Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Keresztények miből gondolják...

Keresztények miből gondolják hogy Jézus hozzájuk fog visszatérni?

Figyelt kérdés

Keresztények szerint Jézus Isten, aki majd vissza fog térni a Földre. Az iszlám vallásban is szerep Jézus, de mint próféta és egyes muszlim források szerint szintén visszatér.

Ha valóban visszatér Jézus, kihez megy majd? Keresztényekhez vagy muszlimokhoz?

Összegyűjtöttem néhány fontosabb szempontot ami alapján el tudjuk dönteni:


1,

Ha Jézus visszatér, az első hogy köszöntjük. Biblia szerint Jézus így köszönt: "Békesség néktek!"(János 20:26). Keresztények viszont nem így köszönnek, hanem: Dicsértessék!, Dicsértessék a Jézus Krisztus!, Dicsőség Jézus Krisztusnak.

Arámi nyelven ami Jézus anyanyelve a "békesség néktek" úgy hangzik hogy Shlama allawkhon. A muszlim köszönés: Salamu alaikum. Tehát egyértelmű hogy muszlimok úgy köszönnek ahogy Jézus, keresztények viszont nem. Ha Jézus meghallja a keresztény köszöntést, nem fogja érteni, de ha a muszlim köszöntést hallja, egyből tudni fogja hogy jó helyen jár mert ez az Isten által elvárt köszöntés.


2,

Kérdés hogy ki mivel kínálná Jézust? Tudjuk hogy Jézus csak kóser ételeket fogyasztotta. Nem evett sem disznót sem vért, de keresztények megeszik ezeket és nem érdekli őket a kóser törvény. Az iszlámban a kóser megfelelője a halal, így Jézus gond nélkül fogyaszthatná a muszlimok ételeit, de ha a keresztények disznóval kínálnák, biztosan visszautasítaná, nem értené keresztények miért eszik meg és lehet felfordulna a gyomra.


3,

Isten neve. Keresztények God-nak vagy egyszerűen Istennek szólítják a Teremtőt, de Jézus nem. Anyanyelvén Jézus Elah-nak szólította Istent muszlimok pedig Allah-nak. Tehát ha muszlimok azt mondják Jézusnak hogy Allahban hisznek, Jézus tudni fogja hogy ugyanabban hisznek mint ő. De ha keresztények mondják hogy Istenben hisznek, Jézus nem fogja ebből tudni kit is imádnak a keresztények.



4,

Jézus neve. Keresztények Jézusnak, vagy Jesusnak nevezik, de nem ez a valódi neve. Utánanéztem és arámi nyelven, ami Jézus anyanyelve, Eesho vagy Ísho. Az iszlám szerint pedig Jézus neve Ísa.

Tehát keresztények nem ismerik a valódi nevét. Ha Jézusnak szólítanák, lehet fel sem ismerné, de ha muszlimok szólítanák tudná hogy róla van szó.



5, Következő fontos kérdés hogy Jézus templomban vagy mecsetben imádkozna. Egy keresztény templom tele van szentnek nevezett emberek képeivel, szobraival akikhez keresztények imádkoznak, és mégtöbb esetben Jézus képeihez, szobraihoz imádkoznak. Ez a Biblia szerint is bálványimádás.

Egy mecsetben viszont nincsenek képek vagy szobrok. Muszlimok csakis Allah-hoz imádkoznak, tehát Jézus szívesen bemenne egy mecsetbe imádkozni, de keresztény templomba be nem tenné a lábát vagy ha igen, Jézus saját kezűleg dobálná ki a képeket, szobrokat és a többi bálványt.

Azt is tudjuk a Bibliából hogy Jézus arccal a földre borulva imádkozott (Máté 26:39 Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott), de keresztény nem így imádkoznak. Muszlimok imádkoznak így.



6,

Másik fontos kérdés a böjt. Muszlimoknak egy hónapos böjtöt kell tartaniuk ami alatt hajnalhasadástól naplementéig tartózkodniuk kell az evéstől és ivástól. Biblia szerint Jézus 40 napig böjtölt és keresztény források szerint eredetileg a keresztények is naplementéig nem ettek és nem ittak. Ma már viszont csak annyiból áll a keresztény böjt hogy egy két napig nem esznek húst.



Ezek alapján szerint egyértelmű hogy ha Jézus visszatér a Földre, muszlimokhoz menne és jól érezné magát. Keresztények között viszont kifejezetten rosszul érezné magát, így szerintem eszébe nem jutna hogy keresztényekhez menjen.



2020. nov. 24. 08:55
❮❮ ... 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 ... ❯❯
 191/309 anonim ***** válasza:
100%

"Szerinted a Sátán annyira hülye hogy megkísérti Istent még ha emberként is van jelen? Nevetséges."


Nem szerintem, hanem a Biblia szerint Sátán a Kísértő. Ne csak Ádám és Éva történetében, hanem Jézust is megkísértette. Elolvashatod, ha érdekel.


MÁTÉ EVANGÉLIUMA

4. fejezetJézus megkísértése


1 Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. Zsid 2,18 ; 4,15

hozzáadás a könyvjelzőkhöz


2 Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. 2Móz 34,28 ; 1Kir 19,8


3 Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré!


4 Ő így válaszolt: Meg van írva: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” 5Móz 8,3


5 Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, Dán 9,27


6 és így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: „Angyalainak parancsot ad, és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” Zsolt 91,11-12


7 Jézus ezt mondta neki: Viszont meg van írva: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” 5Móz 6,16


8 Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét,


9 és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.


10 Ekkor így szólt hozzá Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” 5Móz 6,13


11 Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki.


Mellesleg az Elah Istenre utal, de nem Allahra, hanem Elohimra, aki maga az Örökkévaló, az Úr.

Elohim: 1. Istennév. Az egyes számú héb. eloah (arám elah) csaknem kivétel nélkül emelkedett stílusú szövegben fordul elő, olykor köznévként (Ez 28,2; Zsolt 18,2; Dán 11,37), nagyobbrészt az igaz Isten neveként (MTörv 32,15; Hab 3,3; Zsolt 50,2; Jób: 41-szer). A többes számú ~ több mint 2000 helyen szerepel az ÓSz-ben, s rendszerint az isteneket jelöli (Kiv 18,11; MTörv 10,17; Bír 9,13), de ritkán áll többes számú állítmánnyal (Ter 20,13; 35,7; Kiv 32,4.8: Józs 24,19; 2Sám 7,23). Az ~ az egy v. az egy igaz Istenre utal, aki →El minden tulajdonságát birtokolja. Így az eredetileg köznévi ~ tulajdonnévvé válik; főleg az →Elohista, a papi teremtéstört. él vele gyakran. - 2. Lények, akik Isten környezetéhez tartoznak, v. emlékeztetnek az Istenre, pl. Isten fiai (Ter 6,2.4; Jób 1,6; 2,1; 38,7), halottak lelkei (1Sám 28,13); rendkívüli erőkkel rendelkező emberek: Mózes (Kiv 4,16; 7,1; vö. Szám 11,17.25), a király (Zsolt 45,7; vö. 2Sám 14,17), a fejedelmek és a bírák (Zsolt 82,6; vö. Kiv 18,15-19; 2Sám 16,23). **


Mi is egy Istenben hiszünk, akinek 3 megnyilvánulási formája van (Atya, Fiú, Szentlélek). Vallásszabadság van, mindenki abban hihet, amiben hinni tud, és szabadon lehet megválasztani a vallást. Nem szükséges és nem is lesz eredményes az, ha leszólod a kereszténységet egy keresztény ország nyelvén, magyarul. Itt nekünk nincs szükségünk másféle, hamis tanításra.


Egyébként azzal tisztában vagy, hogy a keresztény vallás gyökerei a zsidó vallásban vannak?

És arról tudsz-e, hogy Ábrahám törvénytelen gyermeke, akit szolgája, Hágár szült, Izmáel az arabok ősatyja és a muszlim vallás gyökerei hozzá vezetnek?

Ha ez is érdekel , ez az Ószövetségben találod.

2020. dec. 4. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 192/309 anonim ***** válasza:
100%

"Egyébként ezt nem sértésnek szántam. Egyszerűen hatalmas nagy marhaságokat állított az illető és valami keresztény misszionárius térítő szöveggel próbálkozott."

A válaszolók se sértésnek szánják, csak egyszerűen tényt közlenek veled kapcsolatban. Nem kell sértésnek venni, ha lehülyéznek vagy idiótának titulálnak. Amikor valaki megjegyzi nekem, hogy kék a szemem, azt se veszem sértésnek. Egyszerű tények ezek.

2020. dec. 4. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 193/309 A kérdező kommentje:

"Oké. De ettől még nem kellene lenézni a másikat, nem kellene sértegetni a másikat, nem kellene pejorativ jelzőket használnod rájuk és a hitükre. Popnt ugyanolyan rosszul esik nekik is, mint amennyire rosszul esett neked is az ilyen stilus. Lehetne erről beszélgetni kulturált hangnemben is, valahogy úgy, mint aki emberszámba veszi a beszélgetőpartnereit.2


Ezt nem nekem kellene mondanod hanem a jelen lévő válaszolóknak.



"Ez mitől hazugság? Ha keresztény lennél, egyetlen kérdésed sem lenne a 6-ból, nemhogy 6 :)"


Azért hazugság mert ezt a 6 pontot nem azért tartom igaznak mert muszlim vagyok hanem mert a tények ezt igazolják.

2020. dec. 4. 11:45
 194/309 A kérdező kommentje:

"Hogy miii? :D Mennyit szeretnél, hogy beidézzek? 5 elég lesz? Vagy legyen inkább 10? Szinte alig volt olyan hozzászólásod, amiben legalább egyszer nem minősitetted volna (nyíltan vagy burkoltan) azt, akinek éppen válaszoltál hombre :D

Jól írtad az imént, tényleg a hazudozással kezdődnek a problémák."


Szerintem tudom mi lehet a gond. Te sértegetésnek veszed ha valakivel közlöm az gazságot a vallására vonatkozóan. Ehhez képest a válaszolók nagyon primitív hozzászólásai már nem zavarnak téged.



"A viták bukásán ugye azt értjük jelen esetben, hogy te csak fújod a magadét, a szokott öntelt stílusodban, nem törődve azzal hogy mit mond a másik, és a másik egy idő után erre rájön, és eldurran az agya a stílusodtól?"


Akkor ezt úgy veszem hogy beismered, a válaszolók kezdtek sértegetni engem. Mindig érdekel mit mond a másik, de csak akkor veszem komolyan ha tényeken alapul, és logikus. Arról nem én tehetek hogy a jelenlévő válaszolók ilyenből alig tudtak felmutatni.



"Egyre vagy kettőre emlékszem én is. És? Ez egy ilyen oldal. Tudod, valláskritika a rovat neve. A jehovások is kapnak a katolikusoktól, meg a kreacionisták is az ateistáktól, meg a muszlimok is a mittudoménkiktől. Ébresztő! Ez a rovat erről szól."


Akkor nálad komoly gondok vannak ha a kritikát egy kategóriának veszed és provokációval, sértegetéssel.



"Mi közöd hozzá, hogy mi közöm hozzá?"


Az a közöm hozzá hogy én tettem fel a kérdést de nem neked. Miért szólsz bele mikor nem téged kérdeztelek? Majd ha érdekel az ateisták véleménye akkor elmondhatod.



"Igen, ott voltam. Ott is ugyanebben a dölyfös, provokatív, bicskanyitogató stílusban kommunikáltál. Aztán mikor valakinek eldurrant az agya, és kiosztott, akkor meg mindenkit válogatás nélkül sértegettél és minősítgettél, pont ugyanúgy, mint ennél a kérdésednél. Ez a módszered, okos vagy te, de szereted hülyének mutatni magad, vastagon megfűszerezve ezzel az önhitt, öntelt stílussal, addig szórakozol a másik idegein, míg az elunja, és odaszól valamit. Onnantól meg bármit lehet már, "mer ő kezdte". Nem, nem ő kezdte. Te kezdted, azzal, hogy eleve azzal a céllal írtad ki ezt a kérdést, hogy kiprovokálhasd majd benne, hogy kiosszanak."


Értem már :) Szóval alulmaradtál akkor a vitában és azóta sem tudtad megemészteni, azért jelensz meg a kérdéseimnél akkor is ha nem neked szól. Ezt a marhaságot meg visszautasítom hogy én provokálom ki a sértegetést.



"te így nevezed az öncélú provokációt? Lehet így is nevezni, hangzatos név :) Kár, hogy a kis szembesítgetésesdiddel leginkább azt éred el, hogy rólad általánosítanak minden muszlimra, mivel te muszlimnak vallod magad, és a te stílusodat ismerik meg a megnyilvánulásaidból. Ezzel te magad rontod közvetlenül a muszlim tesók megítélését keresztény körökben, ez nem zavar?"


A jelen lévő keresztények nagy valószínűséggel tőlem hálják először például ebben a hat pontban leírtakat ami lehet sokként hat rájuk mivel most szembesülnek az igazsággal. Egyesekből ez dühöt válthat ki mert nem akarja elfogadni az igazságot és ha mondjuk amúgy is utálta a muszlimokat lehet most még jobban fogja utálni, de én csak az igazságot közlöm. Ha csak egy ember elgondolkodik már megérte. És lehet később az is átgondolja aki most sérteget. Nagyonsok olyan ember volt aki korábban gyilkolta a muszlimokat de idővel áttért és hívő muszlim lett, szóval nem lehet tudni.



"itt nekem ezzel az álszent dumával, hogy "az utóbbi időben keresztények iszlámellenes gyülöletkeltést folytatnak", mert te magad vagy az, aki gyűlöletet keltesz, és még a keresztényekre is akarod kenni."


Álszent duma? Nézzél már szét a keresztény világban és Magyarországon hogy milyen iszlámellenes gyűlöletkeltés megy már évek óta.


Egyébként meg ne tereld el a témát. Fél oldalt teleírtál ezzel, totál feleslegesen.

2020. dec. 4. 12:13
 195/309 anonim ***** válasza:
100%

"Szerintem tudom mi lehet a gond. Te sértegetésnek veszed ha valakivel közlöm az gazságot a vallására vonatkozóan."

Valóban tudod, de most játszod a ma született bárányt. Nagyon jól tudod, hogy a probléma a stílusoddal van, nem a mondanivalóddal.


"Ehhez képest a válaszolók nagyon primitív hozzászólásai már nem zavarnak téged."

De, zavarnak. De most itt elsősorban te vagy a provokatőr, nem ők.


"Akkor ezt úgy veszem hogy beismered, a válaszolók kezdtek sértegetni engem. Mindig érdekel mit mond a másik, de csak akkor veszem komolyan ha tényeken alapul, és logikus. Arról nem én tehetek hogy a jelenlévő válaszolók ilyenből alig tudtak felmutatni."

Nocsak, neked is fáj az igazság, úgy látszik :)


"Akkor nálad komoly gondok vannak ha a kritikát egy kategóriának veszed és provokációval, sértegetéssel."

20 oldal óta valláskritikának álcázott minősítgetéshadjáratot folytatsz a keresztények ellen, és még te rovod ezt fel nekem? :D Tényleg nagyon fájhat az az igazság :D


"Értem már :) Szóval alulmaradtál akkor a vitában és azóta sem tudtad megemészteni, azért jelensz meg a kérdéseimnél akkor is ha nem neked szól."

Persze hogy érted te, nem vagy te buta gyerek :) Csak megint színészkedsz egy kicsit, játszod a hülyét, mintha nem értenéd, miről van szó.


"A jelen lévő keresztények nagy valószínűséggel tőlem hálják először például ebben a hat pontban leírtakat ami lehet sokként hat rájuk mivel most szembesülnek az igazsággal. Egyesekből ez dühöt válthat ki mert nem akarja elfogadni az igazságot és ha mondjuk amúgy is utálta a muszlimokat lehet most még jobban fogja utálni, de én csak az igazságot közlöm. Ha csak egy ember elgondolkodik már megérte. És lehet később az is átgondolja aki most sérteget. Nagyonsok olyan ember volt aki korábban gyilkolta a muszlimokat de idővel áttért és hívő muszlim lett, szóval nem lehet tudni."

Ez csak ideológia, ideológia. Mennyi lesz ilyen, várhatóan, aki áttér miattad a muszlim vallásra? 1? talán 2? legjobb esetben, több aligha hiszem. És mennyi, akiben már mostanra negatív érzéseket keltettél az iszlámmal szemben? 10? 20? 50? És ez csak növekedni fog, ahogy egyre többen olvassák szavaidat. Szóval az arány nagyon rossz, és nagyon nem a te ideologiádat igazolja. Nagyon rossz hatásfokkal működsz, ha az a célod, amit írtál.


"Álszent duma? Nézzél már szét a keresztény világban és Magyarországon hogy milyen iszlámellenes gyűlöletkeltés megy már évek óta."

Itt meg 20 oldal óta végzed szorgalmasan az iszlámellenes gyűlöletkeltést, de azt könnyedén a szőnyeg alá söpröd. Az nem zavar, ugye? Álszentkém :)

De ha még így is van, úgy gondolod, hogy ez téged feljogosít arra, hogy a vélt sérelmeidért a kicsinyes bosszúdat az itt jelen lévő keresztényeken töltsd ki? Tudom én is, milyen a tehetetlenség érzése, nagyon is jól. De ennek akkor sem az önbíráskodás a megoldása, nem az, hogy a kicsinyes bosszúdat névtelenül, ismeretlen idegeneken töltsd ki.

2020. dec. 4. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 196/309 A kérdező kommentje:

"Nem szerintem, hanem a Biblia szerint Sátán a Kísértő. Ne csak Ádám és Éva történetében, hanem Jézust is megkísértette. Elolvashatod, ha érdekel."


Tudom hogy a Biblia szerint így van és olvastam is de akkor is értelmetlen.



" Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem."


A Sátán szerinted annyira hülye hogy felajánlja a világ minden országát Istennek, ami egyébként is Istené? És azt kéri Istentől hogy imádja? Totál értelmetlen így.



"Ekkor így szólt hozzá Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” 5Móz 6,13"


Ez pedig bizonyítja hogy Jézus nem Isten. Azt mondja Jézus, csak Istent imádd, csak neki szolgálj. Nem azt mondja hogy "Isten vagyok, engem imádd és engem szolgálj". Tehát ennek az eseménynek amit idéztél a Bibliából, csak úgy van értelme ha Jézus próféta. Így már van értelme hogy a Sátán megkísérti, jutalmat ajánl ha őt imádja stb.



"Mellesleg az Elah Istenre utal, de nem Allahra, hanem Elohimra, aki maga az Örökkévaló, az Úr."


Az Elah, Elohim az Allah szóból ered. Erre vonatkozóan több héber forrást is mutattam.



"Mi is egy Istenben hiszünk, akinek 3 megnyilvánulási formája van (Atya, Fiú, Szentlélek). Vallásszabadság van, mindenki abban hihet, amiben hinni tud, és szabadon lehet megválasztani a vallást. Nem szükséges és nem is lesz eredményes az, ha leszólod a kereszténységet egy keresztény ország nyelvén, magyarul. Itt nekünk nincs szükségünk másféle, hamis tanításra."


Akkor el vagy tévedve mert a vallásszabadság azt is jelenti hogy szabadon megfogalmazhatok kritikát a keresztény vallásról. Az egy dolog hogy keresztények azt mondják egy Istenben hisznek, de ha megnézzük a szentháromság tanítását az három külön istenséget jelent és egyenlő a politeizmussal.



"És arról tudsz-e, hogy Ábrahám törvénytelen gyermeke, akit szolgája, Hágár szült, Izmáel az arabok ősatyja és a muszlim vallás gyökerei hozzá vezetnek?"


Tudom hogy ezt írja a Biblia de ez egy hazugság. A Korán szerint Hágár Ábrahám felesége, Izmáel pedig a törvényes gyereke. Az hogy a Biblia szerint Ábrahám kedvére együtt hált a szolgálójával azt mutatja hogy a Biblia engedi a szexrabszolgaságot.

2020. dec. 4. 18:14
 197/309 A kérdező kommentje:

"Valóban tudod, de most játszod a ma született bárányt. Nagyon jól tudod, hogy a probléma a stílusoddal van, nem a mondanivalóddal."


Akkor a mondanivalómra figyelj ne a stílúsomra.



"De, zavarnak. De most itt elsősorban te vagy a provokatőr, nem ők."


Előbb még azt írtad a mondanivalómmal nincs gond. Hogy lehetek akkor provokátor? :) Mindketten tudjuk hogy téged nem zavar a többi válaszoló nagyon primitív hozzászólásai, csak az én írásaimban keresed a legkisebb jelét provokációnak hogy egyből ugorhass arra, mert a vitát azt buktad. Most is totál tereled a témát.



"Nocsak, neked is fáj az igazság, úgy látszik :)"


Lehet nekem is fájna az igazság de ilyen még nem hangzott el tőletek :)



"20 oldal óta valláskritikának álcázott minősítgetéshadjáratot folytatsz a keresztények ellen, és még te rovod ezt fel nekem?"


Semmi ilyen nem történt. Kezded túlzásba vinni a hazudozást.



"Persze hogy érted te, nem vagy te buta gyerek :) Csak megint színészkedsz egy kicsit, játszod a hülyét, mintha nem értenéd, miről van szó."


Egy ateistát mit érdekli keresztények és muszlimok vallási vitája, hmm? Ennyire fáj hogy akkor téged is szembesítettelek az igazsággal? :)


"Mennyi lesz ilyen, várhatóan, aki áttér miattad a muszlim vallásra? 1? talán 2? legjobb esetben, több aligha hiszem. És mennyi, akiben már mostanra negatív érzéseket keltettél az iszlámmal szemben? 10? 20? 50? És ez csak növekedni fog, ahogy egyre többen olvassák szavaidat. Szóval az arány nagyon rossz, és nagyon nem a te ideologiádat igazolja. Nagyon rossz hatásfokkal működsz, ha az a célod, amit írtál."


Ha csak 1 ember lesz már megérte. Az az 50 pedig akkor is utálná a muszlimokat ha én egy betűt nem írtam volna. Én a Bibliával bizonyítom hogy a muszlimoknak van igazuk. Aki inkább megtagadja a Bibliát ami a saját szent könyve csak hogy ne kelljen elfogadnia hogy a muszlimoknak van igaza, annak bármilyen szép stílusban beszélhetsz, nem lesz más a végeredmény.



"Itt meg 20 oldal óta végzed szorgalmasan az iszlámellenes gyűlöletkeltést, de azt könnyedén a szőnyeg alá söpröd. Az nem zavar, ugye? Álszentkém :)"


Gondolom keresztényellenes gyűlöletkeltést akartál írni, de mindketten tudjuk hogy ez nem igaz és te is beismerted mert azt írtad a mondanivalómmal nincs gond.



"De ha még így is van, úgy gondolod, hogy ez téged feljogosít arra, hogy a vélt sérelmeidért a kicsinyes bosszúdat az itt jelen lévő keresztényeken töltsd ki? Tudom én is, milyen a tehetetlenség érzése, nagyon is jól. De ennek akkor sem az önbíráskodás a megoldása, nem az, hogy a kicsinyes bosszúdat névtelenül, ismeretlen idegeneken töltsd ki."


Senkin nem töltök ki semmit. A keresztények iszlámellenes gyülöletkeltést folytatnak én pedig úgy válaszolok erre hogy szembesítem őket az igazsággal, úgy hogy a Bibliával bizonyítom hogy az iszlám az igaz vallás.

2020. dec. 4. 18:45
 198/309 tgt ***** válasza:
100%

Kérdező:

Azt írod:

„Az Elohim és az Elah Isten kizárólagos neve.”


Ez nem igaz. Elmagyaráztam, miért nem. Olvasd vissza.


Azt írod:

„ Máskülönben azt jelentené hogy Isten 2500 helyen a Bibliában úgy mutatja be magát mint bármilyen pogány istenséget. „


A héber elohim szó jelentheti Istent, az angyalokat, a bírákat, az országok uralkodóit, vagy pogány isteneket, de mindig meg lehet különböztetni, hogy a szöveg szerzője melyikre gondol.


Például amikor azt mondja Isten Mózesnek: „Rajtam kívül más istened ne legyen!” – a más istenekre az elohim szót használja a Biblia.

Vagy amikor azt mondja Isten: „ítéletet tartok Egyiptom minden istenén”- akkor Egyiptom isteneire az elohim szó szerepel.

Vagy amikor azt mondja Isten: „mivel elhagyott engem s Astartét, a szidoniak istennőjét és Kámost, a moabiták istenét s Molokot, Ammon fiainak istenét imádta,” – az idegen istenekre az elohim szót használja.

Vagy amikor azt írja a Biblia Sámuel könyvében: „Az asszony pedig monda Saulnak: istenfélét látok feljőni a földből” – akkor az istenfélére, aki nem az Egyisten, az elohim szó szerepel.

Vagy amikor azt írja Mózes könyvében: „Akkor vigye őt az ő ura a bírák elé, és állítsa az ajtóhoz vagy az ajtófélhez, és az ő ura fúrja által az ő fülét árral; és szolgálja őt mindörökké.” – a bírákra az elohim szót használja.

Vagy: „Ha nem találják meg a tolvajt, a ház urát vigyék a bírák eleibe: hogy nem nyújtotta-é ki kezét az ő felebarátja vagyonára” – a bírákra szintén az elohim szó szerepel.


És így tovább…

Az elohim tehát nem Isten kizárólagos neve.


Azt írod:

„ Abban mi a logika hogy mikor Isten bírói minőségében mutatkozik be, ezt úgy teszi mint egy pogány istenség?”


Ebben tényleg nincs logika, de én nem írtam ilyet.


Azt írod:

„Ha a JHVH Isten egyetlen kizárólagos neve, akkor mindenhol ez szerepelne. „


A JHVH nem kizárólagos név, hanem a legszentebb. De Istent a Biblia több néven is illeti.


Azt írod:

„Abban semmi logika nincs hogy mikor bírói minőségében mutatkozik be, pogány istenségként teszi, könyörületes Istenként meg a JHVH nevet használja.”


Nem írtam ilyet. Próbáld meg értelmezni, amit írtam.


Azt írod:

„Egyébként keresztények sem Jahvenak szólítják Istent. Kérdés hogy miért nem?”


Senki nem szólítja Jahvének Istent, ugyanis nem biztos, hogy úgy kell a JHVH-t kimondani. A JHVH helyett leginkább Adonáj szoktak mondanak a zsidók, ami azt jelenti: Uram. De, mint már írtam, 21 féleképpen szokták szólítani Istent. A keresztények pedig leginkább Atyának szólítják Istent, mert Jézus is így szólította.


Azt írod:

„Megint hazudsz. Jézus anyanyelve arámi igaz? Arámi nyelven Elah szerepel az Ószövetségi versekben mert ugye néhány könyv arámi nyelven íródott. A szír újszövetségben ami szintén arámi nyelven íródott szintén Elah szerpel mint Isten neve. Teljesen egyértelmű így hogy Jézus is Allahnak szólította Istent.”


Igen, az arámi szövegekben előfordul az elah szó. Az Ószövetség több, mint 23000 verse közül csak 250 vers van arámi nyelven írva, és abban is csak néhányszor nevezi a szerző elahnak Istent. Elképzelhető, hogy az elahnak az Allah szóval közös gyöke van, ez pedig az akkád Ilu szó, ami istent, vagy lelket jelent. Mohamed „próféta” lehet, hogy innen vette az Allahot, de tévedett, amikor azt gondolta, hogy ez lenne Isten kizárólagos neve. Mondjuk úgy, nagyon-nagyon ritkán használja a Biblia Istenre az elah szót. Semmi nem indokolja, hogy ez lenne Isten kizárólagos és minden más nevet magában foglaló megnevezése, ilyen állítás a Bibliában nem szerepel.


Az Újszövetség ógörögül íródott, nem szerepel benne az Allah szó. A „szír újszövetség” az ógörög Újszövetség fordítása. Jézus pedig nem szólította Istent Allahnak.


Azt írod:

„Mégha azzal is érvelsz hogy az Elah nem Isten kizárólagos neve (ami amúgy nem igaz mert ez Isten kizárólagos neve), hanem szövegkörnyezettől függően lehet az is, akkor is Jézus egészbiztos használta az Elah szót is. Tehát Allahnak szólította Istent. Az Atya pedig nem Isten neve.

Már írtam, Jézus Atyának szólította Istent. Erről könnyen megbizonyosodhatsz, ha elolvasod az evangéliumokat.


Csak néhány részlet az evangéliumokból:

„Abban az órában Szentlélekkel telve így ujjongott: „Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és kiműveltek elől, és kinyilatkoztattad az együgyűeknek. Igen, Atyám, így tetszett neked.”

„Atyám mindent nekem adott, és senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.”

„Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd! „

„Jézus pedig ezt mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”

„Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: Atyám, kezedbe ajánlom lelkem! „

„Én pedig elküldöm nektek, akit Atyám ígért. Maradjatok a városban, amíg a tiétek nem lesz a mennyei erő!”

„Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.”

„Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.”

„Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én testvérem és az én anyám.”

„Ő pedig így válaszolt: Minden növényt, amelyet nem az én mennyei Atyám ültetett, ki fognak gyomlálni.”

„Jézus ezt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám.”

„Bizony mondom nektek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám.”

„Erre ő ezt mondta nekik: Az én poharamat kiisszátok ugyan, de hogy ki üljön jobb és bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni. Azoké lesz, akiknek az én Atyám elkészítette.”

„ Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta.”

„De mondom nektek, nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában.”

„a galambárusoknak pedig ezt mondta: Vigyétek ezeket innen, ne csináljatok piacteret az én Atyám házából!”


És így tovább…


Továbbra is várom tőled azokat a részeket a Bibliából, amikor Isten kijelenti, hogy az ő kizárólagos neve Allah, amely név minden más nevet magában foglal. Az a három vers, amit be szoktál idézni, nem erről szól.


Ezdrás 7.19: „Az edényeket, amelyeket Istened házának használatára kézhez kapsz, vidd az Isten színe elé Jeruzsálembe”

Ezdrás 7.23: „Mindazt, ami a menny Istenének szertartásához hozzátartozik, gondosan meg kell tenni a menny Istenének temploma javára, hogy meg ne nehezteljen a királynak és fiainak országára”

Dániel 2.23: „Neked adok hálát, atyáink Istene, és téged dicsérlek én, mert bölcsességet és erőt adtál nekem, és megmutattad most nekem, amit kértünk tőled, s a király ügyét kinyilatkoztattad nekünk.”


Nagyon szép részek, de egyik sem írja azt, hogy Isten kizárólagos neve Allah lenne.

2020. dec. 5. 06:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 199/309 A kérdező kommentje:

"Ez nem igaz. Elmagyaráztam, miért nem. Olvasd vissza.


Én pedig elmagyaráztam hogy miért igaz.



"A héber elohim szó jelentheti Istent, az angyalokat, a bírákat, az országok uralkodóit, vagy pogány isteneket, de mindig meg lehet különböztetni, hogy a szöveg szerzője melyikre gondol."


Az már a zsidók hibája hogy Isten nevét összemosták a pogány istenségek és másokra használt szóval. Az iszlámban Allah Isten kizárólagos neve, az ilah szó használatos a pogány istenségek megjelölésére.



"Ebben tényleg nincs logika, de én nem írtam ilyet."


Pontosan ezt írtad. Amit leírtál abból ez következik.



"A JHVH nem kizárólagos név, hanem a legszentebb. De Istent a Biblia több néven is illeti."


Akkor a JHVH használatos pogány istenségek esetében is?



"Nem írtam ilyet. Próbáld meg értelmezni, amit írtam."


De ezt írtad. Mikor bírói minőségében mutatkozik be és Elohim szerepel, pogány istenségként teszi, könyörületes Istenként meg a JHVH nevet használja.



"Senki nem szólítja Jahvének Istent, ugyanis nem biztos, hogy úgy kell a JHVH-t kimondani."


Keresztények nem tudják hogy kell kiejteni Isten kinyilatkoztatott nevét? Én már semmin nem csodálkozom ha keresztényekről van szó.



"A JHVH helyett leginkább Adonáj szoktak mondanak a zsidók, ami azt jelenti: Uram. De, mint már írtam, 21 féleképpen szokták szólítani Istent."


A Koránban is szerepel az Úr mint Isten megszólítása de ugye ez nem név.



"A keresztények pedig leginkább Atyának szólítják Istent, mert Jézus is így szólította."


"Igen, az arámi szövegekben előfordul az elah szó. Az Ószövetség több, mint 23000 verse közül csak 250 vers van arámi nyelven írva, és abban is csak néhányszor nevezi a szerző elahnak Istent."


Lehet Jézus Atyának is szólította de egész biztos hogy Allah-nak szólította Istent. Például vegyük Jézus állítólagos utolsó szavait a kereszten. Erről már beszéltünk más összefüggésben. Úgy szól hogy "Istenem Istenem, miért hagytál el engem.". Ez arámi nyelven így hangzik: Elahi Elahi lemah sevaktani. Tehát teljesen egyértelmű hogy Jézus Allahnak szólította Istent. Nem azt mondta hogy Atyám, miért hagytál el engem.



"Elképzelhető, hogy az elahnak az Allah szóval közös gyöke van, ez pedig az akkád Ilu szó, ami istent, vagy lelket jelent."


Milyen közös gyök? :) A két szó teljesen ugyanaz.



"Mohamed „próféta” lehet, hogy innen vette az Allahot, de tévedett, amikor azt gondolta, hogy ez lenne Isten kizárólagos neve."


Még mindig ezt próbálod behazudni? Az arab keresztények Mohamed próféta előtt többszáz évvel Allah-nak szólították Istent és Jézus is Allahnak szólította Istent amint látod. Tehát hiába próbálod behazudni hogy Mohamed próféta találta ki.



"Az Újszövetség ógörögül íródott, nem szerepel benne az Allah szó."


Az Evangélium arámi nyelven írodhatott. A görög nyelvű csak egy fordítás.



"Továbbra is várom tőled azokat a részeket a Bibliából, amikor Isten kijelenti, hogy az ő kizárólagos neve Allah, amely név minden más nevet magában foglal. Az a három vers, amit be szoktál idézni, nem erről szól."


Már rég bizonyítottam. Ha az Elohim nem Isten kizárólagos neve akkor Isten 2500 helyen a Bibliában úgy mutatja be magát mint bármilyen pogány istenséget. Ez teljesen kizárható, tehát az Elah Isten kizárólagos neve ami több zsidó forrás szerint is az Allah szóból ered. Szintén bizonyíték hogy Jézus állítólagos utolsó szavaiban is Elah-nak szólítja Istent. Ha az Elah nem Isten kizárólagos neve akkor felmerül a kérdés, Jézus miért egy olyan néven szólítja utolsó szavaival Istent amit pogány istenségek megnevezésére is használnak? Miért nem az Atya, Úr vagy Jahve nevek egyikén szólította? Nyilván azért mert Isten kizárólagos neve Elah azaz Allah.

2020. dec. 5. 21:37
 200/309 tgt ***** válasza:
100%

Kérdező:

Szerintem rajtad kívül már mindenki érti, hogy az elohim, az élói, vagy az éli szavak nem Isten kizárólagos nevei, hanem csak annyit jelentenek: isten, vagy istenség.


Isten nem mutatkozik be sem bírói, sem pogány isten minőségben, értelmetlen dogokat írsz. Arról van szó, hogy az elohim szó jelentheti a világi hatalmasságokat is, angyalokat is, pogány isteneket is és az Egyistent is, erre hoztam neked bizonyítékokat az előző kommentben. A szövegkörnyezetből derül ki, hogy a könyv írója kire gondolt. Ahogy a magyarban is ugyanazt a szót használjuk, amikor a pogány istenről beszélünk, mint amikor a Mindenható Egyetlen Istenről, a héberben is így van.


Jézus a kereszten azt mondta: „Éli, Éli, lema sabachthani”, vagy „Elói, Elói, lama sabachthani”, ami a 22. zsoltárból való, és azt jelenti: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?„. Ha az Allah szót az elohimra, vagy az élire vezeted vissza, akkor kénytelen vagy elismerni, hogy Mohamed tévedett, ez ugyanis a bibliai iratok szerint nem Isten kizárólagos neve, hanem csak általános megnevezése.


Szerinted az evangélium arámi nyelven íródott, de tévedsz. Az evangéliumok és az egész Újszövetség görög nyelvű. Jézus héberül és arámiul is beszélt, például a zsinagógában héberül olvasott fel, de az Istenre az arámi Abbá szót használta, ami azt jelenti: Atya.


Azt írod:

„Keresztények nem tudják hogy kell kiejteni Isten kinyilatkoztatott nevét? Én már semmin nem csodálkozom ha keresztényekről van szó.”


Senki nem tudja, hogyan kell a JHVH-t kiejteni, ugyanis a szöveg nem jelöli, hogy milyen magánhangzók vannak a mássalhangzók között. Ezért szoktak helyette más szavakat használni.


Értem én, hogy neked muszáj az Allah istennevet védeni, mert a „prófétád” ezt tanította, de ennek semmilyen bibliai alapja nincs.

2020. dec. 6. 06:36
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!