Lehetséges-e kétszer megkeresztelkedni?

Nem a saját döntés a döntő, hanem az Atya, Fiú, Szentlélek nevében végzett keresztelés.Ugyanis ez a megvilágosodás szentsége. Tudom, hogy mostanság egyesek nagy hangos a döntést reklámozzák, de ez is egy kis hazugság korunk hazugságai közül. Tudod, sokkal könnyebb felnőni úgy ha valakit Isten kegyelme segít ebben, mint akit nem.

A más kérdés az, hogy bizonyos egyházaknak nevezett felekezetek keresztségéből hiányzik az elegendő kegyelem, tehát ehíján nehezebb lesz neki a bűnökkel, kísértésekkel megbírkózni, ezért aztán legjobban teszi, ha magára veszi az igazi keresztséget.

Azt hittem,már egyszer beírtam ide, lehet kitörölték volna, .. hmm

Biblia sehol nem ír csecsemő keresztségről, tehát inkább ez a hazugság, az első hozzászólót idézve :)

Sokkal inkább víz alá merítésről szól minden igehely, ez mondják ma vízkeresztségnek, ami pl, katolikus gyakorlat szerint valami lebutított szenteltvízzel való fröcsköléssé butult le csecsemőkorban, de ennek semmiféle bibliai alapja nincs.

A Biblia szerint "Aki hisz ÉS megkeresztelkedik,az üdvözül,aki pedig nem hisz,az elkárhozik"Márk 16.16.

Tehát nem azt mondja,hogy akinek a szülei hisznek,és megkeresztelik.A valódi keresztény gyermekeit a biblia szentnek mondja,és nem az miatt mert megkeresztelkedik,hanem a szülő hite miatt.1.kor 7.14.

Tehát szerintem az Ige alapján nem csak lehet,hanem kell is saját hit alapján megkeresztelkedni.

Peace

Szia!

Természetesen, sőt szükséges akár szükséges is! A valódi keresztség ugyanis a megtérés vagy újjászületés látható megpecsételése, ezért neveztetik a "megtérés keresztségé"-nek és az "újjászületés fürdőjé"-nek is (Lásd. Mk. 1:4; Tit. 3.5).

A Szentírás a tanítványság alapvető kívánalmainak a hitbeli elfogadása alapján hozott, önkéntes választáson alapuló, alámerítéssel történő felnőttkeresztséget hitelesíti. Ez a keresztség - Jézus kijelentése és példaadása szerint - "igazság", amelyet "illik nékünk betöltenünk" (Mt. 3:15; Mt. 28:19).

A keresztség cselekedetének belső, lelki tartalma: a régi élet összes bűnének a jelképes "lemosása", vagyis a bűnbocsánat igénylése és elnyerése ezekre nézve. Ezzel együtt a múlt "eltemetése", gyökeres, végleges szakítás vele. A másik döntő eleme a jelképes "feltámadás" egy új, igaz életre, "Isten segítségül hívásával". Az új életben járás mindenkor csak a halálból megelevenítő, hatalmas isteni Lélek által lehetséges (Rm. 6:4-8; Ap. csel. 22:16).

Üdv. Péter

A keresztség lényege nem ebben rejlik.

Aki nem keresztény, az azt mondja: egy kanál víz nem elköteleződés semmi mellett. Még igaza is van.

Aki keresztény, az pedig nem gondolkodik azon, hogy ér-e bármit a gyermekkori keresztelés, mert elfogadja, hogy megtörtént, és ha úgyis követi a vallást, akkor nem mindegy neki?

Az van a Hitvallásban, hogy hiszem az EGY keresztséget a bűnök bocsánatára, tehát egyszer lehet kiszolgáltatni. A potestánsok összekeverik a kereszténység szentséget Keresztelő János keresztségével, ezért mondják, hogy ez csak egy érzelmet kifejező jelkép, nem pedig objetkív bűneltörlő, kegyelemközvetítő szentség.

Olvasd el: [link]

Érvek és ellenérvek:

„A gyermekek keresztelése érvénytelen, az apostolok csak felnőtt embereket kereszteltek. Hiszen a gyermeknek még nincs is bűne.”

Ezen a téveszmén alapul az egész baptista vallásszakadás. Először is: a gyermeknek nincs ugyan személyes bűne, de megvan a lelkén az ősbűn vagy áteredő bűn foltja, vagyis hiánya annak a természetfeletti kegyelemnek, melyet a keresztség által önt Isten a lelkekbe.

Másodszor: honnan tudják a baptisták, hogy az apostolok csak felnőtteket kereszteltek? A Szentírás erről nem mond semmit! Ha csak a Szentírás az irányadó, akkor máris csapdába estek!

Harmadszor: ha Krisztus Urunk a keresztséget minden ember számára az üdvösség feltételévé tette (Ján. 3, 5), kegyetlenség volna a gyermekeket kizárni az üdvösségnek ebből a fenséges eszközéből; hiszen a gyermek fiatalon is meghalhat s akkor mi lesz vele? Nem kárhozik el ugyan a szó szorosabb értelmében, de keresztség nélkül semmi esetre sem juthat el az Isten boldogító színelátására. Ezenkívül Szent Pál a keresztségről azt mondja, hogy az a keresztények körülmetélése (Kol. 2, 11); márpedig a körülmetélésben már a gyermekek is részesültek.

„Krisztus is csak felnőtt korában keresztelkedett meg.”

Ez aztán bizonyíték! Krisztus keresztelkedése egyáltalán nem azonos a keresztény keresztelkedéssel, hiszen ott csak Keresztelő János kereszteléséről, egyszerű bűnbánati jelképről volt szó. Egyébként Jézus gyermekkorában az újszövetség törvénye és az újszövetségi keresztség szentsége még egyáltalán nem volt elrendelve, természetes tehát, hogy Jézus sem vehette volna igénybe, semmilyen formában. Jézusnak gyermekkorában még csak a körülmetéltetés volt elrendelve s Jézus azt csakugyan már gyermekkorában felvette.

„De a gyermek még nem hihet; pedig Jézus azt mondja, hogy az üdvösséghez hit és megkeresztelkedés szükséges.”

Úgy van, ezért a gyermeknek is hinnie kell, mihelyt eszének használatáig eljut; de a keresztségben részesülhet előbb is. Az ellenkezőre semmiféle érv nincs.

A gyerekkeresztelés gyakorlatát az újabb időkben néha támadás éri. Egyesek azt állítják, hogy ez a gyakorlat értelmetlen, hiszen a gyermekek nincsenek még tudatuknál, és ezért nem tudnak a keresztelésükben hittel közreműködni. Továbbá azt is mondják, hogy ez fölösleges gyámkodás a gyermekek fölött, inkább meg kell várni, míg a gyermekek felnőnek és maguk eldönthetik, melyik valláshoz vagy felekezethez akarnak tartozni. Elvégre nem lehet valakire csak úgy, megkérdezése nélkül egy vallás kötelezettségeit rárakni.

Ezekkel a véleményekkel szemben a következőket kell elmondanunk:

1. Ahogy a gyermek saját közreműködése nélkül jutott az áteredő bűn állapotába, ugyanúgy meg lehet ettől a közreműködése nélkül is szabadítani.

2. A kegyelemben való részesedés és Krisztusban való közösség nem terhet jelent, hanem a legnagyobb jótéteményt, amely egy embernek valaha is osztályrészül juthat.

3. Az ember egyáltalán nem dönthet kénye-kedve szerint arról, hogy Krisztust követni akarja-e vagy sem. Minden embernek kötelessége katolikus kereszténynek lennie, mihelyst a katolikus vallás igazságait megismerte. Bár mindenki szabadon megtagadhatja ezeket a kötelezettségeket, de akkor ez már bűn, amelynek következményeiért felelni kell. Könnyen belátható, hogy a gyerekkereszteléssel való szembenállás az áteredő bűnben és a kereszténységben, mint egyetlen igazságban való hit meggyengüléséből származik.

4. Végezetül még utalni lehet arra is, hogy világra jöttünket és neveltetésünket sem tudtuk magunk kiválasztani. Senki nem kérdezte tőlünk, hogy meg akarunk-e születni. Minden ember életében vannak olyan döntések, amelyeket azok a körülmények határoznak meg; amelyekbe beleszületett. Ez az ember szociális természetéből fakad.

Ezek azok az okok, amik miatt a gyerekkeresztelés a kezdetektől fogva szokásban volt. A Szentírásban ugyan nincs szó kifejezett gyerekkeresztelésről, de több helyen is olvashatunk beszámolót megtérteknek „egész háza népükkel” való megkereszteléséről. (lásd ApCsel 16,15/33; 1 Kor 1,16), és joggal feltételezhetjük, hogy ezek között gyerekek is voltak. A 3. században jött divatba az a káros szokás, miszerint a keresztelőt egész a felnőttkorba kitolták, bár egészen más okból, mint manapság: attól féltek ugyanis, hogy a fiatalkori harcokban elveszíthetik a keresztelés utáni bűntelenséget, s ezért úgy gondolták, jobb, hogyha a keresztséget csak érettebb korban kapják meg. Szent Ágoston és az egyházatyák azonban a keresztség szentségével való ezen visszaélés elleni harcukban hivatkozni tudtak az ősi hagyományra.

Kol 2,11-12 – A keresztség a körülmetélést váltja fel.

Ter 17,12 – A körülmetélést a születés utáni nyolcadik napon tartották.

Mk 10,14 – Gyermekek is részesülhetnek lelki előnyökben.

Jn 3,5; Mk 16,16 – Isten Országába a keresztség által lehet belépni.

Róm 5,18-19 – Ádám bűne mindenkire kárhozatot hozott. A kiút a keresztség (vö. Róm 6,3-4).

Lk 18,15 – „Odavitték hozzá a kisgyermekeket is.”

ApCsel 16,15 – „Ő és házanépe (= oikosz) megkeresztelkedett” (A gyermekek a házhoz tartoztak)

ApCsel 16,33 – „Megkeresztelkedett, és vele övéi is mindnyájan”

1Kor 1,16 – Pál megkeresztelte Sztefanász egész házanépét.

Ter 47,12 – „József ellátta… atyjának egész családját (= oikosz) kenyérrel, gyermekeik száma szerint.” Azaz az „oikosz” szó magában foglalja a kisgyermekeket is.

ApCsel 2,38-39 – Keresztelkedjetek meg, „mert az ígéret nektek szól, valamint a ti fiaitoknak” (a szó csecsemőt is jelent).

Mt 8,5-13; 9,2; 15,21-28; Lk 5,20; 7,7 – Más hitére is lehet alapozni a bűnök bocsánatát.

Mit tesz a keresztség az 1Pét 3,18-21 szerint? Kiknek kell megkeresztelkedniük az ApCsel 2,38-39-ben? Kiknek szól a keresztség ígérete? Mivel hasonlítja össze Pál a Kol 2,11-12-ben a keresztséget? Mikor metélték körül azokat, akik az Ószövetségbe léptek (hány éves korban)? Megkeresztelt-e Pál egy egész háznépet? Igen – Nem A Jn 3,1-7 azt mondja, hogy újjá kell születnünk Lélektől és …………? Kiknek a nevére kell megkeresztelkedni a Mt 28,19 szerint? Gondolod, hogy másféle keresztség is létezett, mint amit ez a vers mond? Igen – Nem Ha igen, miért? Az evangélium ezen szavai szerint a keresztség előtt vagy utána kell megtanítani Jézus parancsait az embereknek? Előtte - Utána A legelső keresztények hogyan kereszteltek a legelső keresztények nem-kanonikus írásai (pl a Didakhé) szerint?

MIÉRT KERESZTEL AZ EGYHÁZ KISGYERMEKEKET IS?

Válasz:

Az Egyház azért kereszteli meg a kisgyermekeket is, mert biztosítani akarja az üdvösségüket.

Magyarázat:

A gyermekeket mindenkor meg lehetett keresztelni. Azonban az Egyháznak a Tridenti Zsinaton adott tanítása szerint a kisdedeket nemcsak meg lehet, hanem meg is kell keresztelni (Conc. Trid. 5. c, 4; Denz. 791). Az Anyaszentegyház az apostoli kor óta így jár el, hiszen az apostolok is egész családokat kereszteltek, nem pusztán a felnőtteket. Origenész is állítja, hogy az Egyház az apostoloktól vette a hagyományt, hogy gyermekeket keresztel (Origen. In Rom. 5,9; In Lev. hom 8,3). A gyermekkeresztség oka nyilván a gyermekek örök sorsa felett érzett aggodalom, hiszen az áteredő bűn bennük is megvan, s ezért az üdvösségük bizonytalan, még ha személyes bűn nem is terheli őket. P. Schütz Antal szavaival: „Ha beleeshettek a betegségbe, fogékonynak kell lenniük az orvosság, a keresztség iránt is" (Schütz. 97.§ 2,2).

Szt. Ágoston nyomán fedezte fel a teológia a gyermekek tornácát (limbus puerorum) is, amely nem más, mint az atyák tornácának kiterjesztése a kereszteletlen gyermekekre is (noha a két limbus nem azonos). Mégpedig ugyanazon az alapon: ha az ószövetségi igazak nem kerültek a pokol teljességére, noha az áteredő bűnben voltak, akkor a kegyelem korszakának teljes ártatlanjai sem juthatnak örök szenvedésre. Ezt a logikát követve az eleve elrendelés és az isteni kiválasztás körüli gondolkodás állandóan kereste a magyarázatot arra a kérdésre, hogy mi lesz a kereszteletlen, tehát eredeti bűnben meghalt gyermekekkel. „Mert ha a segítő hajó a nyílt tengeren a hajótörötteknek csak egy részét veszi fel, a többieknek (...) pedig csak mentőövet vet, nem lehet azt mondani, hogy komolyan akart segíteni mindegyiken; és ha ezt teljes önkénnyel teszi, még azt sem lehet mondani, hogy a kiváltságolásban valami tiszteletreméltó méltányosság érvényesült volna" (Schütz. Dogm. 79. § 3). Erre a nehézségre több megoldást is kerestek, de a legnagyobb fokban valószínű nézet Aquinói Szt. Tamás álláspontja, mely szerint a pusztán eredeti bűnben meghalt gyermekek számára fennáll egy olyan másvilági állapot, melyben nincs szenvedés, sőt természetes boldogság honol (tehát áttételes, „evilági" módon mégis részesednek Isten jóságából és ezáltal Istenből). Szt. Tamás azonban az atyák nyomán járva nem hisz a kereszteletlenek mennyei boldogságában. Szt. Ágoston szerint: „Ha valaki azt mondja, hogy Krisztusban életet nyernek azok a kisdedek is, akik az Ő szentségei nélkül múlnak ki e világból, az határozottan ellene jár az apostoli hagyománynak, és szembehelyezkedik az egész Egyházzal, ahol azért sietnek és futnak a kisdedeket megkeresztelni, mert kétség kívül meg vannak győződve, hogy másképpen egyáltalán nem éledhetnek meg Krisztusban" (August. Epist. 166,21). Mivel ez túl keményen hangzik, és Isten egyetemes üdvözítő akaratára is árnyékot látszik vetni, a középkor óta több jelentős hittudós kereste annak a titkát, hogy Isten miként üdvözítheti a keresztség nélkül elhunyt kisdedeket, de mégis mindenkor megtartották a gyermekkeresztség gyakorlatát.

Azonban a keresztség felvételéhez hit és akarati hozzájárulás kell - vethetné ellene valaki —, mely a csecsemőkben még nincs meg. Ez igaz, de a gyermek helyett a szülők, és a keresztszülők ígéretet tesznek, hogy a gyermeket e keresztény hitben nevelik. így bár az áteredő bűn következményeitől megszabadul a gyermek, a keresztség járulékos kegyelmeit csak csíraszerűen fogadja be, melyek csak akkor fognak aktualizálódni, amikor a keresztény hit megtermékenyíti a már felvett szentséget. Az akarati hozzájárulást is pótolhatja a keresztszülő, ezért a gyermek esetében nincs akkora jelentősége az akarati aktusnak. A gyermek az áteredő bűnt is akarati hozzájárulása nélkül vonta magára; mi sem méltányosabb, mint hogy az akarati hozzájárulás nélkül szabadítsa meg őt ettől a szentség ereje.

A hagyomány is a katolikus felfogásnak kedvez. Szt. Iréneusz szerint: „Krisztus mindenkit üdvözíteni jött. Önmaga által. Azt mondom, »mindenkit«, aki általa újjászületik, csecsemőket és gyermekeket, ifjakat, férfiakat és öregeket" (Iren. II. 22,4). Szt. Ciprián püspök elrendeli, hogy a születést követő harmadik napra meg kell keresztelni püspöksége gyermekeit (Cypr. Epist. 64,2). Szt. Ágoston sem áll le vitatkozni, hanem inkább állít, mint fontolgat: „A kisdedeket is viszik a templomba, jóllehet tulajdon lábaikon még nem tudnak futni (...). Senki se búgjon tehát más tanítást a fületekbe; mindig ez volt az Egyház tanítása és szokása; ezt vette át az ősök hiteként, ezt tartja végig" (August. Sermo. 276,2).

Még a II. Vatikáni Zsinat utáni Hittani Kongregáció 1980-ban kiadott „Pastoralis Actio" eligazítása is így nyilatkozik: „Az Egyház (...) nem ismer más utat arra, hogy a kisgyermekeket bejuttassa az örök boldogság hónába" (DH 4761).

Igazolás:

A Szentírás nem tanítja kifejezetten a gyermekkeresztséget. Azonban nem pusztán nem tiltja meg, hanem burkoltan tanítja is:

1. Az apostolok családokat kereszteltek. Lídia esete: „Ennek megnyitotta szívét az Úr, hogy hallgasson Pál szavaira. Egész háza népével együtt megkeresztelkedett" (ApCsel 16,14). A filippi börtönőr esete: „Aztán hirdették neki és egész háza népének az Isten szavát. Az pedig még akkor magához vette őket, éjszaka kimosta sebeiket, s rögtön megkeresztelkedett, hozzátartozóival együtt" (ApCsel 16,32). Máshol: „Kriszpusz, a zsinagóga elöljárója azonban egész háza népével együtt hitt az Úrban, és sokan meg is keresztelkedtek" (ApCsel 18,9). Ismét máshol: „Sztefanász családját is megkereszteltem" (1 Kor 1,16).

2. A gyermekek az üdvösség példaképéül vannak állítva: „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába" (Mt 18,3). Nekik is nyitva áll tehát a mennyország kapuja, a keresztség: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa" (Mk 10,14).

3. A körülmetélést, mely a keresztség ószövetségi előképe, szintén gyermekkorban végezték: „A nyolcadik napon metéljék körül a gyermek előbőrét" (Lev 12,3). Ez a gondolat közkeletű volt az Üdvözítő korában is, s ezért az apostolok természetesnek találták, hogy az újszövetség vallási közösségéből sem kell őket kirekeszteni. Ha Jézus Krisztus mégis másképpen akart volna rendelkezni, azt éppen a kor szokása miatt kifejezetten meg kellett volna mondania. Erről azonban mit sem tud sem az írás, sem a Hagyomány.

Szt. Pál apostol is hangsúlyozza, hogy a keresztség a körülmetélést váltotta fel: „Benne vagytok körülmetélve, nem kézzel, hanem az érzékies test levetésével, a krisztusi körülmetéléssel. Benne temetkeztetek el a keresztségben, és benne támadtatok fel (...)" (Kol 2,11). Isten irgalmát figyelembe véve is igen súlyosak e szavak:

„Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és Szentlélekből születik, az nem megy be az Isten országába" (Jn 3,5). A gyermekek üdvösségét kár lenne kockáztatni, még akkor is, ha teológiai gondolkodásunk nem követeli meg teljes biztonsággal a kereszteletlen gyermekek üdvösségének elvetését. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a tényt, „hogy ezeknek a szavaknak olyannyira általános érvényű, abszolút jelentésük volt, hogy az Atyák és a Tanítóhivatal kifejezetten a gyermekekre alkalmazta ezeket".

gyermekkeresztség: csecsemők és kiskorúak keresztelése. - Jogosságát a hagyomány az ap. időktől igazolja. A trienti zsin. tanítása szerint a megkeresztelt gyermeket a hiányos emberi előfeltételek ellenére ker. hívőnek kell tekinteni, s a keresztség érvényessége nem függ az utólagos tudatos elfogadástól (DS 1625). A gyermekkeresztséget csak azok kifogásolják, akiknek helytelen fogalmuk van az Egyh-ról, a kegyelemről és a szentségekről. Aki nem ismeri el a szentség tárgyi hatékonyságát, az kételkedhet az öntudatlan gyermek megkeresztelésének érvényességében. Az Egyh. hagyománya olyan töretlen és következetes, hogy a Szentírás utalásaival együtt teljes bizonyosságot ad. Ezek a szövegek beszélnek az „egész ház, az egész család” megkereszteléséről (1Kor 1,16; ApCsel 16,15.33). Ismert volt az összehasonlítás is a körülmetélés és a keresztség között (Kol 2,11; Ef 2,11). A gyermekek is részesei a szöv. áldásának, ahol a kezdeményező mindig maga Isten. Ezért egyes prot. közösségek eljárásának, ti. hogy csak felnőtteket keresztelnek, vagy újra keresztelnek (anabaptisták), nincs szentírási alapja. - Az ap. időkben erős volt a parúzia várása, s ez is hozzájárult ahhoz, hogy a családok egységesen részesüljenek a kegyelem áldásaiban. A teol-ok kezdettől fogva hivatkoztak a keresztség szükségességére, amelyet Jn 3,5 kifejez. Szt Ireneus a megtestesülésből és Krisztus főségéből vezeti le az állítást, hogy a Megváltó az élet minden fázisát megszentelte, tehát a gyermekkort is. Amikor a pelagiánusokkal szemben az áteredő bűn tana tisztázódott, még világosabb lett a gyermekkeresztség hatása. Megoldódott az a nehézség is, amely abból eredt, hogy a keresztség a hit szentsége. Az Ó- és ÚSz tanítása alapján ismert volt a helyettesítő képviselet, amit Mt 9,2 is megerősít. A közösség hite az egyénnek is javára válik. Szt Ágoston után Szt Tamás fejti ki a tételt, hogy a gyermekek az Egyh. hitével hisznek, s ezt a hitet a jelenlevők, a szülők és a keresztszülők jelenítik meg. Egyébként is a megigazulás kegyelme a lélekbe önti a hit, a remény és a szeretet erényét (DS 904, 1528). A szentség az embert Krisztus halálának és föltámadásának részévé teszi, s ereje akkor is érvényesül, ha az emberben valamilyen előföltétel hiányzik. - A teol. megalapozásból a gyermekkeresztség feltételei is kiolvashatók. A gyermekkeresztség ui. gyakorlatilag csak ott szolgáltatható ki, ahol a tudatos ker. hitre való nevelés biztosítva van, vagyis ahol a szülők és a gondviselők kérik a keresztséget és ők maguk is élik hitüket. A szentség nemcsak az áteredő bűntől szabadítja meg a gyermeket, hanem az Egyh. tagjává is teszi, küldetést ad neki, s ezt a küldetést tudatosítani is kell benne. Ahol ezek a biztosítékok hiányoznak, ott legalábbis el kell odázni a keresztelést.

Lehet, sőt kell keresztelni kisgyermekeket (csecsemőket) is.

Tételünket hittételként tanította a trienti zsinat (DS 1514). Elvi alapja az, hogy a keresztségnek a Bibliából ismert hatásai -- főleg az új élet adományozása -- kisdedekre is alkalmazhatók.

Tételünk gyakorlati vonatkozásait a ,,theologia pastoralis'' tárgyalja.

A Bibliában kifejezett tanúságot nem találunk, de joggal feltételezzük, hogy amikor családokat kereszteltek (Kornéliusz: ApCsel 10,44-48; Lidia: ApCsel 16,14-15; a filippi börtönőr: ApCsel 16,33; Kriszpusz: ApCsel 18,8; Sztefanász házanépe: 1Kor 1,16), a gyermekek sem maradtak ki. Sőt talán Szent Péter pünkösdi beszédére is utalhatunk, azt mondotta ui., hogy a gyermekek számára is eljött az üdvösség (ApCsel 2,39). Annál inkább feltételezhetünk ilyeneket, mert Szent Pál szerint a keresztség a körülmetélést váltotta fel (Kol 2,11). -- A szenthagyomány régtől fogva szokásként említi a kisgyermekek megkeresztelését (Irenaeus, Tertullianus, Cyprianus, Hippolytus, Origenes), bár kétségtelen, hogy kb. 400-ig jobbára felnőtteket kereszteltek. A gyermekkeresztelés elterjedése két tényezővel függött össze. Részben azzal, hogy egyre több felnőtt akadt, akik annyira erősek voltak a hitben, hogy merték vállalni gyermekük vallásos nevelését, részben pedig azzal, hogy az áteredő bűn egyetemessége fokozatosan tudatosult.

Gyermekkeresztelés esetén a gyermek hitét a család (szülők és keresztszülők) és a közösség képviseli. ,,Amint az ember természetes személyiségét a család védőszárnyai alatt fejleszti ki, úgy természetfölötti kibontakozása is rászorul a keresztény családi fészek melegére. Ez biztosítja a légkört, amely lehetőséget nyújt a személyes hit kifejlődésére'' (F. Klostermann).

Gyermekkereszteléskor az áteredő bűn eltörlését nem valami mágikus szertartás erejétől várjuk, hanem az újszövetségi választott népbe való bekapcsoltságtól és Krisztus Lelkével való habituális egybekapcsolódástól. Isten a keresztség által elindítja a gyermeket azon az úton, amely az ő igazi szabadságához, igazi egyénisége kibontakozásához és abszolút jövője biztosításához vezet. A gyermek üdvösségének biztosításán kívül erre a többletre, szabadsága és egyénisége kibontakozásának lehetőségére is kell gondolnunk. Mindezeknek a szempontoknak együttes figyelembevétele ment meg attól, hogy a gyermekkeresztelésben mágikus ceremóniát lássunk.

De nem jogtalanság-e a kisgyermekkel szemben, hogy kötelezettségeket rakunk a vállára a keresztségkor az ő megkérdezése nélkül? Ne feledjük, hogy a kötelezettségek fejében örök üdvösségének biztosítását kapja, és igazi személyisége kibontakozásának útja nyílik meg. Igaz ugyan, hogy a megkeresztelttel szemben nagyobb igényei vannak Istennek és Egyházának, de nem külső kényszer hatása alatt, hanem szabad döntések formájában kell majd neki realizálnia ezeket az igényeket, mikor értelmének használatára eljut.

Nb. Végszükség esetén már az anyaméhben levő magzatot is meg lehet keresztelni, hiszen ő is ember. A megkeresztelés kötelessége azonban mindig csak olyan esetben lép életbe, ha a gyermek halálveszedelemben forog.

A protestánsok a gyermekkeresztelésről nem egységesen vélekednek. Luther saját szentségtanával ellentétben (mert szerinte ex opere operantis hatnak a szentségek) kezdettől szükségesnek tartotta. Kálvin eleinte ellene volt, később az Istennel kötött szövetségre és az isteni ígéretre hivatkozva (aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül) elfogadta. Neves hittudósaik egy része ellenzi (így E. Brunner, K. Barth, M. Barth, P. Tillich), mások védelmezik (pl. P. Althaus, J. Jeremias).