A Biblia szerint, hogyan alakul ki a homoszexualitás? Istennek mi vèlemènye a homoszexualitásròl?
"A Tóra pedig az emberáldozatot tiltja"
Ábrahám története a Tórában szerepel. Ebben pedig Isten arra kéri Ábrahámot, hogy mutassa be a fiát égőáldozatul. Ráadásul azért, hogy próbára tegye. Ez két dolgot jelent: egy, hogy Ábrahám idejében még elfogadott (bár nem biztos, hogy gyakorolt) dolog volt az emberáldozat, és kettő, hogy a történet lejegyzésének idejében nem keltett erkölcsi felháborodást, hogy Isten ilyen módon tesz próbára valakit.
"El kell olvasni Mózesnek mind az 5 könyvét, és te is látni fogod, hogy ember ilyet nem merne leírni Istenről."
Ma nem merne. De pont erről beszéltem, hogy abban a korban eléggé másként látták ezeket a dolgokat. A lehető legjobb képet mutatták Istenről, amit abban a korban és kultúrában mutatni lehetett.
86.
Megtenned, hogy leirod, melyik felekezethez, gyulekezethez tartozol, ahol ez a Bibliahoz valo hozzaallas?
"Isten gyermeke" katolikus es itteni megnyilvanulasai alapjan az egyhaz minden szavat szo szerint komolyan veszi (akar erti, akar nem).
De nem minden kereszteny egyhaz tanitja azt a Bibliarol, hogy minden szava igaz. Az en egyhazam kb. azt mondja, amit Mansour 97-ben leir (nem teljesen, de nagyjabol). Es meg rengeteg, foleg kulfoldi egyhaz fogadja el a homoszexualis kapcsolatokat. Nemet katolikus papok szakadnak ki az egyhazbol emiatt, nem veletlenul. Pl. azok, akik nem birjak osszeegyeztetni a homoszexualis kapcsolat eliteleset az embertarsaink iranti szeretet parancsaval (ami ugye a ket legfontosabb parancs egyike, tehat hivatkozasuk szerint fontosabb barmilyen egyeb szabalynal).
Romai level stb: Nemcsak az szamit, amit leirtak a Bibliaban, hanem az is, amit nem, hiszen mindenki tudta. Pl. azt, hogy a Foldkozi tenger melleken volt szokasban az, hogy egy felnott ferfi, meg mielott megnosult volna, egy ideig szexualis kapcsolatot tartott fent egy 10-12 eves fiuval. Majd ezt abbahagyta es megnosult. A kisfiu ebben a kapcsolatban teljesen passziv volt, nem volt beleszolasa lenyegeben semmibe. Ezeknek a viszonyoknak nem sok koze koze volt ahhoz, amit ma ertunk legalis homoszexualis kapcsolat alatt, hogy tudniillik ket egyenrangu fel kolcsonos belegyezesen alapulo intimitasa, akar hazassagban is. Ezt a kisfius homoszexualis viszonyt a zsidok nem csinaltak, eliteltek, es erre figyelmezteti Pal a Romaban elo friss kereszteny kozossegeket azzal, hogy ezt ne csinaljatok ugy, ahogy korulottetek csinaljak. Amirol ott szo van, azt ma a vilagi torvenyek is elitelik, buncselekmenynek szamit.
Azért is írom ezt, mert az ilyen, egy ido után égéssé váló bizonygatások miatt itelnek el minket keresztenyeket nem-hivok, illetve lepnek ki az egyhazakbol a modernebb gondolkodasuak vagy akar maguk a homoszexualis parok.
Most akkor "szo szerint a Biblia, igen, nem, de ha ez igaz, akkor azzal mi van, hogy öld meg a gyerekedet, ha nem fogad szot, ne verd meg a rabszolgadat csak annyira, hogy x napon belul meggyogyuljon" stb.
Nyilvan valami alapjan szelektalni kell, szerintem ez mindenkinek vilagos. Es akkor jonnek a magyarazkodasok, hogy "minden igaz, de nincs ervenyben, de ervenyben van, csak kegyelem alatt vagyunk, szo szerint igaz, de szo szerint nem igaz..."
Nem csoda, hogy vannak ateistak, akik szeretnek ezzel provokalni, hetente megkerdezi valaki ezt, aztan elgedetten hatradol es nezi a vergodest.
Hol van a kerdezo? Van egy olyan szabalya a gyakorinak, hogy mielott megkerdezel valamit, nezd meg, hogy feltette-e mar valaki ugyanazt a kerdest - es ha igen, ne kerdezd meg. Miert nem tartotta be ezt a kerdezo? Nincs eleg ebbol a kerdesbol?
"És mi alapján döntöd el, hogy mi agyszülemény, és mi nem az?"
Ahhoz hasonlóan mint ahogyan a teremtés történetnél is lehet tudni, hogy nem úgy történt a teremtés ahogyan az le van jegyezve.
"Senki nincs abban az abszolút pozícióban, hogy megmondja, mi a helyes értelmezés. "
Ezzel így egyet is értek. Mint írtam változtattam is nézeteimen már korábban és az csak egy példa volt a sok közül. Mert a helyes értelmezést nem tudjuk de azt ki lehet zárni, hogy melyik értelmezés nem lehet az. Így pedig szépen lassan közelebb lehet kerülni a helyeshez.
"Nekem pedig meggyőződésem, hogy az evolúció hit kérdése."
Igen. Erről már írtam korábban. Értelmetlen továbbra is a már lerágott csontot rágni. Pont ezért is írtam, hogy nem látom értelmét a vitának veled.
"egy, hogy Ábrahám idejében még elfogadott (bár nem biztos, hogy gyakorolt) dolog volt az emberáldozat"
Arról beszélgetünk, hogy milyen istenképet közvetít a Biblia. Bizonyos népek körében elfogadott volt az emberáldozat, de nem a zsidóság körében. Ábrahám és Izsák története után egy-két fejezettel odébb Isten abszolút igazságaként van írva, hogy súlyos bűn az emberáldozat. Nem mellesleg a pogány vallások bevett gyakorlata is volt, amivel idegen isteneket imádtak.
"a történet lejegyzésének idejében nem keltett erkölcsi felháborodást, hogy Isten ilyen módon tesz próbára valakit."
A történet lejegyzésekor isteni törvénybe volt foglalva az emberáldozat büntetése, ki is végezték, aki ilyet csinált.
"Ma nem merne"
Akkor sem mert volna, mert isteni törvényként volt kinyilatkoztatva, hogy halálos bűn, ki kell végezni, aki ezt csinálja.
#102
"akik nem birjak osszeegyeztetni a homoszexualis kapcsolat eliteleset az embertarsaink iranti szeretet parancsaval"
Nem elítélem, hanem megítélem. Az embertársamat pedig szeretem mint önmagamat, de sem az ő bűnét, sem az enyémet nem szeretem. Ilyen egyszerű.
"Nemcsak az szamit, amit leirtak a Bibliaban, hanem az is, amit nem"
Ami nincs benne a Bibliában, az nem releváns a bűnnek ítélés szempontjából.
"Ezeknek a viszonyoknak nem sok koze koze volt ahhoz, amit ma ertunk legalis homoszexualis kapcsolat alatt"
Pál nem a pedofíliáról beszél a Róma levélben. Azt írja, hogy a homoszexualitás természetellenes, fertelmes, bűn.
"Es akkor jonnek a magyarazkodasok, hogy "minden igaz, de nincs ervenyben, de ervenyben van, csak kegyelem alatt vagyunk, szo szerint igaz, de szo szerint nem igaz..."
Akkor a tisztázás kedvéért a teljesség igénye nélkül: 1. a Törvény minden pontja érvényben van, 2. a Törvény által előírt büntetés végrehajtása fel van függesztve a kegyelemkorszakban (most). Szerintem ez érthető. De ha valakinek nincs meg az alapvető bibliaismerete, annak nagyon nehezen lehet részletesen elmagyarázni, hogy milyen kapcsolatban van egymással a Törvény és a kegyelem. Nekem sem tudná elmagyarázni egy fizikus a kvantummechanikát, mert ő csak a rendelkezésére álló fogalomtárral tud bármit is elmagyarázni, nekem meg erről a fogalomtárról nincs ismeretem.
#103
"Ahhoz hasonlóan mint ahogyan a teremtés történetnél is lehet tudni, hogy nem úgy történt a teremtés ahogyan az le van jegyezve."
Oké, a teremtés esetében az evolúció alapján szelektálsz. Mi a helyzet a prófétai könyvekkel, evangéliumokkal, apostoli levelekkel? Ott mi alapján szelektálsz?
104
- melyik valláshoz tartozol?
- elolvastad a teljes Bibliát, az első szótól az utolsóig?
#105
Protestáns vagyok. Igen, elolvastam az egész Bibliát, az első szótól az utolsóig.
"Ami nincs benne a Bibliában, az nem releváns a bűnnek ítélés szempontjából."
Benne van a Bibliában, hogy bűn vírust telepíteni mások számítógépére? Mert akkor ezek szerint nem az.
és amiket itt írsz, azt ott mondják neked? igy, ahogy irod?
az egészet elolvastad - mennyi ido alatt? hány éves korodban?
nem voltak benne olyan részek, amelyeket nem értettél pontosan, vagy ellentmondásban voltak valami mással?
lehet, hogy a felekezetedben más országokban nem ezt tanítják a homoszexuális kapcsolatokról - akkor mit mondanál, ha ez kiderulne?
"Ott mi alapján szelektálsz?"
Legjobb tudásom szerint értelmezem. Ha problémát fedezek fel valahol akkor tovább vizsgálódok a témában. Az, hogy mi alapján az mindig téma függő.
A homoszexualitással kapcsolatban azt találtam, hogy genetikai eredetű. Azonban azt is írták, hogy egyéb hatások is befolyásolhatják. Ennél a kutatásnál nem árt figyelembe venni, hogy a vizsgálat során nem volt komoly vizsgálat az adott személyek nemi identitására vonatkozóan ami torzíthatott az eredményeken. Ennek a mértéke azonban kérdéses. Összességében a kutatások amikkel én találkoztam azok alapján van genetikai vonatkozása (még mielőtt valaki felhozná nem egy meleg génről beszélek, ezt a feltevést megcáfolták, ez ennél összetettebb).
Aztán találtam egy könyvet (régen volt, homályosak erről már az emlékeim és a címére sem emlékszem sajnos) azt hiszem egy régész írta aki olyan dokumentumokat talált ami szerint kötöttek keresztény esküvőket azonos nemű párok között. Ez is elég furcsa volt, hogy akkoriban rosszul értelmezték volna vagy mi lehetett?
Egyrészről vannak ilyen külső furcsaságok. Aztán még a Bibliában konkrétabban belemenve is lehetne szemezgetni. De már így is sokkal többet írtam mint értelme van.
#108
Igen, ez a tanítás nálunk (is).
Amikor először elolvastam, az fél év volt.
Mivel Isten Igéjét abszolút igazságnak tartom, így teljesen mindegy, hogy minek mond ellent. Ami ellent mond a Bibliának, az nem igaz.
Ahol azt mondják, hogy a homoszexualitás nem bűn, ott Isten Igéje helyett társadalmi-politikai trendekhez igazítják a hitéletüket, ami egy nagyon szomorú dolog. Lényegében megalkuvás.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!