Lehetek-e így Jehova tanúja?
Egy ideje kapok folyóiratokat Jehova tanúitól, amiket el is szoktam olvasni. Régebben járt is hozzám két lány, de nem szerettem volna megtérni, inkább csak jó volt valakivel megosztani a gondolataimat. Az utóbbi időben nem tudok velük találkozni (a munkám miatt sajnos) de egyre jobban érdekel Isten és az út, amit számomra kijelölt. Szeretnék eljárni a gyülekezetbe és közéjük tartozni.
Egyetlen dolog aggaszt csak kicsit: a párom. Régebben volt egy osztálytársam, ő Jehova tanúja volt és akkoriban azt mondta, hogy ők nem járhatnak "világiakkal" csakis olyanokkal, akik Istent követik. A barátom nem követi Istent, nem is hisz benne. Nem tudom, hogy ez lehet-e akadály abban, hogy én megtérjek. Próbáltam már hatni rá, de sajnos nagyon rossz úton halad és nem hallgat a józan észre.
Látom, hogy itt részben kaptál hasznos tanáscokat a kérdésedre vonatkozóan. Amit tudnod kell, hogy ahhoz hogy Jehova Tanúja lehessél, el kell sajátítanod a biblia alaptanításait, ez a tanúkkal folytatott ingyenes bibliatanúlmányozás által lehetséges. A tanúltak alapján eldöntheted, hogy átadod e magad Jehova imádatára, vagy sem. E bibliatanulmányozás alatt az itt feltett kérdéseidre választ fogsz kapni. A válaszok Isten szavára fognak alapulni, és a saját bibliádban is nyomon követheted, a használt biblia fordításától függetlenül.
Az első lépés amit ajánlok, vedd fel a kapcsolatot Jehova Tanúival és kérj ingyenes házi bibliatanulmányozást. Amikor eltudsz menni az összejövetelre, menj el. Győződj meg saját magad arról, hogy milyen emberek ők, és hogyan alkalmazzák Isten alapelveit az életükben. Ezt azért is javaslom, mivel az Interneten sok olyan információ jelenik meg Jehova tanúiról, ami nem fedi a valóságot. Ha úgydöntesz, hogy elkezded a biblia tanúlmányozást, akkor azt mond meg a barátodnak, a reakciójából ki fog derülni, hogy ő hogyan viszonyul e dologhoz. Amire befejezed a biblia tanulmányozást Jehova Tanúival, jobban megfogod érteni, hogy mivel jár Jehova Tanújának lenni. Ezidő alatt, kiderül az is, hogy ez hogyan hat a kapcsolatotokra. A biblia Tanulmányozás nem jár semilyen kötelezetséggel és bármikor úgy dönthetsz, hogy abbahagyod. Ha a tanúlmányozás után a döntésed az, hogy Jehovát kivánod szolgálni és átadod életedet Jehovának, ezt csak akkor teheted meg, ha rendezed a kapcsolatot a barátoddal. Vagyis nem élhetek házaságon kivüli kapcsolatban.
Ne kérd ki magadnak.
"A barátodra pedig ne akard rá erőltetni.
Nem mindenkié a hit.
(2Tesszalonika 3:1, 2) . . .; 2 és hogy megszabaduljunk az ártalmas és gonosz emberektől, mert nem mindenkié a hit."
Nem te írtad ide?
"Egy fiatalember több mint tíz évig ki volt közösítve, és ezalatt az édesapja, az édesanyja és négy testvére "[nem keveredett] egy társaságba" vele. Bár idővel megpróbált részt venni a családi tevékenységekben, dícséretes módon a család összes tagja megingathatatlan volt abban, hogy kerülje a vele való kapcsolatot."
Ezek nem ti vagytok?
Kedves Andizsuzsi.
Ha megfigyelted akkor ez egy biblia idézet, nem én találtam ki.Isten hívja ilyennek az embereket, engem nem hatalmazott fel ilyesmire.
Én magam nem mondhatok ilyet senkire.
A teremtő pedig úgy vélekedik dolgokról ahogy helyesnek látja.
Mint mondtam, nem velem veszekszel hanem Istennel!
Igazán szereted a párodat?
Ha igen, akkor nem leszel tanú, legyél evangélikus, katolikus vagy bármi más, csak JT-s meg Hit gyülis NE legyél!
Szerintem a párod nem akar Istentől vagy vallásgyakorlástól eltiltani, de az ilyen begyöpösödött társaságokat, melyek inkább szektákra hajaznak jobb messzire elkerülni. Eleinte elnézik, hogy nem hitbeli a párod, de aztán majd egyre több mindenről kell lemondanod, talán a szerelmedről is, vagy inkább ő mond le rólad, mert nem kell neki egy birka, akit bárki megvezethet.
Higgy Istenben, de úgy ahogy te szeretnéd! Nem kell ahhoz társaságokba járnod, hogy Isten megérintsen. Ha imádkozol és megbízol benne, akkor mindig melletted lesz és megbocsátja bűneid és a párod is sokkal jobban elfogadná ezt. Sőt bármit jobban elfogadna, mint hogy ilyen gyülekezethez tartozzál.
Azért úgy egyszer szívesen találkoznák veled kedves rágalmazó,
Megnéznélek magamnak, hogy lássam, ki az aki Jézus tanítványának tartja magát, és megvetéssel teli minősíthetetlen szavakat használ a felebarátaira.
"Ha megfigyelted akkor ez egy biblia idézet, nem én találtam ki.Isten hívja ilyennek az embereket, engem nem hatalmazott fel ilyesmire.
Én magam nem mondhatok ilyet senkire.
A teremtő pedig úgy vélekedik dolgokról ahogy helyesnek látja."
De te linkelted ide, nem? Válaszként egy kérdésre ezt a részt tartottad érdemesnek iderakni. Legalább annyi tisztesség legyen benned, hogy felvállalod a saját véleményedet. Kiválasztasz egy részt a Bibliából, aztán azt mondod, az nem a te véleményed?
Nem ti közösítitek ki a "testvéreiteket", ha nem az általatok elvártaknak megfelelően él? Nem ti várjátok el anyjától, apjától, hogy onnantól idegenként (se) kezelje?
Miért nem pl. ezt az igerészt választottad?
„Barátom, mi végett vagy itt?” (Mt 26:50) Ezek voltak Jézus szavai az őt eláruló Júdáshoz.
Ez melyik biblia idézet?
"ha szereted a párodat akkor bármit tegyél csak Jehova tanúja ne legyél."
Hát nem érdekes?
bármelyiket válaszd a saját kényelmed szerint, csak azt az egyet ne?
Mintha Pétert hallanám, amikor butaságot mondott Jézusnak.
(Máté 16:22, 23) . . .„Kedvezz magadnak, Uram; semmiképpen sem lesz ez a sorsod.” 23 De ő hátat fordított, és ezt mondta Péternek: „Távozz tőlem, Sátán! Botláskő vagy nekem, mert nem az Isten gondolatai szerint gondolkozol, hanem az emberekéi szerint.”
Már ne is haragudj de nem az általunk meghatározott módon kell élni, hanem ahogy a teremtő határozta meg.
arról meg nem tehetek, hogy Ti engedményeket tesztek magatoknak és semmibe veszítek az Isten magas erkölcsi irányadó mértékeit.
Mi nem embereknek akarunk tetszeni hanem az istennek.Ha ezért gyűlöl is a világ, nem baj megvan írva!!!
Jézus azt mondta:
(Lukács 6:26) 26 Jaj, amikor minden ember jót mond rólatok, mert ilyeneket tettek ősatyáik is a hamis prófétákkal.
Ha Jehova tanúi veszélyes szekta lenne, már rég feloszlattak volna mindenkit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!