Teremtés vagy evolúció?

Kicsoda a mi Istenünk?

Kicsoda a zsidók és a keresztények Istene, 

a mi Istenünk?

Ellenőrizzük le, mit mond az ÓSZ és USZ, kicsoda a mi Istenünk? (Magyar Biblia Tanács fordításában)

A teljes Szentírás (ÓSZ=héber és USZ=görög Iratok) kinyilatkoztatása/tanítása szerint égnek és földnek, minden igaz hívőnek (ősatyák, zsidók, prozeliták, az Ur Krisztus, apostolai és tanítványai/követői) JHVH (Jahve/Jehova) AZ ISTENE, és nem Jézus Krisztus, nem a szent szellem, hanem csak és kizárólag AZ ATYA egyedül!!! Lásd a következő igehelyeket:

Az ÓSZ-ben:

„Áldott az ÚR, Sémnek Istene!” (1Móz. 9:26)

„Istened leszek” (1Móz 17:7)

„Istenük leszek.” (1Móz. 17:8)

„hadd eskesselek meg az ÚRra, az ég és föld Istenére” (1Móz. 24:3)

„a ti atyáitok Istene küldött engem hozzátok,” (2Móz.3:13)

„Az ÚR, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene „ (2Móz. 3:15)

„én, az ÚR, a te Istened” (2Móz. 20:5)

„Az ÚR, a mi Istenünk, „(5Móz. 1:6)

„Halld meg, Izráel: Az ÚR a mi Istenünk, egyedül az ÚR!” (5Móz. 6:4)

„az ÚR, a te Istened, „ (5Móz. 6:15)

„Mert az ÚR, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten! „ (5Móz. 4:24)

„ a ti Istenetek, az ÚR az Isten” (Józs. 2:11)

„ Istened az én Istenem.” (Ruth 1:16)

„az ÚRtól, Izráel Istenétől,” (Ruth 2:12)

„az ÚR, a menny Istene” (Ezsdr. 1:2)

„Izráel Istenének, az ÚRnak a házát! Ő az Isten Jeruzsálemben” (Ezsd. 1:3)

„ szent az ÚR, a mi Istenünk!” (Zsolt. 99:9)

„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?” (Zsolt. 22:2)

„örömöm telik az ÚRban, víg örömre indít Istenem” (Ézsa. 61:10)

„URam, te vagy a mi atyánk,” (Ézsa. 63:16)

„te vagy, URam, a mi Istenünk!” (Jer. 3:21-25)

„ én Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek” (Jer. 7:23)

„ Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek” (Ezék. 11:20)

„ én népem lesznek, én pedig Istenük leszek - így szól az én URam, az ÚR” (Ezék 14:11)

„Istenük leszek, ők pedig népem lesznek. „ (Ezék. 37:27)

„a menny Istene „ (Dán. 2:44)

„ a ti Istenetek az istenek Istene” (Dán. 2:47)

„Dániel Istenét! Ő az élő Isten” (Dán. 6:27)

„A mi Urunk, Istenünk „ (Dán. 9:9)

„ Istenünknek, az Úrnak” (Dán. 9:10)

„n, az ÚR, vagyok a te Istened Egyiptom óta.” (Hós. 13:4)

„én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek,” (Jóel 2:27)

„én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek” (Ámos 9:15)

„ Az URat, a menny Istenét félem,” (Jón. 1:9)

„Jónás imádkozott Istenéhez, az ÚRhoz a hal gyomrában.” (Jón. 2:2)

„mi az ÚRnak, a mi Istenünknek nevében járunk mindörökké.” (Mik. 4:5)

„URam, ősidőktől fogva te vagy az én szent Istenem! „ (Hab. 1:12)

„gondot visel róluk Istenük, az ÚR,” (Zofóniás 2:7)

„Istenük, az ÚR;” (Hagg. 1:12)

„az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek,” (Zak. 8:8)

„az ÚR, Izráel Istene „ (Mal. 2:16) 

Kicsoda a zsidók és a keresztények Istene, 

a mi Istenünk?

Ellenőrizzük le, mit mond az ÓSZ és USZ, kicsoda a mi Istenünk? (Magyar Biblia Tanács fordításában)

Az USZ-ben:

„Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” ( Máté 4:7)

„Az Urat, a te Istenedet imádd, „ (Máté 4:10)

„Szeresd az Urat, a te Istenedet” (Máté 22:37)

„ az Úr, a mi Istenünk, egy Úr, „ (Márk 12:29)

„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Márk 15:34)

„és az én lelkem ujjong Isten, az én Megtartóm előtt,” (Luk. 1:47)

„Felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.” (Ján. 20:17)

„ akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” (Csel. 2:39)

„ úgy szolgálok atyáim Istenének,” (Csel. 24:14)

„ hálát adok az én Istenemnek Jézus Krisztus által „ (Róma 1:8)

„ békesség Istentől, a mi Atyánktól” (1Kor. 1:3)

„az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által.” (1Kor. 6:11)

„nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, „ (1Kor. 8:6)

„Istenük leszek, és ők az én népem lesznek” (2Kor. 6:16)

„a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja” (Eféz. 1:17)

„a mi Istenünktől bátorságot kaptunk „ (1Thes. 2:2)

„megörvendeztettek minket a mi Istenünk előtt,”(1Thes. 3:9)

„a mi Istenünk és Atyánk színe előtt, „ (1Thes. 3:13)

„a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, „(2Thes. 1:11)

„a mi megtartó Istenünknek, és Krisztus Jézusnak, „ (1Tim. 1:1)

„Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt,” (1Tim. 2:3)

„a mi üdvözítő Istenünk” (Tit. 1:3)

„Kegyelem és békesség Istentől, a mi Atyánktól és a Krisztus Jézustól, a mi Üdvözítőnktől” (Tit. 1:4)

„ a mi üdvözítő Istenünk” (Tit. 2:10)

„megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete,” (Tit. 3:4)

„békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.” (Filemon 1:2)

„Hálát adok az én Istenemnek, „ (Fil. 1:3)

„Istenük leszek, ők pedig az én népemmé lesznek.” (Zsid. 8:10)

„ nem szégyelli az Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék, „ (Zsid. 11:16)

„Mert a mi Istenünk emésztő tűz.”( Zsid. 12:29)

„ Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus „ (2Pét. 1:1)

„az Istennek és a mi Urunknak, Jézusnak „ (2Pét. 1:2)

„ akik a mi Istenünk kegyelmét kicsapongásra használják, és a mi egyedüli uralkodónkat és Urunkat, Jézus Krisztust megtagadják.” (Judás 1:4)

„ az Isten, az ő Atyja előtt: „ (Jel. 1:6)

„felírom rá az én Istenem nevét, és az én Istenem városának, az új Jeruzsálemnek a nevét, amely a mennyből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet.” (Jel. 3:12)

„papokká tetted őket a mi Istenünknek, „ (Jel. 5:10)

„meg nem jelöljük a mi Istenünk szolgáit”(Jel. 7:3)

„Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónuson ül, és a Bárányé!” (Jel. 7:10)

„a hatalom és az erő a mi Istenünké örökkön-örökké. Ámen.”” (Jel. 7:12)

„Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé„ (Jel. 12:10)

„Halleluja, az üdvösség, a dicsőség és a hatalom a mi Istenünké,” (Jel. 19:1)

„ „Dícsérjétek Istenünket, ti szolgái mindnyájan, „ (Jel. 19:5)

„Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható! „ (Jel. 19:6)

„Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz.” (Jel. 21:7)

Vajon ezek az idézetek azt mutatják, hogy Jézus Krisztus lenne a mi Istenünk? Nem inkább az egyértelmű, hogy nem Jézus Krisztus a mi Istenünk! Olyannyira egyértelmű, hogy ehhez kétség sem férhet!

Jézus kit jelölt meg az ő, a követői és a zsidók Istenének?

„meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, „ (Mt 4,10)

„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?”(Mt 27,46)

„ az Úr, a mi Istenünk, egy Úr, „ (Márk 12:29)

„ Felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.” (Jn. 20:17)

„Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában, és onnan nem kerül ki többé, felírom rá az én Istenem nevét, és az én Istenem városának, az új Jeruzsálemnek a nevét, amely a mennyből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet. „ (Jel. 3:12)

Mit mondott Jánosról az angyal Zakariásnak?

„Izráel fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz (JHVH-hoz), az ő Istenükhöz„ (Luk. 1:16).

Mózes szerint ki volt Ábrahám, Izsák, Jákob Istene - ahogy azt Jézus idézte?

„az Urat (JHVH-t) Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének mondta.”(Luk. 20:37)

Péter kit jelölt meg a zsidók és a keresztények Istenének?

„ akiket csak elhív magának az Úr, (JHVH) a mi Istenünk.” (Csel. 2:39) vö.: Jóel 2:32 (Protf. 3:5)

„Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi atyáink Istene megdicsőítette Fiát, Jézust, „ (Csel. 3:13)

„Maga Mózes mondta: Prófétát támaszt nektek testvéreitek közül az Úr (JHVH), a ti Istenetek,” (Csel. 3:22)

„A mi atyáink Istene feltámasztotta Jézust, „ (Csel. 5:30).

Pál szerint kicsoda a mi és az ő Istene?

„hálát adok az én Istenemnek Jézus Krisztus által „ (Róma 1:8).

„Ti viszont a Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené.” (1Kor. 3:23)

„nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus” (1Kor. 8:6).

„az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által.” (1Kor. 6:11)

„Az Úr Jézus Istene és Atyja, aki áldott örökké,” (2Kor. 11:31)

„a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja „ (Eféz. 1:17)

„ a mi Istenünk és Atyánk színe előtt” (1Thes 3,13)

„a mi Istenünk és az Úr Jézus Krisztus kegyelméből.” (2Thes 1:12)

„a mi megtartó Istenünknek, és Krisztus Jézusnak, „ (1Tim. 1:1)

„ezért kent fel téged az Isten, a te Istened „ (Zsid. 1:9).

János kit nevezett meg Krisztus és a mi Istenünknek?

„ az Isten, az ő Atyja előtt:” (Jel. 1:6)

„királysággá és papokká tetted őket a mi Istenünknek”(Jel. 5:10).

„Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé„ (Jel. 12:10)

„ „Halleluja, az üdvösség, a dicsőség és a hatalom a mi Istenünké” (Jel. 19:1)

„az Isten és a Bárány trónusából ered.” (Jel. 22:1)

A nagy sokaság a mi Istenünk alatt kit értett?

„Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónuson ül, és a Bárányé!” (Jel. 7:10)

Isten maga kit azonosít Istenként?

„ahogyan az Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek. „ (2Kor. 6:16)

„Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz. „ (Jel. 21:7)

Jézus azonosítja Istent:

„Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos [üpszisztú] fiai lesztek: mert ő jóltévő a háládatlanokkal és gonoszokkal.” (Lukács 6:35)

A Biblia azonosítja Istent:

Itt Istenre olyan jelzőt alkalmaz, amit a Biblia Jézus Krisztusra vagy a szent szellemre Szentlélekre) soha sehol. Magasságosnak nevezi. A görög szó (hüpszisztosz), jelentése: legmagasabb, Legfelsőbb, Magasságos.

Vajon a Magasságos Isten három személyben létezik, Atya-Fiú-Szentlélek, akik egy ugyanazon Istenek lennének? Ha ez igaz lenne, akkor mindháromnak hüpszisztosznak is kellene lennie – ha közöttük semmi különbség nincsen. Ugyanakkor mindháromuknak a mi Istenünknek is kellene lenniük. De fentebb láttuk, hogy nem Jézus Krisztus a mi Istenünk, és nem is a szent szellem.

Éppen ezért, amit a szentháromság dogmája megfogalmaz, enyhén szólva hamis:

"Az egyetemes keresztény hit pedig ez: az egy Istent a háromságban, a háromságot pedig az egységben tiszteljük; s ne keverjük össze a személyeket, se a lényeget szét ne válasszuk. Más személy ugyanis az Atya, más a Fiú, más a Szentlélek: de egy az Atya, a Fiú és a Szentlélek istensége, egyenlő  a dicsőségük, egyformán örök a fenségük. Mert amiképpen a keresztény igazság arra késztet, hogy mindegyik személyt külön-külön Istennek s Úrnak valljuk, ugyanúgy az egyetemes keresztény hit nem engedi, hogy három Istenről vagy Úrról beszéljünk. Ebben a háromságban pedig nincs elsőbb és későbbi, nincs nagyobb és kisebb, hanem mind a három személy egyformán örökkévaló és egymással egyenlő: s ezért - ahogy előbb már mondtuk - a háromságot minden esetben az egységben, az egységet pedig a háromságban kell tisztelnünk." (Konkordia Könyv, Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály, Budapest, 1957. 10, 12-13. old.)

„(Jézus Krisztus) Valóságos Isten, aki az emberiség megváltásáért hozzánk hasonló emberi testet öltött magára.” (Baptista Hitvallás)

Mivel nem Jézus Krisztus a Magasságos, Legfelségesebb Isten, a fenti baptista hitvallás értelmezhetetlen. Nincs még egy valóságos Isten az Atyán kívül, a Fiú pedig nem azonos a hüpszisztosz – Magasságos, Legfelségesebb Istennel. 

A Lukács 1:32-ben az angyal azt mondta Máriának, hogy fiút fog szülni, akinek a nevét Jézusnak kell neveznie, aki a Magasságos Fiának neveztetik, és az Úr Isten neki adja a Dávidnak trónját.

Ha Jézus Krisztus (mint Isten) azonos lenne azzal az Istennel, akinek a Fia, akkor saját magának a Fia lenne, mint hüpszisztosz Isten, ő maga lenne a Legfelsőbb, Magasságos Isten, (mivelhogy ”egyenlő  a dicsőségük, egyformán örök a fenségük„), és ez esetben az Úr Isten saját magának adná a Dávid trónját, sőt, saját (Magasságos) ereje árnyékozta volna be Máriát. (vö. Lukács 1:35) Továbbá akkor Jézus Krisztus ugyanúgy a mi Istenünk lenne, mint az Atya. Ez a szentháromság dogmája szerint ez így is van (mivel „mind a három személy egyformán örökkévaló és egymással egyenlő”.).

Csakhogy nem Jézus Krisztus a Magasságos Isten, nem Jézus Krisztus a mi Istenünk, és az Úr Isten nem is saját magának adta a Dávid trónját. Nem beszélve róla, hogy a Lukács 1:76-ban bemerítő János a Magasságos prófétájának van nevezve, márpedig ő soha nem volt Jézus Krisztusnak a prófétája. Hanem Annak az Istennek, Aki a Jézus Krisztusnak is az Istene, és nyilván nem saját magának! (vö. 1Kor 11:3) Ha viszont Jézus Krisztus is Magasságos Isten lenne (mivelhogy állítólag „egy az Atya, a Fiú és a Szentlélek istensége,”), akkor ugyanúgy a ő prófétája lenne János, mint ahogy nem az.

Ennélfogva a szentháromság dogmája nem bizonyul bibliai tanításnak, hanem egy olyan tanításnak, aminek a fenntartásához szánt szándékkal keresnek olyan idézeteket, amikkel ugyanannak az Istennek állítják be az Atyát és a Fiút és a szent szellemet, de ami azt világosan cáfolja, azokat direkt kikerülik és nem veszik figyelembe. Például, hogy még a gonosz szellemek által (gyötört emberek) sem azonosították soha Jézus Krisztus a Magasságos Istennel, hanem a Fiával! (vö. Márk 5:7; Lukács 8:28; Csel 16:17)

Amikor bibliaírók a Magasságos Istenre gondoltak, azalatt soha nem értették Jézus Krisztust. (vö. Csel 7:48; 17:24; 1Mózes 14:20; Zsolt 56:3; 83:19; Hóseás 11:7)

Ezért semmiképpen nem mondható bibliai tanításnak a szentháromság-egy Isten teóriája, hanem csupán egy emberi filozófiának, amit a bibliai kinyilatkoztatástól elhajlott egyház talált ki annak idején, és a hozzájuk tartozók tartanak fönn mind a mai napig!

„Kissé merészen azt lehetne mondani, hogy Isten nem nyilatkoztatta ki a Szentháromságot. A Szentírás beszél az Atyáról, a Fiúról és a Szentlélekről külön, beszél a köztük levő kapcsolatokról, anélkül, hogy egybefogná a különböző szálakat. De azt a pontot, ahol a teljességgel felfoghatatlan kezdődik, Isten belső életének titkát, a kinyilatkoztatás érintetlenül hagyja, s csupán egy-egy utalást ad.” (Salamon László plébános, Nagyboldogasszony Plébánia, Csongrád, fórum, Vasárnapi prédikációk)

„Ez az alapvető hitvallás, az Isten mint Atya, Fiú és Szentlélek, még Róma idejében, tehát körülbelül a 2. évszázad második felében jött létre.” (Dr. H. Berkhof, Egyháztörténet, 2. kiadás, 43. rész)

„A háromság tana az első dogma, amit az egyház teljes öntudatossággal hozott forgalomba azon terjedelmes hitviták alapján, melyek az első három évszázadot betöltötték.” (Dr. H. Schmidth, Herz. Real. Encikl. 16. kötet)

”...az Isten tiszteletét egyedül Isten maga határozza meg. Ennek megfelelően, az imádás bármiféle formája, melyet kifejezetten nem Ő írt elő, az Isten abszolút szuverenitásának és mindenhatóságának meggyalázása.” [Szécsi József: Bálványimádás és képimádat az ókori Izraelben - A tanulmány megjelent a Pannonhalmi Szemlében - 2007 (XV) 3/5–17.]

„Ez a tan a görög bölcselet alkalmazása által jött létre az Atya és Fiú közötti viszony meghatározása céljából. Meg akarták a viszonyt határozni és alakilag mindenkorra megállapítani. Ami azonban nehézségekbe ütközött, mert az egyáltalán nehéz dolog.

„Ebből a nehéz dologból keletkezett aztán a II. és III. század teológiája – mint a hellén szellem nagy és utolsó terméke.” A hívők gyülekezete mindaddig nem hasonlít az apostoli gyülekezetekhez, míg a hellén szellem e nagy eredményétől el nem fordul és az Isten szellemének létrehozatalához, mely az apostolokban volt, vissza nem tér...

A háromság dogmájában tudva tért el az egyház az apostolok tudományától. Azt tette, amitől János ap. oly komoly szándékkal intett: Aki félrelép és nem marad meg Krisztus tudománya mellett, Istene annak egynek sincs. Aki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé”. (Ján. II. lev. 9. v.)

Csak az apostolok társaságában van társaságunk az Atyával és a Fiúval, (Ján.I.lev.1:3.) Mert az apostolok voltak az Úrtól kirendelt hirdetői és magyarázói az evangéliumnak. Senkinek sincs jogában más hittételeket felállítani, azonkívül melyeket az apostolok felállítottak s az apostolok nem ismernek háromságot. Senki sincs felhatalmazva Istennek olyan nevet adni, amilyent ő ki nem jelentett. Ő pedig soha nem nevezte magát háromságnak.” (NÉPSZERŰ TEOLÓGIA – Udvarnoki András - Kiadja: A MAGYARORSZÁGI BAPTISTA GYÜLEKEZETEK SZÖVETSÉGÉNEK IRODALMI BIZOTTSÁGA – BUDAPEST, 1921. Szentháromság)

Három érv a szentháromsággal szemben

Lassan kétezer éve tart a vita a Biblia Istenéről, hogy az valóban egy Isten (egyetlen személyben), vagy három-egy Isten három személyben. Úgy tűnik, hogy eldönthetetlen a kérdés, legalábbis abból, hogy mindkét nézet mellett sokan tesznek hitet, de legtöbben mégis amellett vannak, hogy Isten valójában három-egy Isten – annak ellenére, hogy a Biblia semmi olyat nem tanít, hogy három valóságos Isten tesz ki egyetlen Istent.

Már az Istentől kapott józan ész (már akinek van) is azt diktálja, hogy ha három valóságos Istenről beszélnek, akkor az nem lehet egy, hanem három. Mert ha valóságos isteni személy az Atya, a Fiú és a szent szellem, akkor az három valóságos Isten és nem egy. Isten akkor egy, ha csak az Atya egyedül valóságos Isten, és a másik kettő nem (még ha ezt sokan is állítják).

Érdekes módon pontosan ezt tanítja a Biblia. Ennek ellenére a háromsághívők szerint arra is van számtalan igei bizonyíték, hogy a másik kettő is valóságos Isten, ennélfogva mégiscsak három-egy az Isten. És ebben a nézetükben annyira bizonyosak, hogy az üdvösségüket is kockára teszik, amikor teljes meggyőződéssel kiállnak a nézetük mellett. Ezek után felmerül a jogos kérdés, hogy valójában el lehet-e dönteni kétséget kizáróan, hogy kinek van igaza? A válasz az, hogy a Szentírásban Isten gondoskodott meggyőző bizonyítékokról az Ő egyedüli személyazonosságát illetően.

Három ilyen bizonyíték biztosan van, mégpedig három görög szóhasználat szerint, amely teljesen megkülönbözteti az Atyát (mint ho theoszt/az Istent) a Fiútól (mint theosztól). Ez a három a következő:

A hüpszisztosz (legfőbb, legmagasztosabb, legmagasabban lévő, strong száma: G5310). Előfordulási helyek: Máté 21:9; Mk 5:7; 11:10; Lukács 1:32,35,76; 2:14; 6:35; 8:28; 19:38; Cselekedetek 7:48; 16:17; Zsidók 7:1

Az epi panton (mindeneknek felette, strong számuk: G1909; G3956) Előfordulásuk Istennel kapcsolatban: Róma 9:5; Efézus 4:6, (Károli)

A heauton (önmagára, strong száma: G1438). Előfordulása Istennel, ill. Jézussal kapcsolatban például: Ján 5:26

első bizonyíték

Nézzük először a hüpszisztoszt, hogy miképpen használja azt a Szentírás. Ha megnézzük a fenti összes Bibliában található igehelyet, akkor láthatjuk, hogy Jézus Krisztust soha nem nevezi Legfelségesebb Istennek. Ellenben pl. azt olvashatjuk:

„De ama Magasságos (üpszisztosz) nem kézzel csinált templomokban lakik, mint a próféta mondja:” (Csel 7:48).

„Mert ez a Melkisédek Sálem királya, a felséges (üpszisztú) Isten papja, a ki a királyok leveréséből visszatérő Ábrahámmal találkozván, őt megáldotta,” (Zsid 7:1).

Nos, ha Jézus Krisztus a Szentháromság szerint istenségében azonos az Atyával, akkor h o l (hüpszisztosz) - legmagasabb, Legfelsőbb, Magasságos Isten a Jézus Krisztus? Tanítja ezt a Szentírás valahol? Írja ezt a Szentírás valahol? Sehol nem tanítja! Sehol nem írja! Hanem azt írja, hogy „Jézus, a magasságos (üpszisztú) Istennek Fia” - legalábbis ezt mondta egy ember, akiben tisztátalan szellem volt. (vö. Márk 5:7)

Ezek szerint a tisztátalan szellemek meg tudják különböztetni a Magasságos Istent a Jézus Krisztustól, hiszen ők tudják, hogy „Isten egy” (Jak 2:19), és maga Sátán sem állított mást Jézusról, mint hogy Isten fia. (vö. Máté 4:4) Pál apostol megtérése után ugyanezt mondta: „És azonnal prédikálá a zsinagógákban a Krisztust, hogy ő az Isten Fia.” (Csel 9:20)

Nem érdekes, hogy ha valaki a kereszténységben (állítólag) megtér, rögtön kezdi bizonygatni, hogy Krisztus az Isten! Isten emberré lett Krisztusban! (Na és vajon milyen benne lévő szellem alapján teszi ezt?) De ha az volna, akkor hüpszisztosznak is kellene lennie, vagyis Magasságos Istennek – ha közöttük semmi különbség nincsen.

Azonban az a helyzet, hogy a Jézus Krisztus egyáltalán nem a Magasságos Isten, soha nincs is magasságos Istennek nevezve, ennélfogva az első cáfolhatatlan érv a szentháromság ellen a hüpszisztosz szó használata, amely következetesen csak az Atyára alkalmazza ezt a jelzőt.

[Az igaz, hogy Jézus az egeknél magasságosabb (üpszéloterosz) lett (vö. Zsid 7:26), de ez csupán annyit jelent, hogy a mennyei/isteni „Felségnek” (megalószünész) jobbjára ült. (vö. Zsid 1:3) A Zsidók 8:1 ugyanezt mondja:

„Fő dolog pedig azokra nézve, a miket mondunk, az, hogy olyan főpapunk van, a ki a mennyei Felség (megalószünész) királyi székének jobbjára üle,”. Ezek után már nem meglepő, hogy akit „megalószünész-”nek nevez a Szentírás, az megint csak nem Jézus Krisztus, hiszen a harmadik hely, ahol ez a szó használva van, a Júdás 1:25-ben található, és ott sem rá vonatkozik.

Továbbá a „nagy (mega) Isten” kifejezés is következetesen az Atyára vonatkozik, és sohasem Jézus Krisztusra, (lásd: Tit 2:13; Jel 19:17); ill. a „nagy (megalú) Királynak városa” hasonlóképpen. – Máté 5:35; vö. Zsolt 48:2]

második bizonyíték

A következő bizonyító erejű kifejezés az epi panton szóhasználata, amely olvasható az Efézus 4:6-ban a következőképpen:

„Egy az Isten és mindeneknek Atyja, A KI MINDENEKNEK FELETTE (epi pantón) VAN...” -, [de az nem azonos a Jézus Krisztussal]!!! Ezt tanítja az Isten ihlette szöveg, és ezzel ellentétesen nem tanít sehol semmit.

A Róma 9:5-ben ugyanez található:

„és akik közül való Krisztus hústest szerint – legyen áldott érte a mindenek felett (epi pantón) való Isten az eonokon át! Ámen.” (Konkordáns fordítás)

„és közülük származott, természetes leszármazás szerint a Messiás. Legyen Isten, aki legfőbb minden felett (epi pantón), áldott örökké! Ámen.” (Az Új angol Biblia, 1972)

„és tőlük származott a Krisztus a test szerint. Isten, aki felette van mindeneknek (epi pantón), áldott legyen örökké! Ámen.” (Új Világ fordítás, 2004.)

[NYELVTANI SZERKEZET: Ezek a fordítások úgy tekintik a ho on szavakat, mint egy független mondat vagy mellékmondat kezdetét, amely Istenre vonatkozik, és áldást mond rá a tőle kapott gondoskodásokért.

Itt és a Zsoltárok 68:18. LXX-ben az eulogetos „áldott” állítmány a Theos, „Isten” alany után áll. Az „A grammar of the New Testament” hetedik kiadás, Andover, 1897.p.551, című művében G.B. Winer a következőt mondja: „amikor az alany alkotja a fő fogalmat, különösen amikor az ellentétes egy másik alannyal, az állítmányt utána lehet, ill. kell elhelyezni.” (Vö. Zsolt 68:18, LXX). Ezért a Róma 9:5-ben a ho on epi panton Theos eulogetos stb. szavak Istenre vonatkoznak, s a szavak sorrendje teljesen megfelelő, sőt nélkülözhetetlen is.”

A Róma 9:5-ben található nyelvi szerkezet részletes tárgyalása megtalálható a „The Aut-horship of the Fourth Gospel and Critical Essays, by Ezra Abbot, Boston, 1888, a 332-438 oldalakon. A 345-346, és 432 oldalakon írja: „Itt azonban a ho on el van választva a ho khristos-tól a to kata sarka által, amelyet az olvasásnál szünetnek kell követnie, mely szünetet meghosszabbít az a különleges hangsúly, melyet a to szó ad a kata sarka szavaknak, továbbá az őt megelőző mondat önmagában nyelvtanilag teljes és logikailag semmi további kiegészítésre nem szorul, mivel csak a hústest tekintetében volt Krisztus a Zsidók közül való.

Másrészt, ahogy már ezt láttuk (a 334.oldalon), a közvetlenül előtte lévő áldások felsorolását, melyet Krisztus eljövetelének felbecsülhetetlen áldása koronázott meg, természetes módon követi az Istennek szóló dícséret és hálaadás, mint annak a Lénynek, aki mindenek felett uralkodik, mialatt szintén doxológiára (Istent dicsőítő kifejezésre) utal a mondat végén levő Ámen szó.

Az összes nézőpontból, tehát a doxológiai szerkezet könnyűnek és természetesnek látszik… A sarka után levő szünet természetes voltát az a tény is jelzi, hogy pontot találunk ez után a szó után az összes régi MSS (kézirat)-ban, amelyek ebben az esetben tanúskodnak, név szerint az A,B,C.L… (kéziratokat) tudjuk megnevezni, és az A,B,C,L… nagybetűs (kéziratokon) kívül legalább 26 kis-betűs (kéziratot), amelyek pontot jeleznek a sarka után, ugyanazt, amelyet általában tartalmaznak az aionas vagy az Amen szavak után.” Ezért a Róma 9:5 dicséretet és hálát ad Istennek.]

Ezek a fordítások összhangban vannak az Efézus 4:6-al, vagyis hogy a mindeneknek Atyja az az egy Isten, Aki mindeneknek felette van; Akiről azt olvastuk, hogy hüpszisztosz (Legfelségesebb), hogy „nagy (mega) Isten”, és hogy Őt nevezi a mennyei/isteni „Felségnek” (megalószünész) a Biblia – és nem Jézus Krisztust.

Ebből természetesen az is következik, hogy a Róma 9:5-öt helytelenül fordítják azok, akiket háromsághitük előítélete vezet, aminek következtében Jézus Krisztust azonosítják Azzal az Istennel, Akiről az előzőekben teljesen egyedülálló jellemzőket olvashattunk.

Nyilvánvalóan nem Jézus Krisztus a mindenekfelette örökké áldandó Isten, és ezt az is bizonyít, hogy az eulogetos (áldott) szó az ÚSZ-ben csak a következő helyeken fordul elő: Márk 14:61; Luk 1:68; Róma 1:25; 9:5; 2Kor 1:3; 11:31; Efézus 1:3; 1Péter 1:3. Látható, hogy az, aki a szövegek szerint áldandó-áldott, az az Istenre (JHVH/Jah/Jahve/Jehovára) vonatkozik, és sohasem Jézus Krisztusra. Ez alól a Róma 9:5 miért lenne kivétel? Csak mert a dogmának ez kedvez(ne)? Bizony hogy nem kedvez!

Ennélfogva a második cáfolhatatlan érv a szentháromság ellen az epi pantón szó használata, amely következetesen csak az Atyára alkalmazza ezt a jelzőt.

Három érv a szentháromsággal szemben

harmadik bizonyíték

Hogy mennyire következetesen tanítja a Biblia az Isten egyedüli és egyetlenségét, arra a harmadik kiemelkedő példa a görög ἑαυτον (heauton -magát, stb.) szó használata. Figyeljük meg, hogy kire és hogyan alkalmazza ezt a szót a Szentírás.

Jézus Krisztussal kapcsolatos esetek:

„Jézus pedig azonnal észrevevén magán (eautó) , hogy isteni erő áradott vala ki belőle, megfordult a sokaságban, és monda: Kicsoda illeté az én ruháimat?” (Mk 5,30)

„És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, a mik ő felőle (eautú) megirattak.” (Lk 24,27)

„Felele azért Jézus, és monda nékik: Bizony, bizony mondom néktek: a Fiú semmit sem tehet önmagától (eautú) hanem ha látja cselekedni az Atyát, mert a miket az cselekszik, ugyanazokat hasonlatosképen a Fiú is cselekszi.” (Jn 5,19)

„Ezek után ismét megjelentette magát (eauton) Jézus a tanítványoknak a Tibériás tengerénél; megjelentette pedig ekképen” (Jn 21,1).

„A ki adta önmagát (eauton) a mi bűneinkért hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból, az Istennek és a mi Atyánknak akarata szerint.” (Gal 1,4)

„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát (eauton) adta érettem.” (Gal 2,20)

„És járjatok szeretetben, miképen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát (eauton) miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul.” (Ef 5,2)

„Hogy majd Önmaga (eautó) elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen.” (Ef 5,27)

„Hanem önmagát (eauton) megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát (eauton), engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.” (Fil 2,7-8)

„A ki adta önmagát (eauton) váltságul mindenekért, mint tanúbizonyság a maga idejében,” (1Tim 2,6).

„Ha hitetlenkedünk, ő hű marad: ő magát (eauton) meg nem tagadhatja.” (2Tim 2,13)

„A ki önmagát (eauton) adta mi érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának (eautó) kiváltképen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt.” (Tit 2,14)

„Hasonnlóképen Krisztus sem maga (eauton) dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, hanem az, a ki így szólott hozzá: Én Fiam vagy te, ma szültelek téged.” (Zsid 5,5)

„A kinek nincs szüksége, mint a főpapoknak, hogy napról-napra előbb a saját bűneiért vigyen áldozatot, azután a népéiért, mert ezt egyszer megcselekedte, maga-magát (eauton) megáldozván.” (Zsid 7,27)

„Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, a ki örökké való Lélek által önmagát (eauton) áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek” (Zsid 9,14).

„Nem is, hogy sokszor adja magát (eauton) áldozatul, mint a hogy a főpap évenként bemegy a szentélybe idegen vérrel;” (Zsid 9,25).

Istennel és Jézus Krisztussal kapcsolatban:

„Mert a miként az Atyának élete van önmagában (eautó), akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában (eautó)” (Jn 5,26).

Istennel kapcsolatban:

„Mert a mi a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő (eautú) Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben.” (Róm 8,3)

„Mindez pedig Istentől van, a ki minket magával (eautó) megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és a ki nékünk adta a békéltetés szolgálatát;

Minthogy az Isten volt az, a ki Krisztusban megbékéltette magával (eautó) a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek ígéjét.” (2Kor 5,18-19)

„És kérve kértünk, hogy Istenhez méltóan viseljétek magatokat, a ki az ő (eautú) országába és dicsőségébe hív titeket” (1Thes 2,12).

„Mert az Isten, mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára (eautú) esküdött.” (Zsid 6,13; vö. Tit 2,13; Jel 19,17. „nagy Istennek”)

Látható, hogy a Szentírás nem keveri össze Istent a Jézus Krisztussal, amikor a ἑαυτον (heauton) szót használja velük kapcsolatban [de természetesen más helyeken sem!] És amikor Istenről olvassuk, hogy önmagára (eautú) esküdött, akkor nem esküdhetett nagyobbra, mivelhogy Ő a legnagyobb (mega) (vö. Tit 2,13; Jel 19,17).

Ő a „mindeneknek felette (epi pantón) örökké áldandó Isten” (Róma 9,5; Eféz 4,6), a hüpszisztosz (Legfelségesebb - Csel 7:48; Zsid 7:1); a mennyei/isteni „Felség” (megalószünész), Akinek jobbjára ült Jézus Krisztus. (vö. Zsid 1:3; 8:1)

Ennélfogva a harmadik cáfolhatatlan érv a szentháromság ellen az (heauton) szó használata, amely következetesen csak az Atyára alkalmazza ezt a jelzőt abban az értelemben, hogy mivel nagyobbra nem esküdhetett, önmagára (nem Jézus Krisztusra és nem a szent szellemre) esküdött. (vö. Zsid 6:13)

konzekvencia

Három abszolút és megdönthetetlen bizonyíték van tehát arra, hogy a Biblia Istene nem azonos Jézus Krisztussal, hiszen önmaga (egy személyben) az egyedül igaz Isten (vö. Ján 17:3), és nem Jézus Krisztus.

Nincs tehát Istentől kinyilatkoztatás arról, hogy Ő egy „három-egy” Isten lenne, hiszen akkor mindháromról olvasnunk kellene, hogy hüpszisztoszok, hogy mindhármukra esküdött az Isten, mivel mindhárman mindenek felette örökké áldandó Istenek lennének, stb. De nem olvassuk róluk, hanem csak az Atyáról egyedül. Ez pedig teljesen megcáfolja az emberek által kitalált háromság dogmáját, amelyet Istennel kapcsolatban határoztak meg a(z előre megjövendölt) hitehagyásra vetemedett személyek a II. században. (vö. Csel 20,29; 2Pét 2,1)

„Ez az alapvető hitvallás, az Isten mint Atya, Fiú és Szentlélek, még Róma idejében, tehát körülbelül a 2. évszázad második felében jött létre.” (Dr. H. Berkhof, Egyháztörténet, 2. kiadás, 43. rész)

„A háromság tana az első dogma, amit az egyház teljes öntudatossággal hozott forgalomba azon terjedelmes hitviták alapján, melyek az első három évszázadot betöltötték.” (Dr. H. Schmidth, Herz. Real. Encikl. 16. kötet)

Innentől kezdve két lehetőség van:

Vagy alárendeli mindenki azokat a kijelentéseket a fenti három abszolút bizonyító erejű Igének, amelyek Jézus Istenségével kapcsolatosak, hogy „erős Isten” (Ézs 9,6); „egyszülött Isten” (Ján 1,18); illetve olyan „Isten”, aki „az Istennél” volt (Ján 1:1) -

vagy pedig szembefordítja vele.

Vagyis két út van:

Elvetni a szentháromság dogmáját, vagy pedig az összes, állítólagosan a szentháromságot igazoló igéket szembefordítani azokkal a fentebb említett Igékkel, amik cáfolják, hogy Krisztus azonos lenne a mindenek felette áldandó nagy Istennel, a Legfelségesebb (hüpszisztosz) Atyával.

A hitehagyott kereszténység ezt a második utat választotta. És akik a „fonák dolgokat” beszélő, tanítványokat maguk után vonó (vö. Cselekedetek 20:29-30, Károli ford.) kereszténységhez tartoznak, ugyanezt a hitehagyott/eretnek utat követik.

Hogy csak néhány eretnek nézet legyen megemlítve: Ha Jézus nem Isten,- csak egy tökéletes ember - akkor meghalhatott egy másik emberért. De az egész emberiséget csak Isten képes megváltani (a saját halála által). Ha Isten nem képes önmaga megváltani az emberiséget, akkor nem mindenható; Krisztus csak emberként halt meg, de Istenként halhatatlan volt; csak emberként kísértették meg bűnnel, de Istenként nem; hogy bár az Atyától született, de mégis öröktől fogva létező Isten, [ámbár hogy születhetett az, aki öröktől fogva van, és hogy lehet az Atyának a Fia az, aki ugyanolyan kortalan, mint az Atya?); hogy imádatra méltó (a proszküneó szó hódolat-féle jelentését imádatként értelmezni), pedig Jézus tanította, hogy az igazi imádók imádatának tárgya az Atya, hiszen az Atya keresi az imádóit, és nem Jézus Krisztus. (vö. Ján 4,23-24); és hogy Jézus önmagáról való kijelentéseit, hogy Istennek a Fia, úgy tálalni, hogy Ő magáról azt híresztelte, hogy ő az Isten, (csak ezt visszafogottan tette(?). Holott éppen nem azonosította magát soha az Istennel! (vö. Márk 10:18) Stb.

Kiforgatják, hogy az „Isten teremtésének a kezdete” (Jel 3,14), az nem azt jelenti, hogy Isten vele kezdte meg a teremtését, mert akkor borulna a háromság dogmája; hogy a „minden teremtménynek előtte született” (Kol 1,15) sem azt jelenti, hogy Isten teremtésében ő az első lény, aki létre lett hozva (vö. Példabeszédek 8:22), hanem azt állítják, az elsőszülött az ebben az esetben rangot jelent, és nem szó szerinti elsőséget a teremtésben. Elvetik, hogy egy Istenünk van, az Atya (vö. 1Kor 8,6), Aki Jézus szerint is az Isten (vö. Ján 6,27), az egy Isten (Ján 5,44), az egyedül igaz Isten (Ján 17,3).

Kiforgatnak mindent, ami az Atya egyedüli szuverén Istenségét igazolja, csak hogy Jézus Krisztust és a szent szellemet egy szintre helyezzék az Atyával. Állítják, hogy a misszióparancsban három isteni személynek külön neve van (holott az Atya-Fiú és szellem [egyetlen] nevében való cselekedetről van szó. (vö. Mát 28:19) De az a helyzet, hogy a hüpszisztosz (Magasságos) Istent nem tudják kiforgatni, mivel az Jézusra nincs alkalmazva sehol, hiszen Jézus Istensége minőségi értelmű, vagyis az Atya által felruházott terjedelmű csak, de mégsem ő a mindeneknek felette lévő egyedüli Isten (vö. Eféz 4,6), akire esküdött az Isten, hanem önmagára esküdött, tehát nem a Fiára!

Mivel nagyobbra nem esküdhetett, önmagára esküdött.

Nem véletlenül mondta Jézus, hogy az Atya nagyobb nálam (vö. Ján 14:28), de ezt is kiforgatják.

Így kétszeres a bűnük a háromság dogmáját kitalálóknak, mert nem csak az egyetlen Istennek (az Atyának) az imádatát osztják meg a dogmájukkal, hanem még nagyon sok bibliai idézetet Jézus Krisztussal kapcsolatban félremagyaráznak és szembefordítanak világos és érthető Igékkel. (vö. 2Péter 3:16) És mindezt azért, hogy a saját dogmájukat igazolják a bibliai kinyilatkoztatás világos tanításával szemben.

Ezért a szentháromság filozófiai dogmája tömény eretnekség, nem véletlenül nem tanítja sehol a Biblia, hanem utólag jelent meg az apostolok halála után, és kezdték utólag belemagyarázni a Szentírásba azt, ami egyébként nincsen benne. Ahogy ők maguk is elismerik:

„A szentháromság Istenbe vetett hit nem a Biblia lapjain rögzített tan, megalkotása azonban egyenesen következik az USZ-i üzenet lényegéből.” (Keresztyén Bibliai lexikon: Szentháromság)

„A szentháromság nem filozófiai spekulációból született, hanem a keresztények történelmi tapasztalatának és a jézusi kinyilatkoztatás értelmezéséből.” (Igaz-e hogy a keresztények 3 Istent hisznek? 22. old. Vatikáni rádió hitvédelmi füzete)

„Az ó-egyház szentháromságtana lényegileg a páli és jn-i teológia kibontása, ha megfogalmazása magán viseli is a korabeli filozófia jegyeit.” (1 Ján. V. rész. Református jubileumi kommentár.)

A valóságban tehát ez a tan nincs rögzítve a Biblia lapjain, hanem úgy alkották meg utólag, mint a korabeli (pogány) filozófia jegyeit magán viselő értelmezést.

A Szentírás azonban teljességgel megcáfolja, hogy ez az utólagos értelmezés Istentől ihletett lenne, hiszen akik Isten szellemétől ihletve szólottak (vö. 2Pét 1:21), azok a jézusi kinyilatkoztatás értelmezésekor nem jutottak el oda, hogy Istent három-egy-Istennek nevezzék, és a Neki egyedül kijáró imádatot bárkivel is megosszák. Hiszen ha ez igaz lenne, akkor olvashatnánk a Szentírás lapjain, és nem csak egyházi/vallási szövegekben és határozatokban.

Ha pedig valakinek még ezek után is kétségei vannak azt illetően, hogy csak az Atya az egyedül igaz Isten, mert talált olyan igéket, amelyek ennek ellene mondanak, az lássa be, hogy ezek csupán látszólagos ellentmondások, de nem valóságosak.

A szentháromság érvei nem valóságos érvek, nem Biblián alapuló érvek, hanem csupán emberi értelmezések/elgondolások, melyek arról a tőről fakadnak, amely nélkülözi az alázatot, annak bevallását, hogy az egész eddigi értelmezésük a Biblia egyedüli Istenével kapcsolatosan tévedés/tévelygés volt.

Célt téveszteni azonban az imádatban nem lehet. Nem lehet imádni más Istent, mint amit Jézus is imádott, amikor a földön volt emberi testben. (vö. Ján 4:22; 2Móz 34:14)

Az ima és az imádat Istennek jár a Jézus Krisztus által. (vö. Máté 6:9; Ján 4:23; 14:6) Jézus Krisztusnak pedig hódolat! Ahogy olvashatjuk a Jelenések 5:13-14-ben:

„Sőt hallám, hogy minden teremtett állat, a mely van a mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, a mi ezekben van, ezt mondja vala: A királyiszékben ülőnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké.

És a négy lelkes állat monda: Ámen. És a huszonnégy Vén leborult és imádá az örökkön örökké élőt.”

Az örökkön örökké élő pedig a hüpszisztosz, Legfelségesebb, mindeneknek felette örökké áldandó Isten, aki önmagára esküdött, mivelhogy nagyobbra nem esküdhetett.

És itt van vége a szentháromság létjogosultságának, a bukott emberi filozófia apokrif termékének:

”A Bibliában sehol elő nem forduló „Szentháromság” kifejezés emberi kísérlet arra, hogy ezt az isteni titkot egy szóval fogalmazza meg.” (Werner Gitt: Gyakran feltett kérdések. Evangéliumi Kiadó, 22.old.).

Isten adott magáról elegendő kinyilatkoztatást, nincs szükség tehát arra, hogy Vele kapcsolatban kísérletezésbe bocsátkozzon az ember. (Feltéve ha üdvözülni szeretne!)

* * * * *

A Szentírásban nincs ellentmondás, különösen azt a legfőbb személyt illetően, Akit a Biblia Legfenségesebb Istennek nevez:

„Mert te vagy, URam, a legfenségesebb az egész földön, magasan fölötte vagy minden istennek.” (Zsoltárok 97:9, Ökumenikus fordítás)

Imádkozzunk-e Jézus Krisztushoz?

A KRISZTUSHOZ VALÓ IMÁDSÁG BIBLIAI MEGALAPOZATLANSÁGA

Amikor Krisztus imádkozni tanított, ezt mondta: „Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk” (Máté 6:9) Itt a görög proszeukhomai (imádkozik) szót használja az Újszövetség, amely kifejezés soha nincs kapcsolatba hozva Jézussal! Már ez intő jel kellett volna hogy legyen a Jézushoz való imádságot szorgalmazók számára, ne tanítsanak igeileg megalapozatlan dolgokat, mert az ilyesmi (az Istennek járó imádat részekénti ima másnak adása) kizárja a tanítványok sorából az elkövetőket! (János 8:31; 2Ján 9.) A felsorolt görög szavak visszaellenőrizhetők Balázs Károlynak a Nestle-Aland-féle komputer konkordanciával összevetett, sorszámozott, teljes (minden görög szót minden helyen bemutató) Újszövetségi Szómutató Szótárával.

A proszeukhé (imádság-4235) mindig Isten felé, nem Jézus felé szól! Kapcsolódási helyei: A tanítványoké (Máté 21:22); Jézusé (Lukács 6:12; 22:45); az apostoloké (Cselekedetek 1:14; 6:4); a hívőké (Cselekedetek 2:42); Kornéliusé (Cselekedetek 10:4,31); a gyülekezeté (Cselekedetek 12:5); Pálé (Róma 1:10; Efézus 1:16); a keresztényeké (Filippi 4:6; Kolossé 4:2); az özvegyé (1Timótheus 5:5); Illyésé (Jakab 5:17); az elhívott szenteké (Jelenések 5:8;8:3-4).

A proszeukhomai (imádkozik-4236) szó kapcsolódási helyei: Jézus imádkozása (Máté 14:23; Lukács 6:12); a zsidó népé (Lukács 1:10); farizeusoké (Máté 6:5; Lukács 18:10); az apostoloké (Cselekedetek 1:24; vö. 15:8; 9:40); Saulé (Cselekedetek 9:11); Kornéliusé (Cselekedetek 10:30); a hívőké (Cselekedetek 12:12) a férfi és nő imája (1Korinthus 11:4-5); a nyelveken szólóé (1Korinthus l4:13); a keresztények egymásért való imája (Kolossé 1:3; 4:3; 1Thessalonika 5:25; 2Thessalonika 3:1; Zsidók 13:8); szenvedőé (Jakab 5:13); Illyésé (Jakab 5:17-18).

A (h)iketéria (sz.sz. [hogy] elérjen-mentést; azaz: menekülésért esedezés, -2428), Jézus fordul így Atyjához, ld. Zsidók 5:7-ben.

A proszküneó (imádni, hódolni-4252). Az imádat ebből a szóból van fordítva. Hogy Krisztus esetében melyik értelmezés helyes, magából a szóból nem dönthető el, mivel jelent Istennek kijáró imádatot (Máté 4:9-10; János 4:20-24; 1Korinthus 14:25; Jelenések 4:10; 5:14; 7:11; 11:1,16; 14:7; 15:4; 19:4,10; 22:8-9), és embereknek adható hódolatot is. (Jelenések 3:9; Máté 18:26) Ami eldönti a kérdést, az a proszkünétész (imádók-4253) szó, amely egyértelműen az Atyához kapcsolja az imádatot. (János 4:23) Krisztus imádására így nincs bibliai alap, ennélfogva az Atya imádata az egyedül igaz és elfogadható imádat a Krisztus által – nem pedig az Atya és a Fiú és a szent szellem hármasságának imádata. Krisztusnak csupán hódolat adható. (Máté 8:2; Lukács 24:52; János 9:38; Zsidók 1:6)

Az eukhariszteó (hálaadás-2168). Imádságban mindig Isten felé, és soha nem Jézus felé szól! Kapcsolódási helyei: Jézusé (Máté 15:36; 26:27; János 11:41); farizeusé (Lukács 18:11); Pálé (Cselekedetek 27:35; 28:15; Róma 1:8; 7:25; 1Korinthus 14:18; Efézus 1:16-17; Filippi l:3; Filemon 4); a keresztényé (Róma 14:6; 1Korinthus 14:17; Kolossé 1:12; 3:17); Páléké (2Thessalonika 1:3; 2:13); a véneké (Jelenések 11:17). (Hálát érezni vki iránt, köszönetet mondani). Pál és a gyülekezet köszönete Aquilának és Priscillának (Róma 16:4); A Lukács 17:15-18-ban a leprás arcra borult Jézus lábainál, hálát adott (köszönetet mondott), de a dicsőséget Istennek adta.

Az eukharisztia (hálaadás, ha Istennek szól, az imádat egyik formája-2169), nem Jézus felé irányul. Kapcsolódási helyek: A nyelveken szólóé (1Korinthus 14:16); a hívőké (2Korinthus 9:11-12; Filippi 4:6; Kolossé 4:2-3; 1Thessalonika 3:9; 1Timótheus 4:3-4); teremtményeké és angyaloké (Jelenések 4:9; 7:12). (Hálás érzület, ha embernek szól), Félix, júdeai tiszttartó felé. (Cselekedetek 24:3)

Az anthomologeomai (hálát ad-437); csak Istennek. (Lukács 2:38)

A kharisz (hála, melyet a kegyelem vált ki – 5385). Lehet ima része, de lehet csupán a hála érzése, - ima nélkül. Kapcsolódási helyek: hála érzés (Lukács 17:9); hála Istennek (Róma 6:17; 1Korinthus 10:30; 15:57; 2Korinthus 2:14; 8:16; 9:15); hála Istennek a Jézus Krisztus által (Róma 7:25); hálás (kharisz) szívvel énekelni Istennek (Kolossé 3:16); hála érzése Krisztus felé (1Timótheus 1:12); hála érzése Isten felé (2Timótheus 1:3).

Az ekhó (bírni, birtokolni valamit, van neki valamije, hálás vki iránt, a hála birtoklása, van hálája-2192). Nem imában való hálaadásról van szó. Kapcsolódási helyek: a szolga felé (Lukács 17:9); Pál hálája Krisztus felé (1Timótheus 1:12); Pál hálája Isten felé. (2Timótheus 1:3) Lásd. Varga Zsigmond J. Újszövetségi görög-magyar szótár, 402.old. Kiadó: Református Zsinatiroda Sajtóosztálya, Budapest., 1992.)

A deészisz (könyörgés-1162), csak Istenhez, Jézushoz sehol, hisz földi szolgálata alatt ő is Istenhez könyörög. Kapcsolódási helyek: Zakariásé (Lukács 1:13); Annáé (Lukács 2:37); János tanítványaié (Lukács 5:33); a hívőké (Cselekedetek 1:14; 2Korinthus 9:14; Efézus 6:18; Filippi 1:19; 4:6; 1Timótheus 2:1); Pálé (Róma 10:1; Filippi 1:4; 2Timótheus 1:3); az özvegyasszonyé (1Timótheus 5:5); Jézusé (Zsidók 5:7); az igaz hívőké (Jakab 5:16; 1Péter 3:12).

Az aiteó (kérés-154) nem jelent feltétlenül imában való kérést! Jézus mondja a János 14:14-ben: „Ha kértek engem () a nevemben, én azt megcselekszem.” Amikor Zebedeusék kérték Jézust, nem imádkoztak hozzá. (vö. Máté 20:20,22) A szamáriai asszony kérése sem ima lett volna. (János 4:10) Bárki kérheti Jézus segítségét anélkül, hogy azt imádkozás keretében tenné, ugyanakkor az Istenhez intézett ima is tartalmazhat kérést. (vö. erótaó)

Az aitéma (kérés-155). Isten felé hálaadással. (Filippi 4:6; 1János 5:15); a zsidóké Pilátustól. (Lukács 23:24)

Az erótaó (kérés, kérdezés -2065). Lehet imában vagy azon kívül. Jézustól kértek – ima nélkül (Máté 15:23; Márk 7:26; Lukács 4:38; 7:3; 11:37; János 4:31,40); Jézus kérése: (Lukács 5:3); Jézus imában való kérése az Atyától: (János 17:9,15,20); zsidók kérése Pilátustól (János 19:31); arimátiai Józsefé (János 19:38); a sántáé (Cselekedetek 3:3); a nem zsidóké (Cselekedetek 10:48); a hadbíráké (Cselekedetek 16:39); Pálé (Cselekedetek 23:18; Fillippi 4:3); a testvéré 1János 5:16b); Jánosé (2János.5).

A deomai (könyörgés, kérés-1189. Istennel kapcsolatban lehet az ima része, egyébként nem feltétlenül imáról van szó. Kapcsolódási helyek: Istentől (Máté 9:38; Lukács 10:2; 21:36; Cselekedetek 4:31; 8:22,24; 10:2; Róma 1:10; 1Thessalonika 3:10); Jézustól (egyik sem ima része: Lukács 5:12; 8:28,38; 9:38); Jézus könyörgése (Lukács 22:32); a tanítványoktól (Lukács 9:40); Fülöptől (Cselekedetek 8:34); az ezredestől (Cselekedetek 21:39); Agrippától (Cselekedetek 26:3); a korinthusiaktól (2Korinthus 5:20; 10:2); Páléktól (2Korinthus 8:4); a galataiaktól (Galata 4:12).

A parakaleó (kérés, szólítás, stb. – 3770). Istennel kapcsolatban lehet imának a része, egyébként nem tartozik az imához. Kapcsolódási helyek: Jézusé (Máté 26:53); Jézustól való kérés (Máté 8:5,31,34; Márk 1:40; 6:56); szolgák egymás közt (Máté 18:29); atya a fiát (Lukács 15:28); kérés Páltól (Cselekedetek 16:9; 21:12); Félixtől (Cselekedetek 24:4); Fesztusztól (Cselekedetek 25:2); Isten kérése (2Korinthus 5:20); Titusztól való kérés. (2Korinthus 8:6)

Az exomologeó (vallást tenni, dicsérni, azzal, hogy hitet tesz vki mellett-1843). Lehet ima, de nem feltétlenül az. Kapcsolódási helyek: bűnmegvallás, nem ima (Máté 3:6; Márk 1:5; Cselekedetek 19:18; Jakab 5:16); Isten megvallása, önmagában nem ima, bár lehet Isten felé intézett ima része (Róma 14:11); Krisztus megvallása, önmagában nem ima (vö. Cselekedetek 2:32; 17:3; Róma 10:9-10), bár lehet Isten felé intézett ima része. (Fillippi 2:11); Jézus dicsőíti az Atyát, hitet tesz mellette, lehet ima, vagy annak része. (Máté 11:25; Lukács 10:21; Róma 15:9; vö. Zsoltárok 18:50, Károli f.)

A (h)omologeó (vallást tenni-3570), nem ima részeként. Kapcsolódási helyek: Jézus vallástétele embereknek (Máté 7:23); Jézus vallástétele az Atyának, lehet akár ima része is (Máté10:32b; Jel 3:5); emberek vallástétele Jézusról (Máté 10:32; Lukács 12:8; János 9:22; 12:42; Róma 10:9-10; 1János 2:23; 4:15); a bűn megvallása (1János 1:9, nem mondja, hogy imában és Krisztusnak, - Varga Zsigmond szerint: „Isten ítélőszéke előtt”- i.m 680. old.); Isten nevének megvallása, dicsérete. (Zsidók 13:15)

A (h)omologia (a hit megvallása, hitvallás-3571). Nem imáról van szó. Kapcsolódási helyek: Krisztus megvallása (2Korinthus 9:13; Zsidók 3:1; 4:14); a reménység megvallása (Zsidók 10:23); a hit megvallása. ( 1Timótheus 6:12)

Az epikaleó (segítségül hív, tanúnak hív, jogi nyelven fellebbez vkihez-1941). Isten nevének segítségül hívása leginkább imában történik (vö. 1Királyok 18:24,36-37), de előfordul Istenre való hivatkozás is – ima nélkül: „tanúm az Isten” (2Korinthus 1:23). Krisztus nevének segítségül hívása viszont nem hozzá intézett imát jelent, hanem reá való hivatkozást (vö. Cselekedetek 4:30; Zsidók 7:25), ill. közvetlen megszólítást. (vö. Máté 15:25; Márk 9:22,24)

Kapcsolódási helyek: Isten nevének segítségül hívása (Cselekedetek 2:21, vö. Jóel 2:32; Róma 10:12-14; 2Korinthus 1:23); Krisztus nevének segítségül hívása (1Korinthus 1:2; Cselekedetek 9:14,21; 22:16); István közvetlenül szólította meg a felemelt és megdicsőült Úr Jézust, amikor segítségül hívásával megvallotta őt (kinyilvánította a benne való hitét), mint aki képes őt (szellemét) elfogadni, van joga felette kedvező ítéletet hozni. (Cselekedetek 7:59) Ez után borult szólásra Isten elé, a Máté 5:44-ben olvasható tanítás szellemében: imádkozzatok üldözőitekért.

A gyülekezet Istenhez intézett imájában Jézust vallotta meg, amikor reá hivatkozott, hogy Isten általa ad jeleket és gyógyítást. (Vö. Cselekedetek 4:30) Ilyenkor Jézus személyének elismerése valósul meg, annak elfogadása, hogy Jézus az Istentől küldött Messiás, akiben van az üdvösség, a benne való hit, megvallás és követés által.

A kifejezés előfordul még Pálnak a császárra való hivatkozásánál, akit segítségül hívott (magasabb törvényes fórum közbelépését kérte ügyében, ami mutatja, hogy adott esetben egy keresztény bírósághoz fordulhat jogai érvényesítéséért vagy védelemért - (de sohasem hittestvérei ellen 1Kor 6:6); vö. Cselekedetek 25:11-12,21; 26:32; 28:19.

A boétheó (esedezik, segítséget kér-997). Közvetlen megszólítás, nem ima. Kapcsolódási helyek: Jézushoz (Máté 19:25; Márk 9:22,24); Pálhoz (Cselekedetek 16:9); izraelitákhoz (Cselekedetek 21:28); a segítés ténye. (2Korinthus 6:2; Zsidók 2:18; Jelenések 12:16)

Az eulabeia (kegyesség,istenfélelem-2124). Krisztus-félelem, mint olyan – nem létezik! Az Isten félelem mögött mindig az Atya, Jehova félelme van. (Zsidók 5:7; 12:28)

Az eulabeomai (istenfélelmet érző-2125). Csak az Istent tisztelő Nóéval fordul elő. (Zsidók 11:7)

Az eulabész (kegyes, istenfélő-2126). Krisztusról nincs említés. Kapcsolódási helyek: (Lukács 2:25; Cselekedetek 2:5; 8:2; 22:12); Krisztust a kereszténység valóságos Istennek tartja, - ezzel ellentétben és ezt cáfolandó az istenfélő kifejezést az Újszövetség sehol nem hozza kapcsolatba Jézussal, holott, ha valóban Isten volna (olyan egyedülálló módon, mint az Atya, vö. 1Kor 8:6; Róma 11:36) , akkor ennek reá is vonatkoznia kellene, csakhogy nem vonatkozik sehol!

Az eulogeó (áld, áldott-2127). Krisztus áldottsága nem bizonyíték a hozzá intézett ima jogosultságához. Kapcsolódási helyek: Istent (Lukács 1:64; 2:28; 24:53; Jakab 3:9); embereket (Lukács 1:28; 24:50; Zsidók 6:14; 7:1,6; Lukács 6:28; Róma 12:14; Cselekedetek 3:26; Efézus 1:3); Krisztust (Máté 21:9; 23:39; Lukács 13:35; János 12:13). Hálát ad Istennek. (Máté 14:19; 26:26; Márk 6:41) Áldás mondás/dícséret felajánlás (1Korinthus 4:12; 14:16; 1Péter 3:9); áldott királyság (Márk 11:10); kenyér és halak (Márk 8:7; Lukács 9:16); áldás pohara. (1Korinthus 10:16)

Az eulogétosz (áldott-2128), csak Istennel van kapcsolatba hozva. Kapcsolódási helyek: Márk 14:61; Lukács 1:68; Róma 1:25; 9:5; 2Korinthus 1:3; 11:31; Efézus 1:3; 1Péter 1:3. A kereszténység egyik nagy tévtana, hogy a Róma 9:5-öt Krisztusra alkalmazza, holott az összes többi idézet se vele kapcsolatos, akkor az miért szólna róla?

[Lásd még: a Róma 9:5 „mindeneknek felett (epi pantón) örökké áldandó Isten”-ről beszél, az Efézus 4:6 pedig azt mondja: „Egy az Isten és mindeneknek Atyja, a ki mindeneknek felette (epi pantón) van.” Kettő mindenek felett lévő Isten pedig nem létezik, hanem csak egy, Akiről azt olvassuk Zsidók 6:13-ban: „Mert az Isten, mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött.” Tehát egyetlen Isten van, Akinél nincsen nagyobb, ez pedig az Atya, Aki feje a Krisztusnak. (vö. 1Kor 11:3) Nem véletlenül mondta Krisztus, hogy az Atya nagyobb nála. (Vö. Ján 14:28; 10:29) És nem csak azért nagyobb, mert Krisztus éppen emberi formában volt, és azért mondta (ahogy a háromsághívők önkényesen kitalálják), hanem mert egyedül Ő önmagából való Lény, egyedül Neki van öröktől fogva való önélete (vö. Zsolt 90:2), Ő az egyetlen élő valóság, minden egyéb élet már csak fenntartott élet, Kívüle minden más élet már csak éltetett élet, a Fiúé is. (vö. Ján 5:26) Nem véletlenül fogalmaz Jézus a Máté 12:42 szerint úgy, hogy nagyobb van itt Salamonnál. Hiszen ennek csak akkor van értelme, ha nem Ő az Isten, mert értelmetlen dolog lenne azt bizonygatni, hogy az Isten nagyobb, mint az ember, amikor ez nyilvánvaló, kézenfekvő, magától értetődő (evidens). Hanem akkor van értelme, ha Krisztusnak nagyobb bölcsesség, dicsőség, hatalom és rang adatott Istentől, mint Salamonnak.]

Az eulogia (áldás-2129). Krisztus áldása nem bizonyítja, hogy őhozzá imádkozni kellene, hiszen emberek is részesülnek ugyanilyen áldásban. Kapcsolódási helyek: Krisztus evangéliuma áldása (Róma 15:29); áldás Krisztusnak, ami nem jelenti azt, hogy istenítették (Istennel, az Atyával azonosították) volna őt a mennyben, hiszen a földön is csupán prófétának tartották, aki cselekedetben és szóban hatalmas volt az Isten előtt (Jelenések 5:12;13; vö. Lukács 24:19); Istent áldani (Jakab 3:10; Jelenések 7:12); Isten áldása (Efézus 1:3; Zsidók 6:7; 1Péter 3:9); áldás pohara (1Korinthus 10:16); hála-áldozat/adomány-ajándék (2Korinthus 9:5); Ábrahám áldása. (Galata 3:14)

Az eukhé (kívánság, könyörgés, fogadalom, imádkozás-2171). Nincs kapcsolatba hozva Krisztussal. Előfordulási helyek: Hitből fakadó imádság Isten felé (Jakab 5:15); Pál kegyességi, fogadalmi felajánlása. (Cselekedetek 18:18; 21:23)

Az eukhomai (kívánság, könyörgés, imádkozás-2172). Jézussal nincs kapcsolatba hozva sehol. Kapcsolódási helyek: imádságban kérni Istentől (2Korinthus 13:7,9); kívánság Istentől (Cselekedetek 26:29); kívánság (Cselekedetek 27:29; Róma 9:3; 3János 2); imádkozni másokért. (Jakab 5:16; vö. 14-15)

A paraklészisz (vigasztalás, könyörgés, buzdítás, intés-3774). Előfordulási helyek: A „minden vigasztalás Istene” nem Krisztusra vonatkozik. (Róma 15:5; 2Korinthus 1:3-7); Isten és Krisztus vigasztalása (2Thessalonika 2:16); vigasztalás ( Lukács 2:25; 2Korinthus 7:4,7,13; Filemon 7; Zsidók 6:18); a szent szellem vigasztalása (Cselekedetek 9:31); az írások vigasztalása (Róma 15:4); intés (Cselekedetek 13:15; 15:31; 1Korinthus 14:3; 2Korinthus 8:17; Filippi 2:1; 1Thessalonika 2:3; Zsidók 12:5); buzdítás. (1Timótheus 4:13; Zsidók 13:22)

A paraklétosz (pártfogó, közbenjáró, segítő-3775). Nincs buzdítás a hozzá való imára. Kapcsolódási helyek: első vigasztaló (közbenjáró-segítő) Krisztus (1János 2:1); más vigasztaló a Krisztus helyett küldött szent szellem (János 14:16,26; 15:26; 16:7); > vö. Istentől lehet kérni szent szellemet, és azt bárki kaphat, aki kér. (Lukács 11:13)<

Az enteuxisz (közbenjárás-1783). Nem Krisztushoz kapcsolódik. (Vö. 1Timótheus 2:1; 4:5)

Az entüngkhanó (közbenjár-1793). Nem Krisztushoz való könyörgésről van szó, hanem Krisztusnak értünk való közbenjárásáról. Kapcsolódási helyek: (Róma 8:34; Zsidók 7:25); a szent szellemről (Róma 8:27); Illésről (Róma 11:2); a zsidókról. (Cselekedetek 25:24)

A doxa (dicsőség-1391). Sok minden(ki)re vonatkozik, de a Krisztushoz való imádságot nem bizonyítja. Kapcsolódási helyek: az Atyáé (Máté 16:27; Róma 6:4); Jehováé (Lukács 2:9; Róma 11:36); Istené Lukács 2:14; Cselekedetek 7:2; Róma 1:23; Jelenések 4:9,11; 7:12); Krisztusé (Máté 19:28; 1Korinthus 2:8; Jelenések 5:12-13); Izraelé (Lukács 2:32); Salamoné (Lukács 12:27); embereké (János 5:44); kéruboké (Zsidók 9:5); korona (1Péter 5:4); Isten fiaié (Róma 8:21); férfié (1Korinthus 11:7); titoké (Kolossé 1:27); nap-hold-csillagoké. (1Korinthus 15:41)

A doxadzó (dicsőít, tisztel vkit-1392). Kedvező, nagyra becsülő véleményt hangoztat vkről, de nem szükségszerűen kapcsolódik imához. Kapcsolódási helyek: emberek (Máté 6:2); az Isten (Máté 9:8; 1Péter 4:11); az Atya (János 14: 13); az Atya neve (János 12:28; Jelenések 15:4); Jehova szava (Cselekedetek 13:48; 2Thessalonika 3:1);Jézus (János 8:54; Cselekedetek 3:13); a szolgálat (Róma 11:13); egy testtag (1Korinthus 12:26); Nagy Babilon. (Jelenések 18:7)

Az euszebia (kegyesség, istenfélelem, Isten iránti odaadás-2150). Istenfélelem 1Timótheus 2:2; az Isten (és nem Krisztus) iránti odaadás szent titka. (1Timótheus 3:16) – Ehhez tartozik annak felismerése, hogy Krisztus Isten akarata szerint töltött be minden reá vonatkozó igazságot (vö. Máté 3:15); Timótheus istenfélelme (1Timótheus 4:7-8); az istenfélelem tanítása (1Timótheus 6:3; 5-6, 11); látszata (2Timótheus 3:5). Istenfélelem (Titusz 1:1; 2Péter 1:3,6,7; 3:11); Krisztus az istenfélelemmel kapcsolatos szövegösszefüggésekben fel sem merül!

Az euszebó (istenfélelőn élő, cselekvő-2151). Cselekedetek 17:23; 1Timótheus 5:4; (Vö. Cselekedetek 10:2,7)

Az euszebész (hitbuzgó-2152). Az isteni (nem krisztusi) önátadásban élők megszabadítása. (2Péter 2:9)

Az euszebósz (kegyesen, jámboran, istenfélő módon-2153). „Akik istenfélően akarnak élni Kr.Jézusban” – és nem fordítva: 'akik krisztusfélően akarnak élni Istenben' - tehát az istenfélelem nem egyenlő a krisztusfélelemmel, - az isten-félelem mögött nem Krisztus áll, hiszen nem Krisztus az Isten, hanem az Atya, Jehova. (2Timótheus 3:12) Isten-félelemmel éljünk. (Titusz 2:12)

A pipto (földre esik,(imádságnál-hódolatnál-hálánál) térdre borul, leborul-3998). Imádattal kapcsolatos: (Máté 4:9; 26:39; 1Korinthus 14:25; Jelenések 4:10; 5:14; 7:11; 11:16; 19:4); hódolatnál: Máté 18:26,29; Cselekedetek 10:25); leborul Jézus lábainál (hálaadás/köszönetképpen) a gyógyulásért (Lukács 17:16; a köszönet még nem jelent feltétlenül imát – vö. Róma 16:4); énekléskor (Jelenések 5:8); angyal előtt téves indítékból (Jelenések 19:10; 22:8)

A gonü (térdelés-1119). Istennel kapcsolatban imával (Róma 14:11) párosul. Jézusé (Lukács 22:41); Istváné (Cselekedetek 7:60); Péter Jézus előtti letérdelésénél nem mondja a szöveg, hogy imádkozott volna (Lukács 5:8), viszont a Cselekedetek 9:40-ben kifejezetten mondja (lásd: proszeukhomai-4236). Pálnak az Atya előtti térdhajlása (Efézus 3:14) visszavezethető az Istenhez intézett imáira (Cselekedetek 20:36; 21:5), viszont a Jézus nevére való térdhajlás (Filippi 2:10) azt a megvallást igényli (Isten és az emberek előtt), hogy Jézus Úr az Atyának, az Istennek a dicsőségére – de azt nem mondja, hogy ezt imában kellene Jézusnak megvallani, hanem más esetekben azt olvassuk, hogy az emberek előtt kell ezt megvallanunk (a benne való hitünket). Emberekhez viszont nem imádkozunk. (vö. Róma 10:9-ll; Lukács 9:26; 12:8-9; 1János 2:23) Hasonlóképpen a Jelenések 5:8-13-ban a vének leborulása is dicséretet jelentett Jézus számára, és a hatalom, gazdagság, bölcsesség, erő, tisztelet, dicsőség és áldásra való méltóság megvallását, de az imádatot mégsem neki adták, hanem az Istennek, - ez a Jelenések egyéb helyei kapcsán egyértelmű. (Lásd: 4:10; 5:14; 7:11; 11:1,16; 14:7; 15:4; 19:4) Végül szó van még a római katonák csúfolódó térdhajtásáról (Márk 15:19), az ellankadt térdek fölegyenesítéséről. (Zsidók 12:12), és a Baálnak való térdhajtásról, ami viszont bálványimádatot feltételez, hiszen Istennek tartották Baált. (Róma 11:4)

A gonüpeteó (letérdel-1120). A letérdelés Jézus előtt egyértelmű, de az ima nem. Pl. egy gazdag, ifjú elöljáró az eléje való letérdelést kérdezéssel (nem imával) kötötte össze. (Márk 10:17) Egy leprás letérdelve kérte a gyógyulást (Márk l:40), egy epilepsziás fiú apja ugyancsak letérdelve kérte, hogy irgalmazzon a fiának. (Máté 17:14) A szöveg nem mondja, hogy itt imádkoztak volna, mint ahogy pl. Jézus térdre esésénél ez nyilvánvaló volt (vö. Lukács 22:41), vagy Péternél és Pálnál. (Cselekedetek 9:40; 21:5) A római katonák térdre esése viszont kicsúfolást jelentett. (Máté 27:29)

A proszpipto (leborul-4263). A Krisztus elé való leborulás (Márk 3:11; 5:33; 7:25; Lukács 5:8; 8:28,47) vajon azt igazolja, hogy ő volt az Isten? Nem, hiszen ugyanez a leborulás van a börtönőr részéről Pál és Silás előtt, akik nyilvánvalóan nem voltak azonosak Istennel! (Cselekedetek 16:29) [De maga Jézus sem azonosította magát Istennel! Vö. Márk 10:18]

Az óidé (ének-5503). Istennek (Efézus 5:19; Kolossé 3:16; Jelenések 15:3); Krisztusnak (Jelenések 5:9) - Dávidnak is énekeltek az asszonyok, de attól az még nem volt egy Dávidhoz intézett ima, hanem csupán elismerés. (vö. 1Sámuel 18:6-7) – pszalló (zenél-5467). Istennek: (Róma 15:9; 1Korinthus 14:15; Efézus 5:19; Jakab 5:13. vö. Máté 26:30)

Az a(i)dó (énekel-103). Jehovának: (Efézus 5:19; Kolossé 3:16; Jelenések 15:3; vö. 5Mózes 31:30; Zsidók 2:12); Jézusnak: (Jelenések 5:9; a vének dicsénekéről lásd feljebb); a 144 ezer éneke a trón előtt. (Jelenések 14:3)

A (h)ümneó (himnuszt énekel-5114). Csak Isten felé. (Máté 26:30; Márk 14:26; Cselekedetek 16:25; Zsidók 2:12)

A (h)ümnosz (himnusz-5115). Csak Isten felé. (Efézus 5:19; Kolossé 3:16)

A (h)üpszélosz (magas-5208) írja Jézusról, hogy az egeknél magasságosabb lett (Zsidók 7:26), - ez azonban még nem bizonyítja, hogy egy szintre került volna a Felséges Istennel, Akinek a jobbjára ült a magasságban (Zsidók 1:3), hiszen az neki a feje (1Korinthus 11:3), mert hogy nagyobb nála! (Vö. János 14:28)

A hüpszisztosz (legfőbb, legmagasztosabb, legmagasabban lévő-5210). A szentháromság-egy Isten dogmáját teljességgel megkérdőjelező kifejezés, - csak Istenre vonatkozik! Viszont Jézusra ugyanígy kellene, hogy vonatkozzon, ha ő valóságos Isten lenne - (mint a mindenható Isten 2. személye)? Előfordulási helyek: Máté 21:9; Mk 5:7; 11:10; Lukács 1:32,35,76; 2:14; 6:35; 8:28; 19:38; Cselekedetek 7:48; 16:17; Zsidók 7:1)

A megalóprepész (felséges dolog-3169). Istentől jön. (2Péter 1:17) Krisztusról nem állít ilyesmit az Ige.

A megalünó (megnagyobbít, magasztal-3170). Jézus magasztalása (Filippi 1:20; Cselekedetek 19:17), még nem ima, hiszen az apostolok is részesek benne. (Cselekedetek 5:13; 2Korinthus 10:15); Istent (Lukács 1:46; Csel 10:46)

A megalószüné (felség-3172). Csak Istenhez kapcsolódik. (Zsidók 1:3; 8:1; Judás 25) Krisztusról nem állít ilyesmit az Ige.

Az epaineó (dicsérni,magasztalni-1867). Istent: (Róma 15:11); embereket. (Lukács 16:8; 1Korinthus 11:2,17,22)

Az aineszisz (dicséret-133). Csak Isten felé: (Zsidók 13:15)

Az aineó (dicsér-134), csak Istenről: (Lukács 2:13,20;19:37;24:53; Cselekedetek 2:47;3:8-9; Róm 15:11; Jel 19:5)

Az ainosz (dicséret-136), csak Isten felé: (Máté 21:16; vö. Zsoltár 8:2; Lukács 18:43)

A szebomai (Istenként imád/tisztel, istenfélő-4476). Krisztusra nem vonatkozik. (Vajon miért nem, ha ő az Isten?) Istent (Máté 15:9; Márk 7:7); Isten félése (Cselekedetek 13:43,50; 16:14; 17:4,17; 18:7,13); hamis Isten. (Csel 19:17)

A latreia (Istennek végzett szolgálat-2999). Jézushoz nem kapcsolódik. (János 16:2; Róma 9:4; 12:1; Zsidók 9:1,6)

A latreuo (szolgálat-3000) az USZ-ben a Fiúval nincs kapcsolatba hozva sehol! (vö. Máté 4:10; Luk 1:74; 2:37; 4:8; Csel 7:7,42; 24:l4; 26:7; 27:23; Róma 1:9,25; Fil 3:3; 2Tim l:3; Zsid 8:5; 9:9,l4; lO:2; l2:28; l3:lO; Jel 7:l5; 22:3-4; l4:l; Máté 5:8)

A leitúrgosz (szolga-3011). Krisztus Isten igaz szolgája (Zsidók 8:2), Isten viszont senkinek nem szolgája, és nem is vett szolgai alakot magára, mint Krisztus. (vö. Filippi 2:7); Isten szolgái (Róma 13:6; Zsidók 1:7); Pál, Jézus Krisztus szolgája (Róma 15:16)

A timaó (tisztel, becsül-4991). Jézus és az Atya tisztelete (János 5:23) nem imádatot jelent, mert ha ez így lenne, akkor az Atyának tisztelet helyett imádnia kellene azt, aki Jézusnak szolgál, ami abszurd. De megbecsülést tanúsít emberek iránt. (János 12:26); az Atyát tisztelni (Máté 15:8-9; János 8:49); Jézust tisztelni. (Máté 27:9); embereket tisztelni (Máté 15:4; Cselekedetek 28:10; 1Timótheus 5:3; 1Péter 2:17)

Timé (megbecsülés, tisztesség-4992). Istennek (1Timótheus 1:17; Jelenések 4:9,11; 5:13; 7:12); Jézusnak (1Timótheus 6:16; Jelenések 5:12-13)b – Jézus magát prófétának, ember és Isten fiának (soha nem az Istennek!) mondta, akinek nincs tisztessége a saját hazájában. (Vö. János 4:44); embereknek. (Zsidók 2:7; 1Péter 2:7, Jelenések 21:26)

A Jelenések 22:20: „Ámen. Jöjj el, Uram Jézus.” Nem jelent feltétlenül Jézushoz szóló imát az Ámen szó jelenléte, hiszen az Ámen szó (imán kívüli) megerősítésre (úgy legyen) is van használva. (vö. 1Király 1:36; Jeremiás 28:6) Az Ámen szó isteni kijelentésre válaszul is elhangzik, pl. Jeremiás 11:5-ben, amely hasonlóképpen (megerősítésként) a hozzájárulás bizonyságaként hangzik el. A 'jöjj' ima nélkül előfordul pl. Lukács 7:3; János 4:49; 1Korinthus16:22-ben. A János 3:5-ben Jézus mondja: „Ámen, Ámen, mondom neked” - aminek az imához semmi köze. (vö. Vida)

Összegezés: A fenti 63 görög kifejezés egyike sem támasztja alá, hogy Jézushoz, mint valóságos (az Atyával egyen-rangú) Istenhez imádkoznunk kellene. Olyan szöveg nincs a Szentírásban, amely olyan imát mutatna be Krisztus felé, mint amilyent bemutat az Atya, Jehova felé. Lásd pl. Salamon, Jézus és a gyülekezet imáját. (2Krónika 6:14-42; Máté 6:9-13; Cselekedetek 4:24-30)

Az „aléthinosz proszkünétész” (igazi imádók) kifejezés Jézus szájából hangzott el, aki az Atyához kapcsolta az igazi imádók imádatát, köv. képpen, aki mást imád az Atyán kívül, az nem tartozik az igazi imádók közé! (János 4:23) Jézus azokat tudja megmenteni, akik általa(rá hivatkozva) járulnak (közbenjáró által – 1Tim 2:5) Isten elé, és nem őeléje (Krisztus elé), mint valóságos Isten elé (hiszen akkor újabb közbenjáróra lenne szükség, mivelhogy Isten elé közbejáró nélkül nem lehet menni - János 14:6; Zsidók 7:25) „Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk…” (Máté 6:9) – nem pedig: 'mi Anyánk (Mária)' , vagy 'mi Urunk (Jézus)', vagy 'közbenjárónk (szent Antal, meg a többiek)'.

Hogy a kereszténység egyházai ennek ellenére mégis buzdítanak a Jézus Krisztushoz való imádságra, ez azt mutatja, hogy a Biblia alapvető tanítását az imáról (imádságról) nem értették meg, ennélfogva helytelen istentiszteletet gyakorolnak, amikor Jézushoz és más személyekhez imádkoznak, illetve a hozzájuk való imádságra buzdítanak!

Az engedetlenségről olvashatunk: János 3:36; Róma 2:8; 5:19; Zsidók 2:2; 4:6,11; Titusz 1:16; 3:3; 1Péter 3:20; 4:17.

Három, kettő vagy egy az Isten?

Tudtak-e számolni a bibliaírók?

Vizsgáljuk meg a Szentírást, hogy a Biblia írói tudtak-e egyáltalán számolni, el tudtak-e egyáltalán számolni háromig, meg tudták-e különböztetni azt, hogy egy, vagy kettő, vagy három? A szentháromság kifejezéshez ugyanis a legalapvetőbb követelmény, hogy el tudjanak számolni háromig.

A háromság-hívők biztosan el tudnak számolni háromig, de az nem biztos, hogy a hármat meg tudják különböztetni az egytől, mert ugyanis szerintük az egy az nem egy, hanem három, a három az pedig nem három, hanem egy. Legalábbis ami a Biblia Istenét illeti.

Tudott-e háromig számolni Mózes?

Mózes írta a következőket:

„Noénak három fia született: Szem, Kám és Jáfet.” (1Móz 6:10)

Ezek szerint Mózes   el tudott számolni háromig. Egy alkalommal Ábrahámnak vendégei voltak, és ezzel kapcsolatban a Mózes által írt könyvben ezt olvashatjuk:

„Az Úr (YHVH) megjelent neki Mamre terebintjénél, amikor a meleg napszakban sátra bejáratánál ült. Fölemelte szemét és íme, három férfi állt előtte. Mihelyt meglátta őket, sátra bejáratától eléjük sietett, földig meghajolt és így szólt: „Uram, (YHVH) ha kegyelmet találtam színed előtt, ne kerüld el szolgádat.” (1Móz 18:1-3)

Ezek a vendégek angyalok voltak, akik Isten nevében jártak és őt képviselték. Az 1Móz 18:22. vers szerint a háromból kettő elindult Szodomába, Ábrahám pedig beszédbe elegyedett a YHVH (Jahve/Jehova) Istent képviselő angyallal. (vö. 1Móz 18:22-33)

Lót, aki Szodomában lakott, az 1Móz 19:18-ban az angyalt Isten nevén szólította, annak az Istennek a nevén, Aki az angyalokat elküldte, hogy elveszítsék a várost:

„És lőn mikor kivivék őket, monda az egyik: Mentsd meg a te életedet, hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne veszsz. És monda Lót nékik: Ne oh Uram (YHVH)!” (1Móz 19:17-18, Károli ford.)

„Mi ugyanis eltöröljük ezt a helyet, mivel megsokasodott a jajkiáltás ellenük az Úr (YHVH) előtt, s ő elküldött minket, hogy pusztítsuk el. … Ekkor az Úr (YHVH) kénkövet és tüzet hullatott az Úrtól (YHVH) az égből Szodomára és Gomorrára,” (1Móz 19:13,24, Káldi Neovulgáta ford.).

A Zsidók 13:2 azt mondja:

„Ne feledkezzetek meg a vendégszeretetről, hisz ilyen módon némelyek tudtuk nélkül angyalokat láttak vendégül.”

Ez megerősíti, hogy Ábrahám vendégei angyalok voltak, aki viselték Istennek a nevét, de mégsem voltak azonosak Istennel, hiszen Isten az égben volt, ahonnét tüzet zúdított Szodomára és Gomorára.

Mindazonáltal Mózes az írja, hogy hárman álltak Ábrahám előtt, nem ketten és nem egyvalaki. Vagyis három angyal. Nem tévesztette össze a hármas számot az egyes számmal, hanem meg tudta azt különböztetni. Ugyanakkor azt sem állította, hogy három angyal tesz ki egyetlen Istent. (Mert hogy a háromság-hitüek szerint három személy tesz ki egyetlen Istent.)

Később Mózes leírta az egyiptomi főpohárnok álmát:

„Álmomban egy szőlőtőkét láttam magam előtt. A tőkén három vessző volt.” (1Móz 40:10)

Azt mondja, hogy egy tőkén volt három vessző. Ha már ezt Mózes le tudta írni, hogy egy és három, különösen hogy egyetlen tőkén volt három vessző, akkor nyilván semmi sem akadályozhatta meg abban, hogy az Istennel kapcsolatban is leírja ugyanezt, mármint hogy egy Istent három személy tesz ki, akik mind valóságos Istenek egyenként, még sincs három Isten, hanem csak egy.

„Halld, Izrael! Az Úr, (YHVH) a mi Istenünk az egyetlen Úr (YHVH)!” (5Móz 6:4)

Mózes tehát annak tudatában, hogy mit jelent a három, mégis azt írta Istenről, hogy egyetlen Isten. Ő volt megbízva azzal, hogy az ősi Izrael nemzetének megtanítsa az Istenről és a parancsolatairól szóló kijelentéseket. Ezért tehát igen nagy felelősség volt rajta, különösen azzal kapcsolatban, hogy az Izraeliták tisztában legyenek azzal, hogy kit szabad imádniuk.

„Te megtapasztalhattad, hogy fölismerd: az Úr (YHVH) az igaz Isten, nincs más rajta kívül.” (5Móz 4:35)

„Nem imádhatsz más istent: az Úr (YHVH) neve az, hogy féltékeny, igen féltékeny Isten,” (2Móz 34:14). 

Mózes könyvében az is fel van jegyezve, hogy Isten maga mit mondott önmagáról:

„Lássátok végre, hogy én vagyok, csak én, S nincs más Isten rajtam kívül!” (5Móz 32:39)

Hogy az Isten Maga mit értett azon, hogy egy Isten, világossá lesz előttünk, ha elolvassuk a következő idézetet:

„Az Úr (YHVH) megnyugtatta Mózest: „Nézd, olyanná teszlek a fáraó előtt, mint egy isten, és testvéred, Áron lesz a prófétád.” (2Móz 7:1; vö. 2Móz 4:16)

Láthatjuk tehát, hogy Isten az egyen nem értett hármat, amikor azt mondta, hogy egy istenként (isteni hatalommal felruházottan) fog megnyilvánulni Mózes a fáraó előtt, mivel olyan hatalmas tetteket fog véghez vinni, mint egy isten. Mert hogy egy valódi, igazi Isten lesz mögötte, Aki ugyancsak egy Isten, és nem három Isten, vagy egy a háromban, vagy három az egyben.

[Ha Isten a saját kijelentése szerint Mózesben és Mózes által úgy működik, hogy Mózes mások számára isten (ami nem valóságos azonosságot jelent, hanem isteni hatalommal való föllépést), akkor mennyivel inkább érvényes ez az Újszövetségben Jézus Krisztus istenségére vonatkozóan!]

Összegezve elmondhatjuk, hogy Mózes, akiről azt olvassuk, hogy „Isten embere” volt (vö. 5Móz 33:1), sehol nem beszélt arról és nem írt le olyasmit, hogy három Isten lenne, vagy egy Istenben három személy lenne, holott leírhatta volna, mivelhogy ismerte a számokat, és el tudott számolni háromig, és meg tudta különböztetni az egyet a háromtól. Sőt, még a személy fogalmát is ismerte, és használta is. Lásd:

„És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván:

Szólj Izráel fiaihoz és mondd nekik: Midőn valaki személyek becsértékére vonatkozólag fogadalmat tesz az Örökkévalónak, akkor legyen a férfiszemély becsértéke, húsz évestől hatvan évesig, legyen a becsértéke ötven sekel ezüst, a szent sekel szerint.” (3Mózes 27:1-3, Hertz. ford.)

Ennek ellenére, mégis vannak olyanok, akik azt állítják Istenről, hogy bár egy az Isten, de mégis három, mert három személyből áll, akik mindhárman valóságos Istenek külön-külön, de együtt mégis egyetlen Istent alkotnak. Ezért aztán amikor az Istent imádják, akkor nem csak egy Istent imádnak, hanem három-egy Isten imádnak, Aki szerintük három létére mégis egy.

Hogy miként lehet Isten egyszerre egy is és három is, Akit imádnak háromban is, meg nem is, ezt persze megérteni nem lehet. Mondják. Azt azonban láthattuk, hogy a Biblia tanítása szerint különbséget lehet és kell tenni az egy és a három között, hiszen ha Mózes képes volt erre, akkor erre bárki képes. „Isten ugyanis nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek az Istene.” (1Kor 14:33)

Hogy a háromság-hitű emberek mégis miért mondják, hogy Istennel kapcsolatban az egy az mégsem egy, hanem három, annak az az oka, hogy csak látszólag veszik a Bibliából a tanítást Istenről, azonban van egy saját elképzelésük, amit aztán megpróbálnak a Bibliából utólag alátámasztani. Ezért is jelent meg ez a tanítás az u t á n, miután elkészült a teljes bibliai kinyilatkoztatás. Erre persze nem volna szükség, ha elfogadnák azt, amit a Biblia kijelent Istenről.

Azt viszont az eddigi bibliai kinyilatkoztatásokból leszűrhetjük, hogy ezek a háromság-hitű emberek Mózes idejében nem lehettek volna tagjai Izrael nemzetének, mert Isten nem tűrte volna meg, hogy Róla helytelenül tanítsanak, hogy Őt egy létére háromnak állítsák be, és Rá, mint három-egy Istenre esküdjenek. Ezt abból tudjuk, amit maga Isten mondott ezzel kapcsolatban:

„Ne esküdjetek hamisan a nevemre, mert azzal megszentségteleníted Istened nevét. Én vagyok az Úr (YHVH).” (3Móz 19:12)

„Ki mehet föl az Úr (YHVH) hegyére? Ki állhat az ő szent helyén? Akinek a keze tiszta és ártatlan a szíve, akinek az esze nem csaláson jár, s aki nem esküszik hamisan.” (Zsolt 24:3-4)

„Istennek minden szava színigaz, pajzsa ő a hozzá menekülőknek. Ne tégy hozzá szavaihoz semmit, mert megcáfol, és hazugságban maradsz!” (Példa 30:5-6, MBT. ford.; vö. 5Móz 4:2)

Tehát, ha valaki Istenről tanít, az nem taníthat Róla hamisan, mert akkor az olyan lenne, mintha megszentségtelenítené az Ő nevét. Hanem úgy kell tanítania és úgy kell beszélnie Róla, mint a Szodomába küldött angyaloknak, akik azt mondták, hogy „ő elküldött minket”, vagyis az Úr (YHVH) Isten, és nem valamiféle három-egy Isten küldte őket. (vö. 1Móz 19:13)

Ennek ellenére – és a világos kinyilatkoztatás ellenére -, mégis vannak akik bevállalják, hogy a háromságot belemagyarázzák a Szentírásba. Például ilyenformán:

”Amikor évekkel ezelőtt tanulmányozni kezdtem a Bibliát, a Szentháromság tana volt az egyik legösszetettebb probléma, amivel szembe kellett néznem. Sohasem fejtettem meg teljesen, mivel misztérium. Bár még ma sem értem egészen, mégis elfogadom, mint Isten kijelentését ... a Szentháromság … az Ószövetségben még csak homályos sejtés, de az Újszövetségben már nyilvánvaló.” (Billy Graham: A Szentlélek, Magyar Baptista Egyház, 28-29-old.)

Felmerül a kérdés, ha Jehova beszédei hétszeresen megtisztított beszédek (vö. Zsolt 12:7), és Jehova Mózeshez „nem homályos beszédek által” szólt (vö. 4Móz. 12:8, Károli ford.), akkor hogy lesz ebből h o m á l y o s   s e j t é s?

A Nehémiás 8:8 szerint „Szakaszokra osztva olvasták a könyvet, Isten törvényét, és úgy magyarázták, hogy a nép megértette az olvasottakat.” (MBT. ford.)

Hogy lehet az, hogy az egyszerű nép megértette az isteni tanítást (amiben nyilván benne volt az Istenről szóló tanítás is!), az egyházilag képzett Billy Graham meg annak ellenére sem érti, hogy az USZ-ben már állítólag nyilvánvaló, amit Isten magáról kijelentett? Ennek egyetlen oka lehet, mégpedig az, hogy Billy Graham „idegen tanítások” (Zsid 13:9, Káldi ford.) képviselőjeként lép föl, és belemagyarázza a Szentírásba azt, ami nincs is benne.

Tudott-e háromig számolni Sámuel?

Sámuel Istennek elhívott prófétája volt. Hogy ismerte a számokat, és az egyet meg tudta különböztetni a háromtól, az világosan látszik az általa írt beszámolóból:

„Dávid most megkérdezte: „Kié vagy és honnét való?” „Egy fiatal egyiptomi vagyok - felelte -, egy amalekitának a rabszolgája. Az uram otthagyott, mert három nappal ezelőtt megbetegedtem.” (1Sám 30:13)

Sámuel tehát tisztában volt azzal, hogy mit jelent a hármas szám, és tudta azt is, hogy mit jelent az egy. Ha arra kapott volna utasítást, hogy Istenről ilyen kifejezéseket írjon le, hogy egy, de ugyanakkor három, vagy hogy többes számban írjon az Istenről, akkor ezt minden további nélkül megtehette volna.

De ehelyett nem írt Vele kapcsolatban semmi olyasmit, hogy három lenne, vagy három személyből állna az Isten, hanem azt írta le, amit Isten általa mondott:

„Nincs más szent, csak az Úr (YHVH), [mert rajtad kívül senki sincs]. Nincs olyan szikla, mint Istenünk.” (1Sám 2:2)

A Bírák könyvében Sámuel így fogalmazott Istennel kapcsolatban:

„És (az Izraeliták) elvetették maguktól az idegen isteneket, és szolgáltak az Úrnak. És megesett az ő szíve („Erre ő megindult„ Káldi Neovulgáta ford.) az Izráel nyomorúságán.” (10:16, Károli ford.)

A „megesett a szíve” kifejezést Károli fordítása Dáviddal is kapcsolatba hozza. Ha Dávidnak egyetlen személyként esett meg a szíve Saulon (vö. 1Sám 24:6, Károli ford), akkor Istennek is egyetlen személyként esett meg a szíve Izráelen (vö. Hós 11:8, Károli ford.), és nem három személyként!

Ugyanígy a „megindult” kifejezést Káldi neovulgáta fordítása többekkel is kapcsolatba hozza: Józsefnek az öccse miatt indult meg a szíve (vö. 1Móz 43:30); egy asszonynak a fia miatt indult meg a szíve (vö. 1Kir 3:26); Jézus, látva Máriát és a síró zsidókat „a lelke mélyéig megindult és megrendült.” (vö. Ján 11:33)

Ha Józsefnek, az asszonynak, és Jézusnak a megindulása sosem jelentette egyszerre több személy érzelmi megindulását, akkor Isten esetében miért gondolja bárki is, hogy az ő megindulása Izráel nyomorúsága láttán a benne rejtetten megbúvó három személy megindulását jelenti?

De a Sámuel 2. könyvét író Nátán és Gád próféta (vö. 1Krón 29:29) sem mondott mást (mint Sámuel), pedig ismerték a hármas számot:

„Ez a nevük azoknak a hősöknek, akik Dáviddal tartottak: Isbaal, a hachmonita, a három közül az első.” (2Sám 23:8)

„Ezért ó Uram (YHVH), Istenem, nagy vagy, nincs hozzád hasonló senki, és nincs más Isten, csak te, amint fülünkkel hallottuk.” (2Sám 7:22)

Sámuel, Nátán és Gád próféták tehát nem tanították azt Istenről, hogy három személyben létezne egy Isten létére, ebből kifolyólag nem voltak háromság-hívők.

Tudott-e háromig számolni Ezsdrás?

Ezsdrás Mózes törvényében jártas írástudó volt. Az általa írt könyvben többek között ezeket olvashatjuk:

„Utána következett Eleazár, az achochita Dodo fia, egy a három hős közül.” (1Kró 11:12)

„Menj és közöld Dáviddal: Ezt üzeni az Úr (YHVH): Három dolgot tárok eléd, válassz egyet, és azzal büntetlek meg.” (1Krón 21:10)

Ezek szerint Ezsdrás is tisztában volt azzal, hogy mi a különbség az egy és a három között. Sőt, mivel ismerte Mózes törvénykönyvét, azt is tudnia kellett, hogy az Isten magáról a törvényben mit nyilatkoztatott ki, azt hogy egy Isten, vagy azt hogy egy létére három? Hát ha még azt is hozzávesszük, hogy ihletett kijelentést tett Istenről, amelyben Dávid imájában ezt írta:

„Uram (YHVH), nincs senki, aki hasonló volna hozzád. Rajtad kívül nincs más Isten, ezt saját fülünkkel hallottuk.” (1Krón 17:20)

Megállapíthatjuk tehát, hogy Ezsdrás sem vallotta az egy Istenben három személy elméletet!

Tudott-e háromig számolni Jeremiás?

A Királyok könyvét Jeremiás próféta írta. Az 1Királyok 7:12-ben ezt olvashatjuk:

„A nagy előudvart három sor faragott kő és egy sor cédrusgerenda vette körül, éppen úgy, mind az Úr (YHVH) templomának belső előudvarát és a palota előudvarát.”

Világos, hogy különbséget tudott tenni egy és három között. Ennek a különbségtételnek a birtokában pedig ezt írta Ezékiás, Juda királyának imáját idézve:

„Majd ezt az imát mondta Hiszkija az Úr (YHVH) előtt: „Urunk (YHVH), Izrael Istene, te, aki a kerubok fölött trónolsz és az egyetlen Isten vagy a föld országai fölött! Te teremtetted az eget és a földet... De te, Uram (YHVH), Istenünk, szabadíts ki minket kezéből, hadd tudja meg a föld minden népe, hogy egyedül te vagy az Isten, Urunk (YHVH)!” (2Kir 19:19)

Jeremiás máshol sem írt mást, hanem csak ezt: „te vagy az Úr (YHVH), az én Istenem.” (Jer 31:18)

A te azt jelenti, te egyedül, és nem azt, hogy te egy a háromban, vagy három az egyben, vagy ti hárman, vagy ti egyek háromban. Jeremiás nem volt filozófus, mint ahogy a háromság-hívők filozófálnak.

Hogy mit jelent az egyedül kifejezés, talán érzékelteti 1Királyok 18:6: „Akháb egyedül ment az egyik úton, és Abdiás is egyedül ment a másik úton.” (Károli ford.) A Biblia egyértelműen jelenti ki, hogy nem hárman mentek az úton, és hogy az egyedül az nem hármat jelent.

Ugyanígy az „egyedül igaz” Isten az nem három valóságos Isten, hanem csak egy Isten! (vö. Ján 17:3) Egyik helyen az egyedül egyet jelentene, a másik helyen az egyedül meg hármat? Miért feltételezik a háromság-hívők a saját filozófiájuk kedvéért, hogy ilyen következetlenségeket tanít a Biblia?

Ha ez igaz lenne, amikor ezt olvassuk: „És ezek hárman, kik fejedelmek valának a harmincz között, mentek le már azelőtt is, és aratás idején Dávidhoz jöttek vala Odollám barlangjába; a filiszteusok tábora pedig az óriások völgyében vala elhelyezve.” (2Sám 23:13, Káldi ford.) – akkor ezt úgy lehetne érteni, hogy egyedül mentek le, és nem hárman mentek le. Vagyis pont fordítva! Nem vesszük észre, hogy az értelmetlenségnek milyen mélységes homályába vezet ez a háromság-filozófiai útvesztő?!

Tudott-e háromig számolni Nehémiás?

Nehémiás I. Artaxerxes perzsa király zsidó szolgája volt. Az általa írt könyvben ezt mondja:

„Megérkeztem Jeruzsálembe, és három napig ott maradtam.” (Neh 2:11)

Azután meg többek között ezt jegyezte fel:

„Aztán így szóltak a leviták, Jesua, Kadmiel, Bani, Hasabnia, Serebja, Hodijja, Sebanja és Petahja: „Keljetek föl, s magasztaljátok az Urat (JHVH), a mi Istenünket!” Áldott legyen dicsőséges neved, amely fölötte van minden áldásnak és dicséretnek!

Te vagy, Uram (JHVH), az Egyetlen! Te alkottad az eget, az egek egét és minden seregét, a földet és mind, ami rajta van, a tengereket és mind, ami bennük van. Te éltetsz mindent, és az égi sereg hódol előtted. Uram (JHVH), te vagy az Isten, aki kiválasztottad Ábrámot, kivezetted a káldeai Urból, és az Ábrahám nevet adtad neki.” (Neh 9:5-7)

Márpedig a léviták voltak Izráelben Áron és fiai papi törzsének segítő tagjai, nekik aztán tudniuk kellett, hogy az Isten egy vagy három, vagy három-egy, vagy három az egyben, vagy egy a háromban, vagy ilyesmi. Mégsem filozófáltak Istenről szentháromság-féle szólamokat, hanem világosan értésre adták, hogy Jehova az egyetlen Isten, Aki mindent alkotott, Aki mindent éltet.

Tudott-e háromig számolni Ézsaiás?

Ézsaiás könyvében több számról is olvashatunk, pl:

„Ezren futnak el közületek egynek riasztására, és ötnek riasztására valamennyien elfuttok, míg úgy nem maradtok, mint a hadi jelvény a hegytetőn, és mint a zászló a dombon.” (Ézsa 30:17)

„Neked meg ez szolgáljon jelül: Ebben az esztendőben azt eszitek, ami magától terem, a második esztendőben, ami a parlagon sarjad, de a harmadik esztendőben vethettek, arathattok, szőlőt ültethettek és ehetitek gyümölcsét.” (Ézsa 37:30)

Mivel Ézsaiás le tudta írni az egyes számot is meg a hármas számot is, nyilván leírhatta volna azt is, hogy az egy Isten az tulajdonképpen mégsem egy, hanem három. Azonban nem erre kapott ihletést, hanem hogy általa ezt közölje Isten:

„Ezt mondja Izrael Királya s Megváltója, a Seregek Ura (JHVH): Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs más isten.” (Ézsa 44:6)

„Ne féljetek, ne rettegjetek: Nemde régtől fogva megmondtam és kijelentettem nektek, ti vagytok a tanúim: Van-e más isten rajtam kívül? És van-e más Szikla? Nem tudok róla.” (Ésa 44:8)

„Én vagyok az Úr (JHVH), és senki más! Rajtam kívül nincs más isten. Bár nem ismersz, mégis felövezlek,” (Ézsa 45:5).

„Emlékezzetek a régmúlt időkre, hogy én vagyok az Isten és nincsen más; hogy nincs senki hozzám hasonló.” (Ézsa 46:9)

Ézsaiás próféta is ugyanazt közölte Istenről, mint az összes többi bibliaíró, hogy egy az Isten, és nem három, vagy három-egy. Ugyanakkor tudomása volt arról, hogy Isten orcájának angyala által szabadította meg Izraelt, sőt még Isten szentséges szelleméről is volt tudomása, mégsem írt Isten titokzatos, rejtett szentháromságáról, sem burkoltan, sem nyíltan. Lásd:

„Most meg maga Isten, az Úr küld, a lelke által.” (Ézsa 48:16)

„Minden szenvedésöket Ő is szenvedte, és orczájának angyala megszabadítá őket, szerelmében és kegyelmében váltotta Ő meg őket, fölvette és hordozá őket a régi idők minden napjaiban.

Ők pedig engedetlenek voltak és megszomoríták szentségének lelkét, és ő ellenségükké lőn, hadakozott ellenök.” (Ézsa 63:9-10, Károli ford.)

Tudott-e háromig számolni Dániel?

Nyilvánvalóan tudott, amit bizonyítanak a következő kijelentések:

„A tíz szarv (ezt jelenti): ebből az országból tíz király jut hatalomra. Utánuk pedig egy másik kerül uralomra. Ez különbözik a többiektől, és három királyt megaláz.” (Dán 7:24)

A három héber ifjú pedig így imádkozott:

„Tudják meg, hogy te, az Úr (JHVH) vagy az egyetlen Isten, és tiéd a dicsőség szerte az egész földön.” (Dán 3:45; a 24-90-ig az arám szövegből hiányoznak, vö. Katolikus ford. lábjegyz.)

A Dániel könyvének ihletett kijelentései sem támasztják alá az egy Istenben három személy-féle teóriát, hiszen sehol nem nevezi Istent háromságnak!

Tudott-e háromig számolni Zakariás?

Hogy találkozhatunk könyvében az egyes és a hármas számmal, ez azt mutatja, hogy tudott. Isten közli a következőket általa:

„Egy hónap alatt három pásztort űztem el, keserűség fogta el a lelkem miattuk, és ők is megvetettek.” (Zak 11:8)

„Az Úr (JHVH) lesz a király az egész földön. Azon a napon az Úr (YHVH) lesz az egyetlen, és az ő neve lesz az egyetlen.” (Zak 14:9)

Ez a prófécia pedig azt mutatja, hogy a háromság-filozófia Isten új rendjében nem lesz megtalálható, mely szerint három valóságos Isten tesz ki egyetlen valóságos Istent.