Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A Biblia és a Korán sok...

A Biblia és a Korán sok története hasonló, mégis eltér. Mi alapján lehetne eldönteni hogy melyik hitelesebb?

Figyelt kérdés
Pl minkldkettőben szerepel Jézus, de a Biblia szerint a megtestesült Isten, a Korán szerint pedig egy próféta, csak egy egyszerű ember.

2017. júl. 25. 20:13
❮❮ ... 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ... ❯❯
 51/169 anonim ***** válasza:
64%

"Bizonyítsd hogy van még hiteles evangélium, addig nincs miről beszélnünk!"


Először is neked kell bizonyítanod hogy ez a 4 evangélium hiteles. Ezt nem tudod bizonyítani. Emberek választották ki ezt a 4-et Jézus után többszáz évvel. Tartalmilag pedig sok hibát és ellentmondást tartalmaz, ami bizonyíték a hamisításra.



"A Korán ugyanúgy rengeteg olyan elemet tartalmaz ami nem fogadható el tudományos szempontból mint a Biblia. "


Ez nem igaz a Koránra. Biblia esetébe helytálló az állításod.


"Speciel a Korán özönvizének sincs semmi nyoma, és a múltkori kérdés alatt ahol találkoztunk, épp az is kiderült hogy anatómiai bakik is találhatóak benne."


Egy 4 ezer évell ezelőtti helyi árvíznek nem feltétlenül kell hogy nyoma legyen ma. Simán megtörténhetett, ma is történik ilyen. Ha viszont azt állítod, 4 ezer éve az egész világot elöntötte a viz és minden elpusztult, kell hogy nyoma legyen, de mivel semmi de semmi nem utal erre, marad az hogy a Bibliai özönvíz csak kitaláció, nem valós. Anatómiai bakikról meg nem tudok a Koránban.

2017. júl. 26. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/169 anonim ***** válasza:
100%

"Egy 4 ezer évell ezelőtti helyi árvíznek nem feltétlenül kell hogy nyoma legyen ma. Simán megtörténhetett, ma is történik ilyen. Ha viszont azt állítod, 4 ezer éve az egész világot elöntötte a viz és minden elpusztult, kell hogy nyoma legyen, de mivel semmi de semmi nem utal erre, marad az hogy a Bibliai özönvíz csak kitaláció, nem valós. Anatómiai bakikról meg nem tudok a Koránban."


Látod Kérdező, hogy mennyire droid a 42%? #44-es választ simán figyelmen kívül hagyta és hajtogatja a troll szövegét. Majd utána azt szajkózza, hogy nem válaszoltam soha konkrétan. Érted már, miért válaszolok így? A konkrét válaszokat egyszerűen figyelmen kívül hagyja és az élő fába is beleköt

2017. júl. 26. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/169 anonim ***** válasza:

"Először is neked kell bizonyítanod"

A bizonyítás/cáfolat terhe mindig a vádlóé.

Mint mondtam, bizonyíts, addig csak a levegőbe beszélsz.


"Egy 4 ezer évell ezelőtti helyi árvíznek nem feltétlenül kell hogy nyoma legyen ma"

Már hogyne kéne? 4000 év földtörténeti szempontból semmi.

Ráadádul ott volt Noé fia, aki egy hegyen akart menedéket keresni, de a Korán szerint az sem volt menedék. Egy akkora özönvíznek ami hegyeket borít el, millió évek után is látni kéne a nyomait, nemhogy pár ezer év után.


"Anatómiai bakikról meg nem tudok a Koránban."

Na és az az apróság hogy a Korán szerint az ondó a hasüregből tör elő?

2017. júl. 26. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/169 anonim ***** válasza:
21%

"Ugye-ugye, mit is mondtam?

Sokszor annyi energiát fektetsz abba hogy bőszülten bizonygasd te mennyiszer megválaszoltál már mindent, mint amennyibe az kerülne hogy normál ember módjára írnál egy választ. Durcás ovisok szoktak így viselkedni ahogy most te... "

Na mit mondtam. Harmadszor is leírtad ugyanazt. Válaszom erre szintén ugyanaz. Majd leírod negyedszer is?:) Ugyan olyan droid vagy, mint a 42%-os

2017. júl. 26. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/169 anonim ***** válasza:
64%
44 %-os mire válaszoltál te konkrétan? :) Hogy 4 ezer éve az egész világot elöntötte a víz? Hol van a bizonyíték?
2017. júl. 26. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/169 anonim ***** válasza:

Nyctea Alba


"A bizonyítás/cáfolat terhe mindig a vádlóé."


Én fel tudok mutatni tárgyi bizonyítékot a Korán valódiságára. Ha valaki azt kérdezi miért kellene hitelesnek tekinteni a Bibliát mit tudnál felmutatni? A tartalmi hibák és ellentmondások pedig bizonyítják a hamisítást. Illetve az is hogy az egyes irányzatok más-más Bibliát használnak.



"Már hogyne kéne? 4000 év földtörténeti szempontból semmi. Ráadádul ott volt Noé fia, aki egy hegyen akart menedéket keresni, de a Korán szerint az sem volt menedék. Egy akkora özönvíznek ami hegyeket borít el, millió évek után is látni kéne a nyomait, nemhogy pár ezer év után. "



Ez érdekes :) Azt állítod az egész világot elöntötte a víz de nem tudod bizonyítani, de egy helyi árvíz esetében kéred a bizonyítékot :) Egy hegy lehet 500 méter is. Nem derül ki pontosan hol történt. Mivel csak Noé népét érintette, annyira nem lehetett nagy.



"Na és az az apróság hogy a Korán szerint az ondó a hasüregből tör elő?"


Olvasd végig. Benne van a válasz:


https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallaskr..

2017. júl. 26. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/169 anonim ***** válasza:

"Na mit mondtam. Harmadszor is leírtad ugyanazt. Válaszom erre szintén ugyanaz. Majd leírod negyedszer is?:) Ugyan olyan droid vagy, mint a 42%-os"

Bocsi, de igaza van a kérdezőnek.

Megszámoljuk te hány kommentet írtál, és ebből hányszor ismételgetted azt hogy te mennyi mindenre válaszoltál, és hány kommentednek volt tényleges értelme?

Legalább amikor felhívják a figyelmed rá mennyire gyerekes ahogy viselkedsz, érdemes lenne nem még inkább rájátszanod.

2017. júl. 26. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/169 anonim ***** válasza:

"Ha valaki azt kérdezi miért kellene hitelesnek tekinteni a Bibliát mit tudnál felmutatni? "

A hitemet hogy egy mindenható Isten képes megőrizni az üzenetét, és gyakorlatilag minden ősi Bibliai szövget amit valaha találtak. Hiszen mind ugyanazt írják mint a mai Bibliák.


"Azt állítod az egész világot elöntötte a víz"

Sosem állítottam ilyet.


"Olvasd végig. "

Anno végigolvastam. És bár a kérdező stílus is elég minősíthetetlen volt, ezért nem akartam belefolyni a vitába, de végső soron igaza volt. Az ágyék és a bordák között található a hasüreg, az ondó viszont nem onnan tör elő, tehát a Koránban ott az egyértelmű anatómiai pontatlanság.

2017. júl. 26. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/169 anonim ***** válasza:

Nem Isten jelent meg testben, hanem a fia.

Ádámmal ellentétben aki szintén Isten fia volt, bizonyította hűségét Istenének,

A szent titok:

Noha Ádámot tökéletesnek teremtette Jehova, ő mégsem mutatott tökéletes példát az Isten iránti odaadásban. De hát akkor ki tud tökéletes példát mutatni ebben? Természetesen Ádám egyetlen bűnös utóda sem. Jézus Krisztus volt az egyedüli ember, aki képes volt erre


Amit véghezvitt, az bizonyította, hogy ha Ádám, akinek kedvezőbbek voltak a körülményei, akarta volna, akkor tökéletesen megőrizhette volna feddhetetlenségét. A hiba tehát nem Isten teremtésművében van. Jézus Krisztus, akit igyekszünk követni, nemcsak az Isten törvényei iránti engedelmesség kimutatásában példa, hanem a személyes odaadásban is, Jehova, az egyetemes Szuverén iránt

2017. júl. 26. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/169 anonim ***** válasza:

Nyctea Alba


"A hitemet hogy egy mindenható Isten képes megőrizni az üzenetét, és gyakorlatilag minden ősi Bibliai szövget amit valaha találtak. Hiszen mind ugyanazt írják mint a mai Bibliák."


Ezt bármelyik vallás követője mondhatja. Hitre bárki hivatkozhat, de nem ártana valami kézzelfogható bizonyíték is. Van még vagy 30 evangélium és amit találtak, az is jóval Jézus utáni. Mi a garancia arra hogy ez a 4 evangélium hiteles. Miért nem a másik 30 ?



"Sosem állítottam ilyet."


Hát mit állítasz? Keresztény változat szerint az egész világot öntötte el a víz és minden ember meghalt kivéve Noé családját.



"Az ágyék és a bordák között található a hasüreg, az ondó viszont nem onnan tör elő, tehát a Koránban ott az egyértelmű anatómiai pontatlanság."


Akkor mégsem olvastad el figyelmesen mert pontos választ adtak erre. Hasüregben olyan szervek vannak amik nélkülözhetetlenek a folyamathoz és közvetlenül kapcsolódnak a nemző szervekhez. Még videó is van erről a kérdésben.

2017. júl. 26. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!