Az ábrahámi vallásoknál ez feltűnt nektek?
A zsidó vallás szerint egy isten van. Az iszlám vallás szerint is egy isten van. A hagyományos kereszténység szerint (tehát ami nem szemtháromságtagadó irányzat) viszont három isteni személy van, az Atya isten, a Fiú isten, és a Szentlélek isten, ami szerintük egy. Nekem mégis úgy tűnik, ez három különböző isten, nem olyan értelemben vett egy isten, mint amilyen a zsidó és az iszlám vallásban van.
Akkor kereszténység ez alapján monoteista vagy politeista?
#160 Darkmoon:
Szívesen.
Még nagyon sok verset lehetne találni a Koránban ami Ádámról szól.
Érdekességképpen mondom, hogy ami különbség a kereszténységhez képest, hogy az Iszlám nem Évát teszi felelőssé, azért hogy az emberpár kiűzetett a Paradicsomból. Hanem mindkettőjüket.
"Eltekintve attól a sok régészeti lelettől, amik az akkori sámánisztikus hitvilágra utalnak."
Te tényleg agyhalott vagy. Azok a barlangrajzok vádászó embereket ábrázolnak. Lehet hogy közök nincs a valláshoz. És csak néhány ilyet találtak, és nem 50 ezer évesek hanem kb 10 ezer. Szóval valójában semmi konkrétum nincs arra vonatkozóan hogy akkoriban miben hittek az emberek.
"Lássuk akkor az iszlám bizonyítékait! Sorolhatod őket!"
Több nagyobb vallásban megtalálhatóak az iszlám alaptanításai, sok a hasonlóság.
"Idézd még hozzá az iszlám ez irányú tanítását is.Hol, mikor beszél arról, hogy 50 ezer évvel ezelőtt miben hittek az emberek?"
Az iszlám Ádámmal kezdődött és minden néphez érkeztek próféták.
"Ezek szerint Ádámot valós személynek tartja a vallásod?
Hmmm elég szánalmas."
Mi ebben a szánalmas? Még jó hogy valós személy. Miért ne lehetne? Ez is igazolja hogy retardált vagy. Mondjuk ezt nem csodálom. Keresztények terjesztik újabban hogy a próféták nem léteztek és hogy csak képletesen kell értelmezni a történeteiket. Azért teszik mert a tudománynak ellent mond a keresztény verzió. Például a teremtés vagy Noé és az özönvíz története. Az iszlám szerinti verziók viszont tudományosa szempontból is rendben vannak.
"Mikor is élt szerinted Ádám próféta szerinted?
50 ezer évvel ezelőtt?"
Akkor élt mikor kialakult a mai ember. Erre különböző becslések vannak. Ha jól tudom most olyan 150-200 ezer évre teszik.
"Pontosan. Ezért hit. Csak a félnótás muszlim válaszoló ezt nem képes felfogni megérteni, elfogadni."
Be tudod bizonyítani hogy x ezer éve nem volt iszlám, te félnótás? Írd le miben hittek az emberek 50 ezer éve. Azt is miben hittek 100 ezer éve. El tudod mondani? Honnan tudod hogy nem az iszlámban? Retardált.
"A "félreértések" abból adódnak, hogy mind keresztény, mind muszlim részről akad néhány olyan vakhívő, aki képtelen a toleranciára, képtelen elfogadni azt, hogy más más felekezethez, más valláshoz tartozik, másban hisz, nem abban, amiben ő. Te sokkal-sokkal jobban tolerálod ezt, a félnótás muszlim képtelen erre, képtelen elfogadni azt, hogy más másban hisz, másként látja a világot, mint ő maga. Félnótásunk szerint az mind csak retardált agyhalott idióta lehet, aki nem ugyanazt hiszi, amit ő. Ez okozza a legtöbb félreértést."
Még hazug is vagy. Soha nem mondtam hogy retardált agyhalott idióta az aki másban hisz. Az iszlám vallásszabadságot biztosít és én is azt mondom hogy mindenkinek joga van abban hinni amiben szeretne. Mondjuk te tényleg retardált agyhalott idióta vagy de nem azért mert másban hiszel mint én, hanem mert az értelmi képességeidből ennyire telik.
"Mondjuk te tényleg retardált agyhalott idióta vagy de nem azért mert másban hiszel mint én, hanem mert az értelmi képességeidből ennyire telik."
Testvérem, én szeretlek hidd el, és pontosan tudom milyen nehéz és sokszor lehetetlen türelmesnek maradni, amikor az ember azt érzi Allahon kívül mindenki ellene van.
De ne felejtsd el, ha Te nem törsz meg, szilárd maradsz a hitedben, és ahogyan időd engedi, MÉLTÓ MÓDON képviseled itt az Iszlámot akkor már nyertél !
Én is nagyon nyers vagyok, de az ilyen mondatok mégiscsak negatív reklámot jelentenek a vallásunknak. Ráadásul méltatlanul, hiszen Prófétánk (béke legyen vele) még az üldöztetés és megaláztatás évei alatt is türelmes és kedves ember maradt.
Nem kell meggyőznöd őket, csak türelmesen képviseld a vallásodat, Allah bizonyára megjutalmaz majd érte.
És ha "marhabelet is dobnak Rád", hogy megalázzanak és kigúnyoljanak Te akkor is maradj úriember és muszlim. Allah látja mit cselekszel.
De a fentihez hasonló mondatok, nem tükrözik az Iszlám szellemét.
Nem ellened beszélek, inkább azt szeretném hogy sikeres legyél és az Iszlámot is olyannak lássák mások, amilyen az valójában. Vagyis békésnek.
Erre szokták mondani: Zongorázni lehet a különbséget!
(Igaz ez azért tükröződik az elért 0% és 100% hasznosságban is.)
Komolyan csak azért írtam így nyílvánosan, mert úgy érzem, rá kell világítanom, hogy az Iszlám lényege nem az, hogy gorombán beszélünk másokkal. Még akkor sem ha velünk is ezt teszik.
De én is sok hibát elkövettem itt, (és még biztosan fogok is) nehéz türelmesnek lenni.
"Erre szokták mondani: Zongorázni lehet a különbséget!"
Nem kell az álszent hízelgés. Abdullah testvéremet is folyamatosan lepontozzátok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!