Az ábrahámi vallásoknál ez feltűnt nektek?
A zsidó vallás szerint egy isten van. Az iszlám vallás szerint is egy isten van. A hagyományos kereszténység szerint (tehát ami nem szemtháromságtagadó irányzat) viszont három isteni személy van, az Atya isten, a Fiú isten, és a Szentlélek isten, ami szerintük egy. Nekem mégis úgy tűnik, ez három különböző isten, nem olyan értelemben vett egy isten, mint amilyen a zsidó és az iszlám vallásban van.
Akkor kereszténység ez alapján monoteista vagy politeista?
#120
Ez teljes mértékben így van, egyébként a keresztények is hasonlóan látják.
#121:
Tudom hogy a keresztények is így gondolják.
Az Iszlám tanítása szerint, az Egyetlen Isten létezésére "magától" is rájöhet az ember, tehát akár mindenféle szent könyv olvasása nélkül is.
Szerintem ebből is ered ez, hogy nálam sokkal bölcsebb emberek, is azt állítják, hogy a világra "csak rá kell nézni tökéletesen el van rendezve minden".
#121
Ez így van, Isten létezésére az ember rájöhet magától is. Sőt még iszlám se létezett, amikor már volt erről szóló katolikus dogma:
"Isten, a mi teremtőnk és Urunk az emberi ész természetes világával az ő műveiből bizonyossággal felismerhető."
De ettől függetlenül is belátható, hogy kis barátod mekkora bődületes baromságokat ír finoman szólva is.
Az idézett katolikus dogmához kapcsolódik alábbi is:
"Isten léte nem csupán a természetes értelmi tudás tárgya, hanem a természetfeletti hit tárgya is."
Viszont nem teljesen értem, hogy az iszlám ezzel kapcsolatban mit vall, mert mintha két ellentétes nézetet olvasnék.
"Viszont nem teljesen értem, hogy az iszlám ezzel kapcsolatban mit vall, mert mintha két ellentétes nézetet olvasnék."
Én már láttam olyat, hogy két keresztény nem pontosan ugyanazt mondta valamiről.
Egyébként saját gondolataimat/értelmezésemet mondtam el, szóval nem kell "hivatalosnak" venni a véleményem.
"Nem nekem írtad te fogyatékos, hanem a másik válaszolónak. Ennyire hülye ne legyél."
Honnan tudjam ki mit írt mikor mindkettőtöknek négy pipája van te fogyatékos? Egyébként meg ha a válaszolók iskolai végzetségét firtatod, ugyanolyan sötét vagy mint a másik. Neked van teológiai végzetséged? Mert ha nincs akkoe a saját logikád alapján semmi keresnivalód nincs itt. Észlény.
"Szerintem ezt én kérdeztem tőled, normális ember válaszol és nem visszakérdez. Egyébként van releváns végzettségem, phd fokozatom még nincs."
Releváns végzettségd van de mihaz? A fizikához vagy a teológiához? Engem személy szerint nem érdekel mások iskolai végzettsége. Én azt nézem mit állít és mivel tudja bizonyítani függetlenül a végzettségétől.
"Más dolog valamiről véleményt írni és más valamiről hazug kijelentéseket tenni. Te utóbbit folytatod mát itt több éve. Általában ezeket sose igazolod semmivel. Valószínűleg már annyira elhatalmasodott rajtad valami megalomán tévképzet, hogy minden hülye ötletedet tényként kezeled."
Mi a hazug kijelentés? :) Az hogy a világ tervezettségének a kutatása tudományos kérdés? :) Te már meg hogy gondolkozol mielőtt leírsz valamit. Ha ész nélkül vitázol csak kinevetteted magad.
"Nézd el nekem, hogy képtelen vagyok olyan hülye lenni, mint te."
Nem tudtam hogy a fizikusok, kémikusok, biológusok, csillagászok az emberek hitvilágát kutatják, de ezt is megtudtuk tőled :)))
"A Korán értelmezésem szerint azt írja, hogy a természet megfigyeléséből önmagunktól is eljuthatunk arra hogy a Teremtő létezik. Szerintem itt elsősorban NEM természettudományos módszerekre gondol a Korán. Talán ez egy félreértés. De Allah tudja a legjobban."
Abdullah testvérem. Allah nem várja azt hogy csakúgy bármiféle bizonyíték nélkül higgyünk. Sok Korán vers szólít fel a körülöttünk lévő világ tanulmányozására ha bizobnyítékra van szükségünk. Csak néhány vers:
41/53 És megmutatjuk nekik a jeleinket a világűrben, a földön, és saját magukban, hogy nyilvánvaló legyen a számukra, hogy ez az igazság.
7/185 Vajon nem vették még szemügyre az egek és a föld birodalmát, s mindazt, amit Allah teremtett, s nem gondolkoztak el azon, hogy talán közel van már az ő határidejük? Vajon miféle híradásban akarnak ők hinni a Korán kinyilatkoztatása után?
86/5 Gondoljon az ember arra, miből teremtetett!
21/32 És az eget jól őrzött tetővé tettük. Ám ők elfordulnak a mi jeleinktől.
Nem véletlen az sem hogy az iszlám világ lett a vezető hatalom a tudományok terén a 7. századtól. Legfőbbképpen a természettudományok terén.
#126:
Oké, rendben. Én ezt el is fogadom.
De aki a modern fizikát tanulmányozza, abból nem derül ki az, hogy a világunk teremtett. Ennyit mondtam.
A Korán intuitív felismerésről beszél, annak hatására hogy a természeti jelenségeket megfigyeljük. Szerintem.
De én nem vagyok fizikus ha már szóba kerültek a végzettségeink :)
"Nem véletlen az sem hogy az iszlám világ lett a vezető hatalom a tudományok terén a 7. századtól. Legfőbbképpen a természettudományok terén."
Tényleg nem véletlen, ugyanis nyugaton a vezető Római Birodalom összeomlott, ami évszázadokra meghatározta Európa sorsát. Az arab világ pedig ekkor indult tudományos fejlődésnek, aminek az alapja az volt, hogy sorra foglalták el az olyan városokat, mint Alexandria és tették rá kezüket az ott felhalmozott tudásra. Tehát nem igazán saját érdem.
Jól látszik, hogy tudományos szempontból az iszlám világ korunkban már sehol sincs.
"De ettől függetlenül is belátható, hogy kis barátod mekkora bődületes baromságokat ír finoman szólva is."
Mi a bődületes baromság? :) Hogy a világ teremtés eredménye vagy nem, 100%-ban tudományos kérdés? Használd már az eszed mielőtt írni kezdesz. Ez egyértelműen vizsgálható tudományos eszközökkel.
"Ez így van, Isten létezésére az ember rájöhet magától is. Sőt még iszlám se létezett, amikor már volt erről szóló katolikus dogma"
Az iszlám az emberiséggel egy idős. Csak hogy tudd.
"Az idézett katolikus dogmához kapcsolódik alábbi is:
"Isten léte nem csupán a természetes értelmi tudás tárgya, hanem a természetfeletti hit tárgya is."
A keresztények miatt terjedt el az a téveszme hogy a vallás csak hit kérdése. A keresztény vallás tele van ellentmondással és tudományosan téves állítással, ezért mondják a keresztények hogy ne kérdezz, ne gondolkodj csak higgy.
"Viszont nem teljesen értem, hogy az iszlám ezzel kapcsolatban mit vall, mert mintha két ellentétes nézetet olvasnék."
A Korán ezt a két útat írja le: Az egyik a tudomány útja. Természettudományokkal foglalkozol és megtalálod Isten. A másik a lélek útja, amikor imádkozol, böjtölsz és a többi parancsot betartod, megtalálod Istent.
És itt van néhány értelmesebb keresztény tudós véleménye amik megerősítik amit írtam:
„Azok az emberek, akik nem tudományos munkát végeznek, abban a félreértésben élnek, hogy a tudósnak széles körű ismeretei következtében vallástalannak kell lennie; ellenkezőleg, a mi munkánk Istenhez közelebb visz bennünket.” (Ernest Rutherford)
„Csak a tudomány vagy a vallás terén iskolázatlan emberek gondolhatják azt, hogy ez a kettő szemben áll egymással.” (Paul Sabatier)
„Azok, akik megpróbálták eltörölni az isteneszmét, szégyenletes és tudományellenes munkát folytattak. Én az akkoriban divatos kételkedéssel léptem a felnőtt korba, és 30 év laboratóriumi munkájába került, hogy meggyőződjem róla: pontosan azok csaptak be szándékosan, akiknek az lett volna a kötelességük, hogy megvilágosítsanak engem, legalább saját tudatlanságuk elismerésével. Én erre a hitre a biológia és a fizika ösvényeit kutatva jutottam el; meg vagyok győződve róla, hogy bármely gondolkodó tudós számára lehetetlen, hogy el ne jusson erre a következtetésre, hacsak nem vak és tisztessételen.”
(Pierre Lecomte du Noüy)
„A tudomány erősíti a vallásosságomat. Minél jobban kapcsolódom a fizikai világhoz, annál jobban hiszek az Isten valóságában.”(Hubert Aleya)
Összegezve, minél többet foglalkozunk tuománnyal, annál több bizonyítékot találunk Istenre.
#126:
"112. Mondák a tanítványok: "Ó, Jézus, Mária fia! Képes-é Urad arra, hogy lebocsásson reánk (megterített) asztalt az égből?" Mondá: "Tartsátok számon Allahot, ha hívők vagytok."
113. Mondák: "Enni akarunk arról, hát nyugtasd meg szívünket (általa), s mi tudjuk, hogy bizony igaz voltál hozzánk, s erről mi vallomást teszünk.
114. Mondá Jézus, Mária fia: "Ó , Allah! Urunk! Bocsáss le reánk (megterített) asztalt az égből! (Ez) ünnep lesz nékünk elsőnktől az utolsónkig, bizonyságképpen Tőled. S gondoskodj rólunk! S te vagy a Legjobb Gondoskodó!
115. Mondá Allah: "Lám! Lebocsájtom Én ezt reátok. S ki tagad közületek ezután, hát bizony megbüntetem (olyan) büntetéssel, (ahogy még) nem büntettem senkit sem a teremtmények közül."
Jézus tanítványai közvetlen bizonyítékot kaptak Allahtól, az Ő létezésére, mi aligha kaphatunk ilyen bizonyítékot. De következtethetünk Allah létezésére bizonyos jelekből.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!