Sokszor olvastam, hallottam sokak véleményét, a Bibliáról. Valóban tele van elkentmondásokkal? Aki válaszol szeretném, ha azt a két állítást idéznétek, amikben ellentmondást véltek felfedezni.
Orosz tudósok megállapították, hogy a Torinói leplet egy nagyon rövid neutron kisugárzás érte, az rajzolta fel a leplen egy megkorbácsolt, megfeszített ember képét úgy, hogy a szövetet különbözőképpen roncsolt, ez hozta létre a rajzolatot.
Feltúnően sokat hivatkozik az evangélium egy lepelre
"Ő pedig gyolcsot vásárolt, levette őt, belegöngyölte, elhelyezte egy sziklába vágott sírboltba, és követ hengerített a bejárata elé."
"A másik tanítvány [ti. János] gyorsabban futott, mint Péter, és elsőként ért a sírhoz. Lehajolt, és látta lerakva a gyolcsokat, de nem ment be. Azután odaért Simon Péter is, aki követte őt, és bement a sírboltba. Látta letéve a gyolcsokat és a kendőt, amely a fején volt, nem a gyolcsok mellé helyezve, hanem külön egy helyen, összehajtva. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először érkezett a sírhoz; látta és hitt."
Ugyan mit látott a sírban ha nem volt ott Krisztus teste a sírban? A gyolcsokat. És mit tett amikor látta? Hitt.
A mai ember megátalkodott mert szemének se hisz, a Bobliának se husz. Hanem újabb és újabb kifogásokat talál ki, csak hogy ne kelljen hinnie.
Te hiszel vagy újabb ellenvetést találsz ki?
Elképesztő, hogy milyen hiszékenyek az emberek. A torinói lepel az egyike a legbutább okoknak, amiért az ember vallásossá válhat. Csak görgess le "A valódiság ellen felhozott érvek" részhez: [link] Például: "Jézus születése után nagyjából 1260–1350 évvel készülhetett a lepel"
Nem kértél tanácsot, de én azt javaslom neked, hogy ha továbbra is hinni akarsz a vallásodban, akkor ne kutass bizonyítékok után, mert csak két eredménye lehet: rájössz, hogy alaptalan a hited, vagy teljesen elvakulttá válsz.
#163
Minden tiszteletem és megértésem mellett, szerintem nem alázlak meg azzal, hogy nem hiszek a te vallásodban. Több ezer vallásban te magad sem hiszel.
Számodra lehet felkavaró érzés olvasni olyan érveket, amik nem a te hited támasztják alá. A "valláskritika" kategóriában csak akkor érdemes szemezgetni a kérdések és válaszok közt, ha ez a téma téged nem zaklat fel.
A Biblia ellentmondásokkal van tele és szörnyűséges tetteket (népirtás, rabszolgatartás, halálrakövezés, stb) állít be morálisnak. Erre rámutatni nem megalázás, nem teszi az Istened mutatványossá, csak megmutatja, hogy hol a helye a Bibliának a könyvespolcon.
152 Isten előtt megátalkodott saját magad vonsz átkot magadra. pontosan meg van írva mi lesz a hitetlenekkel. A lelked fontos, hát mentsdd meg.
A lepelre nem kerülhetett 1. századi pollen!!! Igaz azoknak a buta vizsgálóknak az eredménye, akik a lepel kijavított széléből vágtak ki mintát. Nem onnan kellett volna!!
A lepel majdnem elégett. A szélei megsemmisültek. Azt 14. századi apácák pótolták ki fonálról fonálra.
De ha az egészet elolvasnád, akkor ez is benne van. Térj meg mielőbb.
Kedves kérdező!
A Bibliában nem olvastam olyat amivel te sértegetsz. Az én lelkem lehet egy általam eddig ismeretlen isten része, de a keresztény Istené semmiképpen, hiszen abban nem hiszek, mert logikai ellentmondás a létezése.
Honnan veszed, hogy elnyomom a lelkem? Per definíció te, a vallásos ember, vagy az aki ezt teszi.
Milyen alapon fenyegetsz engem, hogy mit fogok átélni a lelkem halálakor?
Próbáljuk már megadni egymásnak a minimális tiszteletet és egyenrangú emberként kezelni egymást hitünktől függetlenül, nem kellene belemenni személyeskedésbe.
Egyedül az egy istenben kellene hinnetek, a kereszténység csak járulékos dolog.
Mivel az emberek nem jönnek maguktol rá erre, ezért elküldte Fiát hogy elmagyarázta nekünk.
Az ezután kialakult kereszténység már másodlagos.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!