A keresztények és a muzulmánok miért egymásra mutogatnak, hogy a másik vallás erőszakosan terjedt, amikor mind a kettő erőszakosan terjedt?
A keresztények keresztes háborúkkal terjesztették ki a kereszténységet a baltikumra, keresztesháborúkkal tették újra kereszténnyé az Ibériai-félszigetre, megkísérelték ugyanezt a Szent földön, majd a gyarmatosító spanyolok ráerőltették az amerikai őslakosokra, később a filippínókra is.
A muzulmán arabok szintén hódítással terjesztették ki az iszlámot Észak-Afrikára, a Levantra, Mezopotámira, Perzsiára, Indiába szintén hódítással jutott el az iszlám, majd az Oszmán törökök további európai területeket hódítottak meg, a muzulmánok másod osztályú állampolgárként kezelték a más vallásúakat, üldözték őket, adókat vetettek ki rájuk, ezért tértek át olyan sokan hogy nyugtuk legyen.
Nana az ateistákat nem tartom pogánynak, hiszen ők kívül esnek ezen a fogalomkörön. Egyébként a zsidókat se tartom annak, mert velük más szövetséget kötött Isten, ennek a szövetségnek a jele a körülmetélés és a mózesi törvények.
Ellenben a mohamedánok, buddhisták, hinduk, tengrik, germán, kelta vallásokat követők, stb... már pogányok.
Ne akard már megmondani, hogy mi az én értelmezésem, elég idegesítő szokásod ez neked. Mivel pogány vallásokról volt szó, egy ateista nem lehet pogány, ha nem tagja egyetlen vallásnak sem. Mondjuk van néhány kivétel, pl LaVey-i sátánizmus, akik ateisták, de pogányok.
A zsidók pedig eleve nem lehetnek azok, a már fentebb írt okok miatt.
De megnyugodhatsz, te pogány vagy, egy hamis pogány vallás követője, amit egy hamis próféta alapított.
Az hogy te hozzácsapsz mindenféle más kritériumot saját elképzeléseid szerint, senkit nem érdekel. A katolikus lexikon azt írja pogány aki nincs megkeresztelve. Ha ezt nem vagy képes felfogni, az a te bajod. Ez alapján pogány az ateista a zsidó és az összes ószövetségi próféta is.
Mondjuk egy kereszténytől elég vicces hogy másokat nevez pogánynak mert ugye a keresztény vallás tele van pogány hamisításokkal.
nem olvastam el az össze választ, pedig lehet, valaki a kérdésre is válaszolt.
Alapvetően mindkét vallás hívői tettet/tesznek szörnyűségeket, mondván, hogy igazuk van, ezért szabad. A saját egojuk védelme miatt mutatnak a másikra, mert a másik szörnyűséget is tett, és még csak igaza sincsen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!