Milyen az ateisták világképe?
"Pedig egyértelműen tudományosan helyes"
A valóságban nem attól lesz valami tudományosan helyes, hogy egy fanatikus vakhitű hazug ember nekiáll azt vég nélkül mantrázni, hanem hogy tudományos eredmények bizonyítják a helyességét. Ez eddig egyetlen a Koránból vett példa kapcsán sem sikerült.
"A vérrög nem egy sejt, és semmilyen módon nem hasonlít egy embrióhoz."
Dehogynem. Apró kis szerves anyag. Ennyi a lényeg. De nem válaszoltál. Ha az ember tervezés eredménye, szerinted zseniális munka ha egyetlen sejtből kialakul az ember vagy nem?
"Ahogy egy tál pacalpörköltben is. A logikád alapján akkor te a pacalból származol."
Minden élőlényre igaz hogy a földben található elemekből épül fel.
"Nem hasonlítható hozzá. A vérrög az egy komoly háló, amin fennakadnak a vérsejtek. Semmiféle köze nincs az embrió felépítéséhez. Remek dolog, hogy a vérrög felépítését sem ismered, meg gondolom, az embrió felépítését sem."
Nem is kell hogy köze legyen hozzá teljesen. Az akkori ember a vérrögöt ismerte ezért ehhez hasonlítja a Korán az embriót, és ahogy mondtam itt a cél a teremtés hatalmas teljesítményének kiemelése a cél. Egyetlen sejtből jön létre az ember.
"Dehogynem. Apró kis szerves anyag. Ennyi a lényeg."
Ez elég szánalmas próbálkozás volt. Semmi hasonlóság nincs egy vérrög és egy embrió közt. Se felépítésükben, se méretükben, se funkciójukban, se lényegükben semmi közös nincs bennük.
"Minden élőlényre igaz hogy a földben található elemekből épül fel."
Valójában egyre sem igaz. Semmilyen tudományos eredmény még csak hasonlót sem igazol.
"Ismered a mondást? "Vak tyúk is talál szemet"."
Persze mind véletlen :) Nálatok ateistáknál mindenre ez a válasz hogy véletlen :) A Korán véletlenül leírja az ősrobbanást, a táguló univerzumot, a bolygók kialakulását az emberi embrió kialakulását, az ember felépítését stb stb és mindez szerintetek véletlen :)
"Pár dolgot meg egyszerűen eltaláltak, szerencséjük volt. Persze azokat nem szoktad idézni, ahol meg nem, és nem találták el."
Véletlen igaz :) Mi is a véletlen definiciója. Mert ezt még nem írtátok le. És mit nem talált el a Korán?
"Aztán jó pár alkalommal hiába kértünk bizonyítékot, szóval csak azt bizonyítottad hogy kamuztál össze-vissza."
Leírtam de nem fogtad fel. Nem az én hibám hogy nem vagy azonaz értelmi szinten hogy felfogd. A DNS-ben található kód tervezés eredménye lehet csak. Ha karakterekkel ábrázoljuk négy karakter ismétlődő különböző kombinációi adják az információt. Ahogy a számítógépes bináris kódban is csak ott két karakter van. Ahogy a számítógépes kód nem jöhet létre véletlenül úgy a DNS kódja sem.
"A valóságban nem attól lesz valami tudományosan helyes, hogy egy fanatikus vakhitű hazug ember nekiáll azt vég nélkül mantrázni, hanem hogy tudományos eredmények bizonyítják a helyességét. Ez eddig egyetlen a Koránból vett példa kapcsán sem sikerült."
Az ilyen üres primitív válaszokat mellőzd. Ezzel csak magadat járatod le.
"A Korán véletlenül leírja az ősrobbanást, a táguló univerzumot, a bolygók kialakulását az emberi embrió kialakulását, az ember felépítését stb stb és mindez szerintetek véletlen"
Nem, ezek egyike sem véletlen. Épp ellenkezőleg, ezek mindegyike utólagos, tudoatos, hazug belemagyarázás fanatikus hívők részéről. Mint amikor te azt hazudtad hogy a füst az csillagport jelent.
"Mi is a véletlen definiciója. Mert ezt még nem írtátok le."
Csak kb fél tucat tudományos linket kaptál ennek leírásáról, te kis hazug!
"És mit nem talált el a Korán?"
Gyakorlatilag szinte semmit. Ahogy rámutattam, például az ember kialakulásáról is 4 különböző, egymásnak ellentmondó állítast tesz, és mindegyik baromság.
"Ahogy a számítógépes kód nem jöhet létre véletlenül úgy a DNS kódja sem."
Igen, pont az ilyen állításaidat nem sikerült soha semmivel bizonyítanod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!