Ihat-e egy keresztyén bort?
#98:
Nekem már az is nagyon furcsa, hogy egy magát keresztyénnek nevező ember úgy beszél, hogy "ne b... szamár". De mindenkinek magának kell számot adnia magáról Isten előtt.
Kánai menyegző.
Tavasz van, a menyegzők szokásos ideje Izraelben. Az igazi jó "bor" - édes, finom szőlőlé - ősszel készül, közvetlenül a szüret után. A mustot el lehet tárolni sokáig leforratlan, must állapotban. Ezt én ki is próbáltam. Mindenféle tartósítószer nélkül, sima dunsztolással még most is van szőlőlevem az ősszel termett szőlőből. Hűtőszekrény sem kell a tárolásához. Nem forrt le, ugyanolyan szőlőlé mint amilyen ősszel volt. Persze azért mégsem ugyanaz, mint egy frissen szüretelt és préselt must.
Amit Jézus tett, az az volt, hogy a vizet olyan musttá változtatta, mintha frissen szüretelték volna.
Hogy a násznép előtte alkoholos bort ivott-e vagy sem, azt nem tudjuk, csak következtethetünk rá. Nem lehetetlen, de valószínűtlen, hogy egy menyegzői szertartás során lerészegedtek akkoriban a vendégek. Nem úgy, mint manapság - különösen Magyarországon - szokás.
Végtére is nem igazán lényeges, hogy mit ittak előtte a násznép tagjai. Annyit tudunk, hogy a Jézus által létrehozott "bor" jobb volt - a násznagy szerint -, mint az előző.
Ami a lényeges, hogy a Biblia tágabb kontextusa alapján - tehát amit Isten általában mond a részegítő italokról - lehetetlen, hogy Jézus többszáz liter alkoholos bort hozott volna létre. Aki ebbe kíván kapaszkodni, hogy igazolja borfogyasztását, súlyosan téved!
Én nem meggyőzni akarom a borfogyasztó keresztyéneket, csupán figyelmeztetni arra, hogy mit tanít erről a Szentírás. Meggyőzni bárkit a Szent Lélek tud egyedül.
"Aki figyelmezteti az embereket, az végül kedvesebb lesz annál, aki csak hízeleg." (Péld 28:23)
"Nem lehetetlen, de valószínűtlen, hogy egy menyegzői szertartás során lerészegedtek akkoriban a vendégek. Nem úgy, mint manapság - különösen Magyarországon - szokás. "
A gond az eszmefuttatásoddal ott van, hogy a násznagy teljes, komplex párhuzamot von a szokás, és Jézus cselekedete között.
Két lehetőség van az írás kutatása során:
A Károli fordítás pontos, miszerint szó szerint borról van szó, és lerészegedésről, a másik lehetőség, hogy alkoholmentes szőlőléről és eltelésről van szó. Az első esetben egyértelmű, és logikus is, nyilván a rossz bort akkor adják, amikor már lerészegedtek, mert akkor már a részeg társaságnak tök mindegy. Ezzel szemben miután lerészegedtek, Jézus akkor adta a jó bort.
A második esetben viszont ellentétbe keveredik a szokás a józan ésszel, mégpedig a következő módon. Miért adná a násznépnek általában a házigazda a jó alkoholmentes szőlőlevet a silányabbik után, miután jóllaktak, elteltek már?
Gondolom, hogy nem akarod felfogni, vagy képtelen vagy rá, hogy miért 100% bizonyíték a Kánaáni menyegzőről szóló rész abban, hogy Jézus alkoholos bort készített.
És tévedsz, a Biblia egyetlen esetben sem kritizálja a borfogyasztást, ellentétben azzal, hogy ha valaki lerészegedik, és öntudatlanul cselekedik. (Ha úgy tetszik, beb..szik, mint a csacsi. A szív teljessége nem a szavak megválogatása, hanem a szeretet kinyilvánítása. Amikor Jézus ezt mondtam a Máté 12-ben a farizeusok egyetlen csúnya szót sem szóltak. Természetes a Te gondolatvilágoddal, hogy bárki bármilyen megnyilvánulását ítélkezésként használod.) Ahogy Pietrosol is helyesen párhuzamot vont, gondolom Te meg nem is eszel, mivel a falánkságtól is óva int.
"jó alkoholmentes szőlőlevet a silányabbik után, miután jóllaktak, elteltek már? "
* fordítva: A silány alkoholmentes szőlőlevet a jó után, miután jóllaktak, elteltek már?
Ahogy már mondtam, nem meggyőzni akarok senkit, csupán figyelmeztetni, hogy gondolja át a cselekedeteit. Ha megteszi, dicsőség az Úrnak! Ha nem, magának kell majd számot adnia erről.
Csodálkozom egyébként, hogy miért ragaszkodnak a keresztyének annyira a boriváshoz? Gondolom azért, mert fenyegetve érzik magukat a "keresztyén szabadság"-uk gyakorlásában. Sajnálatos, hogy manapság szinte már minden világi dolgot megengedhetőnek és elfogadhatónak tartanak keresztyének a "keresztyén szabadság" nevében.
Még utoljára pár gondolat a borról, aztán befejezem ezt a terméketlen vitát.
Isten áldásaként gyakran szerepel a bor az ÓSZ-ben, a gabonával, olajjal, vagy a jószágokkal egyetemben. Az áldás azt jelenti, hogy az Úr sokat ad ezekből. De borból mi haszna van a soknak, ha csak nagyon mértékkel szabad fogyasztani belőle? Amikor részegségről olvasunk az ÓSZ-ben, ez mindig részeg tivornyák kontextusában történik. Az emberek akkor részegedtek le, amikor ilyeneken vettek részt. Ha normál életvitelük során bort fogyasztottak volna, akkor kellene lennie valamilyen intésnek, hogy mértékkel igyanak csak abból. Mennyi bort lehet inni naponta, hogy az még ne okozzon részegséget? 1, talán 2 dl-t? Aki azonban minden egyes nap megiszik ennyi bort, az már nagy eséllyel alkoholista! Ha már Isten adott bort bőven, miért ne ihatták volna azt minden nap? Vajon Isten áldásaként szerepelt, hogy a Benne hívőket alkoholistává tegye? Miért ad tehát Isten ennek a mennyiségnek a többszörösét kitevő bort egy családnak, amelynek azok nagyon örülnek, csak éppen meg nem ihatják? Ennek semmi értelme! Ez is azt mutatja, hogy az Isten áldásaiban szereplő "bor" nem tartalmaz alkoholt, ezért lehetett azt minden korlátozó figyelmeztetés nélkül fogyasztani. Több helyen meg is van különböztetve a 'bor' a 'részegítő italtól' (Pl. 4Móz. 6:3, Bír 13:4,7,14 stb. ld. még Lk. 1:15).
Komolyan nem értem ezt az elemi felháborodást a magukat keresztyénnek nevezők részéről! Egykor a hívők még az életükről is lemondtak Krisztusért. Ma azonban egy kis testi élvezetet okozó dologról sem képesek lemondani, hanem körömszakadtáig védelmezik azt? Elfelejtették, hogy az odafelvalókkal törődjenek, ne a földiekkel?
Tombol a posztmodern relativizmus! "Ha nem akarsz, akkor te ne igyál bort! Neked ezt kell tenned! Nekem mást mutatott a Szent Lélek (Szellem), én ihatok". Ez tényleg így működik? "Te ne lopj, de én lophatok. Te ne paráználkodj, de nekem lehet, mert engem így vezet az Úr."
Isten igazságai mióta relatívak?
Elmondom, miért született meg ez a tanulmányom a borról. Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy csak azért nem iszunk mi bort a gyülekezetben, mert ezt tanította nekünk a lelkipásztor és mert ez a gyakorlata annak közösségnek, amihez tartozunk. Nos, ha ez tényleg így van, az baj - gondoltam. Ha a legfőbb tekintélynek a Bibliát tartjuk, akkor nagy baj lenne, ha emberi rendelkezések felülírnák azt. Ezért aztán elkezdem a végére járni a dolognak, és megvizsgálni a kérdést a maga teljességében. Az eredmény olvasható.
Akik itt kritizálnak, azok kiragadnak egy-két momentumot a dologból, mint a kánai menyegzőt pl. De valódi kritikát csak az fogalmazhatna meg, aki az egész Bibliát áttekinti a bor kérdés tekintetében, és úgy tudja megcáfolni a következtetést, amire én jutottam. Aki komolyan veszi a dolgot, nosza, álljon neki, és kíváncsi leszek, hogy mire jutott. De mindenféle pitiáner odabökésekkel nem fogok többet foglalkozni, amelyek amúgy is méltatlanok egy Krisztust valóban követő emberhez.
Állok Jézus előtt az ítéletkor, és közli, hogy 2014-ben öt alkalommal ittam lefekvés előtt egy pohár bort, és 2015-ben nyolc alkalommal ittam egy pohár bort. Gyehennára vele, lökjétek ki az örök sötétségre!
Józsi, Józsi! Ritka ökörségeket tudsz te itt összehadoválni az elfajzott istenképeddel...
Amit te csinálsz, az nem más, mint képmutató ítélkezés. Esetleg mielőtt ki szeretnéd venni a szálkánkat a szemünkből, előtte vedd ki ezt a hatalmas gerendát a magadéból.
Mondtam én valaha olyat, hogy aki keresztyén létére bort iszik, az elveszti az üdvösségét? Mondhatnám én is, hogy mondjuk "Pista, Pista, olvass utána, mielőtt alaptalanul vádaskodol", ha nem burkolóztál volna névtelenségbe.
Ez a dolog nem az üdvösségről szól, hanem az engedelmességről! Képesek vagytok látni a különbséget?
Mielőtt még befejezném ezt a kánai menyegzővel kapcsolatos polémiát, szükségnek látok még egy dolgot felvetni. Van még egy kérdés amit végig kellene gondolni. Amikor azt firtatjuk, hogy mit értsünk a jó és a silányabb borok alatt; hogy mi a valószínűbb, hogy alkoholos vagy a nélküli bort hozott-e létre Jézus, akkor még csak nagyon a felszínét érintjük a történetnek.
Mert miről is van itt szó, pontosabban: mi forog itt kockán?
Jézus több esetben a hallgatóságának szegezte, hogy jelentkezzen, aki bűnt tud rá bizonyítani. (Pl. Jn. 8:46)
Mi lett volna, ha ekkor feláll valaki, és azt mondja:
- Kánában, egy menyegzőn 15 métréta (600 liter) bort csináltál a vízből a násznép számára. Nem azt mondja a Törvény, hogy a részegség bűn?
Jézus ekkor mentegetőzni kezdett volna?
- A részegség bűn, de én csak létrehoztam azt a bort, mert erre kértek. Nem tehetek róla, ha annyit ittak belőle, hogy megrészegedtek.
Mire a vádoló:
- Na ne mond! Ha nem akartad, hogy megigyák, minek hoztad létre? Bűnre bátorítottad az embereket! Ha egy tucat parázna nőt kértek volna tőled, hogy azokkal szórakozzanak, azokat is megadtad volna? Aztán azzal mentegetőznél, hogy te nem tehetsz róla, mire használják fel az adományaidat?
Vajon Jézus megadta volna a lehetőségét egy ilyen szituáció kialakulásának? "Távol legyen!" - mondhatná Pál. Jézus még a lehetőségét sem adta meg soha, hogy jogosan bűnnel vádolhassák Őt.
Magyarországon tilos kiskorúakat szeszes itallal kiszolgálni az üzletekben, italboltokban (kocsmákban). Ha egy eladó ezt mégis megteszi, és rajtakapják, akkor vajon védekezhet azzal, hogy "én csak eladtam neki az üveg bort, az már nem az én felelősségem, hogy mire fogja azt felhasználni!" Vajon mire fogja használni?
A fegyverkereskedő nem felelős azért, mert fegyvert ad el a terroristáknak? Végül is ő közvetlenül nem öl meg senkit.
Nem nagyon szeretetek Biblián kívüli idézeteket alkalmazni, hogy megerősítsem amit a Biblia mond, mert az Ige nem szorul külső megerősítésre. De még a Kis Herceg ismert mondása is az, hogy "felelős vagy azért, amit megszelídítettél". Mennyivel inkább felelős valaki azért, amit létrehoz, és odaad másoknak! Jézus nem tudta volna ezt? Vajon az Ő mércéje alacsonyabb lenne, mint a világi törvények mércéje?
Igen sok minden van a világban, ami gonosz, bűnös dolog. És az egész világot mégis Isten teremtette. De ne felejtsük el, hogy ami bűn van benne, azt nem Isten akarta és hozta létre. Az mind közvetve alakult ki Sátán és majd az ember lázadása miatt. Jézus a "bort" viszont maga hozta létre közvetlenül. Ezért felelőssé is volna tehető, ha megrészegednek tőle!
Mind emiatt a násznagy véleménye a jó és silány borokról, és az ezen való vitatkozás valójában csak felszínét kapargatja a kérdés valódi lényegének. A valódi kérdések a felszín alatt merülnek fel, Jézusnak a bűnhöz való viszonyával kapcsolatban.
Ezek miatt abszolút lehetetlen, hogy Jézus megrészegedésre alkalmas bort hozott volna létre, mint ahogy Isten ósz-i áldásaiban sem alkoholos bor szerepelt.
Továbbá ez még csak egyetlen eset a sok más borral kapcsolatos igeszakasz közül, amelyek mind arra utalnak, hogy alkoholos italokat fogyasztani nem tetsző dolog Isten szemében. Természetesen az üdvösségét nem érinti ez annak, aki ténylegesen megtért és újonnan született. De a hívőknek is engedelmeskedniük kell Isten rendelkezéseinek! Nem élhetnek saját kívánságaik szerint, a kegyelmet mentségként használva a bűnre! "Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok." (Jn. 14:15) Miért gondolja azt mégis annyi keresztyén, hogy a kegyelem alatt lenni azt jelenti, hogy nem kell immár semmilyen parancsolatnak engedelmeskedni, és szabadnak lenni mindenféle testi kívánság betöltésére?
Nyitva hagyom ezt a kérdést, gondolkozzon el rajta mindenki maga.
Javaslom mindenekelőtt a Róma 5-8 fejezeteinek az alapos tanulmányozását!
Kérem azt az igehelyet, ahol Jézus Krisztus megtiltja az alkohol fogyasztását! Nem találom.
Muḥammad محمد megtiltja a Koránban: egy csepp sem mehet. Ezt a muszlimok tudják, be is tartják, alkoholos étel sem, konyakmeggy sem.
Ma amikor keresztényeket fejeznek le, üldöznek, és ócska vulgár materializmussal leröhögnek, aláznak - egyre inkább itt hazánkban is, akkor ezzel kell foglalkozni? Ha nincs ilyen ige, akkor nem csak a magukat kereszTYéneknek mondók zseniális találmánya ez? Hogy még jobban megosszák azokat, akik hiszik Jézus Krisztust?
"Úgy szeressétek egymást, ahogy én szeretlek titeket"
"Kérem azt az igehelyet, ahol Jézus Krisztus megtiltja az alkohol fogyasztását!"
Közvetlenül az után található, ahol Jézus azt mondja, hogy "Én vagyok Isten".
Vagy azon a helyen, ahol a drogozást és a dohányzást tiltja meg.
A Biblia gyakran alapelveket jelent ki, melyeket meg kell tanulnunk alkalmazni.
Vajon az segít, ha kisebbíteni igyekszünk a problémát? Az elbagatellizálás jelentené a megoldást az Úr szava iránti engedetlenségre?
Vajon aki engedetlen a kis dolgokban, az a nagy dolgokban engedelmes lesz?
Hogyan is mondta Jézus a példázatában? "Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután..."
Aki a kis dolgokban hűtlen, attól hogyan remélheti az Úr, hogy a nagyokban hűséges lesz?
Egyébként nem a bor kérdés a fő probléma önmagában. Ez csak része annak a folyamatnak, amely a mai keresztyénség dekadenciába hanyatlást övezi.
A világ egyre mélyebben hatol be a gyülekezetekbe és a keresztyén emberek életébe. A dekadencia további jellemzői az ún. "keresztyén" rockzene, de megmutatkozik ez a "hívők" öltözködésében, abban, hogy mennyi Hollywood-ot engednek be az életükbe, a szórakozásaikban. Sok keresztyén életvitele már semmiben sem különbözik a világétól. Állítólag "hiszik Jézus Krisztust", de ez nem látszik meg sem a viselkedésükön, sem beszédükön (lásd az ide hozzászóló állítólagos keresztyéneket), sem a gondolkodásukon. Sőt, elemi felháborodás vesz erőt rajtuk, ha valaki meg merészeli inteni a szokásaikat. Mindenkit tudnak szeretni, de egy kanál vízben megfojtanák, aki a Bibliából veti fel, hogy nézeteik helytelenek.
Had idézzem még egyszer: "Nem minden, aki ezt mondja nekem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; HANEM AKI CSELEKSZI AZ ÉN MENNYEI ATYÁM AKARATÁT." (Máté 7:21)
Sajnos sok keresztyén azt hiszi, hogyha "hiszi Jézus Krisztust", az önmagában elég. Elég az üdvösségre, ha valódi hitről van szó. De sajnos sok esetben ezek az emberek nem igazi Jézus hívők, hanem csak "Jézus rajongók". Vagy még azok sem, hanem inkább csak "Jézus kedvelők". Kedvelik Jézust, amíg nem kell szokásaikon, kényelmes és kedves beidegződéseiken változtatniuk. Rendkívül sajnálatos ez, és rendkívül szomorú.
A keresztyénség sok helyen mára egyfajta bulikultúrává változott. "Keresztyén" rockzenei fesztiválokat szerveznek a "Sziget" és hasonlók mintájára, ahol már az alkohol is elfogadott.
"Jaj azoknak, akik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; akik a sötétséget világossággá s a világosságot sötétséggé teszik, és teszik a keserűt édessé, s az édest keserűvé! Jaj azoknak, akik maguknak bölcseknek látszanak, és eszesek önnön maguk előtt! Jaj azoknak, akik hősök borivásban és híresek részegítő ital vegyítésében; Akik a gonoszt ajándékért igaznak mondják, és az igazak igazságát elfordítják tőlük: Ezért, mint a polyvát megemészti a tűznek nyelve, és az égő széna összeomlik: gyökerük megrothad, viráguk mint a por elszáll, mert a seregek Urának törvényét megvetették, és Izrael szentjének beszédét megutálták. (Ézs. 5:20-24)
"Úgy szeressétek egymást, ahogy én szeretlek titeket"
Igen, azt hiszem tanulnunk kellene Jézustól, hogy HOGYAN szeretett minket. Jézus soha nem hagyta figyelmen kívül a bűnt a szeretet jegyében. A szeretethez hozzátartozik az intés!
"Közvetlenül az után található, ahol Jézus azt mondja, hogy "Én vagyok Isten". Vagy azon a helyen, ahol a drogozást és a dohányzást tiltja meg. A Biblia gyakran alapelveket jelent ki, melyeket meg kell tanulnunk alkalmazni. "
*
igen, ezen vagyunk. De így nincs:"Én vagyok Isten"
erre a részre gondolsz?
János 10,30-31
"Én és az Atya egy vagyunk.A zsidók újra köveket hoztak, hogy megkövezzék."
Csak az én könyvemből hiányzik?:
És szemeit égre emelte és mondá: ne igyatok bort.
Ne kábítószerezzetek és ne dohányozzatok.
*
egyébként én egyiket sem szoktam. De akkoriban a bornak fertőtlenítő hatása volt, meleg éghajlaton sokszor nem volt megfelelő ivóvíz, sokszor azért kellett bort inni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!