Milyen az ateisták világképe?
"A Korán pont hogy felszólít arra hogy tanulmányozzuk a világot és annak törvényeit."
Hát ez valahogy neked nem jött össze, mert a véletlen törvényeiről, de még a fogalmáról se tudsz szinte semmit.
Ez azért vérciki a számodra, mert a tudósok már sokat kiderítettek erről, legalább száz éve, és iskolában is tanítják. Ezért ajánlottam neked az iskolát, de te megelégszel a faiskolával, ott meg még nem tanítják.
"a legelmaradottabb népek a muszlimok mindenféle tudomány és technológia terén"
Na, azért ez nem egészen így van. A muszlimok szépen fejlődtek, a középkor óta: egyenletes tempóban. Most is kb. úgy fejlődnek. Ilyen tempóban nagyjából 800 év múlva el fognak jutni az atomenergiáig is.
Arról nem tehetnek, hogy Európa közben kilőtt, és ott elszabadult a fejlődés. NÁLUK NEM - erre vigyáznak.
Én tudom, hogy a Korán hamisított és minden muszlim is tudja a szíve legmélyén.
Aki ezt tagadja, az hazudik.
#300
Tehát az ösztönös védekezési mechanizmusod, hogy amikor kiderül hogy a tudományos tények téged cáfolnak, akkor felveszed a szemellenződ és a neked nem tetsző tényeket állítod be hazugságnak. Így nem csoda hogy bármilyen mesét beveszel.
Természetesen a valóságban az ember nem a földben található elemekből épül fel, az agyag vagy a por se nem föld, se nem jelképe annak, ahogy a füst sem por, és az ég sem űr. Szóval a valóságban mindenki, aki nem elfogult fanatikus, látja mennyi tudományos tévedéssel van tele a Korán.
#304 vagyok.
Kérdező:
Bár nem én vagyok akinek ezt írtad, de reagálok.
"Na meséld már el mi a véletlen szerinted"
Lényegtelen, hogy "szerinted" mi a véletlen. A véletlennek már létezik a leírása. Pont.
(Kezelheted másként a véletlent, de az a magánügyed, nyilvánosan olvasható vitában tessék normálisan értelmezni.)
Ennek megértéséhez egy kis segítség:
Vannak részletesebb források, de kezdésnek már ez is elegendő. Az UTÁN, hogy VÉGIGOLVASTAD és MEGÉRTETTED (nem adtál hozzá sajátos értelmezést) az ÖSSZES forrást, el lehet majd kezdeni beszélgetni a véletlenről, illetve a természet és a véletlen kapcsolatáról.
"Azért az már nagyon ciki, amikor egy ateista jobban ismeri a saját szent könyvedet is nálad, nem gondolod? :D
Mellesleg ez még rosszabb. Szerencsétlen Mohamed azt képzelte hogy alvadt vérből lesz az ember? Egyre gyanúsabb hogy nem teljesen józanul írhatott ekkora baromságokat."
Újabb hazugság. Bár lehet nem értesz angolul és annyi eszed sincs hogy megkeresed a magyar fordítást :) Itt a megtermékenyített petesejtről beszél. Más versekben részletsebben leírja.
"És valahogy mégis jellemzően a legelmaradottabb népek a muszlimok mindenféle tudomány és technológia terén. Újabb ellentmondás a szent könyved és a valóság közt?"
Ez egy újabb primitív ateista vélemény. Először is akkor már 1400 évre visszamenőleg kellene vizsgálnod. Ha pedig így teszünk akkor 1000 évig az iszlám világ sokkal fejlettebb volt mindenki másnál. Csak az utóbbi 300 évben igaz amit mondtál. Másodszor meg az más kérdés hogy az emberek mit tartanak be a Koránból , de ugye a Korán kötelezően előírja hogyfoglalkozzunktudománnyal.
"Minden más vallás szerint meg az iszlám egy utólagos hamisítvány. A hit már csak ilyen."
Ti ateisták még primitívebb válaszokat adtok mint a keresztények. Az hogy egy vallás szent könyve meg lett-e hamisítva tudományos kérdés. Semmi köze a hithez. Na most tudományos tény hogy a Biblia meg lett hamisítva a Korán viszont változatlan.
"Hát ez valahogy neked nem jött össze, mert a véletlen törvényeiről, de még a fogalmáról se tudsz szinte semmit."
Kértem hogy meséld már el szerinted mi a véletlen definiciója de nem jött össze.
"Ez azért vérciki a számodra, mert a tudósok már sokat kiderítettek erről, legalább száz éve, és iskolában is tanítják. Ezért ajánlottam neked az iskolát, de te megelégszel a faiskolával, ott meg még nem tanítják."
Primitív ateista személyeskedés.
"Na, azért ez nem egészen így van. A muszlimok szépen fejlődtek, a középkor óta: egyenletes tempóban. Most is kb. úgy fejlődnek. Ilyen tempóban nagyjából 800 év múlva el fognak jutni az atomenergiáig is."
Primitiv tudatlan ateista válasz. Az iszlám világ az utóbbi 1400 évből 1000 évig fejlettebb volt mindenki másnál.
Válaszolók
Miért jó ez nektek?
Kérdező talán már 100x is bizonyította, hogy csak hazudik és provokál (vagy rettentően alacsony értelmi képességekkel rendelkezik ha létezik ennyire alacsony). Akkor minek írjátok le még 100x?
Ugyan úgy hazudozni fog, ugyan úgy nem fog semmilyen bizonyítékot hozni mert csak hazudozik ...
Milyen változást vártok?
Már több mint 300 válasz érkezett és csak ugyan azokat a köröket futjátok. A fallal vitatkozni több értelme van mint egy ilyen hazug provokátorral. Akkor miért csináljátok?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!