Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A Muszlim tanítások szerint,...

A Muszlim tanítások szerint, ha valaki Egy Istenben hisz, de nem Muszlim (tehát mondjuk keresztény) és ez az Isten teológiailag (és valóságosan is) megegyezik a Muszlim Istennel, vagyis az Egy Istennel, úgy bejuthat a Dzsannába?

Figyelt kérdés

Amennyire Én tudom, nyitott és kíváncsi keresztény ként, úgy tudom konszenzus van a két vallás között, hogy egy Isten van és ez az Isten így nílván azonos is, viszont érdekelne, hogy muszlim testvéreim (egyáltalán mondhatok ilyet keresztényként, vagy ez lehet sértő is valakinek?) Hogyan gondolkodnak, juthatunk e a pozívmtív helyre mindketten a másvilágon?



Köszönöm a választ, keveset tudok erről, ha valami téves elnézést, igyekszem most pótolni a hiányosságaimat



2022. júl. 28. 22:26
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 61/88 anonim ***** válasza:

"Valami látnoki képességgel jöttél rá véletlenszerűen, hogy mik ezek a lényegi részek?"


Ehhez nem kell látnoki képesség. A keresztény oldalak leírják szerintük melyik versek bizonyítják Jézus Istenségét. Ugyanígy más kereszténny oldalak meg leírják melyik versek bizonyítják hogy Jézus nem Isten. Utána pedig csak el kell olvasni ezeket a részeket. És ez igaz minden témakörre.

2022. júl. 29. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/88 anonim ***** válasza:

Mohamed prófétaságát mely keresztény oldalak részletezik? Csak kíváncsiságból kérdezem :)


De így már egyből nem lesz igaz korábbi állításod:

"A lényegi részeket elolvastam"

Mivel te nem a lényeges részeket olvastad el, hanem nézeted alátámasztásához szükséges kiragadott verseket.


Megpróbálom más példával elmagyarázni. Mintha azt mondanám, hogy a Koránt nem olvastam el teljesen, de a lényegi részeket igen. Kérdeznéd, hogy és honnan? Hát például egy olyan oldalról, ahol összegyűjtötték a Korán erőszakra felszólító verseit. Majd kezdenél hevesen tiltakozni, rágalmazni, pocskondiázni, hogy keresztény hazugság, a keresztények többsége milyen aljas, hazug stb... Én pedig alig szóhoz jutva mondanám, hogy nem is keresztény oldalon volt, s valóban, majd linkelném is.


Mivel kellően ismerem a kiszámítható, piti, gyűlölködő reakcióidat, ezért nézd el nekem, hogy előre lefuttattam a párbeszédet.


De a lényeg, hogy te nem olvastad a Bibliát, még csak a lényegi részeit sem.

2022. júl. 29. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 63/88 anonim ***** válasza:

"Mohamed prófétaságát mely keresztény oldalak részletezik? Csak kíváncsiságból kérdezem :)"


Ezeket muszlim oldalak írják.



"Mivel te nem a lényeges részeket olvastad el, hanem nézeted alátámasztásához szükséges kiragadott verseket."


Hát nem mert azokat a részeket is elolvastam amik keresztények szerint például Jézus Istenségét igazolja meg általánosságban elolvasom azokat a részeket amikre keresztények hivatkoznak ilyen kérdéseknél.



"Megpróbálom más példával elmagyarázni. Mintha azt mondanám, hogy a Koránt nem olvastam el teljesen, de a lényegi részeket igen. Kérdeznéd, hogy és honnan? Hát például egy olyan oldalról, ahol összegyűjtötték a Korán erőszakra felszólító verseit. Majd kezdenél hevesen tiltakozni, rágalmazni, pocskondiázni, hogy keresztény hazugság, a keresztények többsége milyen aljas, hazug stb... Én pedig alig szóhoz jutva mondanám, hogy nem is keresztény oldalon volt, s valóban, majd linkelném is."


Ez így megint nem igaz mert keresztények nem olvassák el ezeket a részeket csak idézik pedig sokszor a megelző vagy azt követő verscáfolja amit állítanak. Azokat a részeket sem olvassák el amiket mutatunk a Koránból.



"Mivel kellően ismerem a kiszámítható, piti, gyűlölködő reakcióidat, ezért nézd el nekem, hogy előre lefuttattam a párbeszédet."


Itt anyyit történt hogy magadból indultál ki.



"De a lényeg, hogy te nem olvastad a Bibliát, még csak a lényegi részeit sem."


De a lényegi részeket olvastam. Ha pedig tényleg nem olvastam akkor ez a keresztények hibája mert nem ezekre a részekre hivatkoztatok :)

2022. júl. 30. 00:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 64/88 anonim ***** válasza:

"De áruld már el például ebben a verseben mi a kiragadás?

János 20:17 Monda néki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez."


Hát, első körben az, hogy az evangélium legelejét figyelmen kívül hagyod: János 1:1 “Isten volt az Ige.” Ján 1:14 “Az Ige testté lett”

Meg a többi részét is. pl. Ján 5:20 "Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit ő tesz." (Mindent? A végtelen és felfoghatatlan Isten?) Ján 5:22-23 "Az Atya nem is ítél meg senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta át, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik." (Ahogy az Atyát! Ez nem lehet másként, hacsak nem Isten. Mást tilos tisztelni Istenen kívül. És az Ószövetség szerint Isten ítél. És ezt Jézus mondja magáról.) Ján 10:30 "Én és az Atya egy vagyunk." Ján 17:5 "és most te dicsőíts meg, Atyám, önmagadnál azzal a dicsőséggel, amely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt még a világ lett."

De nézzünk egy kicsit túl ezen. Ennél a résznél több dolog sem tűnik fel neked. Az első, hogy a mennybemenetele előtt vagyunk. Tehát még nem ült az Atyaisten jobbjára. Itt ő még lent van a földön. Ráadásul Jézusnak kettő természete van, emberi és isteni. És ne feledjük, hogy egyébként is Isten istene, Ő saját maga. Ez nem ellentmondás. A második, hogy nem veszed észre, hogy mit ír. "Az én Atyám és a ti Atyátok, az én Istenem és a ti Istenetek." Egyértelmű különbséget tesz maga között és a hallgatói között. Ez nem egy szófordulat. Jézus az egész Újszövetségben egyszer mondja, hogy "mi Atyánk", méghozzá akkor, amikor imádkozni tanítja a követőit és instrukciót ad nekik, hogy "ti pedig így imádkozzatok". Egész végig következetesen külön választja magát tőlünk. Köztünk van, de ő azért mégis más.


Amúgy még ezeket is nézd:

"Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a kotlós szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok!" Mát 23:37


"Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata. Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény előtt. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. 18Ő a feje a testnek, az egyháznak; ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent a földön és a mennyben úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által." Kolossé 1:12-20

Kolossé 2:9 Mert benne lakik az istenség egész teljessége testileg,


ApCsel 20:28 "legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett."

Zsid 1:3 "Ő Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült."

Itt zsoltárokat idéz:

Zsid 1:8 "de a Fiúról így szól: „A te trónusod örökké megáll, ó, Isten, és királyi pálcád az igazság pálcája. Szereted az igazságot, és gyűlölöd a gonoszságot: ezért kent fel téged Isten, a te Istened öröm olajával társaid fölé.” „Te vetettél, Uram, alapot a földnek kezdetben; és a te kezed alkotása az ég. Azok elpusztulnak, de te megmaradsz, és azok mind elavulnak, mint a ruha, és összegöngyölíted őket, mint egy palástot, és mint a ruha, elváltoznak; te pedig ugyanaz maradsz, és esztendeid nem fogynak el soha.”"

2Péter 1:1 "Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola mindazoknak, akik velünk együtt ugyanabban a drága hitben részesültek Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus igazsága által"


De a Jelenések könyve is árulkodó:

"Én, János, hallottam és láttam ezeket, és amikor hallottam és láttam, leborultam az angyal lába előtt, hogy imádjam őt, aki megmutatta nekem ezeket. De ő így szólt hozzám: Vigyázz, ne tedd, mert szolgatársad vagyok neked és testvéreidnek, a prófétáknak és azoknak, akik megtartják e könyv igéit: Istent imádd!" Jel 22:8-9

És erre mit látunk az elején?

"És látomásomban sok angyal hangját hallottam a trón, az élőlények és a vének körül, számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer volt; és így szóltak hatalmas hangon: Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás! És hallottam, hogy minden teremtmény a mennyben és a földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondta: A trónon ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké! A négy élőlény így szólt: Ámen! És a vének leborultak, és imádták őt." Jel 5:11-14 (Mármint a Bárányt imádták és leborultak előtte.)

És talán a legerőteljesebb a Jelenések könyve végén:

"Íme, eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint. Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég....Én, Jézus, küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt. Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag." Jel 22:12,16

Azt mondja az Alfa és Omega, a kezdet és a vég. Ez Isten abszolút megnevezése.

"Én vagyok az Alfa és az Ómega, így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható." Jel 1:8

2022. júl. 30. 01:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 65/88 anonim ***** válasza:

"Hát, első körben az, hogy az evangélium legelejét figyelmen kívül hagyod:"


Ezek a klasszikus versek amikre a szentháromság hívők hivatkoznak. Ezekben sehol egy egyértelmű kijelentés Jétzustól. Csak ilyen homályos, sokféleképpen értelmezhető vers. Egyébként ez egy másik problélma a Bibliával hogy nem képes egyéretlműen közölni ki Jézus. Az ilyen homályos versekből mindenki azt olvas ki amit akar. Éppen azért a keresztények között van aki prófétának tekinti Jézudt, van aki angyalnak, mások Istennek és még ki tudja minek. A Korán nem ilyen. Egyértelműen leírja hogy Jézus próféta és az alap tanításokat sokszor megismétli hogy teljesen egyértelmű legyen.



"De a Jelenések könyve is árulkodó:"


De mi az hogy árulkodó? :) Ne árulkodó verseket mutass hanem olyat amiben Jézus egyéretlműen kijelenti hogy Ő Isten és hogy imádni kel. Jézus azt mondta "Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy " Vagyis nem Jézushoz kell imádkozni hanem az Atyához. Ez akkor nem árulkodó? :)



János 17:3 Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.


Azt mondja egy Isten van, aki nem Jézus hanem csak egy küldött. És még rengeteg ilyen vers van. Szó nincs kiragadásról.



"És ne feledjük, hogy egyébként is Isten istene, Ő saját maga. Ez nem ellentmondás."


Hogy mi van? :) Istennek van istene aki saját maga? Akkor Isetn önmagához imádkozik? :) Ennyi ellentmondás szerintem semmilyen más vallásban nincs.



"A második, hogy nem veszed észre, hogy mit ír. "Az én Atyám és a ti Atyátok, az én Istenem és a ti Istenetek." Egyértelmű különbséget tesz maga között és a hallgatói között."


Te nem veszel észre több dolgot. Egyrészt hogy azt mondja neki is van Isetne tehát ő nem lehet Isten. Másrészt hogy az Atyától is megkülönbözteti magát.



János 14:28 Hallottátok, hogy én megmondtam nektek: elmegyek, és visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek, hogy elmegyek az Atyához, mert az Atya nagyobb nálam.


Még azt is hozzáteszi hogy az Atya nagyobb nála, tehát nem lehetnek egyenlőek.



"Jézus az egész Újszövetségben egyszer mondja, hogy "mi Atyánk", méghozzá akkor, amikor imádkozni tanítja a követőit és instrukciót ad nekik, hogy "ti pedig így imádkozzatok". "


Ez pont azt bizonyítja hogy Jézus nem Isten. Nem azt mondta hogy imádkozzatok hozzám, vagy hogy imádkozzatok hozánk, hanem azt hogy csak az Atyához. Felmerül a kérdés hogy akkor ti kerestzények miért Jézushoz imádkoztok?



Szóval az ilyenek hogy alfa és omega meg hogy előbb volt mint Ábrahám stb ezek sokféleképpen értlmezhető versek és semmiképpen sem bizonyítják Jézus Istenségét.

2022. júl. 30. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/88 anonim ***** válasza:

"Az ilyen homályos versekből mindenki azt olvas ki amit akar."

A keresztények 99%-a valahogy mégis ugyanazt olvassa ki belőle.


"Éppen azért a keresztények között van aki prófétának tekinti Jézudt, van aki angyalnak, mások Istennek és még ki tudja minek."

Sablonszöveg, ami azt mutatja, hogy nem ismered a kereszténység tanait. Az "és kitudja minek", hatásos befejezés, csak éppen Jézus istenségével kapcsolatban nem sok lehetőség van, így nincs értelem használni. Igazából felsoroltad az összeset. 1. Valamiképpen Isten megtestesülése, ahogy Pál apostol is írta. (Ezt vallja szinte mindenki. Tehát a keresztények 99%-a. Egymástól független helyeken is ez a hagyomány maradt fenn. Korai keresztény írók egyértelműen leírják, hogy Istennek tartják.) Mondok egy érdekességet ezzel kapcsolatban! pl. Szervét Mihály, a híres háromságtan tagadó, akit sajnos halálraítéltek a középkorban (ami egyértelmű túlkapás volt), a Biblia alapján sosem vonta kétségbe Jézus istenségét, megvolt róla győződve. Azért ítélték el, mert az istenségét másképp képzelte, mint ahogy a hagyományos háromságtanban megfogalmazták, részben éppen az 1000 évvel korábbi modalista nézettel szemben, amire az elképzelése hasonlított és ami nem tagadja Jézus istenségét, hanem az Egy Istenen belül nem különböztet meg három személyt és mind a hármat ugyanannak tartja. Ez a háromságtan pontossága szempontjából érdekes, Jézus istensége kérdésében viszont lényegtelen. (Rá szoktak az unitáriusok hivatkozni, mint elődjükre, pedig a nézeteiket elvetette volna.)

És van két erősen kisebbségi elképzelés: 2. Valami köztes lény, aki nem egészen Isten, de majdnem, így istenként majdnem imádható, voltaképpen a legmagasabb rangú angyali lény, aki ha szól, olyan, mintha Isten szólna. Ez nagyjából Áriusz tanítása. (Amit nem hagyomány, hanem a görög filozófiára alapozva dolgozott ki a modalizmus tagadására.) Ezt vallják Jehova Tanúi. 3. Egy sima ember, mondjuk egy próféta vagy egy tökéletes ember stb. Ezt vallják pl. az unitáriusok. Ez talán a legmarginálisabb nézet, mivel ezzel már a preegzisztenciáját, a születése előtti létezését, a megtestesülést is tagadni kell és azért az nagyon nehéz, mert elég egyértelmű a Biblia alapján. Jézus maga mondja, pl. hogy ő már Ábrahám előtt létezett. És a lista ezzel le is zárult.


"Szóval az ilyenek hogy alfa és omega meg hogy előbb volt mint Ábrahám stb ezek sokféleképpen értlmezhető versek és semmiképpen sem bizonyítják Jézus Istenségét."


Hát, akkor erről ennyit. Komolyan mondom, fogadd meg a saját tanácsod és olvasd el a Bibliát. Én több időt nem pazarolok olyanra, akinek ha a szemé elé teszik a dolgokat, akkor sem lát. Tisztára, mint a Gyűrűk Urás kérdésedben, ahol vagy 40 oldalon keresztül vitáztál még a muszlimokkal is, csakhogy erőltesd a véleményed...


"A Korán nem ilyen. Egyértelműen leírja hogy Jézus próféta és az alap tanításokat sokszor megismétli hogy teljesen egyértelmű legyen."

A Korán egyértelműen leírja, hogy Jézus próféta, mivel a keresztény tanokat akarja tagadni és egyébként sem túl bonyolult valakire azt mondani, hogy próféta volt. Már elnézést, de ez nem nagy kunszt. Az sokkal furcsább, hogy a Szentháromságot, amit szintén tagadni próbál és ami egy jóval bonyolultabb téma, már nem tudja ennyire határozottan megfogalmazni, rendesen le sincs írva, sőt voltaképpen nem is jól tagadja. Ezért van az, hogy egyes muszlimok már arra gondoltak, hogy a Korán nem is tagadja a háromságtant és nem is a háromsághívő keresztényekről beszél. Ezt nem keresztények találták ki, hanem muszlimok, akik tanulmányozták a keresztény vallást és rájöttek, hogy nem is azt vallják a keresztények, ami a Koránban van.

Az alaptanítások meg a Bibliában is ismételgetve vannak, csak elkéne olvasni és értelmezni. Számomra ráadásul egyáltalán nem erény, hogy 85x le van írva ugyanaz, szinte szóról szóra ugyanazokkal a szavakkal. Ez a nehézfelfogásúaknak lehet nagy segítség, de engem untat.

Szerintem hagyjuk ezt a témát.

2022. júl. 30. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 67/88 anonim ***** válasza:

Miközben írtam az előző válaszom eszembe jutott, hogy ahhoz képest, hogy a keresztények számára mennyire fontos volt Jézus istenségének a kérdése és a végletekig elmentek miközben próbálták megfogni és megfogalmazni azt, hogy miként lehetséges, hogy Jézus és a Szentlélek is Isten. Ezek a személyek milyen viszonyban vannak egymással, hogyan lehet Isten és ember egyszerre stb. Erre a Koránban Allah megfogalmazza a legpongyolább kritikát a háromságtanról és Jézus istenségével kapcsolatban, amit csak olvastam. Ezt szerintem egy muszlim nem tudja megérteni, hacsak nem tanulmányozta a kereszténységet. Szerintem még egy keresztény se érzékeli ezt teljes súlyában, ha nem ismeri eléggé a saját vallása történetét.

Számomra ez egyike azoknak a dolgoknak, ami erősen hitelteleníti a Koránt. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy a Mindentudó Isten így ír. És erre lehet azt mondani, hogy nem akarta a keresztény tanokat magyarázni, de ez számomra valahogy nem mentség. Valahogy annyira emberi, ami oda van írva, egyszerűen nem hiszem el, hogy Ő írta, aki szemtanúja volt a kereszténység vitáinak és mindennel tisztában van, még az emberek gondolataival is.

2022. júl. 30. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 68/88 anonim ***** válasza:

"A keresztények 99%-a valahogy mégis ugyanazt olvassa ki belőle."


Az elmúlt 2000 évben mindig is vita volt keresztények körében Jézus személye. Mindig voltak olyan keresztények akik csak prófétának tekintették. Aztán folyamatosan vita Jézus személye például hogy egylényegű vagy nem az Atyával. Vagy hogy Jézusnak egy vagy két személye van. Ez mind zért történt mert a Biblia képtelen egyértelműen közölni ki Jézus. Mohamed próféta esetében ez teljesen egyértelmű. A Korán világosan leírja és minden muszlim érti és tudja.



"Korai keresztény írók egyértelműen leírják, hogy Istennek tartják."


Vagy éppen nem. Az arianusok plédául elutasították a szentháromságot, csak hasonlónak tekintették Istennel és zsinatot kellett összehívni emiatt és mindig voltak olyan keresztény irányzatok akik teljesen elutasították Jézus istenségét.



"Ez talán a legmarginálisabb nézet, mivel ezzel már a preegzisztenciáját, a születése előtti létezését, a megtestesülést is tagadni kell és azért az nagyon nehéz, mert elég egyértelmű a Biblia alapján. Jézus maga mondja, pl. hogy ő már Ábrahám előtt létezett. És a lista ezzel le is zárult."


Ezt is elmondtam már hogy simán vonatkozhat a lélekre mert az előbb lett megteremtve mint a test. Egyébként is Isten esetében eléggé nevetséges azzal érvelni hogy előbb volt mint Ábrahám. Isten esetében ez egyértelmű.



"Hát, akkor erről ennyit. Komolyan mondom, fogadd meg a saját tanácsod és olvasd el a Bibliát. Én több időt nem pazarolok olyanra, akinek ha a szemé elé teszik a dolgokat, akkor sem lát. Tisztára, mint a Gyűrűk Urás kérdésedben, ahol vagy 40 oldalon keresztül vitáztál még a muszlimokkal is, csakhogy erőltesd a véleményed..."


Mit tettél elém? Csak ilyen homályos többértelmű verseket. Annyit kértem mutass egyetlen egy olyan verset amiben Jézus azt mondja "Isten vagyok". Ez a keresztény vallás alapja mégsem tudsz egyetlen egy ilyen egyértelmű verset mutatni. Nem érzed mennyire nevetséges? Ezen áll vagy bukik az egész keresztény tanítás és te nem tudsz mutatni egyetlen egyértelmű verset sem. Arról nem is beszélve hogy akik látták azok közül senki nem nézte Jézust Istennek, ami azt jelenti ti kersztények abban hisztek hogy Isten eljött személyesen de senkit nem tudott meggyőzni arról hogy ő Isten. Ez meg konkrétan szánalmas és elképesztő hogy egy magát egyistenhívőnek tekintő ilyet állít Istenről.



"A Korán egyértelműen leírja, hogy Jézus próféta, mivel a keresztény tanokat akarja tagadni és egyébként sem túl bonyolult valakire azt mondani, hogy próféta volt. Már elnézést, de ez nem nagy kunszt."


Igen, ez nem nagy dolog de a Biblia még ennyire sem képes.



"Az sokkal furcsább, hogy a Szentháromságot, amit szintén tagadni próbál és ami egy jóval bonyolultabb téma, már nem tudja ennyire határozottan megfogalmazni, rendesen le sincs írva, sőt voltaképpen nem is jól tagadja."


Ez nem igaz. Egyértelműen leírja hogy a háromság hamis tanítás. De itt is van fejlődést. A legutóbb még behazudtad hogy Máriát teszi a szentháromságba.



"Ezért van az, hogy egyes muszlimok már arra gondoltak, hogy a Korán nem is tagadja a háromságtant és nem is a háromsághívő keresztényekről beszél. Ezt nem keresztények találták ki, hanem muszlimok, akik tanulmányozták a keresztény vallást és rájöttek, hogy nem is azt vallják a keresztények, ami a Koránban van."


Nem tudom miről beszélsz. Nincsenek ilyen muszlimok. Legfeljebb egy kettő akifélrebeszél.



"Az alaptanítások meg a Bibliában is ismételgetve vannak, csak elkéne olvasni és értelmezni. Számomra ráadásul egyáltalán nem erény, hogy 85x le van írva ugyanaz, szinte szóról szóra ugyanazokkal a szavakkal. Ez a nehézfelfogásúaknak lehet nagy segítség, de engem untat."


Fontos hogy az alaptanítás teljesen egyértelmű legyen és mindenki számára érthető. Ha ez nincs benne akkor azt történik mint a Biblia esetében hogy mindenki annak nézé Jézust aminek akarja és megkapod azt a kritikát hogy a Biblia még azt sem képes közölni egyéretlműen hogy ki Jézus.



"Ezek a személyek milyen viszonyban vannak egymással, hogyan lehet Isten és ember egyszerre stb. Erre a Koránban Allah megfogalmazza a legpongyolább kritikát a háromságtanról és Jézus istenségével kapcsolatban, amit csak olvastam."


Mit elemezgessen egy ilyen egyértelmű pogány hamisításon ami tel van önellentmondással? Leírja egyértelműen hogy nem igaz.



"Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy a Mindentudó Isten így ír. És erre lehet azt mondani, hogy nem akarta a keresztény tanokat magyarázni, de ez számomra valahogy nem mentség. Valahogy annyira emberi, ami oda van írva, egyszerűen nem hiszem el, hogy Ő írta, aki szemtanúja volt a kereszténység vitáinak és mindennel tisztában van, még az emberek gondolataival is."


Az iszlám szempontjából a szentháromság egy pogány hamisítás amit később összemostak Jézus tanításával. Miért kellene ezzel ennél többet foglalkoznia? :)

2022. júl. 31. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 69/88 anonim ***** válasza:

"Az elmúlt 2000 évben mindig is vita volt keresztények körében Jézus személye. Mindig voltak olyan keresztények akik csak prófétának tekintették. Aztán folyamatosan vita Jézus személye például hogy egylényegű vagy nem az Atyával."

Nem. Ezek a viták a kereszténység elején lezajlottak, később max. csak előszedték őket. De mindig is egy kisebbség vitázott egy többségi véleménnyel. Amiről meg beszélsz nem két külön téma, hanem egy. Egyébként az iszlámban nem voltak herezisek? Te mindent hiszel, amit az összes muszlim valaha vallott vagy gondolt a Koránról és az iszlámmal kapcsolatban? Az mind igaz? Vagy a Korán hibája, amiért eltérő vélemények alakultak ki egy-egy kérdésben? Hogy lehet, hogy pl. a szufik mást hisznek, mint te vagy a siíták? Nem ugyanazt a Koránt olvassátok?


"Mohamed próféta esetében ez teljesen egyértelmű. A Korán világosan leírja és minden muszlim érti és tudja."

Mivel Mohamedet simán csak egy prófétának tartjátok. Ezt nem nehéz közölni. Próféta vagy? Igen. Jézus személye ennél sokkal bonyolultabb, a háromság sokkal bonyolultabb ennél. Még annál is, hogy azt mondjuk Isten vagy? Igen. Még ez sem jó megfogalmazás. Leegyszerűsítése a dolgoknak. Csak körül írni lehet azt a viszonyt, amiben Jézus van az Atyával. Még a háromságtan sem tudja megfogalmazni, csak körülhatárolni, mivel emberi ésszel felfoghatatlan. Ezért használ képeket és hasonlatokat a Biblia, hogy valamiképpen tudjuk értelmezni a dolgot. Mivel Istenről magyarázni olyan mint kutyáknak magyarázni a szivárványról. Amit te vársz azért nincs, mert pontatlan lenne.


Az meg elég elszomorító, hogy mindig meglepődsz azon, hogy azt várnám el, hogy valamit konyítson is a témához az, aki kritizál egy vallást.


"Az iszlám szempontjából a szentháromság egy pogány hamisítás amit később összemostak Jézus tanításával. Miért kellene ezzel ennél többet foglalkoznia? :)"

Tudtam, hogy nem érted. Tipikus példa, ami bennem nagyon megmaradt és nagyon szemetszúrt, amikor a Korán azzal érvel, hogy "hiszen Jézus evett". Komolyan ez volt a legjobb, amit lelehetett írni, azok után, hogy évszázadokkal korábban épp a keresztények használták ezt az érvet annak a bizonyítására, hogy nem volt látszatteste és ember volt? Ez nekem sántít, de azt hiszem, ezt te nem fogod megérteni. Tudom, hogy nem érzékeled, mert nem ismered a kereszténység korai történetét. Nem is ezt róvom fel neked, hanem inkább csak azt, hogy kinevetsz, amiért említem, hogy nekem miből adódnak a kétségeim.

2022. júl. 31. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 70/88 anonim ***** válasza:

"Nem. Ezek a viták a kereszténység elején lezajlottak, később max. csak előszedték őket. De mindig is egy kisebbség vitázott egy többségi véleménnyel."


Valójában nem tudhatod hogy az első században ki miben hitt. Egy árva betű sem maradt fennebből az időszakból. Kisebbségnek pedig nem neveznék egy olyan irányzatot minrt például az arianizmus amiért még zsinatot is összehívtak.



"Egyébként az iszlámban nem voltak herezisek? Te mindent hiszel, amit az összes muszlim valaha vallott vagy gondolt a Koránról és az iszlámmal kapcsolatban? Az mind igaz? Vagy a Korán hibája, amiért eltérő vélemények alakultak ki egy-egy kérdésben?"


Egyáltalán nem mindegy hogy mi az amin a muszlimok vagy keresztények vitáznak a saját vallásukon belül. A muszlimok például nem azon vitáznak hogy Mohamed Isten vagy ember. Vagy hogy hasonló-e Istenhez vagy egylényegű. A szunnita siíta ellentét alapja hogy hogyan kell megválasztani a kalifát, ami politikai kérdés, tehát nem a vallás alapanításán vesztek össze.



"Még annál is, hogy azt mondjuk Isten vagy? Igen. Még ez sem jó megfogalmazás. Leegyszerűsítése a dolgoknak. Csak körül írni lehet azt a viszonyt, amiben Jézus van az Atyával. Még a háromságtan sem tudja megfogalmazni, csak körülhatárolni, mivel emberi ésszel felfoghatatlan. Ezért használ képeket és hasonlatokat a Biblia, hogy valamiképpen tudjuk értelmezni a dolgot. Mivel Istenről magyarázni olyan mint kutyáknak magyarázni a szivárványról. Amit te vársz azért nincs, mert pontatlan lenne."


Azért nem magyarázza meg szerinted a Biblia hogy ki Jézus mert túl bonyolult lenne? :) Jobb az hogy mindenki azt képzel bele amit akar? Ez aztán a magyarázat :))) Ezek szerint annyira bonyolult hogy senki nem értette mert senki nem hitt Jézusnak. Teljsen logikus hogy Isten eljön személyesen de senki nem fogja fel hogy ő Isten de elvárja hogy higgyünk benne mert különben pokolra kerülümk.



"Az meg elég elszomorító, hogy mindig meglepődsz azon, hogy azt várnám el, hogy valamit konyítson is a témához az, aki kritizál egy vallást."


Akkor szögezzünk le valamit, mert látom nem tiszta neked. Egy igazi egyistenhívő soha nem fog abban hinni hogy Isten emberi alakban járkált a földön hogy megölesse magát mert csak így tud megbocsátani az embereknek. Egy igazi egyistenhívő soha nem fog három korlátozott istenségben hinni akik ide oda küldözgetik egymást és különböző tulajdonságokkal rendelkeznek. Egy igazi egyistenhívő soha nem fogja elfogadni hogy Isten eljön személyesen aföldre desenkit nem tud meggyőzni istenségéről. Szóval ennek semmi köze ahhoz ki mennyire ismeri a kersztény tanítást. Ti keresztények ezekben hisztek de a valódi egyisenhívők számára ezek elfogadhatatlanok.



"Tipikus példa, ami bennem nagyon megmaradt és nagyon szemetszúrt, amikor a Korán azzal érvel, hogy "hiszen Jézus evett". Komolyan ez volt a legjobb, amit lelehetett írni, azok után, hogy évszázadokkal korábban épp a keresztények használták ezt az érvet annak a bizonyítására, hogy nem volt látszatteste és ember volt?"


Ezt is már megbeszéltük. Azért írja a Korán mert Isten nem eszik, nem iszik, nem megy WC-re, de ti keresztények abban hisztek hogy igen. Persze nem csak ezt írja a Korán.



"Tudom, hogy nem érzékeled, mert nem ismered a kereszténység korai történetét. Nem is ezt róvom fel neked, hanem inkább csak azt, hogy kinevetsz, amiért említem, hogy nekem miből adódnak a kétségeim."


Te honnan tudod miben hittek a korai keresztények mikor egyetlen első századi Újszövetségi kézirat sincs? Egyetlen betű sem. A kétségeid pedig teljesen alaptalan. Kifogásolod hogy a Korán miért nem foglalkozik többet a szentháromsággal, de minek foglalkozna ezzel? Leírja hogy hamis tanítás, Jézus maga cáfolja istenségét a Koránban és mondja hogy próféta. A szentháromság három istensége és az emberek között járkákó istesnség Jézus tanítása ordít hogy pogány hamisítás. Nincs is miért többet foglalkozni ezzel a Koránban.

2022. aug. 1. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!