Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Lehetek-e így Jehova tanúja?

Lehetek-e így Jehova tanúja?

Figyelt kérdés

Egy ideje kapok folyóiratokat Jehova tanúitól, amiket el is szoktam olvasni. Régebben járt is hozzám két lány, de nem szerettem volna megtérni, inkább csak jó volt valakivel megosztani a gondolataimat. Az utóbbi időben nem tudok velük találkozni (a munkám miatt sajnos) de egyre jobban érdekel Isten és az út, amit számomra kijelölt. Szeretnék eljárni a gyülekezetbe és közéjük tartozni.

Egyetlen dolog aggaszt csak kicsit: a párom. Régebben volt egy osztálytársam, ő Jehova tanúja volt és akkoriban azt mondta, hogy ők nem járhatnak "világiakkal" csakis olyanokkal, akik Istent követik. A barátom nem követi Istent, nem is hisz benne. Nem tudom, hogy ez lehet-e akadály abban, hogy én megtérjek. Próbáltam már hatni rá, de sajnos nagyon rossz úton halad és nem hallgat a józan észre.


2012. aug. 5. 14:22
 71/95 anonim ***** válasza:
95%
Ezt is csak addig gondolod így amíg elnem követsz a valami hibád és rajtad csattan az ostor
2012. aug. 6. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 72/95 anonim ***** válasza:
48%
Ejha, micsoda szélsőségek. De egy igaz isten nem kérné, hogy öljük meg a családtagjainkat, dobáljuk meg kövekkel, és mindeközben érezzük megtisztelve magunkat, ha véletlen a mi célzásunk visz be végzetes ütést. Egy igazságos, szerető isten, nem kérné az embertől, hogy vesse meg, gyűlölje a családtagját, mert az hibázott, vagy mert mást hisz. A jóságos istenkép kellene, hogy domináljon, nem egy ilyen szadista, elferdített valami.
2012. aug. 6. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 73/95 anonim válasza:
31%

Pontosan ezt gondolom én is.

Az én Istenem és a húgom Istene szeret minket, akkor is ha követtünk el hibákat. (Az én hibám ez esetben az, hogy segítettem a magára maradt testvéremet)

Az én Istenem nem kívánja senki pusztulását, az én Istenem azt szeretné, ha a testvérek egymást támogatnák, segítenék. Én ebben hiszek.

2012. aug. 6. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 74/95 Andizsuzsi ***** válasza:
95%

"Mint láthatod Jézus szerint egy darabig nem volt Péter abban az állapotban hogy kiváltságos feladatokat kapjon a helytelen tette miatt."


De azt nem látom, hogy megtiltotta volna a többi tanítványnak, hogy szóba álljanak vele, vagy Péternek, hogy visszatérjen a családjához.


Tudod ennek, hogy ki-kiragadsz a Bibliából egy-egy mondatot az a hátulütője, hogy mindenre lehet ellenkező értelmezést is találni. Pl. a megbocsátással kapcsolatban:


Luk.

35. Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos Istennek fiai lesztek: mert ő jóltévő a háládatlanokkal és gonoszokkal.


36. Legyetek azért irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas


Az a felfogás pedig, hogy a gyerekedért csak addig vagy felelős, amíg a közösség elvárásainak megfelelően él, és ha hibázik, akkor "mosom kezeimet" kilököm a világban mondván, hogy már nem vagy tovább felelős érte, számomra elfogadhatatlan. Úgy könnyű egy közösséget "tisztán tartani", hogy aki megbotlik, azt kiveti a közösség.

Mi van akkor, ha valakinek a házastársa hibázik, és ő kerül kiközösítésre? Akkor hogy áll meg a Biblia tanítása arra vonatkozóan, hogy ők egy test-egy lélek?

2012. aug. 6. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 75/95 anonim ***** válasza:
0%

Misebb könnyebb válasz.

Egy jó fél éve hogy egy családban ami áll egy anyából apából és két fiúból, az apa vissza lett fogadva, , mert a helytelensége miatt nem mutatva megbánást,egy helytelenség miatt ki lett közösítve.

Ugyan úgy éltek, mint addig, csak annyi különbséggel, hogy az apa nem vette ki a részét a teokratikus feladatokból.A feleségével csak a fontosabb háztartásra vonatkozó dolgokról beszéltek,, meg különböző döntésekről, amiket a házasságban tenniük kell, de nem bibliai eredetű dolgokról.Ettől még az apa a családfő, és nem kell semmisnek nyilvánítani.

Ennyi.

Csak az érzi magát eltaszítva akik nem tudnak megbékélni azzal, hogy bűnt követtek fel, és mentséget akarnak találni a helyzetükre.Ez az alázatosság hiányát mutatja a Teremtővel szemben, és nem a tanukkal szemben.


S írhat bárki bármit, nem tudhatjuk mikor kit miért büntetnek meg mert ezt a gyülekezeti tagok nem tudják, nem is tartozik senkire sem, ez a teremtő és az egyén ügye.

2012. aug. 6. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 76/95 anonim ***** válasza:
0%

Andizsuzsinak.

Igen az ellenség meg a testvér létére bűnös között van különbség.Ez nem kiragadás. Meg lesz irgalmazva ha megfelelő megbánást tanúsít.:)

Úgy beszélsz velem mint ha én hoztam volna egy döntést valaki felett, holott magam s bármikor véthetek ha nem vagyok eléggé óvatos.:(

Péter nem lett kiközösítve, de addig nem kaphatott gyülekezeti feladatokat amíg ki nem javította a hibáit.


A testvér már egyszer leírta akit 76%-ra pontoztál miért kell valakit kiközösíteni, és el is fogadták a választ nem lett lenullázva.

Mint minden helyzetben itt is a szeretet és a szelídség szellemében vannak a testvérek kezelve.:)


Ha pedig valaki nem ért egyet a bibliában leírt Istentől jövő fegyelmezéssel, az ne velem perlekedjen, hanem a Teremtő Istennel.

Nem a szervezet találta ki, magatok is olvashatjátok a bibliában.

Mi csak alkalmazzuk.

2012. aug. 6. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 77/95 anonim ***** válasza:
0%

Ha elolvastátok volna a teljes bibliát akkor látnátok, hogy a teremtő sosem vette félvárról a népe tisztán tartásának ügyét.

Ezt nem az emberek vagy a nép találta ki ez volt a törvény.

Tehát a teremtőt szidja aki ez ellen lázad.


Vegyük Zimri esetét. Behozta a Moábita lányt Izrael táborába és bevitte a sátrába, Ezt a teremtő nem nézte Jó szemmel, hogy a férfiak némelyike csak azért is a moábita lányokkal foglalkoznak.

Ezért a gyülekezetet csapással sújtotta ami akkor szűnt meg amikor Fineás főpap, megölte a sátorban Őket.

24000 ember halt meg miattuk.

Ennyire komolyan veszi az imádata tisztaságát.

Csak most nem egyből halál a büntetés, mert igen sokan meghaltak volna azok közül is akik vissza tértek Istenhez.

Ez az irgalom, van lehetősége a Mózesi időkhöz képest még változtatni.


Inkább vegyük komolyan nem ok nélkül íratta le hanem hogy tanuljunk belőle.

2012. aug. 6. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 78/95 anonim ***** válasza:
0%

Kedves Nemvagyok!

Tévedsz kedves Barátom

12 évvel ezelőtt követtem el "egy" hibát, és ki voltam közösítve.


Sosem jutott mégsem a gondolatomba se becsmérelni sem a testvéreimet sem a teremtő Atyámat, azért mert megbotlottam.

Megérdemeltem!!!!!!

Veszteni tudni kell.

Én hibáztam és nem a testvéreim és nem a teremtő.

Azt kaptam amit megérdemeltem.

Tanultam az esetből, és most is úgy vélem, hogy a fegyelmezés szerető gondoskodás a teremtő részéről, hogy kiragadjon a halálból, mert nem kívánja hogy bárki meghalljon hanem hogy mindenki megbánásra jusson!!!!!!!!!!!

2012. aug. 6. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 79/95 Andizsuzsi ***** válasza:
100%

"A testvér már egyszer leírta akit 76%-ra pontoztál miért kell valakit kiközösíteni, és el is fogadták a választ nem lett lenullázva."


Én senkit sem pontoztam itt se le, se fel. Még csak nem is minősítettem senki válaszát, csak kérdezek. Úgy gondoltam, hogy értelmes kérdésekre lehet értelmes válaszokat adni, és tudunk beszélgetni a vallásotokról. De úgy látszik nem lehet, mert ha valamivel nem értek egyet, akkor te egyből kikéred magadnak és rögtön támadásnak veszed, odáig merészkedve, hogy Jézus üldöztetésével hasonlítod össze a te-ti megpróbáltatásaidat.

Előző példádhoz pedig csak annyit, hogy: "és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy". Úgy, hogy közben gyakorlatilag nem is szólnak egymáshoz? Hogy az egyik fél kizárja a másikat élete egyik nagyon fontos részéből?

2012. aug. 6. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 80/95 anonim ***** válasza:
0%

Kedves Andizsuzsi.

Hallottál már arról a közmondásról, hogy bort iszik és vizet prédikál? :)


Miért is kellene olyasmiről beszélnie amikor a tetteivel pont az ellenkezőjét fejezte ki, az ilyen ne szóljon abba az ügybe.


(Róma 2:21-24) . . .és akkor te, aki mást tanítasz, magadat nem tanítod? Te, aki azt prédikálod: „Ne lopj”, lopsz? 22 Te, aki azt mondod: „Ne kövess el házasságtörést”, házasságtörést követsz el? Te, aki kifejezed, hogy irtózol a bálványoktól, templomokat rabolsz ki? 23 Te, aki a törvénnyel büszkélkedsz, a Törvény megszegésével meggyalázod az Istent? 24 Mert „az Isten nevét miattatok káromolják a nemzetek között”, mint ahogy meg van írva.

2012. aug. 6. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!