Az ábrahámi vallásoknál ez feltűnt nektek?
A zsidó vallás szerint egy isten van. Az iszlám vallás szerint is egy isten van. A hagyományos kereszténység szerint (tehát ami nem szemtháromságtagadó irányzat) viszont három isteni személy van, az Atya isten, a Fiú isten, és a Szentlélek isten, ami szerintük egy. Nekem mégis úgy tűnik, ez három különböző isten, nem olyan értelemben vett egy isten, mint amilyen a zsidó és az iszlám vallásban van.
Akkor kereszténység ez alapján monoteista vagy politeista?





Testvérem ! Szerintem ne àllj le vitatkozni velük a meggyőződésedről. Hagyd itt őket.
Én tiszteletben tartom a Te hitedet.





"Akkor iszlám teológusok nem olvasták el és úgy sorolták elfogadott hadíszok közé?"
Nem tudom miért sorolták az elfogadott hadíszok közé. Azt tudom hogy ellentétes a Koránnal.
"Nem tetszik, mert ellentétes a Koránnal. Ha így esetleg érthetőbb, hogy mire gondoltam."
Ha ellentétes a Koránnal, nem fogadom el. Mindegy hogy az tetszik nekem vagy nem.





Azért annyit megjegyeznék a többi hozzàshzólónak hogy a hadithokat magam is "lazàbban" kezelem, màr csak azért is mert több tízezer van belőlük, és lehetetlen küldetésnek tartom mindet betartani.
Természetes hogy a Koràn mint Allah kinyilatkoztatàsa a legfontosabb nekem is.





"Nem tudom miért sorolták az elfogadott hadíszok közé. Azt tudom hogy ellentétes a Koránnal."
Akkor iszlám teológusok direkt sorolnak Koránnal ellentétes hadíszokat elfogadottak közé és direkt hülyítik muzulmánok millióit több, mint 1300 éve?





A keresztények által támogatott vahabiták például szerintem szándékosan hazudnak, igen. Meg ez így általánosságban nem igaz. Például az Oszmán-Birodalomban ami 600 évig létezett és sokáig magába foglalta az iszlám világ jelentős részét, senkit nem végeztek ki paráznaság miatt, tehát ez is megerősíti amit mondok.
Én nem azt mondanám hogy lazábban kezelem a hadiszokat hanem azt hogy szigorúan veszem a hitelességre vonatkozó feltételeket, különösen azt hogy nem lehet ellentétes a Koránnal.





#205: Én nem vagyok szakértő, de azt gondolom, hogy attól még, hogy egy hadithot nem követünk, mert helyette előtérbe helyezzük a Korànt például, az még nem jelenti azt hogy az a hadith nem hiteles.
Remélem érezhető a különbség.















"A keresztények által támogatott vahabiták például szerintem szándékosan hazudnak, igen."
Mellékes megjegyzés, hogy amikor egyes hozzászólók itt vagy más kérdéseknél egy kalap alá vették az iszlám országokat és az iszlámot, nagyon tudtad jártatni az ocsmány szád, pedig te pont azt csinálod.
Csak a különbség az, hogy amíg minden nyugati ország teljesen szekularizált, addig nagyon sok muszlim országban a vallási és politikai vezetés teljesen összefonódott, lásd Iránt például.
A keresztények egész biztos nem támogatják a vahabitákat, sőt egyetlen muszlim irányzatot sem, mert keresztény szempontból mind minimum eretnekség. Ha nagyon meg kéne nevezni egy muszlim irányzatot, talán a szúfizmus lenne, de biztos nem a vahabizmus.
Az elképzelhető, hogy egyes nyugati országok támogatnak vahabita többségű muszlim országokat, de nem azért, mert az iszlám azon ágához tartoznak, hanem gazdasági és geopolitikai érdekek miatt.
"Én nem azt mondanám hogy lazábban kezelem a hadiszokat hanem azt hogy szigorúan veszem a hitelességre vonatkozó feltételeket, különösen azt hogy nem lehet ellentétes a Koránnal."
Te ulema vagy, esetleg valami magyar kalifa, hogy bármilyen kis mértékben számítana szubjektív véleményed a hadíszok tekintetében?





"A keresztények egész biztos nem támogatják a vahabitákat, sőt egyetlen muszlim irányzatot sem, mert keresztény szempontból mind minimum eretnekség."
A keresztények egész biztos hogy támogatják a vahabitákat. Keresztények hozták létre Szaud-Arábiát az első világháború után és azóta is támogatják és tartják életben. Sőt, a vahazbizmuson alapuló ISIS-hez hasonló terrorszervezeteket is keresztények hozták létre és támogatják. A keresztények atz akarják hogy ez a hamis iszlám jusson el az emberekhez és ne az igazi iszlám.
"Te ulema vagy, esetleg valami magyar kalifa, hogy bármilyen kis mértékben számítana szubjektív véleményed a hadíszok tekintetében?"
Amit leírtam a hadiszok hitelességére vonatkozóan azt muszlim vallásszakértők mondják. Ez mindig is így volt legfeljebb nem tartották be. Sok százezer hadisz létezik amiből nem mind hiteles különböző okok miatt. Ezen mit nem értesz? Csak összehasonlítás képpen, a keresztények a létező Evangéliumok 90%-át hamistottnak tekintik. Amúgy neked teológiai végzetséged van? Ha már másokon számonkéred, szóval mennyi közöd van a vallásokhoz?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!