Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Keresztények miért nem fogadjá...

Keresztények miért nem fogadják el Mohamed prófétát mint Isten prófétáját, mikor a Biblia is megjövendölte?

Figyelt kérdés

Összegyüjtöttem több Bibliai verset, amik egyértelműen bizonyítják hogy Mohamed (béke legyen vele) Isten prófétája és Jézus is megjövendölte az érkezését.

Az alábbi Bibliai versek egyértelműen Mohamed prófétára igazak, senki másra.


1, Az Ószövetség megjövendöli "A próféta" érkezését aki nem lehet más csak Mohamed próféta.


Mózes 5. könyve 18:18-19 Prófétát támasztok nekik atyjukfiai közül, olyant, mint te. Az én igéimet adom a szájába, ő pedig elmond nekik mindent, amit én parancsolok. És ha valaki nem hallgat igéimre, amelyeket az én nevemben mond, azt én felelősségre vonom.


Keresztények szerint itt Jézusról van szó, de ez kizárt mert több pont nem igaz Jézusra. Csak Mohamed prófétára igaz a vers minden állítása.



2, Az Újszövetség a Pártfogó érkezéséről ír aki szintén csak Mohamed próféta lehet.


János 16:7 Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok.



Keresztények szerint ez a Pártfogó a Szentlélek, de ez kizárható. Azt írja a Pártfogó nem jön el amig Jézus nem megy el. A Bibliából kiderül hogy a Szentlélek Jézus alatt és előtte is jelen volt, továbbá itt egy emberről van szó mert azt írja el lesz küldve. A Szentlélek keresztények szerint Isten, Istent pedig nem lehet ide oda küldözgetni.


János 16:13 amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek.


Azt írja elvezet titeket a teljes igazságra. Jézus azt mondta: János 16:12 "Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni. Tehát jönnie kelett még valakinek aki elmondja a teljes igazságot. Az iszlám szerint Mohamed prófétával vált teljessé Isten üzenete.

Úgy folytatódik a vers hogy nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall. Ez egyértelműen egy prófétára igaz, tehát nem lehet a Szentlélek aki keresztények szerint maga Isten. Istenre nem igaz az hogy csak azt mondja amiket hall.


3, A Próféta és a Krisztus két külön személy.


Az alábbi vers azért érdekes mert ebből kiderül, a zsidók várták a krisztust és várták a prófétát. Tehát a kettő nem ugyanaz. Jézus volt a Krisztus akit vártak, Mohamed pedig a próféta.


János 1:20-21 Akkor vallott, és nem tagadott. Ezt vallotta: "Én nem a Krisztus vagyok." Erre megkérdezték tőle: Hát akkor? Illés vagy te?" De kijelentette: "Nem az vagyok." - "A próféta vagy te?" Így válaszolt: "Nem."



4, Jézus figyelmezetetése a hamis prófétákra


Jézus figyelmeztet hogy sok hamis próféta lesz majd, de nem mondja hogy utána csak hamis próféták jönnek, tehát kell hogy legyen igaz próféta is. Máskülönben azt mondta volna Jézus hogy utána csak hamis próféták jönnek.


Máté 7:15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, a kik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.


Máté 24:11 És sok hamis próféta támad



Ezek alapján ha a keresztények megtagadják Mohamed prófétát, akkor a Bibliát is megtagadják.



2021. aug. 22. 17:51
❮❮ ... 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 ... ❯❯
 211/357 A kérdező kommentje:

"Miss Dzsihád, jobb lenne, ha nem állitanád, hogy mit hisznek a zsidók, mert sosem igaz, amit állitasz. A zsidók pld nem hiszik azt, hogy a muszlimok és a zsidók ugyanabban az istenben hisznek, mert ők nem hisznek Allahban. Legfeljebb azt gondolják, hogy a muszlimok a zsidó isten mintájára találták ki a maguk istenét."


Megint hazudsz. De tessék rákerestem.Ez a rabbi ismert és sok videója van fent:


https://www.youtube.com/watch?v=6-13LjTuEyk


Azt mondja Allah ugyanaz az Isten akiben a zsidók is hisznek.

Még azt is mondja hogy azok a keresztények akik ezt tagadják, totál idióták :) Rólad beszél :) Tudja hogy a keresztények mennyire hazugok.

2021. aug. 25. 15:20
 212/357 anonim ***** válasza:
90%

"Ez az egész kiválasztott nép meg szövetség dolog a zsidók hamisítása. Nem gondolod komolyan hogy Isten etnikai alapon kiválaszt egy népet a többivel meg nem foglalkozik? Az egy dolog hogy a zsidók ezt behazudják de hogy keresztények is benyalják ezt a nevetséges hazugságot.... A Koránban szó nem esik arab népről vagy bármilyen kiemelt etnikumról. Az iszlám szerint minden ember testvére a másiknak és nincs etnikai alapú megkülönböztetés főleg nem Isten részéről."


1. Senki nem mondta, hogy a többivel nem foglalkozik. Ez a te belemagyarázásod. 2. Itt nem az etnikum a lényeg, hanem a szövetség és az ígéretek, amik rajtuk keresztül teljesülnek.

3. Olvastam a Koránt. Most nincs időm kikeresni, de határozottan emlékszem hogy írja valahol, hogy a zsidó népnek minden nép felett kedvezve volt. Csak a Korán szerint elfordultak tőle és fel kellene ismerniük, hogy Mohamed egy próféta. Az arabokról mint népcsoportot is beszél. Ír pl. sivatagi arabokról és azt is mondja, hogy hozzájuk nem érkezett próféta Mohamed előtt. Ábrahám hitének örökösének tartják magukat Izmaelen keresztül, aki a Korán szerint hanif volt, tulajdonképpen muszlim. Mohamed felmenőit egészen Izmaelen keresztül Ábrahámig vezetik vissza a muszlimok, akik szerint örökölte a prófétaságot a vérvonalán keresztül. A prófétaság öröklésének a kérdése is egyik oka a szakadásnak.


"Mohamed próféta is Ábrahám leszármazottja tehát akkor ez is stimmel."

A szöveg egyértelműen kizárja ennek lehetőségét. Az, hogy te ezt nem hiszed el a keresztények számára lényegtelen.

2021. aug. 25. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 213/357 A kérdező kommentje:

"Nem Mózes nézőpontja a lényeg, hanem hogy egy keresztény a Biblia nézőpontjából értelmezi Mózest, egy zsidó pedig a Tóráéból.

Komolyan neked még ezt is külön magyarázni kell?"


Ja hogy téged nem érdekel hogy a zsidók nem fogadják el az Újszövetséget és saját keresztény nézőpontodból értelmezed :) Akkor ha megengeded én is a Korán szempontjából értelmezem és így az ószövetségi próféták muszlimok. Egyébként ezt a zsidó rabbik is elfogadják, mert tudják hogy mit jelent az hogy muszlim. Rövid videó amiben egy rabbi igazolja hogy Allah ugyanaz az Isten akiben a zsidók is hisznek és elfogadja hogy a zsidó próféták muszlimok:


https://www.youtube.com/watch?v=6-13LjTuEyk


A többi amit írtál üres beszéd. Ne fáraszd magad ilyenekkel mert nem izgat és semmit nem érsz el vele.

2021. aug. 25. 16:35
 214/357 A kérdező kommentje:

"1. Senki nem mondta, hogy a többivel nem foglalkozik. Ez a te belemagyarázásod. 2. Itt nem az etnikum a lényeg, hanem a szövetség és az ígéretek, amik rajtuk keresztül teljesülnek."


A Korán leírja hogy minden néphez érkeztek próféták. Hol írja ezt a Biblia? Minden más néppel is kötött szövetséget Isten? Hol írja ezt a Biblia? Az idézet versbe belefér Mohamed próféta is mert nem írja hogy csak zsidó lehet.



"3. Olvastam a Koránt. Most nincs időm kikeresni, de határozottan emlékszem hogy írja valahol, hogy a zsidó népnek minden nép felett kedvezve volt."


Azt nem írja hogy a zsidó népnek minden nép felett kedvezve volt. Azt írja hogy volt egy egyezség a zsidó nép és Allah között, de a zsidók ezt megszegték.



"Az arabokról mint népcsoportot is beszél. Ír pl. sivatagi arabokról és azt is mondja, hogy hozzájuk nem érkezett próféta Mohamed előtt."


Idéznéd ezt a Koránból?



"Mohamed felmenőit egészen Izmaelen keresztül Ábrahámig vezetik vissza a muszlimok, akik szerint örökölte a prófétaságot a vérvonalán keresztül. A prófétaság öröklésének a kérdése is egyik oka a szakadásnak."


Milyen szakadásnak? Szerinted próféta cask zsidó lehet? :)



"A szöveg egyértelműen kizárja ennek lehetőségét. Az, hogy te ezt nem hiszed el a keresztények számára lényegtelen."


A szöveg nem zárja ki csak ti keresztények.

2021. aug. 25. 16:42
 215/357 anonim ***** válasza:
90%

"Azt nem írja hogy a zsidó népnek minden nép felett kedvezve volt."

Áh tényleg, rosszul emlékeztem. Jobbat ír. Ezt írja:


"Izrael gyermekei! Emlékezzetek a kegyemre, amit nektek adtam, és hogy előnyben részesítettelek benneteket az összes többi teremtmény felett." 2:47, 2:122


"Ó, Izrael gyermekei! Emlékezzetek a kegyemre, amit nektek adtam! És tartsátok be a Velem kötött szerződést, és akkor Én is betartom a szerződéseteket. És egyedül csak Engem féljetek!" 2:40


"És mikor szerződést kötöttünk veletek: „Ne ontsátok egymás vérét, és ne űzzétek ki egymást az otthonaitokból”, beleegyeztetek, és tanúskodtatok róla." 2:84


Itt a szövetségkötésről beszél. Szerződés=szövetség. 2:84-nél még írja, is, hogy Izrael gyermekei beleegyeztek. Itt nem egy Könyvről van szó, hanem egy szövetségről, egy szerződésről, amit Izrael elfogadott. Amúgy csak egy megjegyzés. Elég fura megfogalmazás, azt sejteti, hogy Isten megszegi a saját szövetségeit, ha a másik fél engedetlen.


"És bizony, Allah szerződést kötött Izrael népével, és kijelöltünk közülük tizenkét vezetőt. És Allah azt mondta: „Bizony, Én veletek vagyok, ha megtartjátok az imát, és megadjátok a zakátot, és hisztek a Küldötteimben, és segítitek őket, és jóravaló kölcsönt adtok Allahnak. Bizony, eltávolítom tőletek a rossztetteiteket, és bebocsátlak benneteket a kertekbe, amelyek alatt folyók folynak. De aki nem hisz közületek ez után, az bizony eltévelyedett az egyenes útról. De azért, mert megszegték a szerződésüket, megátkoztuk őket, és a szívüket keménnyé tettük." 5:12-13

("A szívüket keménnyé tettük", meg külön nagyon érdekes megfogalmazás, mivel egy az egyben egy bibliai kép, amire az Újszövetség többször is hivatkozik és fontos szerepe van.)


"Izrael népe! Bizony, megments tettünk benneteket az ellenségetektől, és találkozóra hívtunk benneteket a hegy jobb oldalán, és leküldtük nektek a mannát és a fürjeket." 20:80 Utalás a Sinai-hegynél történtekre.


"És bizony, Mi megmentettük Izrael népét a megalázó büntetéstől, Fáraótól. Bizony, ő fennhéjázó volt azok között, akik nem tartanak mértéket. És bizony, kiválasztottuk őket, tudással, a teremtmények felett." 44:30-32


"És bizony, Izrael népének adtuk a Könyvet és a bölcsességet, és elláttuk őket a jó dolgokkal, és előnyben részesítettük őket a teremtmények

felett." 45:16

2021. aug. 25. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 216/357 A kérdező kommentje:

"Itt a szövetségkötésről beszél. Szerződés=szövetség. 2:84-nél még írja, is, hogy Izrael gyermekei beleegyeztek. Itt nem egy Könyvről van szó, hanem egy szövetségről, egy szerződésről, amit Izrael elfogadott. Amúgy csak egy megjegyzés. Elég fura megfogalmazás, azt sejteti, hogy Isten megszegi a saját szövetségeit, ha a másik fél engedetlen."


Mindegy hogy szerződésnek vagy szövetségnek fordítod. Lényeg az hogy ennek semmi köze a zsidó keresztény elképzeléshez. Ilyen szövetséget minden néppel kötött Allah.


Mohamed próféta szavai:


"Nem felsőbbrendű egy arab ember a nem arabnál, és a nem arab sem felsőbbrendű az arabnál.Nem jobb a fehér ember a feketénél, és a fekete sem a fehérnél, kivéve, ha vallásossága és jó cselekedetei jobbá teszik."


Tehát az iszlámban nincs helye az etnikai alapú felsőbbrendűségnek. Csak úgy lehetsz valakinél jobb ha a vallásosság és jó cselekedeteid jobbá tseznek. A zsidók azért váltak naggyá mert betartották Isten parancsait, nem azért mert etnikailag ki lettek választva. Ha betartod Isten parancsait, Isten felemel a többi nép fölé, ha nem akkor jön a büntetés. A zsidók ezt azért elismerik. Tudják hogy azért omlott össze a zsidó állam és rombolták le a templomot mert a zsidók eltértek Isetn parancsaitól. Szóval nem értem mit csodálkozol azon hogy ha az emberek megszegik a szabályokat akkor Isten megbünteti őket. A szerződés addig él amig minden fél betartja aki pedig megszegi annak szankciói lesznek.

A muszlimok is amig betartották Isten parancsait, a többi nép felett voltak. Nem sokkal Mohamed próféta után a muszlimoké volt a világ legfejletebb állama minden terén ahogy eltértek ettől, kezdődött a hanyatlás.

2021. aug. 26. 00:29
 217/357 anonim ***** válasza:
68%

Vidiripi


Azért nem fogadják el a keresztények Mohamedet ,mert ő nem próféta és a Biblia nem jövendölte meg! De főleg azért mert nincs köze Istenhez!

- A muszlimok miért nem fogadják el Jézus Krisztust megváltónak?

2021. aug. 26. 04:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 218/357 A kérdező kommentje:
Azért mert Istennek nem kell megöletnie valakit hogy meg tudjon bocsátani. Meg azért nem mert hatalmas igazságtalanság hogy a te bűneidet egy ártatlan ember vállalja át és szenved, te pedig következmények nélkül besétálsz a mennyországba.
2021. aug. 26. 06:52
 219/357 anonim ***** válasza:
91%

Megnéztem a kérdező által belinkelt videót.

Az állitólagos rabbi még csak kipát sem visel.

Egy vallásos zsidó férfi külső megjelenésében ez első, hogy nem fedetlen a feje. Hát még egy rabbinál.

Az az alak nem vallásos zsidó. Pont.

2021. aug. 26. 07:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 220/357 A kérdező kommentje:

Ha utanénézel az illetőnek akkor látni fogod hogy azt írják ortodox zsidó és eléégi ismert. Nagyon sok videója van fent ahogy látom.


De itt egy másik rabbi. Visel kipát és ő is azt mondja hogy Allah ugyanaz az Isten akiben a zsidók hisznek, és a keresztény istenképet elutasítja.


https://www.youtube.com/watch?v=nm12SOsgGlU

2021. aug. 26. 08:29
❮❮ ... 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!