Hisztek Isten létezésében?
"Az bizonyítja, hogy nincs olyan anyag a szervezetünkben, ami az említett dolgokat előidézi, mégis érezzük őket"
Hát persze, mert a spagettiszörny előidézi őket. Vagy a kapanyányimonyók. Mégis mi bizonyítja hogy a lélek idéz elő bármit is, és nem a spagettiszörny, vagy az agykontrolláló ufók, vagy a varázslatos hutymákok?
"Nem mindegy mi a neve?😂 Felőlem annak nevezed, aminek akarod. A lényeg az, hogy ez egy olyan dolog, ami nem anyag, nem biológiai tényező, hanem szellemi"
Nem, hiszen a hutymák az nem szellemi hanem szipinyei, ami egy sokkal logikusabb mint az a béna lélekelképzelés.
A spagettiszörny meg nem csak az érzéseket magyarázza meg, hanem a tésztafélék aromáját is. És mivel a tésztaféléknek van aromája, ami egy szellemi dolog, ezért tudhatjuk hogy a spagettiszörny létezik.
Vagyis a te logikád alapján most bizonyítva van hogy a lélek egy marhaság. Remélem ezek után te is a spagettiszörnyben hiszel!
A lényeg ugyanaz, mint amit korábban is mondtam.
Ha azt állítjuk, hogy a hutymák hozza létre az érzelmeket, ahogy te ezt a lélekről állítod, akkor az összes érved amit csak felhoztál a lélek mellett, ugyanúgy igaz lesz a hutymákra is. Pedig az csak egy hülyeség amit én találtam ki.
Vagyis az érveid alapján a lélek létezésére ugyanannyi érv utal, mint egy nem is létező dologéra. Konkrétabban semmi.
Vagyis, ugyanott vagyunk, mint napokkal ezelőtt. Azaz hogy hiába mondod hogy az érzelmek a lélekből erednek, ha egyszer arra sem utal semmi hogy a lélek bármivel is reálisabb, mint a hutymák, amit csak az előbb találtam ki.
Így sem érted, mi a gond?
"Nem nagy szenzáció ? Állításod szerint az állatoknak nincs énképe, öntudata márpedig ha nincs akkor nem ismeri fel magát a tükörben. Hogy is tenné ha szerinted nincs tisztában a saját létezésével ? Honnan tudná ,hogy ő van a tükörben ha nem tudja mi az ,hogy “én” ?"
Az énkép nem fénykép. :D Az énkép azt jelenti, hogy tudom milyen vagyok, de nyilván nem kinéztre gondoltam, hanem jellemvonásokra. Ismerem magam, és felfogom a külvilág hozzám való viszonyulását. Ebből kialakul egy kép magamról, hogy milyen is vagyok én.
"Honnan tudná ,hogy ő van a tükörben ha nem tudja mi az ,hogy “én” ?"
Onnan, hogy ha lenéz a lábára, és belenéz a tükörbe, akkor ugyanazt a lábat látja. Sőt ha megmozdítja a lábát, akkor azt látja, hogy ugyanúgy mozdul a láb a tükörben is. Ebből simán rájön, hogy ő van a tükörben.
"Az imádkozó sáska határozottan látja az egész testét mégsem ismeri fel magát, a csimpánz relatív kevesebbet lát a saját testéből ő mégis felismeri magát. Nem attól függ ,hogy mennyit lát magából."
Az imádkozósáska többet lát a testéből, mint a csimpánz? Na ne!
"Kivéve az említett példákat."
Nem találtak ki új szavakat, hanem összerakták azokat, amiket ismertek, hogy kifejezzenek velük egy másikat. Pl. repülő=vas+madár. Elmutogatja, hogy vas, elmutogatja, hogy madár, és rájössz, hogy a repülőre gondolt. Egyik esetben sem beszélhetünk komplex nyelvhasználatról.
"Hányról is ?"
A számoló lóról, az Alex nevű papagájról, Nim Chimspkyről.
"ki az aki végig arról beszél ,hogy az állatoknak nincs énképe, öntudata, érzelmei, lelke (mondjuk ez utóbbiról továbbra sincs semmi infó), személysége, hogy ők csak ösztönlények ?"
És ebben hol a negatívum? Ettől szép a világ. Ez így van rendjén, ahogy van. Miért kell ezt úgy beállítani, mintha ez baj lenne? A "CSAK agyatlan ösztönlény" egy kimondottan rosszindulatú és ízléstelen megjegyzés, és én sehol sem tettem ilyen jellegű megjegyzést az állatokra. Úgy próbálsz engem beállítani, mint aki lenézi az állatokat, és
"CSAK agyatlan ösztönlények" lennének a szememben. Azért ne fajuljunk már odáig, hogy még olyat is belemagyarázol, amit nem mondtam!! Ha valami gerinctelenség, akkor ez az!!
#435
Akkor fussunk neki mégegyszer!
Az egyszerűség kedvéért foglalkozzunk csak egy érzelemmel, legyen a szerelem, így tavasszal.
Ha a szervezetünkben lenne olyan anyag, ami a szerelmet okozza, akkor elmondhatnánk, hogy a szerelem egy biológiai állapot. Sőt, azt is meg tudnánk mondani, hogy mi az, ami fenntartja bennünk a szerelmet, és mi az, amitől neadjisten elmúlik, milyen vegyületekből áll össze, le tudnánk írni biológiai vagy kémiai képlettel, de csodák csodájára ilyet nem tudunk. Az a helyzet, hogy, a szerelem nem azért múlik el pl., mert kevesebb az oxitocin, vagy a szerelemvegyületbe kicsivel több nitrogén került, hanem azért mert összevesztünk, megcsalt, megcsaltam, stb., nem mondhatjuk azt, hogy a szerelem egy biológiai folyamat lenne. Hiszen nem anyag okozza, és nem anyag vet neki véget. Hogyha az ember csakis kizárólag anyagi lény, akkor kizárt dolog, hogy szerelmet érezzen, mert a szerelmet nem tudja anyag okozni. Akkor kérdem én. Ha csak anyagiak vagyunk, hogy lehet az, hogy mégis érzünk szerelmet? Ha nem az anyagból ered, akkor honnan?
“Az imádkozósáska többet lát a testéből, mint a csimpánz? Na ne!”
Igen, tulajdonképpen többet lát belőle hisz a feje is sokkal nagyobb szögben tud mozogni. De mindegy is milyen állatot mondok, a lényeg ,hogy miért van az ,hogy bizonyos állatok felismerik mások pedig nem ismerik fel magukat ? A logikád alapján szinte az összes fel kellene ismerje magát hisz látja a saját testét valamennyire.
Fogsz is válaszolni bármelyik kérdésre ?
#437
Akkor fusssunk neki még egyszer! Ha fel is tesszük, hogy a másik félnek nincs igaza, attól még 0 bizonyítékkal neked sincs.
Szóval még ha az érzelmek biológiai alapjait nem is bizonyítaná semmi, a lélek ettől még ugyanúgy egy bizonyítatlan mese maradna.
És akkor ott van az is hogy a valóságban már régóta ismert ahogy számtalan hormon és egyéb vegyület képes létrehozni és megváltoztatni érzelmeket. Csak egy példa a tengernyi ezzel foglalkozó cikkből:
#438
Nem mindegyik állat rendelkezik olyan fejlett elmével, hogy felismerje az ilyesmit. Mint ahogy te is említetted a csiga és a csimpánz között is hatalmas a különbség, természetesen az imadkozósáska és a csimpánz között is hatalmas a különbség, nem várhatjuk el az imádkozósáskától azt, amit a csimpánz tud.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!