Hasznos praktikák Jehova tanui ellen ha meg akarom védeni a hitemet?
"na ez már nevetséges, akkor a nem lapos földet is csak betoldott és kiragadott szövegekkel lehet bizonyítani"
Ha már így rákérdeztél, a Biblia a "lapos föld" elmélettel teljesen ellentétben nyilatkozik.
Ez a kérdés több ezer évig foglalkoztatta az embereket. A régi korok általánosan elfogadott nézete az volt, hogy a Föld lapos. A babilóniaiak például abban hittek, hogy a világegyetem egy doboz vagy egy szoba, és a Föld a padlója. Az indiai védikus papok úgy képzelték el, hogy a Föld lapos, és csak az egyik oldala lakott. Egy primitív ázsiai törzs úgy képzelte el a Földet, mint egy óriási teástálcát.
Már az i. e. hatodik században Püthagorasz görög filozófus felállította azt az elméletet, hogy mivel a Hold és a Nap gömb alakú, így a Földnek is gömbnek kell lennie. Arisztotelész (i. e. negyedik század) később egyetértett ezzel, kifejtve, hogy a Föld gömb alakú voltát a holdfogyatkozások bizonyítják. A Föld árnyéka körív alakú a Holdon.
Az az elképzelés, hogy a Föld lapos (és csak a felső oldala lakott), azonban nem szűnt meg teljesen. Egyesek nem tudták elfogadni a Föld kerekségére vonatkozó logikus következtetést — az antipodus nézetét. Lactantius, az i. sz. negyedik század keresztény apologétája nevetségesnek tartotta az egész elképzelést. Így érvelt: „Létezik bárki is, aki olyan esztelenül abban hisz, hogy vannak emberek, akiknek a lábnyomaik magasabban vannak mint a fejük? . . . hogy a termés és a fa lefelé nő? hogy az eső, a hó és a jégeső felfelé esik?”
Az antipodusról alkotott elképzelés dilemmát okozott egynéhány teológusnak. Egyes elméletek szerint ha lennének antipoduson élő emberek, akkor nem lenne lehetőségük kapcsolatba lépni emberekkel, akikről tudnak, vagy azért, mert a tenger túlságosan nagy a navigáláshoz, vagy az Egyenlítőt körülövező, áthatolhatatlan forró égöv miatt. Akkor hát honnan vannak az antipoduson élő emberek? Némely teológus ebben a kínos helyzetben inkább abban hitt, hogy nem lehetnek antipoduson élő emberek, sőt Lactantius érveléséhez hasonlóan abban, hogy mindenekelőtt a Föld nem lehet gömb!
Ennek ellenére elterjedt az a nézet, hogy a Föld gömb alakú, és ezt végül széles körben elfogadták. Azonban csak a XX. század űrkorszakának hajnalán vált lehetővé az emberek számára, hogy elég távolra utazzanak az űrbe, és közvetlen megfigyelések által igazolják, hogy a Föld gömb alakú.
A Biblia vajon hol állt ebben a kérdésben? I. e. a nyolcadik században, amikor az volt az uralkodó nézet, hogy a Föld lapos, és évszázadokkal azelőtt, hogy a görög filozófusok felállították azt az elméletet, hogy a Föld valószínűleg gömb alakú, valamint több ezer évvel azelőtt, hogy az emberek az űrből gömbnek láthatták a Földet, Ésaiás, héber próféta meglepő egyszerűséggel ezt a megállapítást tette: „Ki ül a föld kereksége fölött” (Ésaiás 40:22). Az itt „kerekség”-nek fordított héber hhugh szót „gömb”-nek is lehet fordítani.3 Más bibliafordításokban azt olvassuk, hogy a „föld glóbusza” (Douay Version), vagy „a kerek föld” (Moffatt).
A bibliaíró Ésaiás távol tartotta magát a Földdel kapcsolatos közkeletű mítoszoktól. Ehelyett olyan kijelentést írt le, melyet nem fenyegetett a tudományos felfedezésekben tett előrehaladás.
De a háromságot a Bibliából semmivel sem tudod alátámasztani, csak a már említett kiragadott és/vagy félrefordított, vagy egyes Bibliákban, betoldott szövegekkel.
megfigyeltétek ugye?a lényeges kérdésekre ezt felelte:
"ÉS?"
a lényegtelenekre, mint pl a lapos föld, pedig belinkelt egy fél oldalt... a nagy leleplező...
"Kedves Vankó ott van a wiki ,írd be,hogy Esszénus és nyíltan leírják amit én itt.."
Igen kérdező, olvastam, néhányan azt gondolják, de ettől még nem lesz bizonyított tény, főleg nem a Bibliából! Azt pedig leírtam, hogy a Biblia alapján jelentős eltérések vannak.
Pontosan hol is idézi Péter a Makkabeusok könyvét? Csak a pontosság kedvéért.
"Ja és a JT is sok embert megölletek a vértranszfúzióval"
A vértrafóval valóban sok ember halt már meg, ez bizonyítható, de SOHASEM bizonyítható, hogy annak hiányában, főleg sokkal biztonságosabb alternatív módszerekkel valaki valaha is meghalt volna ez miatt! Félretájékoztatásból és rosszindulatú vádaskodásokból pedig Dunát lehetne rekeszteni. Hogy erről a világ sok részén élő és dolgozó, a területükön neves szakemberek mit mondanak, azt sem ártana megnézni ezen a videón:
Nem Jehova Tanúi NEM szekta, mert nem szakadtak ki egyetlen más, nagyobb egyházból és egyéb más jellemzőkben sem.
Vidiripinek kérdeztem vissza, hogy "És"? Mivel ez semmit sem bizonyít önmagában.
Mi sem szoktunk azzal érvelni, hogy azért kell elfogadni az Új világ fordítás szóhasználatát, mert le van írva és kész. Azt alaposan bizonyítani is kéne, hogy miért. És ezt a Tanúk meg is teszik, nem is tehetnek mást.
"a katolikus egyház vezetői legalább már elnézést kértek, és beismerték bűneiket."
Egynémely bűnüket beismerte a pápa sok száz évvel később (!), de ma is ugyanebben a szellemben élnek, azt nem változtatták meg! Csak olyan körülmények kellenének és ugyanazt tennék ma is - egyébként ma is elkövetik a legnagyobb bűnöket, még egymás ellen is, mint ugyanazon egyház tagjai.
"Mi sem szoktunk azzal érvelni, hogy azért kell elfogadni az Új világ fordítás szóhasználatát, mert le van írva és kész. Azt alaposan bizonyítani is kéne, hogy miért. És ezt a Tanúk meg is teszik, nem is tehetnek mást."
kérhetném akkor, hogy bizonyítsd egy egy bibliaversel a következőket:
van olyan, hogy égi szekér
van olyan, hogy vezetőtestület
a hű és értelmes rabszolga PÉLDÁZATA valójában prófécia
a cigarettázás kiközösítésre méltó bűn, miközben a belsőégésű motorral szerelt járművek vezetése nem az ugyanazzal a bibliaverssel érvelve
nyakkendő nélkül nem lehet imát mondani a gyülekezetekben az emelvényről
ha egy kereszteletlen, és egy keresztelt személy van jelen valahol, mindíg a megkereszteltnek kell imát mondania.
a vérlemezkék elfogadása ok a kiközösítésre, miközben a vérlemezkék frakcióit elfogadókkal nincs probléma
a bűnbánó imák után Isten elküld egy szeráfot, hogy megtisztítsa a bűnöst.
a kongresszusok előadóinak humorestet kell bemutatnia a pódiumról.
névvel ellátott munkajelentést kell leadni arról, amiről Jézusnak tartozunk számadással.
Végezetül egy kérdést szeretnék feltenni:
Ha az áron által elkészített aranyborjún a JW.ORG felirat lett volna látható, akkor az vajon bálványimádásnak minűsült volna, vagy akkor csak egy honlap reklámozásának, aminek világméretű haszna elött hódoltak volna, és nem lett volna igaz az, hogy imádatot mutatnak be?
megtisztelő válaszodat előrre is köszönöm, és gratulálok, hogy immár sokadik válaszodban kerülöd a sértő szavak használatát. csak így tovább!!!
ja itt az újabb marhaságuk a vér................
mert az szent és Jézus is anélkül támadt fel hogy kapott volna vééééért.............
hát persze..
persze hogy nagy kincs és szent a vér.
de nem az emberé..
hanem Jézusé,nem én te vagy bárki ontatta a vérét az emberekért.
HANEM JÉZUS!
az orvosok meg persze hogy elfogadják ezt az ostoba félelmet a vérttől.
mert mit is tehetnének szegények és új fejlesztés? az nem csak Jht miatt jött létre,ez az orvosi tudomány fejlődése..
és hogy Jézus is anélkül támadt fel hogy kapott volna vért.
hát persze,de ki az az ember aki olyan mint Jézus?.....
vagy ki az akinek Isten az igazi vér szerinti édes apja?
Vidiripi
"Vidiripi, abban hiszel, amiben jól esik, a te problémád, mert bizonyítani nem tudod te sem, hogy a Jahve "pontosabb"."
De Vankó, miért kellene nekem bizonyítanom hogy az a pontosabb? Főleg neked miért kellene?
Neked van azzal problémád hogy én azt állítom hogy az a pontosabb. De minek bizonyítsam. Én azt állítom hogy az és kész. Nem baj ha nem érted csak alázattal fogad el!
"Jehova Tanúi pedig nem is akarják bizonyítani ezt a 'Jehova' alakkal, kezdettől fogva azon az állásponton voltak, hogy mivel nincs perdöntő bizonyíték egyetlen ma ismert formára és kiejtésre sem, sőt területenként még a meglévők is változnak(!), így nem szabad dogmatikusnak lennünk, azt a formát használjuk, mely a legismertebb és legelterjedtebb, ennyi."
Vankó ez legyen a te és a tanúk problémája. Kérlek idézd nekem azt a részt ennél a kérdésnél amikor én követelem hogy bizonyítsd be hogy a Jehova alak a pontosabb!!!!!!!!!!!!!!!!!
Te írtál én rám s te hoztad fel amit felhoztál. Én már csak arra reagáltam.
"Tehát a fenti tények alapján ez nem igaz."
De igen ez igaz! A fenti tények pontosan ezt támasztják alá. Az hogy te nem így látod/gondolod. Az nem az én hibám.
"Mint ahogy az ókori héber nevek ma elterjedt formái is azok az eredetihez képest! Miért éppen a legelterjedtebb Isten névvel van bajod?"
Szerintem neked van bajod méghozzá a hiteddel. Ugyan is te abban hiszel hogy nekem bajom van a legelterjedtebb Isten névvel. De nincs nekem akkor bajom vele mint ahogy azt te hiszed.
Olyan ez mint 1975 ott is túlzott elképzelések voltak. Pont mint neked most!
"És?"
És! A legelterjedtebb és ez a leghasználatosabb kifejezés! Amikor megkérdezel valakit arról hogy Jézus hogyan halt meg a legtöbben azt fogják mondani hogy keresztre feszítették. Tehát akkor nyugodta maradhatott volna a kereszt szó az ÚVF-ban is. Mert nem imádati céllal lenne használva hanem azért mert ez az elterjedtebb és közismertebb. Azt meg külön el lehet magyarázni hogy a kereszt viselése bálványimádásnak számít. De ha jól emlékszem erről van is külön rész a tanulmányozás során. Tehát akkor ha az ér hogy elterjedtebb akkor itt is lehetne ezt az érvet használni.
Sem választ sem magyarázatot nem várok erre a felvetésre. csak mint okfejtést írtam le ha már úgy kérdezted. Gondolom égtél a vágytól hogy megtudd mire gondolok lehet hogy még aludni sem tudtál olyan jót. Ezekre gondolva is fejtettem ki neked a dolgot.
"A kereszt az imádat szerves része a világon a magukat kereszténynek vallók jelentős részénél, méghozzá Írásellenes része annak."
De nem arról volt szó hogy a keresztények mire használják az az eszközt. Amúgy én sem vagyok híve sem a kereszt viselésének sem más egyéb felhasználásának. Nem is használom.
"A nevek mesterséges és természetes változásai pedig NEM Írásellenesek, hanem természetesek."
Akkor gondolj bele hogy sem azok akik anno az ÚVF első példányát elkészítették sem te nem voltál ott hogy tanúsíthasd hogy Jézus pontosan hogyan is végezték ki. Ez is természetes.
Hiszen maga a szó kereszt s annak görög illetve római megfelelője vagy amit annak vélnek. Találgatásra ad okot hogy vajon ténylegesen minek a megnevezésére használták. Nem teljesen egyértelmű. De tudod én úgy hiszem hogy ennek a dolognak akkor jelentősége lenne akkor maga a mennyei Atya gondoskodott volna arról hogy egyértelműen kiderülhessen hogy mi is a pontos jelentése a szónak. Igen sok bizonyíték szól amellett hogy a kereszt egy félre fordításból eredhet.
Na de ugyan ezt elmondható a Jehova alakról is. Tehát mindkét eset vitatható. Kinek kinek a maga hite szerint. De arra emlékeztetlek hogy nem a felhasználási módjáról megy a párbeszéd.
"Nem Jehova Tanúi NEM szekta, mert nem szakadtak ki egyetlen más, nagyobb egyházból és egyéb más jellemzőkben sem."
Hoppá! Ezt nem tudtam! De ha ez igaz akkor a Szcientológia egyháza sem szekta. Hiszen ők sem szakadtak ki egyetlen egyházból sem. De ha nagyon szigorúan vesszük akkor Russell adventista volt és így abból az egyházból szakadt ki.
Viszont ami a vér nélküli orvosi kezelést illeti azt csak támogatni tudom. Soha ne legyen rá szükségem de ha még is akkor én azt választom. S nem azért mert különben kiközösítenének hanem azért mert tudom hogy az egy sokkal színvonalasabb orvosi kezelés. 21. századi gyógyászati eljárás!
"Egynémely bűnüket beismerte a pápa sok száz évvel később..."
Vankó! Na ne már tényleg? Mond csak a tanúk mennyi idő múlva ismerték el hogy voltak téves várakozásaik? Rögtön az után hogy a téves várakozás nem jött be? Hát nem! Tehát e tekintetben nem különbek az Őrtorony vezetői sem. De a pápa legalább kimondta hogy bocsánatot kér. A Testület tett ilyen bejelentést bocsánatot kért? Ne fújd fel a dolgot ezek csak tényközlések voltak és azért is írtam hogy lehet egy kicsit gondolkodni.
Vidiripinek Big like.
Vankó úr az tény,hogy Russel kiszakadt az adventista-millerita mozgalomból!Ezt nincs amiért kétségbe vonni.....
Amúgy a katolicizmus kiszakadását tized anyi dologal lehet bizonyítani (ha lehet) mint Russelét az adventizmusból.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!