Hogyan kell megkeresztelkedni?

Hidd el, idősebb vagyok nálad.

Én kérdeztem, te azóta sem válaszolsz...

Lehet, hogy a te szektád köreiben ez így szokás, nálunk nem.

12:14

Tudom szerintetek mindenki, aki nem katolikus, és a Bibliára alapozza a hitét, mindenféle a katolikus egyház által, a saját hatalmukat alátámasztó mende-mondákkal szenben, az szektás. Mindíg is ez volt a katolikusok válasza, amikor valaki szembesítette őket a katolikus egyház hazugságaival.

Kérdések megválaszolásával te sem igyekeztél, sőt. Dehát ezt ugye Bibliai ismeretek nélkül nehezen is tehetted volna.

Részemről ezt a témát lezártnak tekintem, igeverseket nem kaptam, amik a katolikus érveket alátámasztották volna a felmerült témákban.

Zárásképpen egy igevers, ami a katolikusok 99%át tökéletesen jellemzi:

" A ki az Istentől van, hallgatja az Isten beszédeit; azért nem hallgatjátok ti, mert nem vagytok az Istentől valók."(János 8:47)

mivel nem voltál hajlandó bizonyítani a sola scripturát, természetesen nem szembesítettél semmivel

csak az igazság kedvéért

nem csak azért vagy szektás, mert a katolikus egyháznak mondasz ellent, hanem mert a Bibliának és a hagyománynak

Öntsd le magad vízzel vagy valami ilyesmi... :)

Na jó, Őt tudom ajánlani,majd megkeresztel Téged:

http://www.youtube.com/watch?v=cOLbwFoc8go&feature=related

[link] Csak bemerítéssel lehet keresztelni?

A magyar "keresztelés" eredete az ószláv "kereszténnyé tevés" (Krst) kifejezésből ered (nem a kereszt szóból!), mely keleti közvetítéssel került a magyar nyelvbe. Ez is bizonyítja, hogy a honfoglalás után, sőt már az előtt népünk egy része keresztény volt. Term. ez nem nyugati szláv ("szlovák" anakronizmus) hatás.

Az ősegyházi korban (újszövetség és apostoli atyák) és az óegyházi korban (2-8. sz.) az alábbi kifejezéseket találjuk erre a szentségre:

+ baptismos, baptismus (gör. lat.) => alámerítés, alámerülés;

+ lavacrum (lat.) => fürdő;

+ photismos, illuminatio (gör. lat.) => megvilágosítás;

+ sfragos, sigillum => pecsét.

Ez az első, legszükségesebb szentség, melyben a vízzel való leöntés és a Szent Háromság személyeinek hívása által az ember a megszentelő kegyelem elnyerésével lelkileg újjászületik.

Ez a kereszténnyé avatás, a Krisztusba vezetés (initiatio) első szentsége.

A keresztség ószövetségi előképei (prototypus), melyek úgy a liturgikus szövegekben, mint a liturgikus tárgyak szimbolikájában megjelennek:

+ a vízözön és a bárka;

+ a Vörös-tengeren való átmenet;

+ a sziklából fakadó víz;

+ a körülmetélés.

Előkészület reá Keresztelő Szent János keresztsége (baptismos), mely még nem volt szentség (ez mintegy bűnbánati "szentelmény" volt, 'ex opere operantis' hatott, jelezte, és nem létrehozta a hatást, az ünnepélyes szentmise előtt való szenteltvízhintéshez hasonlítható). Jézus Krisztus ezt vette föl, és ezzel mintegy "liturgikusan" szentséggé tette azt, majd törvényhozóként el is rendelte (Mt 28: 19; Jn 3 sk.).

Jézus Krisztus azért alapította, hogy ezáltal megadja a lelki újjászületést és az örök üdvösséget. Az apostolok az első pünkösd napján már kiszolgáltatták Krisztus parancsának megfelelően, majd hirdetik és továbbadják minden népnek.

A keresztség anyaga:

+ a vízzel való lemosás, mely történhetik

=> alámerítéssel;

=> leöntéssel;

=> meghintéssel.

Valódi víznek kell lennie az érvényességhez.

Az ünnepélyes kiszolgáltatáshoz keresztvíz szükséges.

Az alámerítés a rendes formája, de nem a kizárólagos formája, ahogy nem ír arról sehol az Újszövetség, hogy csak így tegyétek ezt, ill. hogy maga a szó ezzel a jelentéssel bír-e (erről később). Lehet egyszeri és háromszoros alámerítéssel keresztelni.

Már a Didakhé említi (1. sz.), hogy az ősegyház is gyakorolta a leöntést és a meghintést, amit a "betegek keresztségének" (baptismus clinicorum) hívtak.

Ráadásul maga a "baptismos" szó a Krisztus korabeli görögben már "lemosás" jelentéssel bírt elsődlegesen, és az ősegyház legkorábbi dokumentumaiban ezzel a jelentéssel használják, így értelmezik a Szentírást, mert maga az anyag ez (vízzel való lemosás).

Maga Jézus mondja Péternek, hogy "elég ha a lábadat megmosom, és tiszta leszel".

A Bethseda fürdő leprása is éppen, hogy érinti a vizet, már meggyógyul... "Uram, hints meg izsóppal, és megtisztulok."

Ezen az alpon nem elég a kenyérnek egy darabjából való evés, mert abban nincs jelen a teljes Krisztus.

Egyébként az anapbaptisták, baptisták bemerítkező-szektariazmusa a "sola Scriptura" és a fentebb citált exegézis (baptismos => lemosás) önellentmondásán túl azért is ostobaság, mert ők a katolikus értelmezésű szentségtant (ex operato opere) elvetik, szerintük (a jánosi keresztséghez hasonlóan) ez csak egy külső aktus, nem hozza létre a megszentelő kegyelmet, csupán jelzi azt, ami már végbement az emberi lélekben.

A keresztség - "bemerítés"?

Sok komoly keresztyén embert a keresztség módjára vonatkozó felfogása tesz baptistává. Ezeknek talán kifogástalan vélekedésük van a keresztség jelentőségét illetőleg. Nem becsülik azt túl, és nem teszik semmiképpen függővé tőle az üdvösség elnyerését. Teljesen tisztában vannak azzal, amiben a baptisták hivatalos felfogása meg is egyezik a mi református felfogásunkkal, hogy Istennek Lelke szellemi módon viszi véghez bennünk megmentő és átalakító munkáját, nem pedig külső cselekmények által. De hozzáteszik - s ebben még mindig egyetértünk velük, - hogy azért Jézus Krisztusnak mégis az volt a kívánsága, sőt parancsolata, hogy az Ő követői között hitüknek erősítésére és közösségüknek megbizonyítására gyakoroltassanak bizonyos ünnepélyes, külső cselekmények is. Ha pedig hozzátartoznak a keresztyénséghez ezek a sákramentumoknak nevezett szertartások is, - mondják, - kötelességünk azokat lehetőleg a mi Urunknak parancsa és szándéka szerint gyakorolnunk. Természetes, hogy ebben is egy véleményen vagyunk még velük. Az utaink ott válnak el, amikor azt kell megállapítani, hogy milyen hát a keresztségnek az a módja, amely megfelel az egyház Ura eredeti intenciójának? Egyetlen egy, - felelik a baptisták, - t.i. az egész testnek vízbe való bemerítése. Mivel pedig a református keresztyénség nem így gyakorolja a keresztséget, hanem a vízzel való leöntés, vagy meghintés által, azért ők a Krisztus akarata iránti hűségből, amint ők azt értik és vélik, elfordulnak a mi egyházunktól és csatlakoznak a Krisztus iránt - szerintük - mindenben, még az ilyen külsőségben is engedelmes "bemerítkezőkhöz".

1. A keresztség szimbolikus értelme.

Vajon nem merülünk-e nagyon szőrszálhasogató kicsinyeskedésbe, ha ezzel a kérdéssel foglalkozunk? Nem volna-e méltóbb hozzánk egyszerűen ráhagyni: ám legyenek boldogok, ha nekik olyan fontosnak látszik az, hogy a víz így, vagy amúgy szerepel-e a keresztségben? - Nem. Meg kell állnunk ennél a kérdésnél, mert nem csupán külsőségek kicsinyes különbségéről van szó, hanem a keresztségi aktus egész szimbolikus értelméről. Ha ugyanis megkérdezzük a baptistákat: miért kell a keresztségnek bemerítkezésnek lennie, azt felelik: azért, mert csak így jut kifejezésre az a nagy gondolat, amit kiábrázolni hivatva van a keresztség, t.i. az újjászületésnek, amit Isten Lelke bennünk munkál, a kettős oldala, - az "ó-ember" halála és az "új-ember" megszületése. Amint alábukik a megkeresztelt ember a vízbe, úgy merül el az isteni kegyelem mélységeibe az embernek addigi bűnös természete, hogy többé szóba ne jusson Isten előtt és hatalma ne lehessen. És amint újra előbukkan a vízből a megkeresztelt, úgy jön elő a Szent Lélek csodás munkája által bennünk a Krisztus által megigazult és Őbelőle élő új teremtés.

Bizonyos, hogy az újjászületésnek ezt a kettős, negatív és pozitív oldalát nem ábrázolja ki a keresztségnek az a módja, ahogy mi gyakoroljuk. De hát, nézzük csak meg, csakugyan ezt kell kiábrázolnia a keresztségnek? Kétségtelen, hogy az újjászületést kell kiábrázolnia, - azt a titkos lelki élményt, amely által Krisztuséivá válunk, amely által tehát belejutunk az Ő élő testébe, az anyaszentegyházba. Az újjászületésnek ezt a titkát, melyet értelmünkkel úgy sem foghatunk fel és nem elemezhetünk, csak hasonlatokban, képekben szemléltethetjük, ha beszélünk róla. Egy ilyen képnek cselekedetben is végrehajtása a keresztség. Csakhogy ilyen kép és hasonlat nem egy van csupán. A Szentírás is sokféle módon szemlélteti az újjászületést. Hasonlítja a halálhoz és születéshez, amint azt állandóan emlegetik a baptisták. De hasonlítja új ruha felvevéséhez is, amikor beszél "a Krisztus felöltözéséről"; hasonlítja számtalanszor a piszkos ember megmosakodásához, amikor emleget "megmosódást", "fürdőt", "tisztulást"; hasonlítja a világosság kigyulladásához a sötétség közepette; hasonlítja a szerteheverő köveknek az épülő templomba való beillesztéséhez stb. stb. Mindez ugyanannak a nagy valóságnak, a bűnös ember Krisztus által való megújulásának a szemléltetése más-más képben. Mármost nyilvánvaló, hogy mindezt a képet nem lehet egy-ugyanazon szertartásban kiábrázolni. Vagy az egyiket, vagy a másikat. Melyiket kell hát a keresztségben kiábrázolnunk, hogy eltaláljuk annak eredeti jelentését? Minek a szimbolikus feltüntetése ez a sákramentum?

Csakugyan a meghalásnak és a halálból új életre kelésnek?

A baptisták Pál apostolra hivatkozva ezt állítják. Egy helyt ugyanis ezt írja az apostol: "Akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg; eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba, hogy amiképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk." (Róm. 6, 3-4.). És ugyanez a gondolata visszatér még egyszer más helyen. (Kol. 2,12.). Nem vállalkozhatunk most arra, hogy minden részletében megvitassuk ezt a nyilatkozatot, arra sem, hogy eloszlassunk néhány félreértést, ami az idézett fordítás gyarlóságából fakadhat. Az eredetiben, minden tömörsége mellett, világosabb az apostol beszéde. Most csak a dolog lényegére tekinthetünk, - az pedig elég világosan kitűnik ebből a fordításból is. S az a következő. Itt igenis szó van az újjászületésről, és pedig abban a kettős képben, hogy az egyrészt meghalás, másrészt új életre kelés. És szó van Jézus Krisztus haláláról és feltámadásáról. És szó van a keresztségről. De figyeljük meg: párhuzamba van itt állítva az újjászületés kettőssége a Jézus Krisztus megváltó munkájának kettősségével: az Ő halála és eltemettetése által van a mi régi emberünknek elmúlása egyrészt, és az Ő dicsőséges feltámadása által van a mi új életre való elindulásunk másrészt. Azonban nincs itt párhuzam - pedig a baptisták felfogását csakis ez igazolná, - az újjászületés kettős oldala és a keresztségnek valamilyen kettős szimbolizmusa között: nincs halvány célzás sem arra, hogy ez a halál és feltámadás alámerülésben és felbukkanásban jutna kiábrázolásra. Csak belemagyarázni lehetne ezt a gondolatot Pál apostol szavaiba, - ha egyebünnen biztosan tudnánk, hogy a keresztségnek ilyen felfogása élt őbenne. De máshonnan nem lehet bizonyítani. Ebből az egyetlen - ha kétszer is előforduló - gondolatából akarják bizonyítani. De kissé közelebbről megnézve szavait, azok éppen ezt nem bizonyítják. Az apostol hirdeti itt azt, hogy aki megkeresztelkedett, az egy megfeszített és feltámadott Krisztussal vállalt és kapott közösséget, tehát annak életében meg kell látszania a teljes megváltásnak, a régi élet megszűnésének s egy új élet kibontakozásának; tehát Isten megváltó kegyelméből nem csinálhat magának a keresztyén ember ürügyet a továbbvétkezésre. De hogy ez a nagy lelki átalakulás hogyan jelképeztessék a keresztségben, arról itt egyáltalán nincs szó. Sehol sincs szó az egész Szentírásban a keresztség két külön mozzanatáról, a keresztségnek alámerülésre és előbukkanásra való szételemzéséről, - ami olyan fennen hangsúlyozott gondolata a baptistáknak. Szép gondolat; kifejező gondolat. A keresztség nagyon sokat-mondó, megkapó szertartás, ha ezzel a gondolattal hajtják végre - bemerítkezés formájában. De nem bibliai gondolat. Nem ennek a gondolatnak kiábrázolására rendeltetett a keresztség eredetileg.

Mi hát az a képes szemléltetése az újjászületésnek, amelyet jelképeznie kell a keresztségnek? - A sokféle kép és hasonlat közül, amivel szemléltethető volna ez a hívő emberben végbemenő csoda, a legegyszerűbb és legősibb: a megtisztulás. A bűnös ember tisztátalan. A bűn szenny az ő lelkén. Krisztus által tisztává lesz. Éspedig kettős értelemben. Tisztává lesz mindenekelőtt Isten színe előtt. Isten az Ő nagy megbocsátó szeretetében eltörli az ember sok tisztátalanságát, nem tekinti az ő bűneit, és úgy fogadja, mint mocsoktalan gyermekét. S ugyanakkor tisztává lesz az ember annyiban is, hogy az ő tisztátalan természetét újjáteremtő Isten új szívet, tisztát ad neki. A tisztulásnak még folytatódnia kell. Az új természetnek sok nehéz harcot kell megvívnia a régivel. De már megvan. Egy nagy megújító tisztuláson átesett az ember s a bűn, amelyet eddig szolgált, ellensége már ezentúl.

Ennek a lelki tisztulásnak, amit az újjászületésben elnyerünk, egyszerűségében is hatalmasan beszélő jelképe a vízzel való megmosatás. Így érthették meg a keresztség szertartását az első tanítványok minden magyarázat nélkül, - mert hiszen ismerték ők már jól az Ótestamentumból a szent mosakodások, tisztálkodások szertartásait. Sőt még a pogány vallásokban is ősidők óta ismeretes gondolat volt az, hogy amint mosakodás által megtisztulunk az emberek előtt való piszoktól, hasonló tisztuláson kell átmennie annak, aki isteneivel akar társalkodni. Aki előítélet nélkül végigolvassa az Újtestamentumot, lépten-nyomon megfigyelheti, hogy a keresztséggel az első keresztyének ezt az isteni kegyelemben való megfürösztetést és megmosatást akarták jelképezni - és semmi mást.

Ez a gondolat pedig kifejezésre jut akkor is, ha a megkereszteltnek teste nem merül el a vízbe, hanem csak végig ömlik rajta, vagy reá hull a tisztulást jelentő keresztvíz. Az Ótestamentumban is ismeretes volt már a "meghintés" által való tisztulási szertartás, akár az áldozati vérrel, akár vízzel. Nincs tehát semmi okunk, hogy a bemerítés formáját akár szükségesnek, akár egyedül helyesnek, akár eredetileg rendeltnek tartsuk. Az ilyen felfogás, ha a Bibliára hivatkozik, - egyszerűen tévedésben van és felvilágosításra szorul.