom kárpitja kettészakadt, Isten kinyilatkoztatta, hogy beteljesedtek, elvégeztettek azok a dolgok, melyekre az ünnepek mutattak. Nyilvánvalóvá lett az egész ceremoniális törvény és ünneprendszer céja, tudjuk mi mit jelképezett.
A szombat azért esik ki ebből a körből, mert az a Teremtésnek az emlékünnepe, mely már az első emberpárnak adatott. A ceremoniális ünnpek viszont csak a zsidó népnek adattak, hogy felismerjék a Messiást. Ez megtörtént. A Messiás eljött, és betöltötte a törvényt.
Üdv. Péter
Péter!
Akkor nem értem!
Olyan egyértelmű kijelentést, mint ez is: "...örök rendtartás legyen ez nemzetségről nemzetségre minden lakhelyeteken. " aképpen értelmezek, ahogy tetszik?
A kárpit kettészakadásával az áldozati ceremóniák, a közbenjárás szűnt meg, nem? Isten azt mondta, hogy örök rendtartás. Ez csak Krisztusig örök, utánna nem? Milyen kikötések ezek? Nem kötekszek, hidd el, de nem értem. Ki lennék én, hogy Isten szavát kényem-kedvem szerint mérlegeljem? Éppúgy lehetne a szombat napját is (mint ahogy sokan teszik is) magával Krisztus szavaival kettészelni. A teremtésre is minek emlékezni, ha mindenben esetleg a teremtést látom meg? A fákban, az emberekben, a barmokban, a tücsökben, a gyermekeimben...
Miért kellene lenyugodnom, ha minden a teremtésre emlékeztet, ráadásul Krisztus is azt mondta, hogy az Ő Atyja a kezdetek óta munkálkodik, hát Ő is munkálkodik. Azt is mondta, hogy kövessük őt. Azt is mondta, hogy jót szabad cselekedni szombat napon. Ha Krisztusra nézve élem napjaimat, ki szószólóm nékem az Atyánál, kinek kezében az ítéletem, az Úr Jézus Krisztusnál, ki nem kárhoztat, miért is tartanám, miért is kellene gyülekeznem, lenyugodnom? Arra ott az 1000 év.
Ne érts félre, én megtartom. Mert úgy érzem, hogy meg kell tartanom, szükségem van rá.
Nekem az a problémám a megymagyarázásokkal, hogy a Bibliát a magyarázatokkal töviről hegyire ki lehet forgatni. Mert az már több az igennél és a nemnél.
Értesz? Megértesz?
Sziasztok
Kedves kérdező!
A Szombat egy olyan örökérvényű törvény, amely nem csak a régi, vagy a mi korunkban, hanem még az Örök Életben is megtartandó lesz, ahogyan Ésaiás próféta megjövendölte:
"Mert mint az új egek és az új föld, a melyeket én teremtek, megállnak én előttem, szól az Úr, azonképen megáll a ti magvatok és nevetek; És lesz, hogy hónapról-hónapra és szombatról-szombatra eljő minden test engem imádni, szól az Úr." (Ésa 66,22-23)
A szombat tehát nem csak a Zsidó népnek, hanem az embernek,(Márk 2,27)vagy ha úgytettszik, az emberiségnek adatott.
Ezzel szemben a Sátoros ünnepet az Úr a nem az emberiségnek, hanem a Zsidó népnek adta, annak emlékére, hogy az Egyiptomból való kivonulás után sátrakban lakatta őket. (3Móz 23,43) Isten persze hogy azt mondta, hogy ez örökké való rendtartás legyen köztük, mivel az Úr az Izráellel kötött szövetséget öröknek gondolta.
A Nagy Engesztelési nappal kapcsolatban is hasonló a helyzet. Ez a nap az áldozati rendszerhez kapcsolódott, ami alapjában véve az eljövendő Messiásra mutatott előre prófétikusan.
De amikor Jézus meghalt, akkor a templom kárpitja kettéhasadt,(Mt 27,51)elezve ezzel azt, hogy nincs szükség többé templomra, földi közbenjáróra. Az igazi főpap (Zsid 4,15) az igazi Szenthelyen (Zsid 9,24) végzi a szolgálatát. (Léci ha valahol tévedek, akkor az Adventisták javítsanak ki ^^")
A Kürtzengéssel és a többi Bibliai ünneppel kapcsolatban figyelmedbe ajánlok egy előadássorozatot az következő oldalon:
A részletes keresésnél, ahol a sorozatcímet meg kell adni, választ ki a "Bibliai ünnepek" című előadássorozatot ha érdekel. Ezek ingyenesen letölthetőek.
minden jót
"Mert mint az új egek és az új föld, a melyeket én teremtek, megállnak én előttem, szól az Úr, azonképen megáll a ti magvatok és nevetek; És lesz, hogy hónapról-hónapra és szombatról-szombatra eljő minden test engem imádni, szól az Úr." (Ésa 66,22-23)
Rossz az érv: Az újhold ünnepe is az örök életben megtartandó ünnep. Miért nem ünnepeljük?
"Ezt mondja az Úr Isten: A belső pitvar kapuja, mely keletre néz, zárva legyen a dologtevő hat napon, szombatnapon pedig nyissák ki, és újhold napján is nyissák ki."
"És leborulva imádkozzék az ország népe ugyanannak a kapunak bejáratánál a szombatokon és az újholdnak napjain az Úr előtt."
"Újholdaitokat és ünnepeiteket gyűlöli lelkem; terhemre vannak, elfáradtam viselni."................
Még valami: az Úrvacsorát miért tartjátok meg? Hiszen az is Krisztus előtti ünnep volt.
Krisztus azt mondta, hogy ezt cselekedjétek, tudom... De mikor, és milyen időközönként? Azt nem mondta.
A rendszerességre való felhívás csak Lukács evangéliumában jelenik meg.
"És minekutána a kenyeret vette, hálákat adván megszegé, és adá nékik, mondván: Ez az én testem, mely ti érettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre."
kenyér=Krisztus teste
megtörte, tanítványainak adta
Ezt cselekedjétek az emlékezetemre. Törjétek meg a testeteket, adjátok oda mások javára. Kövessük Krisztust!
(Szerintünk)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!